Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-02-17 / 7. szám

Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Kgész érre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : wmm ss. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. A lelencziigy. Uj törvény van készülőben, mely alapjában megfogja reformálni azt a sajnálatos állapotot, mely jelenleg Magyarország lelenc ügye körül tapasztalható. Mindezideig csak egyes emberbaráti intézmények gondoskodtak szűkös határokon belül, hogy otthont, menedéket nyújtsanak azok számára, kiket az anyagi viszonyok mostobasága, avagy a társadalom Ítéletétől rettegő szívtelen anyák, az utca porába hajítottak. A kitett, sorsára hagyott szerencsétlen poronty azután elveszett, és ismét egygyel kevésbbité az amúgy is csekély számú magyar nemzetet. A rosz anyagi viszonyok teremtették az angyalcsinálókat, társadalmunk ez undok fekélyeit, kik olcsó pénzen, lassú kínzással évenként nagy számmal szállították az ártatlan leikecskéket a Mindenható hatalmas előcsarnokába De hát lehetett jobb megoldást követelni attól a szolgálatban levő nőszemélytől, avagy napszámos nőtől, ki a saját szájától megvont falattal fizette kinos nehézséggel a csekélyke tartás dijjat, mondom lehet e többet kívánni, minthogy véres verejtékkel megkeresett filléreit megossza szerencsétlen porontyával ? Hiszen em béri ésszel is beláthathatjuk, hogy nem mindig a szivtelenség dobja áldozatul saját vérét az angyalcsinálók rut üzletének, hanem legtöbb esetben a szegénység, a nyomor. Az a szegény cselédleány, avagy napszámosnő szívből jövő igaz könynyeket hullajt kisdede kihunyt teteme felett, de belenyugszik a változhatatlanba, beletörődik abba, hogy ennek igy kell lennie. Pedig ez nincs rendjén, ez nem egészséges állapot, hol a kisdedek halandósága oly nagy százalékot mutat fel, mint minálunk. Nincs rendjén különöseu Magyarországon, mikor oly kevés a magyarság, hogy minta Széchenyi mondotta, még az apagyilkosnak is megkellene kegyelmezni. Mi azonban ne kegyelmezzünk azoknak, kik nem érdemlik a kegyelmet, hanem mentsük meg azokat az ártatlanokat, kiknek hótiszta lelke nem érdemli, hogy áldozatul essék a lelketlen angyalcsinálók kapzsiságán. Állítsunk fel minden nagyobb városban lelencházat külföldi mintákra, hol minden csecsemő feltétel nélkül befogadást találjon. Ne vesszen el egy lélek sem a magyarságból, hanem szentelje majdan életét a haza üdvére, mely nemcsak hazát, de otthont is nyújtson számára. Hiszen a gyermek az a palánta, melytől a nemzet erős fája csírázik, hanem vigyázzunk a palántára nem virágozhatik ki belőle a fa. Hány óriási tehetség veszett igy el a kapzsi angyalcsinálók fertelmes kezei között ? Hány erős férfi kart raboltak igy el a haza szolgálatából ? Az uj törvényjavaslat mindez anomaliakat hivatva lesz megszünT XS C éfifis Yan Isten! , . , A bűzös, dohos levngöjű pinczeszoba Összes berendezését képező félig elrodhadt zsúpszalmán három rongyokba burkolt éhségtől gyötört, nyomortól elcsigázott alak fetreng. Anya és két gyermeke. — Éhes vagyok. Adj kenyeret, anyám nyöszörgi a kisebbik. Az anya szíven keresztülnyilal a gyermek kérése. Vézna, \ értelen karjával magához öleli az apróságot és könytelen sírás • sal feleli. — Nincs kenyerünk. Én is éhezem. A beszélgetésre felébred a másik gyermek, az idősebbik. Dühösen tekint a beszélgetőkre. — Minek költöttek fel ? Oly jól aludtam és oly szépet álmodtam. Egy nagy kastélyban voltunk és a szolga nagy, nagyon nagy kenyeret, fehér kenyeret dobott a lánczravert kutya elé. — En felkadtam a kenyeret a kutya elől, elszaladtam és oly jóizüen ettem belőle. Nektek is adtam és éppen jól ettem, mikor felébresztettetek. Igazán már álmomban sem szaban jóllaknom én jó Istenkém ! A keserves panaszt tompa erőtlen zokogás váltja fel. A közös sors fájdalma feletti kesergés átragad a másik két éhezőre és együtt zokognak anya és két kis leánykája. Anya ki éhezik maga is és mégsem tud két éhező vérének egy falat száraz kenyeret adni. Szánalom ! Irgalom ! Hol vagytok '? Pedig nem igy volt egykor. Az ö teritett asztalukról bőven és szívesen adottan kijutott naponta sok szegény részére. Mozgó fényképszerű egymásutánban tűnt fel kisirt fénytelen szemei előtt élettörténete. Árvaleány volt, ki zárdában nevelkedett. Onnét vezette oltárhoz kit szeretett és ki szerette. Neki is férjének is volt örökölt vagyona. Éltek gondatlanul, boldogan. A kétszer bekopogtatott gólya — a nagyobbik Anikóval és a kisebbik Erzsikével, — csak fokozta boldogságukat. Férje bizalmi állást foglalt el egy pénzintézetnél. Szerette becsülte őt mindenki, mig a pénztárból egy rengetek összeg titokzatos módon eltűnt. Férje ártatlan volt. A tettes csak egy hivataltársa lehetett, de jóságos lelkével nem merte a gazembert gyanúsítani sem a világ előtt csak négyszemközt könyörgött előtte, hogy adja vissza a pénzt. A gazember a rosz emberek ügyességével terelte at a gyanút férjére és a vizsgálat befejezése előtt nyílt összeütközésre került a dolog. A becsületért folytatott kétségbeesett harcz egy ártatlant kényszeritett egy gazemberrel párbajozni és a bűnös gólya halálra sebesité az ártatlan szivét. Halálhörgését is túlharsogta az utolsó szava : — Esküszöm ! Ártatlan vagyok. Maghalt. Kihűlt teteme néma ajka nem tudta többé védeni ügyének igazát. A tolvaj egyedül maradt az egyenetlen küzdtéren. A párbajjal még jobban megfélemlitte magától a gyanút és ügyesen a halottra tolta saját bűnét. 0 most is a hivatalban ül és az özvegytől árváktól elvették kártérítés fejében az utolsó párnát az utolsó fillért. Becsületétől, férjétől, kenyerétől lett megfosztva ártatlanul és a gazember fekete lelkiismeretet a népszerűség rózsaszín mezébe burkolhatja, mert a mi félszeg ferde itéletű társadalmunk minden gazemberséget egy párbajjal reparáltnak tekint. És azóta'? Dolgoznék de beteggé erőtlenné tette a sok sorscsapás és sirás. Es ki fogadná be ? Ki segítené egy tolvaj vagy sikkasztó családját? Kit érdekel a más baja? A gyomor korgása éhező lassú haldoglása ? Az utcza kövezetéről — hol az éhségtől elcsigázottan elájultak, — czipelték őket egy üres pinczeoduba, hol egy odadobott félig rodhadt zsupszalma lett az otthonuk. Emberek! El tudjátok képzelni egy anya fájdalmát kitől éhező szülöttei egy falat kenyérért esdekelnek és ki ezt sem tudja neki nyújtani ?