Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-11-24 / 47. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : fcgész évre 12 kor., félévre G kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R £V1 I N könyvkereskedésében. Az adóprés. Közeledik az az idő, mikor a harmad-osztályú jövödelmi adókat, — ujabbi három évi időtartamra, — természetesen előleges tárgyalás alapján, a veszprémi pénzügyigazgatóság meg fogja állapítani, — jól-e vagy rosszul, — azt még nem tudhatjuk, hogy inkább helytelenül, mint helyesen, azt a múltból következtethetjük. A veszprémi pénzügyigazgatóság ilyenkor ki szokott tenni magáért. Nagy előszeretettel utazik városunk polgáraira és lépten nyomon tapasztalhatjuk, hogy a megadóztatásra vonatkozó adatokat hasból szolgáltatja a kivető-bizottságnak és azt vindikálja magának, hogy az ilyen légből kapott adatokat a bizottság tekintse közokiratoknak. Az adónak felsrófolásatermészetesen igy kikerülhetetlen. Csak a legutóbbi adótárgyalásokra kell vissza tekintenünk és borsódzik belé a hátunk, ha meggondoljuk, hogy minden alapos ok és indok nélkül mintegy 12.000 koronával emelte fel nagyratermett pénzügyigazgatóságunk a város közönségének harmad-osztályú kereseti adóját, —- pedig a ki ismeri jól és nem ugy mint a pénzügyigazgatóság kereske dóink és iparosaink nyomorúságát és szegénységét, — az tudja azt is, hogy azok inkább adóleengedésre és nem adóemelésre szolgálnak reá. A mostoha viszonyok gyötörnek bennünket, — minden oldalról csak panaszokat hallunk, hogy : súlyosak a terhek, — pang a kereskedelem, pang az ipar és nincs a közel jövőben egy biztató jel a láthatáron, mely végre valahára egy örvendetetes változást, gyökeres előnyös átalakulást igérne nekünk. És mikor mindezeket tudjuk, látjuk és napról napra tapasztaljuk, ugyanakkor itt látjuk a veszprémi pénzügyigazgatóságnak egy kiküldöttjét, a ki már heteken át a megszakadásig a vasúti állomáson dolgozik és szedi az adatokat kereskedőink és iparosaink ellen csak azért, hogy azt a bizonyos adósrófot jobban és jobban megcsavarhassák. Esze ágában sincs a kiküldöttnek, hogy az adatok beszerzésénél a dolog mélyére hasson. Annak konstatálása, hogy egyik másik kereskedő számára mennyi áru érkezett, — szerinte teljesen elegendő adat, — azt azonban hogy a kereskedő vagy ipni'os nyert-e vagy vesztett-e a küldeményen, gondoskodásának 'tárgyút egyáltalában nem képezi. Pedig a kereskedők nem minden árucikken nyernek, vesztenek is azok sokat, azt csak az tudja legjobban a ki a kereskedőink helyzetét közelebbről figyelemre méltatja. Szóval nemsokára itt lesz ismét az az idő, mikor működésbe hozzák az adóprést, a pénzügyigazgatóságnak azt a nyaktilóját, mely nem ismert kíméletet eddig senkinél, nem vette soha tekintetbe kereskedőink és iparosaink nyomorúságát, hanem irgalom nélkül olyan összegeket vetett -J- JcC w jíLÍ Szegény Dolfl. i. — Mondja Rózsika, hát csakugyan nem akar hinni én nekem ? Nem hisz, hogy szivem csupán csak magáért dobog, hogy szeretem tisztán, igazán ? — Hiszem én Dolfi 1 De lássa, maga zsidó ember, én meg keresztyén leány vagyok. — Mit tesz az ? Hiszen ott van a bölcs honatyák által megalkotott törvény. Tudja Rózsika, ez egy olyan törvény amelyet még nem csinált az országos gj'ülés a Rákostól a mai napig. — Jó, jó, mind elhiszem. — De ugyan mondja, mit mondanának a szülői ? — Hogy mit mondanának ? Legfeljebb lenne egy kis apprehenzió, hanem mikor . .. (és itt olyanforma mozdulatokat tett, mintha valami kedves jószágot beczézgetne karjai között). Tudja Rózsika, egy kis unoka helyrehozna mindent. Szakasztott olyan lenne, mint maga, — csak az orra hasonlítana az enyémhez. — No hiszen szép is lenne, — szólt a leány elmosolyogva, amint akaratlan rátekintett udvarlójának orrára. — S ugyan miféle vallásban neveltetné azt a kis unokát? — ingerkedett a leány. — Hogy micsodába ? Hát az apja vallásába. — Tudja, van abban a híres törvényben egy paragráf, amely megengedi a jegyeseknek, hogy a születendő gyermeket abban a vallásban neveltessék, amelyikben előzőleg megállapodásra jutnak. Majd elmegyünk kettecskén a főszolgabíró ur elé. Ott megkérdeznek mind a kettőnket. Mi kinyilatkoztatjuk, hogy mind a hét fiunk és öt leányunk az apa vallását követi. "Ezt beírják a protokolba. Oh pompás, nagyszerő lesz 1 Ugy-e megteszi ? — Teszi biz az ördög ! — Nem teszi ? Petiig én azt gondoltam, hogy azért érdeklődik annyira az iránt a kis unoka iránt. — Elhallgat mindjárt! — Nem lehet, nem tudok 1 — Hiszen keblem annyira dagad, mint a boltomból vásárolt friss élesztővel dagasztott tészta, ha magára pislantok. Oh Rózsika 1 Ne taszigálja el maga ezt a becsületes szivet, higyje el, hogy boldogság lesz az élete, ha ide nyújtja kezét. — Azt mondja, hogy én zsidó vagyok, hogy szülőim haragudni fognak . .. hát hadd haragudjanak 1 Ki parancsol nekem, hiszen én független vagyok, egy szatócsüzletnek tulajdonosa 1 Ugyan mi kifogása is lehetne ellenem ? Szegény sem vagyok, talán nagyon csúnya sem. Aztán meg a János bácsi is mondta, hogy ö nem bánja, csak magát tudjam meghódítani. És azóta mindig próbálgatom, hogy meghódítsam, beszélek olyan szépen, mint akármelyik fiatal uraság. És maga mégis csak nem hiszen nekem. — Oh, az én apám csak tréfált magával akkor, mikor azt mondta, hogy magához ad engemet. — Nem 1 — A János bácsi nem tréfált, csak azt kötötte ki, hogy előbb egyem meg egy darab szalonnát. — Nem bánom azt is megeszem, — még azt is felfogadom, hogy valahányszor a János bácsi disznót öl, mindig eljövök, aztán — nézem, mikor perzselik. — Csak maga ne húzódjék tőlem, édes Rózsikám ? 1 — Hiszen húzódni nem húzódom, —• aztán meg ugy, mint egy más becsületes embert szeretem is. — Engem ne szeressen, mint becsületes embert, engem szeressen ugy, mint galamb a párját. — De ha azt nem tehetem ! Gondolja meg csak jól maga is 1 — Én egy parasztleány vagyok s hozzá keresztyén — kiterjedt, nagy rokonsággal. Még ha volna is bennem hajlandóság, erőszakkal akadályoznák meg lépésemet. — Aztán meg az igazat megvallva, én sem akarom 1 — Tehát akkor nem szeret ! — Jól van Rózsika, a lelke legyen rajta, ha valami baj ér engemet. Elemésztem magamat, és majd ha hidegen febzem ott a földön, hullasson egy par könycseppet azért ki oly forrón tudta magát szeretni.