Pápai Közlöny – XI. évfolyam – 1901.

1901-02-10 / 6. szám

tárak vagyonaikat, rögtön tisztában leszünk azzal, hogy ez az óhajtásom mégis jogos, mert ezek a vagyonok és feleslegek azon munkások és alkalmazottak filléreiből gyűltek össze, akik ma Budapesten, holnap esetleg az ország máfj-mas vidékén vagy városaban keresik kenyerüket. Következik, hogy ezekhez a fillérekhez az ország összes munkásainak és biztosításra kötelezett polgárainak joguk van. Elég talán a többi között rámutatni egyik budapesti betegsegélyző pénztár vagyonára, mely az 1891. XIV. t. cz. életbelépte előtt fennállott vidéki fiókok filléreiből és azokból a fillérekből gyűlt egybe, melyeket a beteg tagok táppénzéből tagdíj és üdülőház czimén levonnak. Ezek a pénzek a kölcsönösség és hamisítatlan h humánizmus elvénél fogva nem foglalhatók le olyan egyesületek részére, amelyek nem tekinthetők a kereskedelmi törvény alapján alakult szövetkezeteknek, hanem arra valók, „hogy az állampolgárok ama millióit, akiket munkásosztály név alatt ismerünk, betegség esetén kivétel nélkül a nyomortól megóvhassuk és a nemzetgazdászat egyik főtényezőjét: a munkaerőt gyöngitetlenül megtarthassuk." Ha az átmeneti intézkedés ilyen alakban a szerzett vagyon respektálása miatt keresztülvihető nem volna a kormányhatóságnak — szerény nézetem szerint — az lenne a kötelessége, hogy az elismert jelleget a vagyonuk átengedését megtagadó pénztáraktól megtagadná és az ilyen magán jellegű egyleteket, akik különben is csak haszonra dolgoznak, a biztosító társaságokra nézve érvényben álló törvény rendelkezése alá helyezné. 4 Szükséges az országos s-öz vétség megalkotása. Nem akarok leleplezésekkel foglalkozni, bár érdemes volna kimutatni, hogy azok, akik az országos szövetség megalakítása ellen sorompóba léptek- távolról sem képviselik a munkások véleményét. Köztudomásu tény, hogy Magyarországon nem a munkások csinálják saját ügyeikben a közvéleményt, hanem azok a nem munkás férfiak, akik vezetnek. Ezek a férfiak pedig — tisztelet a kivételeknek, mert ilyenek is vannak — többnyire első sorban ast nézik, hogy egy-egy reform nem érinti-e az ő anyagi érdekeiket vagy pláne az exinteneziájukat. Nem lehet hát csudálkozni. ha az ilyen „vezéremberek", akik különben is csak mellékesen űzik a munkáskérdés jólfiizető sportját, félnek a szövetség hivatva lenne a tisztviselők működését is ellenőrizni. En az országos szövetség megalkotásában nem az államosítási czélzatot, hanem az autonom jogkiszéle sitését látom. Vilmos német császár mondta : „az államhatalom egymagában képtelen ilyen feladatok megoldására", én pedig indokolom bővebben : képtelen azért, mert az ilyen emberbaráti intézmény felvirágoztatásához nemcsak erély és ész (államhatalom), hanem sziv is kell. Ebben a kérdésben a sziv maga az érdekelt társadalom De megczáfolja az államosításra czélző feltevést maga a miniszteri tervezet akkor, midőn egyidejűleg a szövetséggel munkásbiztositási hivatal szervezéséről tesz emlilést államköltségen. Az autonom jog kiszélesítése mellett én az országos szövetségnek buzgó hive vagyok, de csak akkor, ha minden elismert jellegű betegsegélyző pénztárra nézve kimondja a törvény a kötelezettséget. Csak is igy lehet életképes pénztárakat teremteni és csak is igy lehet a miniszter ur kilátásba helyezett munkásvédelmi programját fokozatosan megvalósítani. A pápai Jókai kör, Levél a szerkesztőhöz. El Budapesten egy szent ember, a kinek feje körül édes Amorettek lengenek, élete harmóniájába égő szerelmes akkordokat zeng bele a múzsa. Ez a nagy ember a kinek a nevére az ifjú leányok arca pirosra vál, a ki megvalósította ebben a romlott histeriás hideg világban mind azt az ábrángképet miről a romantikus kor trobadurja regélnek — Jókai Mór. Pápa városához ifjúságának múltjának, 'családjának számos kedves emléke fűzi és ezért az ő nevét tűzte zászlójára az a kör mely több évvel ezelőtt mint a pápai társadalom első universalis cultur egyesülete megalakult. Ek alatt az idő alatt az apostol megfutott egy gyönyörű szerelmes [pályát, uj ábrándokat alkotott meg, az ő pápai egyesülete pedig kútfejévé lett mindazoknak az ízetlen társadalmi félszegségeknek, melyek a kisvárosi életet gyűlöletessé teszik. A kisszerű gőgös pose, a felekezeti elfogultság, a semmi jogcímmel nem biró klikkszerii szervezkedés nem csak muló jelenségek a pápai Jókai körben, hanem hogy ugy monddig feltűnést keltettek a szaklapokban megjelent tudományos értekezletei s a jiapilapok is hálás köszönettel vették ha itt-ott egy-egy cikkel örvendeztette meg őket. Egy este, midőn megszokott kaszinói órácskájáról hazatért s dolgozószobája pamlagán leheveredve, pipájából sűrű füstfelhőket eregetett, inasa sürgönyt hozott be számára. Közönyösen bontotta fel de olvasása után indulatosan szökött fel helyéről. A toll melylyel nevét a vevén3

