Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-07-28 / 30. szám

Indifferens a közönség nagy része a szép, nemes és igaz iránt, dul az egyéni érdek ádáz harcza, a melyben mindig a vagyonosabb, módosabb a győztes. Ezt az abnormális állapotot sze­retné a helyi sajtó megszüntetni, az a célja, hogy a társadalom minden tagja érdeklődjék az igaz, szép, ne­mes iránt s ezen érdeklődést tetteivel is bizonyitsa. E nemes feladatát azonban csak akkor fogja a sajtó megvalósíthatni, ha a közönség nem a torony tetejéről nézi a lapot, hanem leereszkedik hozzá, barátságot köt vele s minden kitelhető módon támogatja azt. Felsőbb leányiskola Pápán, A dunántuli ev. ref. egyházkerület leg­utóbb megtartott közgyűlésen elhatározta, hogy Pápán az eddigi leánynevelő intézettel kapcsolatban nyilvánossági joggal felsőbb leányiskolát állítanak fel, amelynek négy első osztályát már a folyó év szeptember hóban megnyitják. A felsőbb leányiskolára vonatkozó fon­tosabb tudnivalók a helybeli leánynevelő intézetéről kiadott ez évi értesítőben vannak egybefoglalva és miheztartás végett adjuk egész terjedelmében a következőkben : 1. A beiratások szeptember 5 —7 nap­jain lesznek az igazgatói irodában ; ugyan­azon napokon tartatnak a felvételi, pót- ós magánvizsgálatok. A tanév ünnepélyes meg­nyitása szept. 9-én történik s ugyanakkor kezdődnek meg a tanítási órák is. 2. A felsőbb leányiskola első osz­tályába legalább 10 éves oly leányok vétet­nek fel, akik az elemi iskola négy osztályát kielégítő sikerrel végezték. Kik ezen fokú tanulmányukról nyilvá­nos tanintézettől bizonyítványt nem mutat­A vendégszereplés fényesen sikerült. Kálmán a város első családjának egyetlen gyermeke. Özvegy Zádoryné már napok óta egyebet se csinál, mint hányja a borsót a falra. Fel akarja okosítani azt a bolond, szerelmes gyereket. Színésznőt akar elvenni, ezt érje ő meg öreg napjaira ! — Nem egyezem bele 1 Kiátkozlak ! — Elveszem az átkával. — Azt akarod, liogy meghasadjon a szivem, te hálátlan rossz fiu 1 — Anyám sem akarhatja, hogy az enyém repedjen meg ! — Nem adok semmit! — Elveszem a fizetésemre. — A tisztes ősz matróna könyein át­mosolygott egy biztató reménysugár. — Vedd el hát a fizetésedre szegény, balga gyermek ! Elváltak, Kálmán szive háborgott. Az anya oly nyugodtan ment be a mellékszo­bába, mintha csak nem látná már annak a bolond gyereknek az ujján azt a karikagyű­rűt. Még kaczagott is szivből, fájó szivből, mikor mentében visszafordult kedves fiához. Színésznőt akar elvenni 1800 frt. fize­tésre ! Szegény, ártatlan, kedves jó Kálmá­nom 1 # — Irma nagysád már kikelt függönyös ágyából. Ott ült az alacsony puffon, annak is a szélén, és ásított akkorát mint aki na­gyon unalmasnak tartja már az egész világ­egyetemet. hatnak elő, azok felvételi vizsgálat által kö­telesek megfelelő előkészültségüket igazolni. Az intézet többi osztályaiba oly növen­dékek vehetők fel, kik megfelelő életkorral jelentkeznek és felvételi vizsgálaton igazol­ják, hogy kielégítő sikerrel végezték mindazt, amit az előző osztályokra nézve a felsőbb leányiskolái tanterv megkövetel. A II— IV. osztályokba felvétetnek to­vábbá mindazok, kik az I—III. polgári leány­iskolái osztályokat vagy a hasonló taninté­zetek megfelelő osztályait sikerrel elvégeztek. Az egy vagy két tárgyhó] elégtelen osztály­zatott kapott növendékek elégtelen osztály­jegyeiket abban az intézetben tartoznak ki­javítani, amelytől a bizonyítványt nyerték s a következő osztályba csak ebben az eset­ben vétetnek fel. A felsőbb leányiskola tanterve és óra­rendje átmenetileg ugy lesz megállapítva, hogy a polgári iskolába járt növendékek akadály és nagyobb nehézség nélkül folytat­hassák a felsőbb leányiskola megfelelő osz­tályaiban tanulmányaikat. A felvételi vizsgálat minden fokon díj­mentes. 