Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-12-08 / 49. szám

van, aki magarészéről mindent megtenne S akinek elegendő erélye és akarata lenne ezen reformokat végrehajtani, melyek városunknak vitális érdekeit képeznék. Fel is szólalnak ezek minden egyes alkalommal és felszólalásaik egy kis életet is kölcsönöznek a tanácskozásoknak, de javaslataik ad akta tétetnek és ha immelámmal tudomásul is veszik azokat, érdemleges tárgyalás ala nem veszik s a „feledés fátyola" fedi őket. Nagyon helyesen mondja a közmondás : hogy „szemesnek áll a világ" de ez reánk eddigelé nem vonatkoztatható. Mert hát az örökös tervezgetések, ha szép álmok maradnak csak, előbb-utóbb nevetségessé lesznek. A szomszédos városok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire haladunk, de ha azt tudnák, hogy amit mi akarunk, minden csak tervezgetés akkor csak nevetve emlegetnék a mi eredménytelen erőlködéseinket. Általánosan elterjedt azon nézet, hogy a sajtónak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az újításoknak megtestesitésére hivatottakat. — Küzdünk is fáradhatatlanul, de elvégre is neur lehet és nem szabad a közönséget bolondá tennünk avval, hogy légvárok mellett kardoskodunk és avval telebeszéljük a puklikum feodafutni hozzá. Hát már most igy, a hogy kezét a kezemben tartom, mondja meg nekem : ezek a könyek kinek szóltak? Annak a valakinek ? Margit két sor aczélos foga közé szorította az ajkát. Lehunyta a szemét és csendesen bólintott. — Helyes. Rendben vagyunk. Es én éppen ilyen őszintén, felindulás nélkül tudomására hozom, hogy az én házamban én parancsolok. Talán durvaság az, a mit mondok, de tisztába kell jönnünk egészen. Es ha bármikor az életben, akarva vagy véletlenül, csak egyetlen egyszer azzal az emberrel tplálkozik valahol, én őt ott, a hol legelőször megtalálom, végig fogom korbácsolni az utczán és ugy hajtom ki a városból. Széttépem, összezúzom a testét, lelkét ! Ugy hörgött a hangja, hogy az aszszony ijedve ugrott föl mellőle. A vézna emberke odakapott a melléhez és el akarta fojtani a heves hörgést, mely arczát szederjessé változtatta. Hiába tartóztatta magát a felindulástól, ebben a perczben őt is ellepte a keserűség ; később pedig lecsillapodva, mereven bámult maga elé azon az estén, melyen először maradt egyedül a feleségével. Margit odatámaszkodott az ablakhoz és kinézett a leszálló éjszakába. Fekete hullámos folyó mellett haladt a vonat, ormótlan, nagy hegyek között, melyek néha majd elnyelték a vonatot is. Hát miért nem szakad le ez a szikla ? Hogy elvesztené mind, a kik idelent őrült futással czéltalanul rohannak előre, hogy egy öleléssel széttörné, kettéharapná az egész vaskolosszust ! A futó szél friss szénaillatot csapott be az abjét. Pedig az örökös tervek, örökös regisztrálásával egy önmagnukat, mint a város közönségét csak áltatjuk, mert dacára annak, hogy elvben és tervekben a haladás országútján száguldozunk, tulajdonképen pedig a stagnatio fojtogató karjai között tespedünk. Pedig nincs időnk a gondolkozásra. Tettre hiv a helyzet. Ha nem hagyunk fel a Pató Pál politikával s nem érezzük át a fontosságát a közmondásnak, hogy „szemesnek áll a világ" ugy az örökös tervek és jámbor óhajtások keretébe kerülünk, mely nem a haladást, hanem lassú pusztulást von maga után. l*ollatsek Frigyes. Néhány ssí az általam annyira szeretett falusi néphez ! r Óriási a nyomor itt a fővárosban, majd hogy el nem éri a száz ezret azoknak száma, kiknek munkájuk nem lévén, ennélfogva kenyérkeresetük sincs és fáj az embernek szive, ha erre a nagy nyomorra gondol, melylyel szemben tehetetlen, mert a mint egyesek tehetnek a szegény munkanélküliek érdekében, az oly elenyésző csekélység, mint egy csepp viz a tengerben és annak dacára, hogy mind ez köztudomásu dolog, mégis azt tapasztaljuk, hogy falnsi népünk még sem okult a fővárosi lakon, a mitől majd elszédült az asszony. Élni, élni ! 