Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-10-27 / 43. szám

XI. évfolyam Pápa, leOl. október 27. 43. szám. Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : im fiswii. A tengeri kigyó. Felesleges talán bővebben körül­irui, hogy eíen cini alatt közvilágítá­sunk kérdését érjük. Városunk ezen legújabb tengeri kigyója végre vala­hára oda jutott, hogy a képviselőtes­tületi közgyűlés által megválasztott világítási bizottság, komoly megfonto­lás tárgyává teszi ezen kérdést és igyekszik aa évek hosszú során va­júdó közvilágításunk ügyét végre va­lahára megvalósítani. Nevezett bizottság a hét folya­mán tartotta ez ügyben az első érte­kezletét, a melyen elhatároztatott, hogy a közvilágítás megvalósítására pályázatot jobban mondva pályázati feltételeket bocsájt ki, mely feltéte­lek városunk helyi viszonyaira lesz­nek megállapítva. Hogy milyen vilá­gítási rendszert fognak alkalmazni, azt a pályázatok beérkezése után fog­ják mérlegelni. Ezen utóbbi körülmény teszi kö­telességünkké, hogy ebben a kérdés­rr^ 3R c z A titok, Tizenegyet ütött a barátok templomá­nak toronyórája midőn a harangozó ünnepi ruhába öltözve kinyitotta a templomajtót, mély alázatossággal bement és maga után betette azt. És midőn néhány perez múlva ismét kinyitotta, az egész teplóm ünnepi pompában ragyogott. A nagy csillárok külön-külön ugy ra­gyogtak mint egy-egy csillagcsoport az égen. A virágok illata, melyekkel a templom dí­szítve volt, összegyűlve a tömjén füstjével, kábitóan erős illatot terjesztettek szét. Az imazsámoly, melyet csak jegyes párok szá­mára szoktak kitenni, vastag nehéz szőnyeg­gel volt leterítve és teleszórva virágokkal. Csak egy tekintetet kell vetni a templom belsejébe mindjárt tisztában leszünk vele, hogy itt két egymást szerető lélek akarja sorsát összekötni egymással jóban és rosz­ban egyaránt, szóval hogy itt esküvő lesz. Nem csalódtunk. Az uri negyed felől a piactéren keresztül hosszú kocsisor köze­ledik a templomhoz. Az első és második kocsiban jönnek a nyoszolyó leányok üde, rózsás arccal, kezökben nagy kaméliacsok­rot tartva beszélgetnek a meilettök ülő vő­félyekkel. A harmadik kocsiban jön a meny­asszony, gyönyörű termetét fehér fátyola mint egy könnyű nyári felhő burkolja át, mennyasszonyi csokra ruhája redőin pihen tehér keztyüs kis kezében elefántcsont táb­láju imakönyvet tart. Utána jön a' vőlegény férfias, szép arczán a tökéletes boldogság fé 1 reis m erh e tl e n jelével. Midőn a templomajtóhoz értek egy sá­padt arcú leány, a tömegen keresztül helyet szorítva magának, egy félig friss, félig szá­raz virágcsokrot nyújtott át a menyasszony­nak. Ez gépiesen szinte öntudatlanul nyúlt éretté és aztán lehunyta szemeit, hogy ne lásson. Félt nézni, hogy ismét meglátja azt a frakkos íeiíit, kiről azt sem tudta honnan jött hová ment, csak azt tudta, hogy tekin­tetévél egészen a lelkéig hatolt és ott olyan emlékeket ébresztett fel, a melyekről azt hitte, hogy már rég temetve, rég féld ve vannak. Az ifjú férj midőn meglátta a sápadt arcú leányt ; mosolyogva mondá. — Köszönöm Maritta ! Szép tőled, hogy eljöttél — s ezzel a hintóhoz vezette ifjú nejét és utána megindult az egész násznép. Maritta mozdulatlanul állt helyén, mint egy kőszobor végre ereje elhagyta és esz­méletlenül esett egy padra. — Én szerelmem, én üdvösségem ! — mondá a férj midőn hazafelé vitte