Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-02-10 / 6. szám
4. PAPÁI KÖZLÖNY jara rányomták jellegüket, caracterüket ezen egyesület egész életére, egész működésére. A független helyi sajtó már számtalanszor rámutatott arra a xeszélyes és el lenszenves útra, melyre vezetősége ezen kört ragadja, de az irodalmi és művészeti szaktekintélyek (?'?) nagy uri conservativismussal, fitytyet hánytak a sajtó jóakaró figyelmeztetéseinek és folytatták a megkezdett mesgyét, az intim közönség pedig az összenevetés és széktologatás szellemes taktikáját. De hát beszéljünk egy concrét esetről : Az idei saison egyik előadására ki volt szemelve felolvasóul városunk egyik képzettsége és szorgalma révén köztiszteletnek örvendő tanférfia, szavalóul pedig eg}' kedvessége és szépsége révén méltán ünnepelt kisasszony, mindketten a Nagy Bella felekezetéből valók. Az emiitett ur és hölgy engedve a felszólításnak készült az estélyre és midőn hat órakor a Jókai kör helységébe mennek, érkezik hozzájuk az „elnökség" ukáza, hogy ma nem'lessz tartva kázi estély. • ' Nem tartották szükségesnek elébb közölni velük a magas határozatot, nem tartották szükségesnek azt indokolni, mert hát ők az irodalmi és művészeti hatalom büszke fejedelmei szabadon rendelkezhetnek a közönséggel különösen ha azok zilált vallási viszonyok között vannak. Nem vagyok hivatva azon ur és hölgy érdekében megtorlást követelni, mert ha jogom lenne, azt nem az újság hasábjain tenném, igy esak eltekintve a személyektől mint érdekes dokumentumot akarom felhozni, argumentálására annak, mennyire teljesíti a Jókai kör azt a társadalmi és művészi missiót a melynek egyetlen létfeltétele kis városban a teljes társadalmi fusio. Nem bánjuk virágozzék továbbra is a miivészetlenség és rosszindulat ezen körben, nem törődünk vele, csak kérjük tegye le, adja Yissza ezt a nevét annak az édes. költő embernek aki Nagy Bella oldalán szövögeti az élet édes reményét. F. — i». készülékeit. De hiába, a sors végleg ellene esküdött. A hajóhíd lábánál megbotlik és . . . . pocs ! — a barnás lé, mit pocsolyának szoktunk nevezni, magasra fröcscsen, a gombóczformáju Isten teremtése meg ott fekszik, szétterített karokkal és lábakkal, nagyokat káromkodva, a sártól puha anyaföldön. A látvány oly komikus volt, hogy mindenki elmosolyodott, egyesek hangos nevetésre fakadtak s Kunossy hölgye jóizüen felkaczagott. A tanár szemében élénk öröm villant meg, mit a meghatottság könye homályosított el, midőn a szeretet leglágyabb hangján ezt mondá : — Hála a jó mennyei Atyának, hogy végre nevetni látlak Magduskám. A szivem facsarod ott össze, ha rágondoltam, hogy aranyos vidámságodat végkép elfeledted. — Majd a régi leszek megint, aranyos férjecském, csak hegedjen be a seb, mit a szegény, jó mama halála szivemen ütött. Tudod, hogy még csak féléve annak, hogy megboldogult fiához tért. Magda arcza elszomorodott s szemébe könyek tolultak. Ezekben tört meg — mint harmatcseppben a napsugár — a pajzán mosoly, melynek kíséretében, mély igazságtól áthatott szavakkal, férje fülebe súgta : — Ma reggel óta, mióta a tied lettem, egész, egész boldog vagyok. Hiszen oly nagyon, oly kimondhatatlanul nagyon szeretlek. A mul 1 hé ír öl. Furcsa világot élünk ! Ha az időjárás jut eszembe, akkor elmegy még a legkedvenezebb eledelemtől is az étvágyam, ha pedig az jut eszembe- amiről egy farsangkor kellene elmélkednem, ugy a régi legénységemet gyászolom. Már a farsang végét járjuk s voltaképen nem is volt szó szoros értelmében vett oly farsangi mulatságunk, mely mérvadó lett volna a krónika megörökítésére. Karneval herczeg csak ugy lézengett városunkban és belátva, hogy dicsőséges múltjára mily árnyék várakozik reá városunkban, költség kímélés tekintetéből feloszlatta udvartartását s remete módjára várja a hanvazó szerdát. Kijelentette azonban, hogy ha addig feltámasztják lethargikus álmából, szívesen kész régi fényében újra osztozkodni — udvari méltóságok nélkül is. Vége van, az aranjouezi szép napoknak ! Ha csak az izr. nőegylet mai estélye | nem menti meg a farsang becsületét ugy I nem tudom mily szerep várakozik reánk a | farsangi krónikák történetében. A vigalmi ! bizottság fűt, fát ígér az estélyre, sőt a I „Virágkorzó" rendezésével egy újítást is í akar meghonosítani, de minthogy ez az újítás egy társadalmi rémmel — a pénzzel van ! öszszekötve, nem bízunk benne addig mig végét nem látjuk. A mostani farsangi publikum mindenre kész, csak arra nem, hogy i