Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.
1901-02-10 / 6. szám
lelkii adomány következtében a kálváriatemplom restaurál tátik. Mint értesülünk a munka már annyira előre haladt, hogy a templom ünnepélyes felszentelése még húsvét előtt 2—3 héttel megtartható, ennek következtében a Jjzsefnapi szokásos mise talán már az ujonan felszentelt templomban lesz. E helyen emiitjük meg, hogy Regner Pál, helybeli jónevü festő, ki a templom festését végzi valósággal remekel, s az érdeklődő látogatókat eddigi munkája igazán bámulatba ejti. A nyáron az Anna-kápolnát fogja festeni. A kálvárián egyébként még egy másik helybeli iparosnak is jutott szerep, Frey Nándor aranyozó végzi az ő szakmájába vágó díszítéseket azonkívül pedig egy egészen uj Ur-koporsót készit a régi helyébe. A templom renoválást naponta sokan kisérik figyelemmel, s meglepően egy behangzik elismerő Ítéletük. — Az izr. nőegylet ©stélye iránt, mely ma este lesz megtartva a Cirift* szálloda nagytermében, nagy érdeklődés mutatkozik. A vigalmi bizottság az estély hangulatának előkészítésére minden lehetőt elkövetett s célját már elérte azzal is, hogy a szórakoztató estély iránt a közönség körében az érdeklődést felköltötte s az előjelek után Ítélve ma este a Griff terme zsúfolásig lesz megtelve szórakozni vágyó közönséggel. Nagy sikert várnak a „Virágkorzó"-tói, mely az estély egyik vonzó eseményének ígérkezik. — Tűzoltói zenekar. A tűzoltói zenekar mult hó november végével lett hangszerekkel felszerelve és f. évi május 1-én lép a nyilvánosság elé. Éppen farsang utolsó vasárnapjára, feb. 17-ére esik a tanulásra szánt idő közepe. Szentgyörgyi Sándor a zenekar karmestere e napon nyilvános főpróbát rendez délután 4 órakor az elemi iskola tornatermében. E főpróbára a tiizoltóegylet tisztikara testületileg fog eljönni, hogy meggyőződhessék arról, miként az egylet nem hozott hiába áldozatott midőn a zenekar felszerelésére annyit költött. Természetes hogy ez alkalommal komoly érdeklődőket szívesen látnak a főpróbán. Itt említjük meg, hogy a zenekar f. é. május elejétől vasár-és ünnepnapok Váradi Géza vasúti vendéglős kerti helyiségében fog játszani. — Iparos ifjak mulatsága. A pápai iparos ifjúsági önképzőkör f. hó 3-án a Jókai kör helyiségében igen sikerült táncmulatságot rendezett. Ritkán tapasztalható vidámhangulat és jókedv uralkodott a mulatságon és a táncolópárok ki világos kivirradtig járták fáradhatlanul a táncot. Reggeli 5 órakor járták az utolsó csárdást. — A pápai vöröskereszt fiókegylet folyó évi február hó 7-én Weber Rezsőné urnő elnöklete alatt választmányi ülést tartott, melyen az 1900 évi számadásokat vizsgálták meg, Steinberger Lipotné pénztáros kinek buzgó fáradozásáért köszönetet szavazott a választmány, számadásai rendben találtatván, megállapittatott, hogy az egyletnek a mult évben : 1. tagdíjakból 356 kor. 2. tőkekamatból 262 kor. 3. jelmezestélyből 251 kor. 4. adományokból 40 kor. összesen 909 korona bevétele volt; ezzel szemben a kiadás kitett 584 korona 96 fillért és pedig 1. Tizöl tűzifa segélyre kiadatott 251 kor. 20 fill. 2. Központba küldendő hányadra 178 kor. 3. Petőfi Jókai szobor adományára 50 kor. 4. egyleti szolga fizetésére 40 kor. 5. vegyes kiadásokon 65 kor. 76 fill ; igy a pénztármaradvány mint tisztejövedelem, Í900 évi deczember 31-en 324 korona 04 fillér, mely a mult évi 5975 kor. 82 fill. tőkemaradványhoz csatoltatván, az egyleti tökéje mult év végén 6299 korona 86 fillérre