nejét,-­te vagy az én üdvöm ; te melletted találom fel a legédesebb boldogságot — mondá, mi­közben megfogta neje kezét és egy szeretet­teljes csókot nyomott reá. HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. ben újra szót emeljünk és városunk intéző köreinek figyelmét, ezen fontos kérdés .elbírálásánál, újólag felhív­juk. Mi, akik ösmerjük, mily lassúság­gal és mily nehézkes módon lesznek üdvös eszmék és tervek közügyeink rovására megoldva, jelenlegi stádi­umát a közvilágítás kérdésének nagy vívmánynak tartjuk és bár a jól tel­jesített kötelességet különös érdemül nem róhatjuk fel, mégis elismeréssel kell adóznunk a világítási bizottság tagjainak, kik végre belátták, hogy a mostani közvilágításunk állapota tűrhetetlenné vált és telje:? odaadás­sal igyekeznek a közvélemény által annyira óhajtott modem közvilágítást létesíteni. Mi ez érdemben már számtalan­szor kifejtettük nézetünket s mind­annyiszor hathatós érvekkel igazol­tuk, hogy városunk közvilágítását a villanyvilágítás berendezéssel óhajt­juk meg valósítani. Tettük pedig azon okból, mivel meg vagyunk győződve, hogy ezen berendezéssel közügyeink javát szolgáljuk. Nem vitathatja el senki sem azon általános nézetet, hogy a villany a világítás legnagyobb rekordja és ezen okból országszerte megindult a moz­galom a villanyvilágítás berendezésére és minden egyes város igyekszik a haladó korral lépést tartani. Ezen be­rendezés pedig nemcsak városunk la­kosságának igényeit fogná kielégíteni, nemcsak korszerű s a célnak megfe­lelő volna, nemcsak emelné városunk külső megjelenésének díszét, hanem nézetünk szerint idővel hasznos be­fektetéssé válhatnék, ami nálunk első sorban irányadó, mert nekünk a köz­világítás kérdésének megoldásánál a közjövedelem szaporítását kell szem előtt tartanunk. Ha Pápa városát a haladó váro­sok közé akarjuk sorozni, akkor né­zetünk szerint a közvilágítás kérdé­sének megoldásánál első sorban a vil­lanyvilágítás berendezését kell szem előtt tartanunk. Igyekezzünk tehát A fiatal asszony kábultságából csak most tért magához felnyitotta gyönyörű kék szemeit és férjére nézett oly tekintettel mintha köszönetet mondana azért a nagy szeretetéit a melyet ő is telke egész erejé­vel igyekszik viszonozni. Szemeiből két ne­héz könycsepp csordult ki. Ez a két köny­csepp olyan volt az arcán, mint a harmat­csepp a rózsa szirmán. — Azután ismét le­hunyta szemeit mintha aludni akart volna, mintha nem lett volna ereje ébren lenni, ­valami láthatatlan erő aludni és álmodni késztette álmodni egy szörnyű jelenről és még szörnyűbb jövőről. Midőn a legutolsó koldusasszony is — megelégedetten a napi keresménnyel — a templomból távozott, a harangozó is elégül­ten oltogatta el a gyertyákat és kifelé in­dult. Szeme a legutolsó padon Marittán akadt még, ki még mindig szinte érzéketlenül ült ott ... — Mit csinálsz még most is itt Maritta ? — szólt a harangozó. — Nem látod, hogy már nincsen itt senki? Bizony most majd rád zártam az ajtót! Akkor pedig imádkoz­hattál volna itt holnap reggelig, mert ide addig a szenteken kívül egy lelek sem jön. De szólj hát Maritta, mi lelt? Vagyaiszol? Maritta felemelte fejét két kezét össze­kulcsolva az ég télé nézett mintha onnan várna segítséget. Szinte öntudatlanul állt fel és indult kifelé de lábai alig bírtak. — Beteg vagy Maritta? — Ha beteg

Next

/
Thumbnails
Contents