0, milyen másnak hitte az életet ílletetlen, hófehér lelkével! Hősnek a férfit, szentnek az asszonyt! S most vége mindennek ; a mi ezután jön, az feketébb az éjszakánál: a vergődő lélek örök kárhozata, az emberélet átka, a kétségbeesés ! Az ember megint köhögni kezdett. Nagyon izgatott lehetett, bár nem mutatta. És a mint Margit nézte a vergődését és hallgatta azt a mélyből jövő, ijesztő hangot, egyszerre valami rettenetes gondolat villant át az agyán. Megremegett tőle maga is. De hiába űzte el a fejéből, újra és újra megjelent neki kisértően, csalogatva, hízelegve, mint egy bűnös vágy, izgató kép, melytől nem birt szabadulni. Ha ő ezt az embert elpusztítaná! Szt 1 Meghalja valaki! Homlokára szorította mind a két kezét, mintha le akarta volna csillapítani háborgó vérét. Mire virradni kezdett odakinn, valahogy csak hazaértek. A főváros éppen akkor ébredt föl álmából; egy-egy nehéz terhes kocsi zörgött a körutakon és szürke ruhás munkásemberek, hónuk alatt apró ba tyuval, csapatosan siettek a gyárba. Géza karját nyújtotta az asszonynak, a mint lesegítette a kocsiból és mintha semmi sem történt volna nászéjszakájukon, közömbösen végigvezette a berendezett lakáson. Megmutogatta szépen : itt a konyha, éléskamra, ebédlő, szalon, tessék átvenni! Géza ekkor mutatóba vitte a feleségét. Akárhova mentek, az uton mintha ajkukra fagyott volna a szó ; hanem másutt, idegen emberek kőzött, talán azoknak a kíváncsi kérdéseikre ők is közeledtek egy kicsit egymáshoz. Margit éppen ezért nem nagy kedvmunkásnép mostani szomorú sorsán, hanem még mindig a fővárosba igyekszik, mindegyik közülük azt képzelvén, hogy ha annak a sok embernek ott nyomorúság is a sorsa, neki azért kivételessen majd csak jut valami bő keresetet nyújtó, biztos, jó állás. Szerintem ezért szent kötelességük mind azoknak, kiknek hivatásuknál fogva alkalmuk van jó falusi népünkkel gyakran érintkezni és a kik igazi jóakarói ennek, őket ezen téves nézetből kijózanítani és mindent elkövetni, hogy népünket az otthonmaradásra reábirják, a hazai rögöt velők megszeretessék, megértessék vjlök, hogy mily úton-módon találhatják meg otthon, falujában vagy annak környékén, megélhetésének lehetőségét! Ép a mult nyáron is tapasztaltain eleget, hogy majdnem minden nagyobb gazdaságban kénytelenek voltak vidéki munkásokkal, tótokkal, csehekkel stb. a mezőgazdasági munkálatokat elvégeztetni, se répamunkára, se aratásra nem lehet helybeli munkást kapni, hát nem szinte megfoghatatlan állapot, hogy gazdáink se cselédet, se napszámost, se egyébb mezőgazdasági munkát nem kapnak, legalább nem elegendő számban, és falusi munkásnépünk mégis azt állítja, hogy nem jut otthon kenyérkereset hez, azért kívánkozik a fővárosba, dacára annak, hogy tudomása van arról, hogy itt a százezret majdnem vei ment látogatóba, de az ura nem engedte otthon maradni. Valóságos nevelőbe fogta az asszonyt. Világos, hogy miért nem tud itt megszokni : egyszerű, gyermekes kedélye olyan, mint a puszták vadvirága, mely csak ott tud megélni, a hol született, az a föld neki tápláléka, gyönyörüséga, mindene ezen a világon. De hát az asszony is olyan portéka volna, hogy nem tudná legyőzni természetes hajlamait, elfeledni ifjúságát, a rétet, a szülői házat, minden ártatlan örömét az uj életért ? Meg kell próbálni. Egymásután mentek a bálba, színházba,

r társaságokba ; szórakozás akadt bőven. És csakugyan a módszer remekül bevált : minden fényes éjszaka után egyet javult az asszony; a mint lassankint kezdte megszokni ezt az életet, ugy foszlottak szét a lelke édes illúziói, legutoljára elveszett rá nézve az egész mult ; minden. minden fölolvadt a jelen szikrázó, gyors, idegizgató örömeiben. Csak egy maradt meg benne: a férje iránti gyűlölete. Nem tudta elfelejteni, hogy hozzákényszeritették, mikor az ő szive a büszke, daliás herczeget várta, várta hiába ! Ám a herczegek csak a mesében jönnek el régi szerelmükért, a prózai életben pedig uj kalandokat keresnek, mig a szenvedő arczu Tündér Illonák lassan-lassan a sir felé hervadnak. Margit erősebb volt mindannyinál. Végre már ő vitte az urát mindenfelé s mikor a szakadatlan fény és vidámság közepette napról-napra fogyni látta azt a beteges embert, vad öröm fogta el, hogy rpusztul már az ő életátka : a férje. Es egy este, mikor öltözött az asszony, szokatlan gyengeség fogta el. Ugy érezte,