Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-06-22 / 25. szám
Közérdekű fü hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Az adóelőirányzatról. Városunk lakosságának hangos feljajdulása és megbotránkozása teszi kötelességünkké, hogy- ezen kérdéssel, mellyel mult számunkban „Az adóprés" cimen bővebben foglalkoztunk, újólag megbeszélés tárgyává tegyük és felhívjuk azok figyelmét, kik hivatva vannak az adóelőirányzat túlkapásaitól, lakosságunkat megóvni. Az adókivető bizottság hivatalelőadója ugyanis megküldte Pápa város adóhivatalának az 1902—1904 évekre előirányzott adókiszáinitási javaslatokat feltüntető Ill-ad osztályú kereseti adó kivetési lajstromot, amely ugyancsak ezen hivatal helyiségben közszemlére van kitéve. Az ipar, kereskedés, a vállalkozás a szabadlateiner-pályák emberei, ügyvédek stb. elszörnyedtek, amikor a lajstromból megállapították, hogy valamely eddig nem kellőleg kiderített oknál fogva, az ócska adóprésen Laptulajdonos és kiadó : m wmmm, HSRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. akkorát csavartak, hogy miuden jóravaló adófizető feljajdul belé. Az előirányzatot áttekintve, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a kincstári előadó az adatokat hasból szolgáltatja és a légből kapott informátiói a józan észszel homlok egyenest ellenkeznek. Tótágasra állítja az adófizetőket, amennyiben kereskedőket alkuszokká degradál, viszont alkuszokat előléptetett, jogcím nélkül kereskedőkké. De eltekintve ezen helytelen jogcimzésből eredő helytelen adóelőirányzatot, találunk ott oly lipótinezei felfogást, melyet nevetségesnek tartanánk akkor, ha ez nem adófizetőink rovására menne. Igy azonban követeljük az orvoslást. Hogy mit jelent ez a légből kapott előirányzat Pápára nézve, taláu fölösleges volna részletezni akkor, amidőn az ipari és kereskedelmi pangás hanyatlásáról csaknem hetenként beszámoló cikkeket irtunk és az egész hazai sajtó. A megélhetési viszonyok az utóbbi évek gazdasági depressiói miatt drága piacot teremtettek, amelylyel élénk ellentétbe van az ipar és kereskedelem föllendülése, amelyről maholnap csak mult időben beszélhetünk. Tehát teljesen beigazolt a város polgárságának az adókivetéstől való félelme, amidőn beigazoltnak látja azon feltevését, hogy az adókivetésnél kezdődik a fikciók, a legtermékenyebb fantázia, a vak véletlen birodalma, Fikción épült ezen előirányzat, mert ugyan ki állithatja, hogy van kapcsolat a reális megélhetés és a harmadik osztályú keresti adó előirányzat között. Szomorú beigazolást nyer ez éppen most, amidőn itt nálunk az adóleszállitást várhattuk volna jogosan és ime helyette általános adóemeléssel lepnek meg. Ámde utópiákról ne beszéljünk. Ismerjük a kincstárt. A sok évi tapasztalat, megtanított már bennünket arra, hogy a kincstárnak sem érzéke, sem belátása nincs az adókivetések 'alkalmakor ez áldatlan viszonyok iránt. -A. Á z átok, Lassan, tompa zizegéssel hallanak a levelek a fákról. A fakó napfényben megvillan a sírkövek márványa, s a csend, mely a holtak birodalmát eltölti, valami fenséges nyugalommal árasztja el az élők lelkét. Magányos, diszes sir előtt egy aszszony térdel. Kétségbeeseten kulcsolja imára keskeny, átlátszó kezeit, és lázassan suttog röpke, értelmetlen szavakat, mintha a halottal beszélne. —• Ne vedd el tőlem. Hisz látod, szeretlek most is eljövök hozzád. De őt is szeretem. Vér, az én véremből. Felejtsd el, hogy hűtlen lettem hozzád. Hogy újra férj • hez mentem. Es a gyermekemet ne bántsd, ö ártatlan, ő jó, ő az én egyetlen gyönyörűségem 1 Szörnyű átkot mondtál ránk, igazán. Rám, és az ő apjára. Mikor a halálos ágyadon feküdtél, és azt hitted, ő mérgezett meg, a te legjobb barátod, aki ápolt és kezelt, akkor idegen és közönyös volt előttem meg esküszöm, és te tudod is, hisz a halottakat nem lehet elámítani. De te tudtad te megérezted, hogy aztán szeretni fogjuk egymást, hogy az övé leszek: s ez a gondolat ádáz haragra gyújtott ekkor. Es azt mondtad, ámbár porrá lész, a sors megbőszül téged rajtunk, százszorosan ezerszeresen. Az aranyos betűk villognak a sirkövön, valami bántó, gúnyos ragyogással. Az asszony merőn nézi őket, őrületes, eszelős lánggal a szemében. — „Zólyomy Kálmán". Aztán felzokog. Ugy érzi, valami titkos kötelék fűzi a halotthoz, a múlthoz, amit nem lehet elszakítani. Mentsd meg a gyermekemet! Érzem, te szívod ki ereiből a vért, agyából az életerőt, idegeidből az életet. Szánj meg engem! Hideg, fagyasztó szél rázza meg az ágakat a fákon. Az asszony összébb húzza a nagy puha kabátot remegő testén, aztán feláll. Sietni kell. Minden perez drága. Csak azért jött el most a gyermeke mellől, hogy a halottat kiengesztelje. De az aggodalom, a félelem kergetik vissza innét. Ha későn jönne ? Ha hiába lenne minden?'Oh, akkor ő is megátkozza a halottat, hogy ne legyen nyugvása a föld alatt, bekéje a sírban, mert a legdrágább kincsét elrabolta az anyától, akit, egykor, régen, szeretett, földi, érzéki szerelemmel. A szél meglebbenti a fátyolt a kalapján, élesen, metszőn az arcában csap. Nem törődik vele. Valami belső láz égeti a testét, mohó tűzzel. Zavartan, ijedten tér ki az emberek elöl. Milyen hosszú az ut! — Talán megmentettem, — suttogja halkan, s a szemében a remény egy kósza sugára villant fel. Ez erőt ad. Szinte fut tovább. Haza. Bent a házban meleg van. Idegesen dobja le a nehéz kabátot. Amint belép, egy pillanatig semmit se lát. Az esti szürkület bizonytalan homálya lepi el a szobát. Aztán feltűntek a tárgyak körvonalai. Elmosódottan előbb. Igen, ott az ágy. A beteg gyermek égő homlokkal fekszik benne. Beesett, sovány arczára izzó rózsákat fest a láz. S az ágy mellett ott ül a férfi, a férje, görnyedten, bánatos arczczal. Hogy elváltozott az utolsó, izgalmas napok alatt! Összeesett, megöregedett, mintha valami titkos, kimondhatatlan gyötrelem emésztené, pusztítaná. — Itt volt az orvos ? — kérdi hevesen az asszony. — Itt. — Mit mondott? A férfi nem felel. Elfordítja lassan a fejét. — Nem akarok megnyugodni benne! Nem lehet az, Miklós. Nem fog meghalni, tudom. A férfi szánakozva, kétségbeeseten néz rá, aztán feláll, lassan, nehézkesen, és magához öleli az asszonyt. A hangja rekedten hangzik, amint megszólal:
