Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-10-13 / 41. szám

De hát-igaz is ! Ki fogja magát azon veszélynek kitenni, hogy Pápára jőve lábát kitörje, vagy nyakát szegje a mi még csak szerencse léliet reá nézve, mert

; az ily korom sötétségben még kilátása is lehet, hogy a garázdálkodók a sötétség köpenyege alatt meg is támadja. Már pedig az ily eshetőség kínálkozik a vasúti indóháztól a váron belsejéig. Örülhet minden idegén'ha meg nem tániadtat-ik e sötét útvonalban. Ezen az ázsiai állapoton segíteni kell, még pedig rövid idő alatt s radikális uton. Nem nagy fáradságba kerül, csak egy kissé energikusabban kell fellépni a lámpagynjtogatókkal szemben. Ezt a kis fáradságot pedig a város adófizető polgársága megkövetelheti a városi hatóságtól. Mit ér az aszfald járda, ha ki vagyunk téve a láb és nyaktörésnek, ezt elérhettük volna a régi járdáinkkal is. Ha a korral akarunk haladni, ugy azzal lépést isn kell tartanunk. Már pedig a mi utcáink világítása ezt okvetlen megkívánja,

# Addig is mig városunk közvilágításának kérdése megoldást nyer, kérjük a városi hatóságot, hogy nagyobb felügyelet gyakoroltassák az utczai lámpák megvilágításánál. Pollat&ek Frigyes. '. t

