Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-07-28 / 30. szám

Értsük meg egymást, A mindennapi ésszel gondolkodó rendesen lenézi, kicsinyli, sőt ócsárolja a helyi sajtót, neki csak a fővárosi lapok érnek valamit. Azonban azt a kérdést soha nem veti fel és nem gondolkodik felette, hogy rai a hivatása a vidéki lapnak és mi a fővárosié. A helyi sajtó a saját vidéke közönségének érdekeit mozdítja elő, a fővárosi pedig országos érdekű dolgokkal foglalkozik. Amannak a helyzete sokkal kellemetlenebb, kényesebb és fáradságosabb, mint a fővárosié. A fővárosi lapnak, mint országos érdekű tényezőjének olvasóközönsége, előfizetője és igy anyagi jö vedelme annyi, hogy az irók egész táborát fizetheti és azokkal karöltve munkálkodhatik ; tehát ilyen fényes körülmények között olyan szellemi produktumokkal állhat elő, a melyek mindenkit gyönyörködtethetnek. A helyi sajtó azonban mostoha gyermek, a közönség csak kegyelemből támogatja s akkor is csak ugy, hogy a hol lehet döf, vág rajta egyet. A helyi előfizetők egy része azt óhajtja, hogy az a lapocska folyton nekik tömjénezzen, az ő tetteiket dicsőítse, szóval dicshymnuszokat zengedezzen, a bajokat, vétségeket, mulasztásokat pedig agyonhallgassa. De ha a lap kötelességének megfelelően nem tesz eleget a hirnév és dicsőséget szomj azoknak, hanem kikiabálja a társadalmi bajokat, rámutat a hiányokra, ostorozza a félszegségeket óvatosan kerülve a személyeket, a kik ezen bajok okozói vagy a kiktől függ ezeknek orvoslása: egyesek magukra veszik e leczkét s a helyett, hogy okulnának s a bajok gyógyításán fáradoznának, nekimennek a lapnak, zúgolódnak, áskálódnak ellene, tücsköt-bogarat fognak reá. Ilyen a helyzete a vidéki lapnak. De menjünk tovább ! Vannak emberek, a kik azt óhajtják, hogy a lapnak ideális iránya legyen s vannak, a kik kizárólag a reális irány barátjai. Némelyek szeretik a komoly cikkeket, mások a humort vadászszák. Sokan a hirdetéseket szeretik, mások pedig csak a híreket bújják. Egyesek a vicces tárcákat kedvelik, néhányan pedig a szerelmi halandókat, pikantériákat keresik. Tessék ennyi Ízlésnek megfelelően lapot szerkeszteni ! A fővárosi sajtó ennek a sokféle kívánságnak eleget tehet részint terjedelme, részint íróinak és olvasóinak sokasága miatt, de a vidéki lap, mely hetenkint csak egyszer lát napvilágot nem lehet ily sok oldalú. Egyébiránt nem is az a célja. A vidéki sajtó csak a helyi érdeket képviselheti, kangulatot kelthet valamely üdvös eszme felkarolása érdekében ; önérzetes, jellemes törekvéseket varázsolhat, melyek a műveltség és a közjó fejlődését előmozdítják. Csak a sajtó hathat ébresztőleg, csak az adhat üdvös eszméket és az ránthat ki bennünket az élet egy formaságából. És vájjon tudja ezt a társadalom, törődik-e ezzel a közönség ? Sajnos, nincs közöttünk összetartás, a hányan vagyunk annyi felé huzunk. Mondhat valaki bármily jó doldot, előadhatja törekvéseit, nézeteit ; lelkesedhetik bármily ideális célokért, tathatja az ember a nép boldogitására és a közjó emelésére vonatkozó eszméit ; süket fülekre talál vagy félreismerik s ilyenkor az ambiciózus embert izgatónak vagy bolondnak tartják. Tudomásunk szerint városi tisztviselőink egyrésze lakbéremelést kérvényezett, de az egyelőre napirendre nem került. Nem került pedig azért, mivel a pénzügyi bizottság oly emelést proponált, mely körülbelül alanyit jelentett volna, hogy „nesze semmi fogd meg jól." Mi nemcsak ezen tisztviselők lakbéremelést célzó kérvényre akarunk célozni, de igenis az egész városi apparátusra, polgármestertől kezdve az utolsó kezelő hivatalnok fizetés rendezésére utalunk, amidőn ez érdemben felszólalunk. Itt volna az ideje annak, hogy a város képviselete végre rendezze fizetését éppen azoknak, a kikben tényleg m e g v a n a kellő szorgalom és ambíció és anyagi gondokkal küzdenek. A kezdeményező lépés nézetünk szerint az lenne, hogy a város szabályrendeletileg mondja ki, hogy minden egyes •kellő kvalifikációval biró hivatalnokának fizetésit és lakbérpénzét rendezi s a többieket arányosítja, mondja ki, hogy minden felesleges munkaerőt eltávolít s annak megállapítására, hogy az adott viszonyok között hány hivatalnokra