Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-03-24 / 12. szám

12. szám. Közérdekű független hetilap.-Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Kgész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : wmmm. HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Intézkedések a nöi korházban, Hogy városunk női kórháza nem felel meg a mai kor hygienikus követelményeinek azt mi már lapunkban többször hangoztattuk és bizonyos örömmel fogadtuk azon tervezetet, mely egy közkórház felállítását célozta, de sajnos ezen tervezet csak terv maradt és maradt minden a régi állapotban. Felszólalásaink helyes voltát igazolja most már maga a városi főorvos, ki legutóbb a városi tanácshoz tett jelentésében a női kórház mizériáit tárja fel s egyben kéri a szükséges intézkedések megtételét. A városi főorvosnak jelentése, bár egy kissé erős hangon van tartva, némileg reményt nyújt arra, hogy a rég hangoztatott közkórházunk felállítása újra szóba fog kerülni és annak megvalósítását közszükségletnek fogják tartani. A jelentést közérdek szempontjából egész terjedelmében adjuk a következőkben : Tekintetes városi tanács ! Abból az incidensből kiindulva, hogy a mult héten egy állítólag diplitheritisben, de tényleg kanyaróban szenvedő cseléd a v. nöi kórházba ennek orvosa által fel nem vétetett, és igy a kapitány ur kényteJenitetve érezte magát, a beteget a kolerakórházba utalni, engem annak gyógykezelésével megbízni ; bátor vágyok a v. tanács figyelmét felhívni ami úgynevezett k ó rh áz u n k r a. Ugyanis én bármi néven nevezendő kórháznak, de különösen a pápai női kórháznak hivatását abban látom, hogy oda bárminő beteget felvegyen, akinek vagy otthona nics, vagy bármily családi, vagy társadalmi okból otthon nem ápolható. De ha kórházunkból hagymáz. diphtheritis ki van zárva, akkor, ha következeteket lenni akarunk, oda himlő, kanyaró, vörlieiiy. tüdő vészes, és még egyébb fertőző és ragályosbajokban szenvedőket nem utalhatunk be. De hát akkor mi marad ? A mi sok költségek árán fenntartott kórházunk mire való tulajdonképpen? Akkor lesülyed az aggaszályban, vagy legfeljebb lábszárfekélyben szenvedő heti segélyezett és seprő vén asszonyok menhelyévé. Igaz, hogy ideális kórház fogalmával nem fér össze, hogy fertőző betegségekben szenvedők a többiekkel együtt öszszefektessenek, de másrészről mitörténik az egyes családoknál, ha egy tagján valamely ragályos bajt észlelünk ? Elkülönítjük ugy, amint lehet és ha a beteg meggyógyult, vagy meghalt, a betegtől elfoglalt szobát fertőtlenítjük. Ha ezzel megelégszünk, és az egészségi törvény sem rendel mást, miért ne lehetne azon az utón kórházban is haladni ? Ez még azon megbecsülhetlen előnyben van, hogy ott a kórházi orvos, függetlenül a lakók szeszélyéről kényelméről és helytelen gondolkozásáról kénye, kedve szerint fertőtleníthet, amit magán lakásoknál csak kivételesen tehetünk. Ezen nézetem szerint, megczáfolhatlan érveim daczára azt ajánlom, hogy addig, mig a kórház a mostani helyén marad — ami csak még 6 hétig tart — az eddig divó usus, vagy helyesebben abusustól ne térjünk el, de annál inkább kívánom, hogy a Besenbach féle házban, ahol termekkel fogunk rendelkezni, és amelyek, noha egymással közelednek, mégis egymástól elzárhatók, mert a folyosóról megközelíthetők, a kórház ugy rendeztessék be, illetve a helyiT ^rL- J&2 C Zj Es ^©lf ... És volt egy legény hajdanába', Talán diák volt ép szegény. Kicsit kopott volt a ruhája, Meg zöld kalapja a fején. Mégis, mint egy mesekirályfi Járt fel-alá minden napon ; Poéta volt szegény legényke, Es szerelmes . . . nagyon, nagyon ! . . . Es volt egy leány hajdanába

1 Valahol, egy barna leány. Dalt zengett a madár; ha látta, Virág fakadt a lábnyomán . . . Tavaszöröm szállt a világra, Mosoly, ha ült az ajakán ; Igy irta azt meg a poéta, Virrasztva sok sok éjszakán ! . . . S volt egy aljegyző hajdanába', Egy elegáns, szőke legény, Mindig ugy járt vasalt ruhába', Fényes czilinderrel fején. Szép szőke bajusza csókra intett, Megértette a barna leány. Meg is tartották esküvőjük Szüret után . . . szüret után ! ... És volt egy legény hajdanába', Talán diák volt ép szegény. Várta vissza a barna lánykát, Mint a mesén, mint a mesén . . . ... És irja most is még a verset, Szemében most is könny ragyog, Talán sejtik ? Ha nem, bevallom, Hogy a poéta — én vagyok 1 üx^git kéa&k. Kívüled engem nem szeret ember. Nem szeret senki hűbb szerelemmel. En amit érzek szánalom az csak, Magamat, téged' egyre siratlak. Másra pazariám ifjú szerelmem, Oh ne szeressél, édesem, engem 1 Vajha lehetne élni tenéked 1 Látod ilyen szeszelyes az élet . . . Te vagy a jóság, te vagy a hűség, Én a csalódás, a keserűség. En a lemondás, átok a kétség, Én az örök bú, én a sötétség. Kívüled engem nem szeret ember, Nem szeret senki hűbb szerelemnél. S szivedet örök búba temessem ? — Ne szeress engem, ne szeress engem ! A becsület, fővárosi A minap olvastam az egyik lap hírei között ezeket: „Becsületből. P. L. X. város aranyifjuságának egyik legdélcegebb alakja, egy gazdag leánynyal történt esküvője után — azért, mert régebben egy szegény leánynak tett házassági Ígéretet — főbe lőtte magát," Kommentár nincs hozzá, A riporter elő adja szárazon. A közönség pedig gondoljon hozzá f— akármit. Én ismertem a „Becsületből"-féle riport szomorú hősét. Ha elolvassák önök, meghalgatják, ha nem olvassák el, nem hallgatják meg. Csak a neveket változtatom meg. Egyébként nem teszek hozzá, de nem is veszek el belőle egy betűt sem. Perlaky Lórántnak — a tragédia hősének — édesapja, a hét szilvafás nemes, nem hagyott mást, fiának, mint egy predikátumos nevet, meg a —-a becsületet. Lóránt olyan kegyelemkenyéren élt és tanulta ki iskoláit, Mikor az első jogot elvégezte, ezt a kegyelemkenyeret megunta. Szülőföldjének képviselője beprotezsálta X. városba, a kir. járásbírósághoz — írnoknak. Akkor volt 23 éves. Mikor állomását elfoglalta., a hivatalszolgát kérte fel, hogy részére egy csendes szobácskát kommendáljon. Ezt aztán a nyugdíjazott Barabás Illés tanítóhoz vezette. Barabás Illés csekély nygudijból élt.