Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-12-08 / 49. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Félre a közönnyel! Pápa város képviselőtestülete a hét folyamán közgyűlést tart — és ezen körülmény teszi kötelességünkké, hogy egy régi hibánkat registráljük, mely sajnos mindig aktuálissá lesz, midőn közügyeink megvitatásáról van szó. Több izben kijelentettük már, hogy városi képviselőtestületünk körében nincs elég érdeklődés közügyeink iránt s ezen hibának rójjuk fel azt, hogy a napirendre kerülő kérdések hallatára, beteges közöny, fatalikus nembánoinság uralja minden szervünket. Mi az oka ennek? Annyira meg van mindenki elégedve közállapotainkkal, annyira aranjuezi napokban van-e részünk, hogy igazán nyugodt lélekkel merülhetünk boldog álmodozásba ? Nem hisszük, hogy akad Pápa városában egyetlen igazán önállóan gondolkozó ember, aki a kérdésre igennel felelne. Igenis uraim több érdeklődést kérünk a közügyek iránt. Egész sora a hasznos és közérdekű kérdések várnak a megoldásra és igy szükséges tehát, hogy a közügyeinket vezető képviselőtestület a legnagyobb energiával vegye kezébe a város jóllétét célzó eszméket s terveket és ezek létesítésében egymást vállvetve támogassák. A dunántuli városok közt egyik sem oly fáradhatlan a tervezgetésben mint Pápa város s mégis bár nem mondhatjuk, hogy bizonyos haladást nem észlelünk, de mégis mindegyik város több haladást produkál a vagyon. )sodást, forgalmat és a városok modern fejlődését célzó intézmények felkarolásában és előnyös felhasználásában mint a mi városunk. Példákra nem szükséges mutatnunk, hisz azt minden polgár tudja, a kinek látköre szélesebb s a mi állapotainknak szemlélésében nem homályosult el, hogy többé soha helyre nem hozható hibát követünk el s megbocsáthatian gyöngeségünk tauujelét adjuk, ha e megbénitó lethargiában, ezen örökös tervezgetéseken rágódó állapotunkban továbbra is megmaradunk. Összetett kezekkel nézzük, miként biztosítják maguknak a körülöttünk levő városok a fejlődés előfeltételeit, látjuk, hogy milyen féltékeny gonddal őrzik megszerzett jogaikat, s hogyan igyekeznek az érdek láncaival magukhoz kötni a vidéket. Mi pedig ugyanezen idő alatt vitatkozunk, hogy melyik ujitás volna jobb ; hónapokon keresztül fogyasztjuk egymás erejét a célra nem vezető vitatkozásokban, a végeredmény pedig, hogy a tervek, maradnak tervek. Miért van ez igy és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a felvetett terveket létesíteni ? Mondjuk ki őszintén : nem bízunk önmagunkban s nem azért, mert ha vannak is lelkes embereink, de azért szívvel-lélekkel nem működuek a tervek megvalósításán. Igen magában a városi tanácsban számos oly férfin Á fehér liliom, Egész csomó ember állott a templom előtt. Sok kíváncsi asszony, leány ; volt köztük szőke, barna, fiatal és kevécbbé fiatal, szép és nem éppen szép. Valamennyien azzal az őnnepies arczczal néztek a nagy templomajtó felé, mint már az ilyen alkalomnál szokásos ; csupa kíváncsiság, csupa irigység volt mind. Az esketési szertartás véget ért és az első ,párok megjelentek a legfeiső lépcsőnél. Ábrándos szemű, fiatal leánykák boldogan lépkedtek előzékeny gavallérjaik mellett s a mamák tollbokrétás, kiismerhetetlen divatú kalapjaikkal még boldogabban mentek utánok, A kocsik óriási tábora lassankint nyüzsögni kezdett, a parédás hintók egymásután hajtattak föl a főbejárat elé és a tömeg csodálkozó tetszése mellett robogtak el az ifjú párokkal. Jött a menyasszony. Mintha elnemult volna minden ajak, olyan csönd támadt körülötte, csak a kíváncsi, barátságos, ismerős és közömbös szemek beszéltek. — Milyen szép ! irigykedett a leánysereg. s — Milyen fiatal! — sopánkodtak az anyókák.

r — Es milyen boldog ! — hangzott egy babaarczu, ennivaló asszonyka önfeledt csodálkozása. A férfiak még a szemükkel sem beszéltek, hiszen náluk a hallgatás fejez ki legtöbbet. Aztán eloszlottak mind ; egy kicsit még tárgyalták az eseményt, meg is szólták egyiket-másikat, végül pedig teljesen megfeledkeztek róluk. Ki törődnék velök többé? Es az esküvő, ó, mily egyformán unalmas mind ! Szerencsére, nekünk megvan az a szabadságunk, hogy egyszerre átugorjunk oda, mikor a férj és feleség ismét becsületes polgári ruháikban már beim ülnek a vasúti kocsiban. Egyedül vannak. Az asszony megvonul szépen az egyik sarokban, ökölbe szorított kezei között egy apró zsebkengőt szorongatva. Mindeddig olyan vitézül viselkerett, mint egy katona, csak az arcza volt halálosan sápadt és valami kétségbeesett félelem ült a szemében. Gyöngyös fogaival i idegesen harapdálta az ajkát, nyugtalanul, remegve, esdeklő szemmel nézett körül a | szük kocsiban, mint a kalitba zárt madárka. Mikor aztán látta, hincs ott senki más, csak az az ember, a kihez hozzá van kötve lsteu és omber előtt egész életére, kétségbeesetten lehajtotta a fejét és zokogni kezdett lelke minden keserűségével. Az ura csendesen simogatta leomló haját. — Margit 1 — mondta neki halkan. Attól még jobban zokogott. Egész tesle remegett belé, gömbölyű vállai meg-megrandultak és ugy borultak oda a karfára, mint az orgonabokor. Lassan-lassan csillapodni kezdett, fölemelte a fejét s mialatt az utolsó könyek még ott rezegtek a szemében, szelíden, szenvedély nélküli hangon megszólalt: — Kedves Géza. Ne vegye rossz néven, valami ugy bánt, reám nehezedik a levegő és nem tudok szabadulni tőle. A férje átült hozzá a másik divánra s odavonva ölébe az asszony reszkető kezet, elkezdett hozzá beszélni halkan, közömbösen, mintha éppen arról volna szó, hogy milyen szép idő van odakünn ? — Hallgasson meg, Margit. Tulajdonképen most vagyunk először egyedül ebben az életben. Mikor már az enyém lett egészen. És ha szépen kérdem, ugy-e megfelel őszintén ? . . . — Megfelelek, — mondta az asszony. — Látja, ezt szeretem. Ön tudja, hogy a házasságokat nem az égben kötik. Mikor én magát megismertem, valamit beszéltek a múltjáról, holmi szentimentális vonzalommal egybekötve. Mit törődöm velők ! Nekem igy kellett, a hogy van. Nem tudom, mi tetszett meg a szüleinek: a nevem, a bankigazgatói állásom, vagy ez a csúnya czinizmusom ? Mintha akaratlanul a villámhárító szerepét játszanám az ön életében. Szóval nekem adták, mert az a villámnak a sorsa, hogy kerüli a vasat, de végre kénytelen