Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-08-25 / 34. szám

Nem ér az semmit, hogy hibáz­tatjuk a költségvetést, de tessék ér­vekkel előállani, amellyel azt apasz­tani lehet. A költségvetésben tudtunk­kal vannak sok oly tételek, melyek már is meg lettek nyirbálva a pénz­ügyi bizottság által, tessék csak fog­lalkozni a költségvetéssel, fognak ott találni még több oly tételt, mely a pótadó csökkenését vonja maga után. Nem akarunk részletekbe bocsájt­kozni, de azt már most is meg kell említenünk, hogy az elemi iskolák dotá­cióját feleslegesnek tartjuk ily anyagi viszonyok mellett. Ezen dotáció körül­belül 13% pótadóval terheli a lakos­ságot. Tessék azt szóba hozni s ezek államosítását javasolni. Ezt csak ugy általánosságban említettük, mihez még lesz alkalmunk bővebben is hozzá­szólni. Van ott még sok olyan salan­gos dolog a mi nyirbálni való, csak tessék foglalkozni vele. Meleg érdeklődést kívánunk a költségvetés és ezzel kapcsolatosan közügyeink iránt. Dobjuk félre az indolenciát, mert városunk érdeke kívánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. Ebben a reményben nézünk a holnapi költségvetés tárgyalása elé véljük, hogy minden egyes városi képviselő ki városunk javát kívánja, egyetértett felszólalásunkkal. Á pápa—bánhidai vicinális, Ezen a cimen foglalkozik egyik fővárosi napilap az éveken át vajúdó pápa—bánhidai vasutunkkal és tüze­tesen okadatolja ezen vasutvonalnnk fontosságát, egyszersmind okát ma­gyarázza annak, hogy miért ütközik akadályokba ezen vasútvonal ki­építése Mi annak idején, mikor ezen va­sútvonal közigazgatási bejárása befe­jeztetett, szinte szót emeltünk azon logikailag meg nem magyarázható esetnek, hogy ezen vasútvonalra a szokásos ideiglenes építési engedély nem adatott meg, sőt mi is ebben a szokatlan eljárásban kulissza titkot véltünk látni s ennek kifejezést adtunk. Ezen akkori feltevésünket iga­zolja az „Alkotmányiban megjelent és fennti cim alatt közlött cikk, me­lyet lakosságunk tájékoztatására, de főleg azok érdekében, kik velünk együtt absurdumnak tartják ezen ideiglenes építési engedélyt, közöljük ezen cikket egész terjedelmében a következőkben : Csinos kis esetnek, vagy mondjuk mi­niszteri kortesfogásnak hírét veszszük Vesz­prémmegyéből. A pápa-bánbidai vasútról van szó, amelylyel már 1896-ban korteskedtek Ugo­don és Pápán a kormánypártiak s amelyet, noha az utvonalat már több mint két éve traszirozták, pénzhiány miatt máig sem le­hetett kiépíteni. Most együtt van a pénz, ki kellett volna építeni ezt a vasutat, amely ellentét­ben sok-sok vicinális vasúttal, tényleg nagy gazdasági lendületet eredményezett volna Veszprémmegyének eddig elhanyagolt, ne­hezen hozzáférhető, fejlődésre képes felső részében. Es a kereskedelmi miniszter az utolsó percben megtiltotta a vasút kiépítését. Már augusztus 11-iki számában foglal­kozott az „Alkotmány' a Komárom, Győr és Veszprémvármegyéket átszelő 91 kilo­méter hosszú pápa-bánhidai vicinális vasút­vonal odiózus ügyével. Akkor azt irta ^az „Alkotmány", hogy az érdekelt 27 község és a- szomszédos községek munkásai majd­nem fellázadtak, mikor arról értesültek, hogy a kereskedelmi miniszter újból nem adott engedélyt a vasút építésének megkezdésére. A rossz termésviszonyok s elemi csapások­tól sújtott és földhöz ragadt szegény mun­kásnép, abban bizakodott, hogy a vasút ki­építésénél levő munkával megszerzi télire valóját. A vasút mentén fekvő uradalmakat, bérlőket s kisgazdákat is felette érzékenyen sújtja a kereskedelmi miniszternek szinte érthetetlen eljárása. Az érdekelt község la­kosai körében ma is nagy az ingerültség a miniszter ellen. Az ügy egyik-másik szimptomája arra enged következtetni, hogy ezen a köz- s mezőgazdaság fejlesztése s a munkásviszo­nyok szanálása okából felette fontos vasút kiépítését a liberális politika tisztán kortesfo­qásból hátráltatja. A vasút mentén mintegy 4500 holdat kötött le az érdekeltség cukorrépatermelésre szerződésileg. A cukorrépa holdanként 230 korona nyers bevételt juttat a tulajdonosá­nak, melyből a megmunkáló munkásnak 160 korona jut. Igy e cimen a munkások éven­ként minimum 720.000 korona munkabérhez jutnának. A gazdák belterjesebb gazdálko­dást vihetnének s a munkásnép szívósabban ragaszkodnék a megélhetést biztosító föld­höz. Mindettől a jövedelemtől, ha az épí­tési engedélyt gyorsan meg nem adják s igy a vasút fel nem épül, ugy a birtoktu­lajdonos, mint