Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-11-17 / 46. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉS! ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre B kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : MW#vbsb V&S«RB. HIRDETÉSEK és NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Városunk gyámsága. Régi baj felelevenítésére vállalkozzunk', nem is egyszer tettük szóvá ezen tűrhetetlen állapotot, bele is nyugodtunk már azon reményben, hogy közigazgatásunk reformjával orvoslást nyerünk, de mindannyiszor, midőn közügyeink rovására ujabb és ujabb gátot látunk ezen vármegyei gyámság miatt, kényszerítve vagyunk ezen kérdést szőnyegre hozni és az illetékes körök figyelmét ezen anomaliára felhívni. Nem megszólalási viszketegből, hanem közügyeink iránti ügyszeretetből kifolyólag kénytelenek vagyunk vármegyénk alispánját .ily alakban kötelesség teljesítésére felhívni. Több mint három hónapja, hogy városunk adópénztáránál a számtiszti állás üresedésben van és napról-napra hitegetnek bennünket azzal, hogy az alispán a tisztújító közgyűlés egybehívására megteszi a szükséges intézkedéseket, de minddig csak ujabbRészegen, Frolov gyáros egy szép, barna, rövidre nyírott szakállú és bársonyszemü ember s az ügyvédje Almer, egy idősebb kopasz fejű ember, egy külvárosi vendéglőben mulatott. Egyenesen a bálból jöttek; frakk és fehér nyakkandő volt. rajtuk. Kivülök és az ajtóban álló pincéren kivül senki sem volt a temetőben, Frolov parancsára senkit sem engedtek be. Azzal kezdték, hogy megittak egy pohár kitűnő pálinkát és osztrigát reggeliztek. — Kitűnő ! — szólt Almer. — Az osztriga reggeli divatjának én vagyok a megteremtője. Ha az embernek a torkát nagyon csípi a pálinka, csak el kell nyelnie néhány osztrigát, s mindjárt bizonyos kéjt érez az ember a torkában. Ugy-e ? Egy jól megteremtett pincér, kinek le volt beretválva a bajusza s szürke volt a szakálla, a mártásos csészét letette az asztalra. — Mit hozol ? — kérdezte tőle Frolov. — Sauce provenealet a heringhez. — Mit ? Igy kell találni ? — kérdezte a gyáros a nélkül, hogy a mártásos tálra nézne. — Hát az mártás? Nem tudsz tálalni, te marha ! Frolov-nak a bársony szeme tűzben ujabb határidő megállapítását helyezik kilátásba. Kérdezősködtünk illetékes helyen ez érdemben, de ott is csak azon feleletet kaptuk, hogy az alispán még a mult hóban helyezte kilátásba a tisztújító közgyűlés egybehivását, — amit már annak idején lapunkban is jeleztünk — és mindennek dacára a végeredmény az, hogy az alispán nem jön, a tisztújító közgyűlés egybehivása elmarad, a városi tanács pedig kitárt kezekkel várja az alispán utasítását. Eddigelé nem tapasztaltuk az alispán részéről városunkkal szembe az ily eljárást, sőt mondhatni közügyeink általa több izben hathatós támogatást nyertek és ép azért csudálkozunk, hogy egyszerre ily mostoha bánásmódot vagyunk kénytelenek tapasztalni. Reméljük, hogy az alispán éret ten megfontolva felszólalásunk helyes voltát, — melyek elmondásában csakis közügyünk érdekét tartjuk szem előtt — be fogja látni felszólalásunk jogosultságát és a tisztújító közgyűlés egybehívására megteszi a szükséges intézkedéseket. Mostani felszólalásunk csak egyik végtagja annak a vármegyei gyámságnak, mely közügyeinket számtalan esetben megakadályozza azon korszerű haladásban, melyet utóbbi időben magunk elé tűztünk. Számtalan oly esetet tudnónk felsorolni, mely a gyámság következtében, kerékkötője volt városunk haladásának és fejlődésének s ha nem is dűltek dugába a tervek, de meglassította, megnehezítette az eljárást és ezt csakis közügyeink rovására írhatjuk. Nagyon jól tudjuk, hogy közügyeink elintézésénél az előirt gormaságokat mellőznünk nem lehet. A rend a pontosság követeli az alakiságok megtartását. Ámde a kevésbbé lényeges avagy ép lényegtelen formalitásokhoz való merev, túlságos ragaszkodás nemhogy előmozdítaná, de sőt gyakran hátráltatja a közügyet. Sajnos, utóbbi időben a vármegyei gyámság miatt nálunk égett. Az asztalterítő egyik sarkát az ujjaira csavarta, s megrántotta a reggeli, a gyertyatartók, az üvegek és poharak nagy csörömpöléssel a földre zuhantak. A pincérek, akik az ehez hasonló katasztrófákhoz mar régóta hozzá voltak szokva oda siettek s oly nyugodtan, mint .ahogyan a sebészek operálnák, hozzáláttak a cserepek Összeszedéséhez. — Milyen jól érted te ezt! — szólt Almer nevetve. — De . . . egy kissé meszszebb menj az asztaltaltól. mert különben belehágsz a kaviárba. — Jöjjön ide a mérnök — kiáltott Frolov. A „mérnök" egy savanya ábrázatú törődött öreg ember volt, aki valaha csakugyan mérnök és gazdag ember volt, egész vagyonát elverte s élte alkonyán azzal kereste a kenyerét, — hogy a vendéglőben a pincérekre és énekesekre felügyelt, s mindenféle sötét, a női nemre vonatkozó megbízatásokat teljesített. Mikor a gyáros felszólítására megjelent, tisztelettel meghajtotta a fejét. — Hallod, barátom, — szólt 'hozzá Frolov, — micsoda rendetlenség ez ? Hogyan találnak itt te nálad ? Hát nem tudod, hogy én az ilyesmit nem szeretem ? Vigyen el benneteket az ördög ! — Többé nem jövök hozzátok. — Kérem legyen olyan szives, bocsásson meg nekünk, Alexej Szemjonics ! — szólt a mérnök, kezét a szivére 'téve. — Azonnal megteszem a szükséges intézkedéseket, s önnek a legcsekélyebb kívánságát is a legnagyobb pontossággal fogják teljesíteni. — No jól van, elmehetsz. A mérnök meghajlott és az urak felé folyton hajlongva el is ment, az ajtóban még egyszer lehetett látni az ujjain és az inge gomblyukaiban csillogó hamis brilliánsokat. Az asztalt megint megterítették. Almer vörös bort ivott s nagy étvággyal evett valami töltött madarat. Frolov csak pálinkát ivott és kenyet evett. Közben gyakran simogatta az arcát s Összeráncolta a homlokát. Mind a ketten hallgattak. Fölöttük zümmögött a villamos ívlámpa, mintha boszankodnék. Az ajtó előtt dúdolgatva mentek el a cigányleányok. — Az ember csak iszik és nincs gyönyörűsége benne, — szólt Frolov. — Minél többet iszom annál józanabt vagyok. Mások a pálinkától fölvidulnak, én meg csak dühös leszek tőle, utálatos gondolataim támadnak, s nem tudok aludni. Az emberek az iváson és szeretkezésen kivül miért nem találnak másban is gyönyörűséget ? Ez rettenetes ! — Hivd be a cigányleányokat. — Vigye el őket az ördög ! Az ajtón bedugta a tejét egy Öreg cigányasszony.