és hány ideig-óráig alkalmazandó napidíjasra van szükség, bizottságot küld ki ; ezen bizottság azonban járjon el lelkiismeretesen és ne tekintsen subjektiv körülményekre és befolyásolásra. Ilyen uton gondoljuk mi megoldhatónak azt a kérdést, mely immár aktuálissá vált, erősen kopogtat az ajtókon és bebocsáttatást kér. a keményített ingelőt. Hektor feküdt azon a;: ágyon, végső tusájában a halállal. Mily kár az ilyen életért 1 — Hogy is tehet ilyet? — szólt hozzá szemlátomást megindultan a kórházi alorvos, a ki pedig nem valami érzékeny szivü ember. — Bolond voltam — szállott föl a haldoklóból a sóhaj s a hangból kiérzett az igaz megbánás. — Ott függött a tejem fölött a revolver s én első fölindulásomban — belátom : ostoba fölindulásomban — lerántottam. A szög is kiesett vele. Elfogott a harag, a düh, mikor elolvastam ezt a levelet. JiS nem hogy még egyszer elolvastam volna ; a gyerekes láz, a „ cs alódott szerelem" — mosolygott gúnyosan e szónál — öngyilkossá tett. Nevessen — ki ezért 1 Kihúzta a kezét a szalmából s undorral dobott el, messzire magától, egy összegyűrt, még mindig illatos levelet. — Ezért a hitványért nézze ! S a szép, nedves fekete szemek fölött felakadtak a pillák, a domború mell beesett, a dagadt arczizmok elsimultak. Zádory Kálmán meghalt. A kórház halottas könyvébe ennyit írtak róla: „Zádory Kálmán, helybeli születésű, nőtlen, ev. ref. vallású bankhivatalnok f. évi julius 10-én d. e. 8 órakor mellen a T-ik borda fölött feltétlenül halait okozó lősebbel beszálittatott Az öngyilkos még az első segély előtt meghalt. Tettének oka állítólag csalódott szerelem. Szabályszerű felbonczolás végett a hullakamrába szállitatot. Garay s. k. gondnok." * Az igaz, hogy nagyon szép volt leánynak is Irma. Primadonnának elragadó. Hangja ugyan viseltes, néhány szezon óta. sőt a helyi lap kritikusa határozottan emlékezett rá, hogy már tavaly is rikácsolt. A kritikus makacsul erősítette ezt még akkor is, mikor már a „lovagiasság szabályai szerint el volt intézve a beesülatbeli ügy," amely közte és Zádory Kálmán közt épp a tulmerész kritika miadt támadt. Igazán oly tapintatlanok is azok á vidéki kritikusok. Nem vesszik észre, hogy a nyári vendég-művésznő hangja „mély fekvésben" épp oly kellemes, mint- magával ragadó a „felsőbb regiszterekben" sokaknak. A sokák közt legfőként Zádori Kálmánnak. Pedig ha egy kissé körülnéz az arénában, az a kritikus, mint a hogy a figyelmes kritikushoz illett volna is, akármilyen vövidlátó is, látnia kellett volna, a földszint egyik sarki zsölléjéből mily ragyogással kisséri egy fekete szempár a primadonna minden mozdulatát s mint hajol előre ültéből egy, mindig kifogástalan elegáncziával öltözött karcsú férfi, hogy véletlenül el ne találjon szalasztani egyetlen „nüánsz"-ot is a nyári divat koleraturájából. A kritikus, bár 13-as cvikker van az orrán, mindezeket nem vette észre. De észrevette a primadonna. S a második estén már állandóan odaoda mosolygott, oda énekelt abba a sarokba. Oda kacsintott, ha a szerep ugy hozta magával és ha a szerep nem is hozta ugy. magával ; oda csinálta a pukedlit, ha kihitták és oda dobott minden arczképet a „Feneleányok"-ban. A harmadik estén már feltűzte az „égő szerelmet" a csokorból amit abből a sarokból kapott s a negyedik estén már együtt vacsoráltak a Fehér bárán susogó falevelei alatt. Az ötödik estén szintén együtt vacsoráltak ; a hatodik nemkülönben. Mind a hat estén pezsgőtt ittak és a, czigány nem tányérozott; nekik húzta. Állandóan az „Egy rózsafán megolvastam száz rózsát" mely fölött megegyeztek, hogy az volt, az most is és az lesz a sírig Irmának a nótája. Hatodik este aztán elkomolyodott Irma nagysád mindig mosolygó arcza; a hamis szemeit egész kerekségükben kitöltötte két nagy, rezgő könycsepp és a kacsói tökéletes hűséggel remegtek, mikor megragadták a Kálmán brilliantos kezét: — Kálmán, tovább nem kompromitálhat 1 Ha gentleman tudni fogja a kötelességét. Kálmán gentleman volt, s a hetedik este az Irma kezén ott csillogott a karikagyűrű. A Fehér bárány susogó faleveiéi alatt Kálmán boldogan ábrándozott, az „Egy rózsafán megolvastam"-ot húzatta, Irma pedig boldogan mosolygott.