a munkásnép — az olcsó szállítás, hiányában — elesik. A vasút mentén legnagyobb részt hit­bizományhoz tartozó erdőségek terülnek el, melyekben 15 évi vágással maradtak hátra. Mennyire emelné a vasút kiépítése a faipart, ha elgondoljuk, hogy ennek vágatása, azon­nali feldolgozása évenkint csak munka és fuvardij fejében mintegy 650.000 koronát juttatna a népnek, mely most teljesen ke­resetnélküli. A vonal menten fekvő homokos terü­letet, melyet eddigelé nem hasznosítottak, a vasút létesitése esetén azonnal burgonya termelésre fordítanák, melyet a vasút men­tére eső kis-béri keményítő gyár epedve vár üzemének intenzivebb emelése szem­pontjából. Ez is nagyon lendítene a szor­galmas munkásnép helyzetén. A vasút létesitése esetén a kisbirto­kosok és kisgazdák tejszövetkezetet alaki­tanának továbbá Budapest és Grác felé, fejleszthetnék a szőlő és nagymennyiségű gyümölcskivitelt. hogy gyűlölöm, hogy megvettem. . . hogy utálom egész lelkemből, egész szivemből. . És térdeimen kérem — folytatá — zokogva Hantos felesége, átkulcsolván férj lábait — térdeimen esedezem, mondja ön is, hogy gyűlöl. . . mondja, oh mondja 1 Hantos László czigarettára gyújtott. Ennek átlátszó kék füstje között hidegen nézte a könyörgő asszonyt. Majd száraz, erőltetett kacagás tört ki melléből. — Hahaha 1 Csalódik asszonyom, ha azt hiszi, hogy én ezt kijelentem, Hahaha 1 Tehát most már tudatára ébredt annak a szörnyű valóságnak, hogy az én beleegye­zésem nélkül nem tudja megindítani a vá­lópert ? Én pedig nem akarom megindítani. Érti ? nem akarom. — De én lemondok a pénzről, esde­kelt Vanda. — Szjha ! Az nem megy oly könnyen. Lemondok 1 De hát itt van ám az öreg. As a jó Öregapa, aki csak én rólam kegyeske­dett intézkedni. De arról, hogy hátha ön lesz esküszegő — erről elfeledkezett. . . Az öt évből még hátra van egy jó darab Azt ön igen jól tudja, hogy én ezt az időt nem tudom bevárni egy fedél alatt azzal, aki engem gyűlöl s akit — megsúgom önnek — én is gyűlölök. — Hát akkor meg fog ölni, ugy-e, lassan ölő méreggel, amely felismerhetet­len. . . no mondja. . . — Fidonc 1 Asszonyom 1 Ma napság az orvosi tudomány előtt nincs titok. . . Nincs az a finom méreg, melynek nyomára a test rostjaiban nem akadnánk. — Hát azt várja, ugy-e, bogy a bánat megőszitsen, a fájdalom, a kin, ez epedés elhervasszon. Ugy-e ezt várja ? Hantos doktor némán rázta fejét — s eközben egy ördögi gondolat ezikázott vé­gig agyán. — Csalódik. — De ön csalódik, ön, a megtestesült sátán, ha azt hiszi, hogy a még hátralevő időt nem tudom bevárni nyugodtan. Lesz erőm 1 Erőt ad az az isteni szerelem, amely­ből egy fikarcnyi atom nincs meg önben. — Tudom — válaszolt egykedvűen az orvos. Nem is ez a czélom. — Hát mi ? . . Mi ? . . Mi ? . . Mond meg ember, vagy ördög, mit akarsz velem ? — Semmit. Az asszony megtörve hanyatlott fotel­jába. Majd egy gondolattól megkapatva, tig­risként ugrott a férfi elé. — Hát akor, ugy-e, — szólt reszket­ve — őt akarod megölni ? . . Hantos nem felelt. De szemeiben újra az előbbi ördögi fény villant meg. — Akkor újra csalódik, — felelt az asszony, most már nem reszkedve többé csalódik, mondom, mert az, amire ön szá­mit — látom ördögi tűzben égő szemeiből — nem, fog teljesülni. Nem 1 Mert bár a lelkem megsiratja őt, az édest, a jót, őt, a szépet, bár szivem zokogni fog utánna: de nem fog megölni a bánat . . . Nem 1 Még emlékét ts szeretni fogom. Gyászolni fogom utolsó perczemig, amint önt utálni fogom végleheletemig. Aztán egy gyűlölettől, utálattól teljes pillantást vetett a férfiúra, a félje és büsz­kén távozott a szobából. Másnap az esti lapok egy titokzatos párbajról beszéltek. „H- L. orvos és D. E. vasúti tisztvi­selő között a városligeti Hermina kápolná­nál a délutáni órákban véres pisztolypárbaj ment végbe. H. L. golyója D. E. szivébe fúródott s az rögtön a helyszínén meg is halt." A rendőrség kutatta a párbaj vívóit. Nem találta. Az újdonságot közlő lapnál pe­dig azt mondták, hogy levélben kapták a tudósítást. Szekundánsokról, kezelő orvosok­ról a hír beküldője említést nem tett. Mikor a szép asszony ezt a hírt elol­vasta, ugy érezte mintha szívverése megállt volna. Mintha valaki összeszorította volna torkát . . . mintha minden vére szivébe to­lult volna. Ugy találták meg eszméletlenül a pam­lagon elterülve. Három hétig feküdt élet-halál közt; a betegségek legrettenetesebbikében, a hagy­mázban.

Next

/
Thumbnails
Contents