Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-12-08 / 49. szám

meghaladja a keresetnélkülieknek Másra nem vezethetem vissza ennek a viszás állapotúak okát, mint falusi népünknek már majdnem betegesnek nevezhető képzelődésére, mely minden józan meggondolás nélkül * szinte arra ösztökéli, bogy a fővárosban biztosan jut nagy keresethez, itt vagyont fog szerezni, csak be kell ide a lábát tenni. Pedig de hamarosan kijózanodik ábrándjából, ha otthagyva szép szülőföldjét, beleveti-mágáti a főváros óriási özönébe, mely kérlelhetetlenül elsodorja őt. Ez a fővárosba való vágyódás már annyira megy, hogy mint számtalanszor tapasztaltam, akad elég olyan falusi is, ki annak dacára, hogy szép tehermentes párasztbirtoka van, ezt bérbe adja és valami állás után néz itt a fővárosban, avval a kifogással élvén, hogy birtoka után nem tud megélni. Hát az illető, ki bérbe veszi azt a birtokot, hógy tud abból mégis élni és bért is fizetni, vagy talán csak időtöltés kedveért veszi ki azt ? Mintha ellenszenvvel viseltetne falusi népünk a mezőgazdasági munkálatok iránt, mintha csak restellené, hogy falusi gazdaember ! Mintha nálánál nagyobb urnák tekintené a gyári vagy egyébb városi munkást! Mind ezen jelenségekből csak azt kell következtetnem, hogy jó, falusi népünk szivéből már teljesen •—

' i_ gjjN kiveszett a hazai röghöz való ragaszkodás, ez a magasztos, szivet-lelket nemesitő érzés, melyre a pénzszomjtól még át nem hatott őseink oly büszkék voltak, de a mely a mai haszonleső, pénzsóvár világban, mint sajnosan tapasztaljuk, már csak üres szó és ép ez késztet engem ; arra, hogy eszükbe juttassam mindazoknak, kik oly könnyelműen hagyják ott szülőföldjüket, Vörösmarty Mihály „Szózat" cimü páratlan költeményének következő versszakait: Légy liive rendületlenül Hazádnak, óh magyar ! Ez éltetőd, ,s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely ; Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell. BAUER ANTAL orsz. képviselő. Varga József ünneplése, Lélekemelő ünnepélyt rendezett a helybeli rom. kath. tanitókara Varga József volt igazgató kartársuk tiszteletére, abból az alkalomból, hogy a vallás és közoktatásügyi minister 39 évi sikeres munkásságának nyugalomba vonulása után, elismerésével tüntette ki. A miniszteri kitüntetés méltó férfiút ért, mert Varga József mintaképe volt a jó tanitónak. Egész pályáján azon némes cél lebegett szeme előtt, hogy hivatásának minden tekintetben megfeleljen és a zsengeÍv oru gyermekekből munkás, hazaszárető és hasznos polgárokat neveljen. Ezen ünnepély lefolyásának behatása hogy a vére föl és alá-száll a testében, reszket benne minden ideg és fuldukló köhögés rohanta meg'a torkát. Géza letette az újságját és csodáikózva nézett rá, — Maga meghűlt, Margit V Ha beteg, akkor nem jó lesz ma elmenni. Maradjunk ítlhon. Margitnak mintha a szivébe kapott vólna minden szó. Egy pillanatra fejébe tódult á tér és mégakadt benne a gondolat. Hátha ő nem birja már tovább? Á mit az urának szánt 1 Ha ő reá veti szemét az utálatos

1 halál és hótestébe mártja rettenetes kaszáját?! Mar érzi is az ujját, a mint rátétté' a vállára, hogy kioltsa az ő ifjú életét. Mintha egyszerre ránehezedett volna az égböltózat, elborult a szeme előtt minden és vad Sikoltással rohant ki az ajtón, le a lépcsőn, az utczára. ; Az urá alig bírta elfogni a folyosón. Eröfezákkal vonszolta vissza és odalökte a divánra. —• Mit) akar, szerencsétlen ? ! :' Margit alig tudott már magáról. Két keZéfi összekulcsolta a térdén és mi közben zavartan, révedező szemmel keresgélt a földön- sirvá, nyöszörögve mondta: —' EreszsZen ! El akarok menni! — Elfelejti, hogy az akarás jogát máirégen eljátszottál ,s

V" Hi'dteg volt a szava, mint a jég és súlyos, mint a kő. Jobban még azzal se •!. találhatott vólnn. Azután becsöngette a eselétfét. übuniii; Síi u'HÍh'Vvft'jij U&M'jij hmitavait ! ; > ; FektesáO

1 le' a nagyságos asszonyt. Válh4tii

i

;bá}a

,

lW

!.

