Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-02-17 / 7. szám

tetni. Egyszeribe véget fog vetni az angyalcsinálók rut machináczióiknak, mert a szegény szülőknek ezután nem lesz szükségük arra, hogy keserves filléreikkel keressenek oly kezet, mely megnyomorítja enivadékát. Volt elég alkalmunk figyelemmel kiséiMi azon szerencsétlen teremtményeket, kik élve kerültek ki az angyalcsinálók ádáz körmei közül, de egész életükre nyomorékot csináltak belőlük a rossz bánásmód Iliányos táplálkozás, bűzös lakás és az altató mákony. Tekintsünk csak be egy angyalcsináló boszorkány konyhájába és mindjárt megláthatjuk, hogy azokban a helyiségekben, hol 15—20 apró poronty a mákfejtöl elkábulva piszokban, szennyben hentereg tisztára lehetetlenség, hogy épp bőrrel menekedjék. A lelenczügy reformálása és azáltal, hogy az állam fog lelenczházakat felállítani segítve lesz az állapotok felett s akkor remélhetjük, hogy a statisztikai adatok nem fognak oly szomorú eredményeket felmutatni a gyermek halandóság terén, mint mostanság. Örömmel üdvözöljük tehát a kormány e nemes tevékenységét, melyben a fömotivum mindenesetre az érző emberi sziv. A sziv vezérletében pedig még sohasem csalatkoztak azok kik a szépért, jóért, nemesért lelkekesedni tudnak. A társadalom azon szerencsétlen parazitái, kik eddig szégyenüket bűnnel voltak kénytelenek palástolni, örvendjenek velünk együtt, mert kormuk legeszményibb, leghumánusabb intézménye, az országos lelenczkáz megszületett. A vármegyék munkája, Együtt fekszik már a minisztériumban a rengeteg irás, melyben az ország összes vármegyéi mondanak véleményt arról, hogyan lehet a közigazgatást egyszerűsíteni. Hogyan lehet elérni azt a célt, hogy haszontalanul kárba ne vesszen annyi idő s a hivatalnok sereg fizetésére szánt összjg? Nem is annyira a pénz kérdése a közigazgatás egyszerűsítése, mint inkább az időé, melyet a magyar vármegyénél még mindig nem tanultak meg becsülni. Óriási érték vesz kárba azzal az idővel, mely manapság az ügyek elintézéséhez szükséges, továbbá azzal a számos formasággal, melyen az akták keresztül mennek, mielőtt véglegesen elintéztetnének. Igaz rákfenéje mai közigazgatásunknak az, hogy nem tud gyorsan elintézni és intézkedni. Evek hosszú sora óta folyton csak egy orvosságát sürgették ennek a bajnak : a közigazgatás államosítását. Gyökeresen uj állapot teremtését várták ettől a hatalmas reformtól és 15 esztendő óta nem volt kormány, mely nem''"tartotta volna szükségesnek jelezni, ?]hogy"'a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslat munkálatai már ennyire és ennyire haladtak. Es minden kormány programjában benfoglaltatott ez a pont s minden alkalommal a sajtó és a közvélemény általános helyeslésével találkoztak az illetékes helyen elhangzott kijelentések, melyek mindig egybehangzóan azt hirdették, hogy a közigazgatás államosítása szükséges és be fog következni. Néhány hónap óta azonban ugy tapasztaljuk, hogy a krónika hallgat a nagy államosításról. Helyette egy uj jelszó került forgalomba és a vármegyék részéről sokkal lelkesebben hangoztatják, mint az államosítást. Az*uj jelszó : egyszerűsíteni kell a közigazgatást. Ez az uj probléma, melynek megoldásán buzgón töri a fejét egész Magyarország. Lehetséges, sőt mi nem is hiszszük, hogy az uj jelszó a réginek meghalását jelentené, hogy illetékes tényezők a közigazitás egyszerűsítésében látnák elérve azt a célt, mely a közigazitás államosítása kapcsán lebeg az ország előtt. Azt hangoztatták mindig : a vármegyék autón >mikus szervezete lejárta magát, nem illik bele a modern élet hatalmas megszélesedett kereteibe, gátjául szol.... Vidám hahota ledobott üvegeknek csörömbülései zavarják meg a szegény éhező csoportot merengéseikben. Felettünk,, a dohos pinczeodu feletti fényesen kivilágított pazarul bútorozott