1 • V. í. szet a legmélyebb fájdalom kifejezésere sohasem fog tokélete'Sébb tormát találni. Smithson szobrász hamarosan vázlatot készített róla egy Andromeda szoborhoz, amelylyel egész életre való dicsőségét fog aratni. Hardywill költő a terem egyik sarkában, ahol kényelmes helyet választott, hogy -senki ne> háborgathassa, mélyén "megindulva- csodálta őt; gondolkozott, fontolgatott, s mozdulatlanul ült a félhomályban; azok a dolgok, amelyeket látott és halott, letelepedtek a szive legmélyén, a legtermékenyebb helyen s a most látott dránia Csakhamar művészi alakot öltött; mert'' e "gyermek-ravatal láttára jutott eszébe Klyt'emnestrája Aulisban, az a mű, mely királylyá fogja tenni az amerikai drámaírók között, akik Shakespearehez fogják őt hasonlítani. A temetés utáy, mindketten munkához látta s azok a gyümölcsöd,> amelyeket e gyermek halálának kellett tefémnie, elkezdtek csírázni ; csak Clark Klára nem tett semmit ; bezárták a színházat, ahol játszott s a közönség ebbe belenyugodott, noha nagy élvezettől fosztották meg, mert igy legalább módja volt benne a közönségnek is, hogy részt vehessen a kedvencé gyászában. Egy hét múlva ismét megnyílt a színház, de Clark Klára nem jelent meg a színpadon ; azonban még a távollétét is megünnepelték azzal az egészen diszkrét .tüntetéssel, mely ilyen esetben az egész,* lakosság hódolatát ki tudja fejezni. Aztán nemiben történt minden ; de csakhamar az a hir terjedt el, hogy Clark Klára örökre lemondott a szini pályáról. Hardywiil azonban egyre dolgozott a ;> Va ri a-mi társadalmunknak egy igazi nyoníorusága, valóságos átka : a pletyka. A pletyka, a mely mesteri ravaszsággal elidegeníti egymástól a legjobb barátokat, amely konkolyt hint a békés családi élet boldogságának virágai közé ;a pletyka, mely kész a férfi homlokáról .letépni a babért s az ártatlan hajadon liliomtiszta homloka fölött elhomályosítani az erény glóriáját; a pletyka, amely még a napban is foltot talál s a legtisztább életet sem átalja sárral megdobálni, sőt annál nagyobb eréllyel folytatja munkáját, mennél lehetetlenebbnek látszik abban az életben foltot találni, amely nyitott könyv gyanánt fekszik mindenki előtt. • Es folyton ott settenkedik a kiszemelt áldozat körűi, lesve a pillanatot, a melyben saskörmeivel belemarkolhat annak szivébe és becsületébe. Mert a pletyka nem törődik azzal, hogy egy embernek talán oly bélyeget süt a homlokára, melyet egy egész élet sem lesz képes többé onnan letörülni. S aztán elröpül hollószárnyaival egyik helyről a másikra, bekopogtat hol az ajtón, hol az ablakon s a legmélyebb titoktartás ígérete mellett, de a továbbadás biztos tudatában, elszörnyüködve, s oly hangon, mintha maga sem hinni, elmondja a borzasztó, de alapjában véve ártatlan esetet. Ez aztán tovább megy szájról-szájra, csakhogy hozzájárul még a rágalom, az irigység, a rosszakarat, mindegyik megtoldja a maga tetszése szerint, a hibát nagyítva, az erényt kicsinyítve, s jaj, százszor jaj az áldozatnak! Mert a pletyka könyelmüségből és rosszakaratból tönkreteszi jóhirnevét, életünk a legféltettebb, legdrágább kincsét, a melyet ha egyszer bemocskolt valaki, nincs hatalom, a mely az újra tisztára moshatná. Es ilyenkor legbensőbb énünk méltattragédiáján s Klytemnestra anya-szerepét titokban a mélyen lesújtott anyának szánta. Több látogatása alkalmával igyekezett, a költő a művésznő figyelmét a darabra és a szerepre fölhívni. Így beszélt : Az ön fájdalma ihletett engem, kedves barátnőm s az öli iránt való rokonszenvem késztet arra, hogy dolgozzam ; a kedves kicsikének olyan emléket állítok, hogy még a jövendő nemzedékek is emlegetni fogják az ön nagy és szép ké:ségbeesését. — Köszönöm, barátom, szivemből köszönöm ! De, látja, én nem akarok, nem birok többé a színpadra lépni. Csak egy fájdalomnak akarok élni ezentúl : az en fájdalmamnak 1 Az ö emlékének szentelem az életemet s az ő emlékének ápolom elhagyatottságomban. Kétségkívül őszinte volt, de a lélekismerők tudjak, hogy az őszinteségek követik egymást és hogy egymással ellenkezni is tudnak, anélkül, hogy egyesüli etetlenek volnának, föltéve persze, hogy az ember bevárja, amíg egyik őszinteség egészen magától pótolja és helyettesíti a másikat. Á költő tehát igy szólt: — Tehát az anya megtagadja közreműködését attól az emléktől, melyet az én művészetem egy anva szív-fájdalmának akar állítani? Ez* lehetetlenség i Nem, kedves barátnőm, ön nem fogja elhanyagolni azt a kötelességet, amelyet önre anyai szeretete és művészi lángelméje ró 1 Tartozik a gyermekének azzal a pillanatnyi áldozattal, hogy lemondjon a visszavonulásra való önző hajlamáról ; áldozatot kell hoznia a sírnak s ,hódolnia kell az anyaságot dicsőítő művélankodva fellázad a gonoszság ezen özöne ellen, megvetéssel és utálattal elfordulunk tőle, de szent és elmulaszthatatlan kötelességünk nyíltan kikelni és bátran szembeszálni a pletyka démonaival s ellenkezőnek kézzelfogható bebizonyításával leálezázni a rágalmazót, a ki aztán, mint a tetten- ért tolvaj, gyáván meghunyászkodik és megadja magát. De hányszor sikerült rájönnünk, hogy kitől ered a pletyka? Mindenki mástól hallotta, seuki sem hiszi, de azért mégis mindegyik tovább adja s utóvégre mindenkinél feltétlen hitelre talál. S a pletyka mindenütt othonos. A müveit társasaiban csak épp ugy, mint a mesteremberek es a nép közt, sőt ezeknél még inkább, mert kisebb látköriiknél fogva kevesebb anyaguk van a beszélgetésre, de amott élessebb, finomabb, csipősebb. Nézzük csak a mészárszéket és némely szatócsüzletet, ezek a pletykának valóságos melegágyai. Ott \an aztán a malom, a fonó * egyáltalában minden hely, a hol csak többen összekerülnek munkával, vagy a nélkül. S a pletyka senkit sem kiméi meg. Behatol a paloták legterjettebb titkaiba épp ugy, mint a vályogkunyhó semmitmondó érdektelen légkörébe, foglalkozik a királyokkal és herczegekkel épén ugy, mint az egyszerű polgárral és, mesteremberrel, nem kíméli meg sem a gazdagot, sem a szegényt s oly régi, mint az emberiség maga é® azt hisaem, hogy Szemirámisz függőkertjeiben épp ugy aranykorát érte már, a károsak később XIV. és XV. Lalos versaillest és choisyi kastélyaiban, vagy akár manapság, a mikor sátorát szivesen felüti mindenütt, ahol csak alkalma nyílik, hogy egy emberfia becsületét aláássa és jó hírnevét tönkretegye. S. még jó, ha az illető nem törődve véle, gu! szetnek ! Játszani fog, s a játéka olyan le, z, mint az imádság, mert a tehetség papi hivatás és a műalkotás ima. Ön papnő lesz és istentiszteletet tart az ö emlékére * higyje el nekem, hogy az ön szerepe méltó gyászdal lesz a gyermek kultuszszá avatott emlékéhez. Elszavalt a drámájából néhány verset, amelyek csodálatosak voltak ! A művésznő a felindulástól remegve hallgatta őket s a lyrai szóáradat végén zokogásba tört ki ; a nyelv szépségei nagy hatást gyakoroltak reá s amint hanyat dőlt a karosszékben, érezte, hogy az izgatottságtól még a bőre is remeg ; idegein keresztül a művészet fluiduma az agyába hatolt s a szemei mélyében a könyek fátyolán' keresztül ragyogó tüzet lehetett látni. — Ah, — kiáltott fel, — Klitemnestrának volt része a boszuban 1 De én kin állhatok boszut, ha senki sem Ölte meg a gyermekemet ? — Az Istenen 1 Ez a fölkiáltás egyszerre eszébe juttatott a költőnek egy uj jelenetet, mely legszebb lesz az egész drámában : mikor Klytemnestra a55 egesz Olyinpot megfenyegeti anyai haragjával. Ez időtől fogva Clark Klára egyre jobban érdeklődött a dráma iránt, amely részben az ő müve volt. A szerző már azt hitte, hogy nyert ügye van. — Egy anyának nem csodálatos tette lesz-e az, hogy az egész világot meghívja arra a gyászünnepre, melyet a gyermeke emlékének szentel ? Egész Amerikából és Európából összesereglenek majd a művé-