Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-08-25 / 34. szám

Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Költségvetés előtt. Bárha már egy izben szót emeltünk e kérdésben, de nagyon is időszerűnek tartjuk újra most, midőn alig választ el néhány nap bennünket a költségvetés tárgyalásától, hogy városunkra nagyon is fontos aktus érdekében szót emeljünk s az intéző körök figyelmét kötelességük teljesítésére felhívjuk. Tesszük ezt azon okból, mivel feltűnő módon észlelhető utóbbi időben, hogy városunk közügyei iránt az érdeklődés nagyon is kis körre szorítkozik s bátran kimondhatjuk, hogy ez a közügy rovására megy. Az érdeklődés vénája mindennemű közügy iránt teljesen kiapadt, s vannak azok között, kiket csak még néhány év előtt intéző köreinknek tudtuk, most egyszerre valóságos affektával dicsekednek, hogy őket nem érdekli a közügy. A közérdek, mely utóbbi időben annyi maradandó becsű alkotással | gazdagította városunkat, elenyésző csekély azon erőkhöz és tehetségekhez képest, melyek a divatos közöny által megszállva, hosszú időre bénákká és tehetetlenekké tehetnek bennünket. Pedig városunk haladása és virágzása okvetlenül szükségessé teszi, hogy ebben a modern áramlatban, mely a műveltség és korszellem hajóját előre mozgatja, a képviselőtestület minden egyes tagja erejéhez képest részt venni köteles. Nem szabad senkinek azt hinnie, vagy azzal állni elő, hogy nélküle is folyhatnak a dolgok. Ezáltal azt érjük el, hogy a közérdek körül való tömörülés lehetetlenné van téve, s ki van zárva, hogy a legegyszerűebb mindennapi kérdésben is határozott és egészséges közvélemény alakulhasson. Ez az okozója aztán annak, hogy lamentálnak, sopánkodnak, hogy a pótadó viselését nem bírjuk ki, a város tönkre megy s tudja Isten mi minden kifakadást lehet hallani ép azoktól, kik hivatva volnának, sőt kötelességük volna a város gazdálkodásába hangadó véleménnyel beleavatkozni. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésünk sokaknak nem tetszik, de ezzel mi nem törődünk. „Szólj igazat betörik a fejed" közmondás csak az állhatatlanokra szól, az állhatatos küzdelem előbb utóbb megleli jutalmát. Nekünk kötelességünk ezen közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnénk előidézni és bárha talán ezen nyilt szavunk ellenáramlattal találkozik, azért nem fog ez viszszariasztani attól, hogy híven ne adjuk mindazt n mi városunk közügyeit jellemzik. Igenis a jövő évi költségvetés olyan fontos aktus városunk jövőjére nézve, mely minden egyes városi képviselő kötelesség teljesítését a legnagyobb mértékben hívja fel. A tizenkettedik órában mondjuk ezt s reméljük, hogy felszólalásunk nem marad a pusztában elhangzott szó. T B C Z -A.. Hej de busán szól . . . Hej de busán szól a puszta harangja, Szellő szárnyán messze elszáll a hangja. Elszenderül lassan a táj határa, Andalító-, hívogató szavára. Én is, én is lehajtanám fejemet. De szivemnek megpihenni nem lehet. Csendes éjjel nyitva áll az ablakom : Kis madárka dalolását hallgatom. S mig a dalon csüng á szivem merengve, Érzem titkon köny lopózik szemembe. Kit fészkében hőn epedő párja vár, Boldogabb vagy nálamnál te kis madár. Nem volt nekem ennyi bánat-, ennyi búm, Künn a pusztán ez a kis ház a tanúm ; Hej I de hogy ma ezt a kis lányt nem [látom,1 Pusztánál is pusztább az én lakásom. Somogyi Géza. Piroskának! Verset kértél tőlem szőke fürtű lányka, De nem tudok zengni, lelkem Isten látja ; Amiről én zengenék, nem való az neked : Fájdalomról, búról szólna ez az ének. Ne versemet olvasd, arczomat nézd inkább, Es súgjad meg nékem, kék szemed ott mit hit. Ugy-e bús arcomban azt mondja ott minden ; Valakit áldjon meg — soha ne verjen meg A jóságos Isten ! F é r j b o s s z u, — Ne féljen asszonyom ! Nem bántom. Nem. Azért mert ön megcsalt. — — Megölhet! — Ne izgassa fel magát kérem; Úgyis tudja — folytatta Hantos orvos — úgyis tudja kegyed Vanda, „hogy nekem nem szabad önt megölnöm. Ön — nem tagadhatja ugy-e bár, (mert tan uja voltam a pásztoróráknak,) hogy Dömény Elek már régóta foglalja el az én helyemet . . . — Oh, mit kínoz, mit gyötör ... Öljön meg, önnek jogában áll, mint férjnek, mint férjnek, mint megcsalt férjnek. — Csendesedjen kérem asszonyom. Ön ismerte Hantos László orvost. Jól ismerte, mikor kezét nyújtotta neki. Én azonban nem ismerem ugy kegyedet, mint most. . . Kérem, ne szóljon bele. Én oda adtam önnek egész szivvilágomat, odaadtam önnek lelkemet. Igaz, hogy ön is adott valamit. Jobban mondva adott az ön nagyatyja. Igaz hogy a húszezer forint takarékpénztárban van. Ahhoz csak az öreg halála után lehet nyúlni. Még azután ez a jó öreg bolondos feltételeket is szabott, ehhez az összeghez. Ön tudja ugy-e, hogy ez a pénz csak akkor lenne a mienk, ha öt évi házaséletünket a békesség, az egymás iránti kölcsönös vonzalom a megbecsülés jellemezne. Ha pedig ez alatt az idő . alatt én legkisebb jelét is adnám meghidegülésemnek, mi több : ha válópert inditanék^ön ellen hát akkor ez az összeg reám nézve teljesen elveszett. Azonban ha ön ez alatt az öt év alatt természetes halállal mulka ki, anélkül, hogy halálának én legcsekélyebb okozója is volnék, hát akkor ez a tiz év óta gyümölcsöző összeg rám háramlik. . . Másfél éve, hogy egymásnak örök hűséget esküdtünk, Én megtartottam az esküt. . . Hogy ön nem tartotta meg: eklatáns bizonyítéka Dömény Eleknek előbbi ittléte. De hisz Ön sem tagadja. . . — Nem! kiáltott fel a szép asszony felegyenesedve — nem ! Ha kell újra ismétlem százszor, ezerszer, hogy nem szeretem, Dreher Antaí világhírű kőbányai seríőzödéjének