Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-02-17 / 7. szám

Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Kgész érre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : wmm ss. HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. A lelencziigy. Uj törvény van készülőben, mely alapjában megfogja reformálni azt a sajnálatos állapotot, mely jelenleg Magyarország lelenc ügye körül ta­pasztalható. Mindezideig csak egyes ember­baráti intézmények gondoskodtak szű­kös határokon belül, hogy otthont, me­nedéket nyújtsanak azok számára, kiket az anyagi viszonyok mostoba­sága, avagy a társadalom Ítéletétől rettegő szívtelen anyák, az utca po­rába hajítottak. A kitett, sorsára hagyott szeren­csétlen poronty azután elveszett, és ismét egygyel kevésbbité az amúgy is csekély számú magyar nemzetet. A rosz anyagi viszonyok terem­tették az angyalcsinálókat, társadal­munk ez undok fekélyeit, kik olcsó pénzen, lassú kínzással évenként nagy számmal szállították az ártatlan lei­kecskéket a Mindenható hatalmas elő­csarnokába De hát lehetett jobb megoldást követelni attól a szolgálatban levő nőszemélytől, avagy napszámos nőtől, ki a saját szájától megvont falattal fizette kinos nehézséggel a csekélyke tartás dijjat, mondom lehet e többet kívánni, minthogy véres verejtékkel megkeresett filléreit megossza sze­rencsétlen porontyával ? Hiszen em béri ésszel is beláthathatjuk, hogy nem mindig a szivtelenség dobja ál­dozatul saját vérét az angyalcsinálók rut üzletének, hanem legtöbb eset­ben a szegénység, a nyomor. Az a szegény cselédleány, avagy napszámosnő szívből jövő igaz köny­nyeket hullajt kisdede kihunyt te­teme felett, de belenyugszik a vál­tozhatatlanba, beletörődik abba, hogy ennek igy kell lennie. Pedig ez nincs rendjén, ez nem egészséges állapot, hol a kisdedek halandósága oly nagy százalékot mutat fel, mint minálunk. Nincs rendjén különöseu Magyar­országon, mikor oly kevés a magyar­ság, hogy minta Széchenyi mon­dotta, még az apagyilkosnak is meg­kellene kegyelmezni. Mi azonban ne kegyelmezzünk azoknak, kik nem érdemlik a kegyel­met, hanem mentsük meg azokat az ártatlanokat, kiknek hótiszta lelke nem érdemli, hogy áldozatul essék a lelketlen angyalcsinálók kapzsiságán. Állítsunk fel minden nagyobb vá­rosban lelencházat külföldi mintákra, hol minden csecsemő feltétel nélkül befogadást találjon. Ne vesszen el egy lélek sem a magyarságból, ha­nem szentelje majdan életét a haza üdvére, mely nemcsak hazát, de ott­hont is nyújtson számára. Hiszen a gyermek az a palánta, melytől a nemzet erős fája csírázik, hanem vigyázzunk a palántára nem virágozhatik ki belőle a fa. Hány óriási tehetség veszett igy el a kapzsi angyalcsinálók fertelmes kezei között ? Hány erős férfi kart raboltak igy el a haza szolgálatából ? Az uj törvényjavaslat mindez anomaliakat hivatva lesz megszün­T XS C éfifis Yan Isten! , . , A bűzös, dohos levngöjű pinczeszoba Összes berendezését képező félig elrodhadt zsúpszalmán három rongyokba burkolt éh­ségtől gyötört, nyomortól elcsigázott alak fetreng. Anya és két gyermeke. — Éhes vagyok. Adj kenyeret, anyám nyöszörgi a kisebbik. Az anya szíven keresztülnyilal a gyer­mek kérése. Vézna, \ értelen karjával