Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-03-03 / 9. szám

főiskolai tanár és adóvégrehajtó létére, hogy a „1 u f t b a 11 o n" német kifejezés és annak jó izlésü és hangzású magyar neve is van. Természetesen azt ő nem tudja, de nem is tudhatja, mert a főiskolai pedellus bármelyik csirkéjének is több esze van mint neki. Elismerjük, hogy minden embernek joga van kritikát gyakorolni, — tudjuk azt is, hogy minden ember ugy kritizál a hogy tud, — anynyi azonban bizonyos, hogy a legsilányab kritikusok is indokolni szokták kritikájukat, egyedül Páter Bukfencz az a ki magát erre nem érzi kötelezve, azt irja lapjába, az építészeti bizottság terve nem ér semmit, azt sutba kell dobni, — de az indokolást ter mészetesen elfelejti és csak azt mondja egyszerűen : „nincs pénz." Ha minden városban ugy gondolkoznának mint kend Páter Bukfencz, —• akkor még ma is ott volnánk ahol 200 évvel ezelőtt voltunk. A kritikához ész kell, a ki azzal nem rendelkezik, mint ön, az, ha nevetség tárgyává magát tenni nem akarja, az ne kritizáljon, hanem üljön le és maradjon nyugodtan. A mikor pedig , igy ráolvasunk az életbölcsesség hiányosságát magán viselő Győri Gyulára, adunk neki egy jó tanácsot, fogadja meg azt, mert magának és a főiskolának tesz azzal nagyszolgálatot. Jó tanácsunk pedig a következő : Adjon be egy kérvényt a püspökhöz és kérje magát áthelyeztetni az elemi-iskolába, tanítónak, a hol az ügybuzgó elemi iskolai igazgató keze alatt, még talán ember is válhatik belőle. Pallatsek Frigyes. A pápai takarékpénztár közgyűlése, — 1901. február 25. A pápai takarékpénztár évi rendes közgyűlése nagyszámú részvényesek jelenlétében tartatott meg. Az igazgatósági és felügyelői bizottságjelentése egyhangúlag tudomásul vétetett és az osztalék részvényenként 140 koronában állapitatott meg. A közgyűlésen 32 részvényes 120 érvényes szavazattal szerepelt 9 ugy az igazgatósági valamint a felügyelői bizottság tagjai újonnan megválasztattak. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Bermüller Alajos intézeti elnök amidőn konstatálja a gyűlés határozatképességét, szívélyesen üdvözli a szép számban megjelent részvényeseket, a közgyűlést megnyitja. A jkv. vezetésére Sairy Lajos Ügyészt, annak hitelesítésére pedig dr. Koritschoner Lipót, Mészáros Károly és Boitka Jenő részvényeseket kéri fel. Az igazgatóság és felügyelői bizottság jelentése, miután az minden egyes részvényesnek megküldetett, felolvasottnak lett tekintve, a közgyűlés azt egyhangúlag elfogadta és a szokásos felmentvény az igazgató ságnak megadatott. Következett az igazgatósági és felügyelői bizottsági tagok titkos szaMenjünk át más tárgyra. A városi képviselőtestületnek van a többi között egy törekvő, igazán kötelességtudó, szakismerettel bőven megáldott szakbizottsága, az úgynevezett : épiszeti bizottság. Elnöke ennek a bizottságnak Barthalos István, tagjai: Szokoly Ignác, Török János, dr. Lövi László, dr. Kőrös Endre, Besenbach Károly, Kovács István, Matkovich Pál és a nemrég elhunyt Székely István. Rátermett emberek egytől egyig, a kiknek Győri Gyula még a saruját sem oldhatja meg, mert arra ő nem méltó, — a kik a város érdekét szivükön hordozzák, — a kik két és fél évi fáradtságos munka után minden dijjazás nélkül megállapították és pedig elég körültekintéssel a város utcáinak vonalait és bölcs előrelátással most javaslatot tesznek a közgyűlésnek, hogy szóljon hozzá és a munkálatot, ha az nagy akadályokba nem ütközik, a vá ros jövő fejlődésére való tekintetből, jelentésük és javaslatuk alapján fogadja el. Páter Bukfenc egy tekintetet vet a nagy terjedelmű, több évi fáradságot igénylő munkára és a nélkül, — a mint ő azt már egyáltalában tenni szokta, — hogy azt közelebbi tanulmányozás tárgyává tenné, korlátolt eszével és ostoba felfogásával rámondja, hogy az egész munkálat egy „luftbalton terv". Ez a „zsirf&lat" még azt sem tudja pontból mellém