Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-12-22 / 51. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : tígész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes s6ám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R M 1 N könyvkereskedésében. Mit hozzon a karácsony? A kereszténység nagy ünnepet készül megülni — apraja-nagyja — a szeretet ünnepét. A templomok tornyában^megkondulnak a harangok s tarka egyvelegben tódul lakosságunk az Isten házába. Áhitattal zengik a szent zsolozsmákat s megujul a refrain: „Ma született a Messiás". Régi dal az, mely más és más alakban fajul ajkunkon évezredek óta és az idők során uj, meg uj értelmezés és legenda fűződik hozzá. Az ókor lejárta magát, uj korszak következik, de a Messiási eszme még ma sem veszitett varázserejéből. És bár más alakban, de ma is zeng a dal a Messiásról és a temlomban felheviti a hivők keblét. Elmélkedve a karácsonyról, a szeretet ünnepéről, — önkénytelenül is eszünkbe kell hogy jusson, s méltán kérdezhetjük, hogy itt az életben, társadalmunkban, mikor fog a messiási eszme diadalra jutni, mikor fog juk itt énekelhetni, hogy megszületett a Messiás ? A társadalmi életben hiába keressük. A társadalomban a beteges jelenségek egész özönével állunk szemben mindenütt s sajnos e tekintetben Pápa város sem képez kivételt. Városunkban a lakosság zömét a polgárság képezi. Arisztokratáink, kik rendesen egy város kasztrendszer megalkotói szoktak lenni, nekünk nincsenek. És mégis azt tapasztaljuk, hogy a mi józan, intelligens és művelt polgárságunk körében is klikkekre, sógorság-komaság szerinti érdekkörökre oszlik a társaság. Egyesületekből van részünk quantuin satis, de egyetértés vajmi kevés. Ezen egyesiiLtek nemcsak hogy fejlesztenék, még. megrontják a társadalmi életet, a felekezet, vagyon, születés és rang szerint való osztályozás lép előtérbe bennök és általuk. A megkívánható kedélyes esti összejövetelek helyett az esték „leülése" kezd divatba jönni, élet, kedélyesség és szellem nélkül. Társadalmunk egyébb rétegeiben és az úgynevezett „városi ügyekben" mutatkozó pangásra,'közönyre nem akarunk most kiterjeszkedni. Nem akarunk közügyeket és egyébb ügyeket most szóba hozni, ezeket hétköznapokra hagyjuk. Nem szólunk ama részvétlenségről, melylyel közönségünk leghumánusabb intézményeinkiránt viselteti!:, dacára az intézők buzgólkodásainak. Most a szeretet ünnepén csak említést teszünk, hogy városunkra szép jövő vár, de van tenni való is, még pedig halasztást nem tűrő tenni való. Mutassuk meg tehát, hogy társadalmi uton sem vagyunk messze a messiási időktől. Szívből óhajtjuk, hogy a karácsony ünnepe ez évben hozza meg városunknak a jóllétet, egyetértést s felvirágzást. Ennek reményében nézünk elébe a szeretet ünnepének és kívánunk Pápa város összes polgárságának : Boldog karácsonyi ünnepeket ! T AECZ (Eseneles orcáig. Mié'-t szeretlek oly nagyon, Miért imádlak tégedet? . . . Kiért meghalnék örömest, S odaadnám üdvösségemet. Miért csodálom szép szemed, Eszményi szép tekinteted ? . . Az égi csillag fénye az, Mely rabul ejté szivemet. Rab lett szivem s te őre vagy, Szemed ragyogó őrtüze, Mint pásztor tüz éjszakán Világol lelkem mélyibe. S e tüz, e fény vezérli most Lelkemnek minden útjait, Letörli szenvedéseim, Szemem gyászos könyeit. Ha ugy szeretnél engemet, Mint hogy szeretlek téged én, Kicsiny szivedben, édesem, Nem lenne szentebb érzemény. Felényi lenne bár szived Szerelmet nyújtó érzete : A földnek én lennek talán Legboldogabb embere. A I e v é hangzott vissza a — Idehaza van az a bogárszemii kis menyecske ? — hangzott végig a folyosón egy erőteljes férfihang. — Hadd pirosítom ki két orczáját szúrós szakállammal. — Idehaza van ! félig nyitva levő szoba ajtaján. Az 50—55 közötti, deresfejű, borotválatlan állu férfiú belépett a szobába. Nagyon ismerős lehetett a háznál, mert minden teketória yélkül ment oda a dolgozó asztalkája mellett üiő fiatal nőhöz s összevissza csokolá. Majd két tenyere közé véve annak gyönyörű rózsás arczát, belenézett azokba a sötét mély szemekbe. Csakhogy azok a szép szemek nem mosolyogtak mos vissza, mint máskor szokták tenni. Olyan nedvesek, olyan kisírtak voltak azok, hogy a nagybácsi egészen megütközve állott meg a nő előtt és nemileg a szánalom, de még inkább a feddésnek hangján megszólalt. — Már megint könnyek 1 Hát ez már igy lesz mindig, kedves kis húgom ? Tudom, hogy megint férjed miatt hullanak azok. hogy a féltékenység sajtolja ki szemeidből, pedig nincs igazad férjed egy derék, becsületes, törekvő, szorgalmas ember, akinek még csak legtitkosabb gondolatában sincs solm, hogy megcsaljon tégedet. Talán azért, mert ha hébe-hóba bevetődik a járási székhelyre, megfeledkezik egy kissé magáról és jó barátai körében eltölt egy-egy víg napot'? S ugyan mond, mi lenne a boldog családi életből, ha minden asszony mindjárt csak azt tételezné tel, hogy férje most bizonyosan megcsalja őt. Hiszen akkor nem volna családi élet és csak kin és gyötrelem volna az a kapocs ami két szerető szivet egymáshoz csatol. Töröld le hát azokat a könyeket, üzd el magadtól a féltékenységnek mérges csiráit s meglásd, hogy férjed nem fog többé kimaradni, hogy a hetenként pörpatvar el fog maradni s az előbbeni szép egyetértés fog visszatérni lakotokba. — De hiszen, édes Károly bácsi, — mentegette magát a kis asszonyka, időt nyerve, amíg bácsikája egy kissé kifújja magát, megpióbáltam én már szépen is, egy kissé nyersebb modorban is, de higyje el azt nekem, hogy Gyulán már nem fog semmisein. Ma is megígérte, hogy délben már idehaza lesz s íme négyóra mult, de azért ő még nincs seholsem. Miért nem tudja betartani a szavát ? Mert van ott valakije, aki nem engedi, aki . . . — Már ismét gyermekes beszéd 1 — vágott szavába a nagybácsi. — No, de jól van ! Ha te nem akarod saját magad meggyőzni afelől, hogy férjed hü hozzád, hogy az is volt mindig s féltékenységed csak rögeszme, ugy majd meg foglak győződtetni én tégedet rövid idő alatt. Igen, meg foglak győződtetni s kigyógyítalak a féltékenység-