3. Egyes osztályokról magánvizsgálatot tehetnek azok. akik az előző osztályról és illetve az elemi iskola IV. osztályáról nyil­vános intézettől nyert és kielégítő sikerről tanúskodó bizonyítványt mutatnak fel. A magánvizsgátlat Írásbeli és szóbeli s éven­ként négyszer : u. m. a tanév elején, kará­csony és húsvét táján és a tanév végén tar­t.atik. A magántanulók felvétele a tanév elején az igazgatóság által történik, és az ekkor beiratkozott magántanulók húsvét tá­ján vagy a tanév végén tehetnek vizsgála­tot. A tanév elején be nem iratkozott ma­gántanulóknak a felsőbb leányiskola egyházi gondnoka ad engedélyt a vizsgálattételre. Osztályok összevonását s illetve legfeljebb két osztályról együttes vizsgálat tételét az egyházkerület püspöke engedélyezi. A vizs­gálattételért a kérvényeket az intézet igaz­— Eh, festék, máz minden. Nagyon ideje- volt már, hogy végre beüssön egy vendégszereplés. Gúnyosan nézett a jegygyűrűjére, mely lecsuzott az ujján egész az első perczéig. Majd, hogy le nem esett ! Sietve tolta föl a gyűrűt ujja tövéig s megnyugodva uézett még egyszer reá. — Téged már nem szalajtalak el ked­vesem ! Egy kopogtatás, egy levél Épp minta regényekben ! — gondolta a primadonna s megint gúnyosan mosolygott. De azért maga sem értette ? miért! rezsketett a jobb keze meg a gyűrűs is, mi­kor feltörte a levelet: Kedves Nagysád : Hosszas megfontolás után beleegye­zem. hogy a fiam az öné legyen. Tuda­tom, ha még nem tudja, hogy Kálmán évi 1800 frt fizetést kap a banktól. Én adok hozzá 000 frt appanege-t évenkint, s ha gondolja kegyed, hogy két szerető szívnek ez elég, semmi akadályt nem gördítek a két szerető sziv egyesülésének útjába. Üdvözli Özv. zádori Zádory Kálmánná. Irma nagysád haragosan földhöz vágta előbb a levelét, aztán az ujjáról a — jegy­gyűrűt. — Hahaha 1800 forint fizetés és 600 frt appanege ! —.kaczíigott föl. — Tessék férjhez menni, primadonnák 1 — rátaposott gatóságához kell benyújtani. A magánvizs­gálat dija osztályonként 40 korona. 4. A rendkívüli tárgyakat; angol nyel­vet vagy zenét tanulni akaró növendékek az illető tárgyak tanításáért külön dijat fizetnek és pedig tárgyanként évi 40 koronát, elő­leges havi részletekben. 5. Akik rendkívüli tárgyak tanulására jelentkeznek s az illető tárgyakból a tan­folyamot megkezdették, ezeknek szorgalmas tanulására egész éven át éppen ugy köte­lezve vannak, mint a rendes tárgyakéra. Az évközben való felmentésnek e tárgyak tanu­lása alól csak kellően indokolt esetekben van helye. Az ellátási dij egész évre 400 korona. Anyagi körülményeiknek és magaviseletük­nek figyelembe vételével ev, ref. vallású növendékek kedvezményes díjjal is vétetnek fel, akik egész évre 350 s illetve 300 koro­nát fizetnek. Az ellátási díjon kívül minden növendék orvosi dij címén 10 koronát tarto­zik fizetni. Az ellátási dij három egyenlő részletben : a beiratáskor, december 1-én és márczius 1-én, az orvosi dij a beiratáskor egyszerre fizetendő. — Az elemi iskolai tan­díj egész évre 3 korona, — a felsőbb leány­iskolái tandíj 40 korona, amely a bentlakók által az ellátási dijakkal egyidejűleg, á be­járó növendékek által pedig negyedévi elő­leges részletekben fizetendő. A kedvezmé­nyes ellátási dijasok 20 kor., a félkedvez­ményesek 30 kor. évi tandijat fizetnek az ellátási dijakkal együtt esedékes részletek­ben ; a zongora-tanításnak havi 4 kor., az angol nyelvnek szinten havi 4 kor. a dija. Az ellátási- és tandíj esedékes vagy befizetett reszlete még akkor sem tartható s illetve követelhető vissza, ha a növendék betegség vagy egyébb ok miatt az intézetet elhagyná. Járványos betegség alkalmával, ha az intézet egyidőre zárva lenne is, szintén a teljes dijak fizetendők. Jelentkezni lehet dr. Horváth József, a tanintézet igazgatásával megbízott növeldei az egyik lábával, — aztán a másikkal is a levélre. Mikor már galacsinná taposódott a le­vél, Irma nagysád felkapta az ágyszélről a puffot, odarohant vele az íróasztalhoz, le­gömbölyödött az íróasztal előtt a puffra és irt. Irt sebesen, közbe haragosat bólintva szöszi fejecskéjével. * Mikor ott a kórház keramit-fosólyán, a zsuppos betegszállító á g y o n fölakadtak a nedves, fekete szemek fölött a pillák és a domború mell beesett és a dagadt arcziz­mok elsimultak és Zárdory Kálmán meghalt, — odaugrottam ahhoz az összegyűrt még mindig illatos levélhez, melyet a haldokló fiatalember utolsó erejével messze dobott magától. Izgatottan kaptam föl az ablak sarkából. Ez volt bele írva : Tisztelt Uram 1 Megvizsgáltam a szivemet. Nem ámít­hatom többé sem magamat, sem önt. Soha­sem szerettem, bármint szerettem volna is szeretni. Itt a gyűrűje. Legyen jövőre egy kedves ismeretség jelképe. Kérem, mentse föl minden kötelezettség alól őszinte tisz­telőjét Irmát. Még egyszer visszarezgett fülembe az ifjú öngyilkos utolsó felsóhajtása. - Ezért a hitványért, nézze ! És még mindig illatos levelet undorodva dobtam el magamtól.

Next

/
Thumbnails
Contents