lakásban névnapját ünnepli a gazdag liáziur. A tultengően vidám hangulatu társaság ledobálja az ablakokon át a telt franczia pezsgősüvegeket és ezek vidáman csörömpölve zúzódnak szét az udvar kövezetén. Egyik üveg a pinczeodu ablakrácsán zúzódik szét és a drága ital aláfolyik az éhezőkre. Pezsgő folyik azokra kiknek megváltás volna egy falat penészes száraz kenyér. Talán éppen az mulat fent aki férjét halálba kergette és talán az aláfolyó pezsgő éppen a bűnös pénzből. Tompa sóhaj szál a nő ajkáról. Ez a fenti lármás mulatság és egy rég agyában szendergő gondolatot tol előtérbe. Az Öngyilkosság gondolatát. Amire idáig cs'ak rettegve gondolt mint megváltásra, a gondolat most mind erősebben uralja őt, ejti hatalmába és nem is akar ezúttal e gondolattól szabadulni. Alkuszik és meg tud alkudni önmagával azon, hogy az ő hármajuk halálának is az a gazember az oka. A gyilkos ugyanaz aki férjének volt gyilkos;

1.. Ő nem felelős sem emberek, sem Isten előtt többé saját és két gyermekének életéért. A nagyobbik leány az Anikó, mintha megértette volna anyjának tépelődéseit kétrét görnyedetten az éhséggörcstől nyögi. — Anyám jobb volna meghalni mint éhezni. — Jó hát haljunk meg, édes gyermekeim. — De édes anyám, nem nagyon'fáj a meghalás ? — Nem fáj ugy mint az éhezés. Az apróbb az Erzsike pityeregve kérdi. — Osztán ha meghaltam sohse fogok éhezni ? — Soha többé gyermekem. — Akkor haljunk meg mindjárt anyuskám mert én nagyou éhes vagyok. — Tegyétek össze kacsóitokat édes véreim és mondjátok el utánam, velem az utolsó imát három haldokló lelkiüdveért. * * * Oly hűvös így kora hajnalban a Duna partján. A lomha vámpalota körül gulaszámra felhalmozott zöldségek és dinnyék gazdái ébredezni kezdenek. A villamvasut első útjára készül álmos vezetőivel. A szemeteskocsik üresen czammognak a városba mosdattauképü kocsisaikkal. Az ujságárus rikkancsok hónuk alatt a nyomdafestéktől még nedves krajczáros újságaikkal rohannak megszokott állomásaikra. Elázva összetört czilinderrel bandukol egy-egy lump-alak és szembetalálkozik egy-egy tépett tollaskalapu hölgygyei kinek félarcza piros másikfele pedig szeplős, lekopván róla a festék. Ezek a gyűrött — még nem és már nem alvó —alakok jellemzik Budapest hajnali óráit. ... A nyomor és tivornya ébred először utána, a kenyérkereset után futkosó proletárok a fodrásznők és félretaposott sarkú varróleányokkal és csak később nyújtózkodik kényelmesen aki uriszámban megy. kével vonszolják elgémberedett testüket a kora hajnali órákban a Duna partján. A helyet keresik, ahol zavartalanul meghalhatnak. Tégladarabokat szedegetett útközben az épülő Belváros egyik palotája aljából ; azokkal telerakta saját és két gyermekének zsebeit. így nem veti fel őket a víz. Gyorsabb lesz a halál. Megcsókolja két apróságát, keblére öleli és ugrásra készen néz a viz szélére de egy mulatócsoport jő szembe. Ezek kimentenék tehát más helyet kell keresni. Most besorozott katonák átdorbézolt éjszaka után, kurjongatják mellette elmenőben neki a halált keresőnek fülébe. — Csuja ha! Sohsem halunk meg! — Be szép is az élet! Csuja haj ! Ez a duhaj megnyilatkozása az életkedvnek kínosan nyilai át szivén. Ezeknek van kenyerük és egészségesek. De ő ? Eh! Siessünk végezzünk. Felvánszorog a vasutihidig ott kevés ember jár. Tényleg csak egy embert lát ott bizonytalan léptekkel, dülöngőzve a parton járni. Talán az is a hullámsirt keresi ? Talán az is éhezik ? Pedig az férfi és uri embernek látszik. De hiszen — ha jól látja — ez az ő háziura annak a négy emeletes palotának a tulajdonosa, melynek fáspinczéjébői ő most utolsó útjára indult. „ Ez a nagy ur mulatott felette az éjjel. 0 dobálta a franczia pezsgősüvegeket. Nem is akar öngyilkos lenni csak kijött a friss levegőre kiszellőztetni koponyájából sz éjjeli lumpulás erős mámorát. Csap-