1,;li v« ••bt'tfj':^ ' -ii/'M Igy került Margit ágyba. Aznap éjjel telesirta a párnáját. Másnap erős láza volt, ágyban kellett maradnia, harmadnap ismét és igy tovább. Géza bdaült melléje és ott virrasztott minden éjjel; néha m'eg kellett fognia a lázban égő beteget, hogy ki ue szaladjon a szobából. Néha könyörgött az asszony, hogy Ölje meg, máskor ismét majd meghalt egy pohár vizért, a mit nem volt szabad innia. És'éz igy ment napról-napra, változatlanul. Eljött a tavasz és Margit állapota egyre rosszabbodott. Néha senkit sem ismert, meg. Pedig az ura elvitte ki a hegyek közé, vett neki egy fehérfalu, barátságos házikót, talán majd meggyógyítja a friss tavaszi levegő és az ebredő természet. A kertben már magas fű nőtt a virágágyakon, közöttük a szélícl ibolya ugy el bujt apró, kék virágjával, hogy észre sem lehetett venni. Egyszer csak felütötte a fejét egy hosszúszárú liliom, azután itt is, ott is megjelent hívatlanul, gondozatlanul s csakhamar belepte a kertet egészen, csupa fehér lett az tőle. Margitt odakivánkozott az ablakhoz. Fejét szelíden megtámasztotta a karosszék támláján és szinte látszott az arczán, hogy mityen jól esik szemének az üde természeten pihenni. Géza leült a lábához és hallgatta az asszonyt, a mint vágyakozó, szaggatott hangon beszélt hozzá. — Valami jóleső melegséget érzek itt belül, — suttogta csendesén. 1 Mintha most kezdenék élni. Ó. milyen szép az élet ! — Azelőtt iiem is 'tudtam, nii az öröm. Rossz voltam, engedetlen, büszke, ngy^e De most mar jó vagyok, mert ... te montad. És a régi Margitot ugy-e elfelejtették ? alatt az iinnepeltt anférfi^ 'nraggdt ^ Msgke önérzettel tekinthet vissza múltjára, mert eleget tett népnevelői és haza^ujk^M^&égének. Ha valakire a tanitók

f

(ííö^u] a .szokásos „nemzet napszámosa'^, eÍnevg|^S ugy az ünnepelt 39 évi tanítóskodása ;ilatt erre a jelzőre reászolgált. Jr . A hála és a tisztelet megnyilvánulását hirdette ezen ünnepély, melyet az ünnepeltkartársai a ministeri elismerés átadása alkalmával,$„|pm. kath elemi fiúiskola tágas tornahelyiségében délelőtt 10 órakor rendezt^

i

;,j; .,:;Í!O(| iiliij ga Ezen ünnepélyt 'megelőzőleg reggel 9 órakor a plébánia templomban ünnepi mise lett eelebrálva* melyen a tantestelület és növendékek kiviilfvárosuhk nagyközönsége nagy számban vett részt. Az ünnepi mise végeztével átvonultak az iskola tornahelyiségébe, mely ez alkalomra különös diszt öltött és zsúfolásig megtelt díszes közönséggel. Az ünnepeltet, kit a terembe Kriszt Jenő plébános vezetett be, lelkes es hosszas éljenzéssel fogadták. Az éljenzés lecsilapultával Kriszt Jenő plébános, iskolaszéki elnök lelkes beszédet tartott az ünnepelthez és egyben átnyújtotta az elismerést tartalmazó ministeri leiratot. A növendékek által előadott üdvözlő ének után következtek a tisztelgő testületek. Elsőnek Szentgyörgyi Sándor a kath. polg. leányiskola, utána Bépay Dániel a tanítóképezde, Herz Dávid az iparos-iskola, Schor Ármin az izr. tanítók és végül Málz József igazgató a pápai kath. tanítók nevében üdvözölték szép beszédekben a jubilánst felsorolva érdemeit és méltatva az ünnep jelentőségét. Egy növendéknek alkalmi verses felköszöntője után Varga József ünnepelt meghatott beszédben mondottköszönetet a lelkes ovációért és az ünnepeltetésért. "

n'í Az iskolai ünnepély a növendékelv által elénekelt „Hymnus"-sal nyert befejezőétj. Az ünnepély folytatása a Griff sz^llodá nagytermében esti 8 órakor az ünnepelt tiszteletére rendezett társasvacsora yolt, m^r lyen a tantestületek képviseletén kivül, városunk összes hatóságai és notabilitásai vettek részt. Láí'U J&ri .iltíil • jl >i. >j jóidénál jiy&OWlíííl A férfi szava ugy ellágyult, mint a virággal csókolózó alkonyi szellő. — El, el. — Én is, ha arra gondolok, gyereknek érzem magam újra. Nem történt semmi, semmi! És akkor ugy elfog valami tiszta, ártatlan öröm. Ha tudnád, milyen együgyű gondolataim vannak! Mintha sik mezőben járnék, reámborul a fű szerelmes suttogással és érzem, érzem : én e£y olyan fehér virág vagyok benne, mint az a liliom a kertben. 0, be szép virág! Hogy szerettem mindig ! Adj nekem egyet belőle 1 Géza sietett a kertbe és levágott egV szép szállat, azután lelkendezve hozta az ablakhoz. Közben az ő szeiid, darabos hangján zsörtölődni kezdett: — Ejnye, ejnye. Talán mikor levágtam megsértettem az ujjamat. Valahonnan reáhullott egy csepp vér. Margit ijedten dobta el magától a liliomot és kétségbeesett pillantással, összeesve bámult reája. — Vér, vér . . . O Istenem. Géza sietett vissza és hozott egy egész csomót, tisztát, fehéret. — Az asszony ugy reszketett, mint a nyárfalevél és a mint kinézett a kertbe, halvány arcza még jobban elsápadt. -7- Ez is véres, az is. Mind, mind. És irtózva takarta le a szemeit. Szegény összetörött, megtépett, fehér liliom! Nem lehetsz te már többé fiatal, mert tiszta lelkedet megejtette egy bűrios vágy, egy fekete gondolat, melynek az emlékét nem tudod már kitörölni soha, soha ! Az a sok virág jj lesz majd — koszorúnak . . .