emelkedett, Az egyetnek az 1900-ik évben, 3 alapitó, 8 tiz forintos (20 koronás) és 178 (2 koronás) rendes, összesen 189 tagja volt 8 tagot elköltözés, halálozás és kilépés czimen töröltek a tagok sorából. — Ezután tudomásul vették Körmendig Béla jegyző azon jelentését, hogy a megszavazott 10 öl tűzifa segély 115 pápai szegény között mult karácsonykor kiosztatott. — A közgyűlés határidejéül folyó hó 24-ikét tűzte ki a vállasztmány. Végül kimondta a vállasztmányi ülés,- hogy a farsangon táncmulatságot nem rendez, hanem adomáuyokat gyűjtő ivet fog a tagokhoz kibocsátani, hogy ily módon pótoltassék a jövödelem, mely az egyleti estélyekből évenként rendesen befolyni szokott és a melytől az egylet ezen évben elesnék. — A „Lloyd" közgyűlése. A pápai Lloyd kereskedelmi társulat f. hó 3-án délután 3 órakor tartotta évi rendes közgyűlését Krausz József N. elnöklete alatt, A tagok nagy számban voltak képviselve a közgyűlésen s a számvizsgálók által felülvizsgált pénztári számodásokat helybenhagyta. Ézt követte a választmány megválasztása. Titkos szavazás folytán majdnem egyhanggulag választmányi tagok lettek : . Berger Ferencz, Blau Adolf, Goklschmid József, dr. Herczog Manó, dr. Kende Ádám, dr. Korítschoner Lipót, Krausz Vilmos," Klein Jónás, Kóhn József, Koritschoner József, Kohn Miksa, Koréin Vilmos, Lőwy Adolf, Lőwenstein Adolf, Lunczer Mór, Mayersberg Salamon. Miután az elnök a választás eredmenyét kihirdette, a közgyűlés befejezést nyert. — Tavaszi sziniévadunk. A színházi intendatura és szinügyi bizottság szerdán délután tartott ülésében elhatározta, hogy a városi színházat a tavaszi évadra Dobo Sándor színigazgatónak adja ki. A színházra Ded/c Péter soproni és Halmay Sándor székesfehérvári igazgató is reflektált. de a bizottság a Dobó igazgató által beküldött névsorban találta legtöbb garantiát a tavaszi évad biztosítására. Főleg látta ezt a garantiát abban, hogy a társulat primadonnája Feledi Boriska lesz, ki jelenleg a győri közönség dédelgetett kedveneze. A társulat névsora még nem teljes, de reméljük, hogy Dobó igazgató ez érdemben teljesen ki fogja elégíteni közönségünk igényeit, Ebben a reményben várjuk is Dobó Sándor igazgatót és társulatát virágvasárnapra, Az engedély hat hétre van megadva. — Flórián szobor. Soknak feltűnhetett már a Flórián utcza előtt álló Flórián elhanyagolt volta. Miután e szobor ily állapotban nemcsak hogy a vallási hangulatot sérti, hanem düledező volta elékteleníti a várost, illetékes helyről felhívás érkezett a hitközséghez, hogy a szobrot hozassa rendbe, vagy távolítsa el. Minthogy azonban kérdés tárgyát képezi azon körülmeny neme az uradalomhoz tartozik ezen ügy elintézése a hitközség a hitbizomány uradalom gyámságát fogja megkeresni, hogy a szt. Flórián-szobrot megfelelően hozassa rendbe. — Jótékonyczélu színielőadás. A pápai kath. legényegylet ma este a városi színházban ..Kis madaram" cimű népszínművet adja elő, melyet már mult év karácsonymásodnapján oly remek előadásban mutatott be. A közönség nemes gondolkozására appellálmik midőn ezen jótékonycélu színielőadást különös figyelmébe ajánljuk. — Nyilvánosköszönet. A pápai felsővárosi rom. kath. olvasókör dr. Hegedűs Lorántnak, Pápa város országgyűlési képviselőjének hálás köszönetét nyilvánítja azon 48 füzet könyvért, melyeket a körnek volt kegyes adományozni. Az elnökség. — Kávéházi mulatság. Gráf Ödön helybeli kávés értesít belliinket, hogy kávéházi helyiségében 1901, évi feb. hó 