pénzébe kerüljön, már pedig itt palam et | publiee fognak lopni, sőt még a károsnak fog pénzébe kerülni a lopás. Az igaz, hogy itt hölgyek lesznek a tulajdoni jog elkobzói. I de azt hisszük, hogy kevés lovag akad, aki ezt a lopást a romantikus korral fogja öszl szeegyeztetni. Farsang utolsó hétfőjén a 'Sportegyesület is életjelt fog adni magáról és a régi 1 „ korcsoly a-bál* hagyatékát fogja letárgyalni | s egyúttal a farsangot eltemetni. Erre a mulatságra, ugyszinte már az izr. nőegylet estélyére Karneval herceg megjelenése okvetlenül várható s igy talán még megmenti hetjük farsangi jogosultságunkat, melyre | még néhány évvel ezelőtt büszkék voltunk, I nemcsak mi, de maga Karneval herceg. Ha, pedig minden kötelünk elszakad, ugy nem marad más hátra mint böjtbe rendezni farsangot. Mert hát mi „Schlesingerek" nem hagyjuk magunkat. Friczi. Az hirlik . . . Az liirlik, hogy Pápa város jövője tele van reményekkel. Az hirlik, hogy Pápa város közvilágításáról és csatornázásáról már nótákat dalolnak. Az hírlik, hogy Fenyvessy főispánt a veszprémi iparoskörben ma fogják leleplezni. Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnk álmát az egyhangú választás zavarja. Az hirlik, hogy a polgármester maga sem tudja már, hogy melyik egyletnek az elnöke. Az hirlik, hogy a rendőrkapitánynak fogynak az ellenségei. Az hirlik, hogy a rendőrbiztos a Széles-víznél a legbiztosabb. Az hirlik, hogy a Jókai kör múltjában nincs öröm, jövőjében pedig nincs remény. Az hirlik, hogy az izr. nőegylet mai estélyén a lopást erénynek tartják. Az hirlik, hogygPápán a farsangot azért nem kell eltemetni, mert meg sem született. Az hírlik, hogy a tanítóképezde igazgatója üvegbura-alatt szagoltatja ipag^k - -Az hirlik, hogy Páter Bukfenc a fcondások „Messiása" lett. hirlik, hogy a városunkban icíőző daltársulat gyökér-hiányról panaszkodik. Az hirlik, hogy a szövőgyár kezd már magáról fütyöltetni. Az hirlik, hogy a dohánygyári leányok a szövőgyárral szemben adják az előkelőt. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője bejelentés nélkül teszi éjjeli látogatásait. H I E E z:. — Személyi hírek.' Antal Gáaor ev. ref. püspök, és Czike Lajos főiskolai gondnok a hét folyamán városunkba erkeznek. — Gyertyaszentelő Boldogasszony. Lélekemelő ünnepe a katholikus egyháznak u. n. gyertyaszentelő-boldogaszony napja. Az egyház t. i. minden év feb. 2-án annak az eseménynek az emlékét üli, midőn a boldogs. Szűz Krisztus születése után negyvenedik napra megjelent a templomban, hogy ott magát és szent fiát bemutassa. Az egyház e napon gyertyákat szentel s égő gyertyákkal körmenetett tart, jeléül annak hogy az üdvözítő világosságot hozott az egész emberi nemnék.^A helybeli katholikus ^plébániatemplomban Krisxt Jenő plébános végezte a szertartást és celebrálta a nagy misét segédlelkészeinek segédkezése mellett. A gyertyaszentelés szertartása alatt a helybeti áll. tanitóképzőmtézet mintegy 40 katholikus növendéke igazán megkapó, és áhitgerjesztő, méltóságteljes módon énekelte a megfelő gregorián-psalmusokat és ántfónákat, Köveskuti Jenő, képezdei zenetanár, kinek engedélye és fáradozása folytán mutathat'ák be a tanítójelöltek ebbeli jártaságukat, igazán büszke lehet az eredményre, melyet növendékei kimutatni tudtak. A szent mise alatt egy 30 tagu vegyeskar szép Máriaénekeket adott elő: Feltűnően szépen adták az énekesek a gregroian responsosiumekat. Szentgyörgyi Sándor karnagynak az a cz élj a, most, mint hogy responsorizmokat az egész néppel megismertesse, s anynyira vigye, hogy a feleleteket idővel a templomban levő ájtatos hivek mindegyike énekelje. — A „Sportegyesület" farsangi mulatságát f. hó 18-án farsang utalsó hétfőjén tartja meg a Griff szálloda nagytermében. A mulatság sikere érdekében Adorján Gyula, Becskó József, dr. Blum Róbert. Brauu Dezső, Csomasz Dezső, Dalmady Géza, Deák Géza, Egresits János, Fischer Gyula, Hercz Bódog, Horváth Károly, Juhász Imre, Kardhordó László, Kemenczky Lajos, Kemény Béla ; Kiss István, Kolbe Nándor, Lányi Ernő, Nagy Lajos, Marton Dénes, Mihályi Kálmán, Mohácsy Lajos, Schneider Lajos, Sebő Sándor, Soós László, Sült Lajos, Süttő Kálmán, Steklovits Antal, Swabe Ignácz, Szántó Ernő, Szeleczky Gyula, Weisz Dezső és dr. Weltner Sándor rendezők fáradoznak, mely fényes névsor már jó elve biztosítja ezen elite mulatság sikerét. A meghívók már a hét folyamán lesznek szétküldve. — Kálvária renóválás czimén hírt adtunk annak idején arról, hogy egy nagy-