ma­gához öleli az apróságot és könytelen sírás • sal feleli. — Nincs kenyerünk. Én is éhezem. A beszélgetésre felébred a másik gyer­mek, az idősebbik. Dühösen tekint a beszél­getőkre. — Minek költöttek fel ? Oly jól alud­tam és oly szépet álmodtam. Egy nagy kas­télyban voltunk és a szolga nagy, nagyon nagy kenyeret, fehér kenyeret dobott a lánczravert kutya elé. — En felkadtam a kenyeret a kutya elől, elszaladtam és oly jóizüen ettem belőle. Nektek is adtam és éppen jól ettem, mikor felébresztettetek. Igazán már álmomban sem szaban jóllaknom én jó Istenkém ! A keserves panaszt tompa erőtlen zo­kogás váltja fel. A közös sors fájdalma fe­letti kesergés átragad a másik két éhezőre és együtt zokognak anya és két kis leány­kája. Anya ki éhezik maga is és mégsem tud két éhező vérének egy falat száraz ke­nyeret adni. Szánalom ! Irgalom ! Hol vagytok '? Pe­dig nem igy volt egykor. Az ö teritett asz­talukról bőven és szívesen adottan kijutott naponta sok szegény részére. Mozgó fényképszerű egymásutánban tűnt fel kisirt fénytelen szemei előtt élet­története. Árvaleány volt, ki zárdában ne­velkedett. Onnét vezette oltárhoz kit szere­tett és ki szerette. Neki is férjének is volt örökölt vagyona. Éltek gondatlanul, boldo­gan. A kétszer bekopogtatott gólya — a nagyobbik Anikóval és a kisebbik Erzsiké­vel, — csak fokozta boldogságukat. Férje bizalmi állást foglalt el egy pénz­intézetnél. Szerette becsülte őt mindenki, mig a pénztárból egy rengetek összeg titok­zatos módon eltűnt. Férje ártatlan volt. A tettes csak egy hivataltársa lehetett, de jó­ságos lelkével nem merte a gazembert gya­núsítani sem a világ előtt csak négyszem­közt könyörgött előtte, hogy adja vissza a pénzt. A gazember a rosz emberek ügyes­ségével terelte at a gyanút férjére és a vizsgálat befejezése előtt nyílt összeütkö­zésre került a dolog. A becsületért folytatott kétségbeesett harcz egy ártatlant kényszeritett egy gaz­emberrel párbajozni és a bűnös gólya ha­lálra sebesité az ártatlan szivét. Halálhörgését is túlharsogta az utolsó szava : — Esküszöm ! Ártatlan vagyok. Maghalt. Kihűlt teteme néma ajka nem tudta többé védeni ügyének igazát. A tolvaj egyedül maradt az egyenetlen küzdtéren. A párbajjal még jobban megfélemlitte magá­tól a gyanút és ügyesen a halottra tolta sa­ját bűnét. 0 most is a hivatalban ül és az özvegytől árváktól elvették kártérítés fejé­ben az utolsó párnát az utolsó fillért. Becsületétől, férjétől, kenyerétől lett megfosztva ártatlanul és a gazember fekete lelkiismeretet a népszerűség rózsaszín me­zébe burkolhatja, mert a mi félszeg ferde itéletű társadalmunk minden gazemberséget egy párbajjal reparáltnak tekint. És azóta'? Dolgoznék de beteggé erőt­lenné tette a sok sorscsapás és sirás. Es ki fogadná be ? Ki segítené egy tolvaj vagy sikkasztó családját? Kit érde­kel a más baja? A gyomor korgása éhező lassú haldoglása ? Az utcza kövezetéről — hol az éhség­től elcsigázottan elájultak, — czipelték őket egy üres pinczeoduba, hol egy odadobott félig rodhadt zsupszalma lett az otthonuk. Emberek! El tudjátok képzelni egy anya fájdalmát kitől éhező szülöttei egy fa­lat kenyérért esdekelnek és ki ezt sem tudja neki nyújtani ?

Next

/
Thumbnails
Contents