17-én, közkívánatra szépségversenynyel egybekötöt zártkörű házias táncestélyt rendez. A bíráló bizotság által legszebbnek itélt hölgy értékes jutalomban fog részesülni. Belépti dij személyenkint 80 fill. kezdete este 8 órakor. A zenét Makay Géza zenekara szolgáltatja Ízletes ételekről, valamint kitűnő italokról és pontos kiszolgálásról gondoskodva lesz. — Orpheum Pápán. Néhány nap óta Lengyel József igazgatása alatt egy igen jól szervezett magyar daltársulat működik városunkban, mely a közönség nagy tetszését vivta ki magának. Három estén át a Központi kávéházban és jelenleg a Hungária kávéházban szórakoztatják a szép számú közönséget. Kiváló tetszésben részesült Lengyelné Böske magyar dalaival és Lengyel igazgató magánjeleneteivel. A társulat többi tagjai Körösi Zsófi, Ipanoff nővérek, Réthey és Weisz dalkomikusok igen kitűnő erőknek bizonyulnak, nemkülönben Műnk karmester, ki remek kíséretével az előadások sikerét biztosítja. A társulat ma tartja utolsó előadását a Hungária kávéházban. — Házi estélyt rendez f. hó 17-én Kern József helybeli vendéglős a Jókai-kör helyiségében, melyre a meghívók legközelebb szétküldettnek. — Felülfizetések. A pápai iparos ifjak ölik. köre által f. hó 3-dikán tartott táncmulatság alkalmával felülíizetni szívesek voltak: Faragó János, J J.-né Strobán Jánosné, Gaál János asztalos, Kern József, 2—2 kor. Béldi Margit és Teréz 1 kor. 60 fill. Frauendinszt Viktor 1 kor, 20 fill Keskeny István, Kiss István, Czifra Anna, Csermák Irén és Róza, Balogh István, Rumpold János, Izsó Eszter, Bettelheim Lajos, Fábián Antal, Horváth Géza, Gáncs József, 1—1 kor, Szabó István, Pethő Endre, Pálfi Róza 60—60 fill. Neu Géza, Balogh Pál, Lagner Anna, Dömötör István, Orbán Károly, Erhard N. 40—40 fill. Heringer András, Vogl Mihály 20—20 fill. Mely szíves adományokért úgyszintén Mészáros Katicza és Máriska kisasszonyok, kik szívesek voltak a rendező szalagokat csinosan elkészíteni, ez uton fogadják az egylet hálás köszönetét. Pápai m. kir. anyakönyvi kivönat. Szülöttek. Mátz István csizmadia és neje, Legény Karolina fia: László r. kath. — Tóth Orbán szővőgyári munkás és neje, Méhes Ágnes fia: Ferencz r. kath. — Goldstein József lakatos és neje, Weisz Karolina fia : Gyula izr. — Kis Károly földmivelő és neje, Varga Mária leánya: Karolina ev, ref. — Gál János napszámos és neje, Boros Mária fia; József r. kath. — Benke Sándor földmivelő és neje. Süle Lídia fia: Károly ev. ref. — Megyei Sándor földmivelő ós neje, Ihász Zsófia fia ; Károly ev, ref. — Kózári István béres és neje, Pongrácz Erzsébet fia; István r. kath. — Vellner János napszámos és neje, Kovács Terézia fia: János r katholikus Halottak. özv. Szabó Jánosné sz. Dózsa Erzsébet városi szegény 57 éves reszkető hüdés r. kath, — Finta Imre béres 58 éves szívbaj ev. ref. — özv. Argrai Józsefné szül. Daksics Anna városi szegény 66 éves gutaütés r. kath. — özv. Veszeli Jánosné szül. Füspök Borbála napszámosné 83 éves aggaszály r. kath. — Molnár Kálmán 4 hónapos görcsök r. kath. — Rózsás Józsefné sz. Mész Rozalia földmivelönő 23 éves tüdövész ágostoni hitv, evangélikus. Házasság ot kötöttek: Varga Sándor kömives r. kath. és Horváth Borbála r. kath. — Barcza Ferencz földmivelő ág. hitv. ev. és Magyar Lidia ág. hitv. ev, — Császár Jáuos kocsis r. kath. és Muszáj Karolin r, kath. — Tuba János szabó r. kath. és Mészáros Margit r. kath. — Gergyesi Gyula ács r. kath. és Horváth Mária r. kath, Felelős szerkesztő : POLLATSEK FRIGYES.