telepszik, hogy neki is hozassak valamit. — Hogy ne unatkozzék kedves kisaszszony, hát hozzon magának is egy feketét — szóltam hozzá. — Feketét hozom, de azért nem gondolom, hogy unalmas lenne ön mellett ülni — válaszólt a leány és a kimérő fülkéhez indult, miközben egypárszor visszatekintett. Üres gondolatoktól ment fejjel rontottam cigarettámmal a már ugy is tele füstölt kávéház levegőjét. — Mind a három darabka czukrot szokta kávéjába tenni? — Igen, — válaszolt a leány — legalább ez legyen édes, ha az élet keserű. — Különös ellentét, hát édes kávéval ellensúlyozza az élet keserűségét ? Aztán meg egy ily csinos, fiatal leánynak, hogy lehet keserű az élete ? — Gondolja ? — Természetesen. Hiszen ön egészséges, csinos és elég műveltnek látszik. Hát mit kiván egyebet ? Meg van a maga udvara, bele értem a kávéházi strébereket, kik kegyednek élet-halálra udvarolnak — este. Ne gondolja, — hogy gunyképen mondom, hogy este, de ez a tiszta igazság. Mert önök pmczérleányok, bármennyire becsületesek lehetnek, sohasem kapnak nappal, fényesnappal tisztességes társaságot, kik önzetlenül, csupán szórakozás czéljából keresnék önöket, hogy ugy mint más leányokkal csevegjenek, tréfáljanak, hogy ugy, mint más leányoknak, önöknek is bókoljanak, hódoljanak. De igen este, midőn az ilyen éjjeli kávéházak mint a milyen ez is, megtelik élvvágyó néppel. Ilyenkor kegyednek is bókolnak. szerelmet vallanak és másnap, — másnap eltagadják, hogy ebben a helyiségben bent voltak. I)e igen, maga most azt találja kérdezni tőlem, hogy miért jöttem én ide. Nos hát azért mert szeretem tanulmányozni ezt az éjjeli társadalmat. Ugy eltudok lenni egy ilyen helyen, ugy eltudom nézni ezt az utálatos világot. A leány merően bámult reám, szép ovál arczán két konycsep gördült végig. — De miért lett egyszerre oly komor, helytelenül cselekedtem, hogy ilyeneket beszéltem kegyednek. — Nem, nem ! Maga oly okos dolgokat mondott. Beláttam én is, hogy ez nem illet. Nem fogja nekem elhinni, hogy ha azt mondom önnek, hogy én csak most először vagyok ilyen helyen. — De kérem miért nem ? Már az udvariasság sem engedné, hogy szavaiban kételkedjem. — Udvariasság ide, udvariasság oda. Lássa, bizonyítom magának, várjon meg záróráig ? — Jó ! Két fiatal hadnagy nagy lármával rontott be. Leültek egy asztalnál és punchot rendeltek. Laura, mert igy hivták a leányt, tette eléjök a párolgó italt. Az egyik tiszt lefogta és nem akarta maga mellől engedni. Gyakran nézett reám és én, mint ki egy pásztor órának néz elébe, mosolyogtam reá. Közönséges elvre termet leánynak tartottam őt. * Ráadtam a felöltőjét. Kisiettünk az utczára, melyen a gázlángok már félig ki voltak oltva. Találkoztunk pár éjjeli alakkal, néhány részeg katonával kik vihogva, gyanúsan köhécselve haladtak el mellettünk. Lakása elé értünk. Itten én búcsúzóra nyújtottam kezem, de ő nem engedett. — Megígértem, hogy elmondok önnek mindent. Úgysem fogok tudni most aludni. Jöjjön fel készítek jó teát, vannak jó czigarettáim. Jöjjön. Megadtam magam a mi nem csodálatos. Kaszir leány többet nem kell mondanom. Csinosan berendezett fészke volt. Egy kia zsölyébe ültem s rányujtottam az elémbe tett czigarettákból. Míg ő ügyes háziaszszonykéut a szambvár mellett forgolódott, addig én az albumot lapozgattam. — Nos készen a tea. Parancsoljon. Nem kináltattam magam sokat, ilyen nőnél nincs tartózkodás. — És most kérem türelmét. Lássa már hajnal van, önnek holnap szolgálatba kell mennie és én mégis itt tartom. De oly nagy hálára kötelez ha meghallgat. Ugy sincsen senkim kinek elpanaszolhatnám keserű sorsomat. Ámulva néztem reá. Tehát csalódtam volna ? — Tisztességes leánynak neveltek, mert szüleim mondhatnám gazdagok voltak. Tizenöt éves koromig zárdában voltam. Midőn kikerültem onnan és az első bálon tul estem, férjhez adták. És egy tapasztalatlan bakfis, kinek nincs fogalma mi a világ, a társadalom, én ki magamnak a zárda falain