7re kanyarította reszketett kezében s az inas szinte bambán bámult izgatott urára kinél anynyi nyugtalanságot, oly felindulást még nem tapasztalt. A táviratban ez állott. „Könyörgök hozzád jöjj rögtön. Friczi súlyos beteg s csak tőled remél segítséget. Mama kétségbe van esve. Értesíts jösz-e és mikor ? Üdvözöl Magda." Ez a néhány szó volt az a végzetes bűvszer, mely a mindig higgadt embert sodrából kihozta. Fel-alá járt szobájában és hangosan motyogta el gondolatait. „Magda hív I és nekem el kell mennem ! . . . . Kell. Vájjon miért-? Valóban nem szolgáltak rá, hogy javukért szivem mesterségesen is csak alig behegesztett sebeit feltépessem. Rutul bántak velem. Frici megrabolt, Magda megcsalt ... De a néni ki ápolt és nevelt ! A villamoscsengetyü élesen felcsilingelt, a jelentkező inas sürgős megbízást kapott s félóra múlva már lekopogták a főpostán az igenlő választ. Még két állomás, még egy, még két kilométer már csak egy, a vonat meg száguldott, rohant, kopár, letarolt mezők közepette s vitte a türelmetlen utazót mind kozelebbre haza a várvavárt és mégis oly kínosan féltett czélhoz. Kunossy vizsgáló tekintettel futtatja végig szemét a hullámzó nyözsgő emberáradaton. Szive feldobog és megáll, lélekzete elakad, tekintete odatapad egy karcsú termetű egyszerűen öltözött, de feltűnően elegáns megjelenésű nőn. Magda volt. De mennyire megváltozott. A bimbóból alig kifeslett mosolygó rózsából, pompás komoly kamélia lett. A szende bájos leányból észbontó elragadó asszony vált. Magda is meglátta a kiszálló tanárt, elébe ment s elfogulatlan nyájassággal és eltiquetteszerü előzékenységgel fogadta őt. válogatott de nem hálától túláradó köszönve meg szíves fáradozását. — Elédbe jöttem, mondá Magda közvetlenül, egyről-másról informáljalak. Friczi nagyon fél a haláltól, ne áruld el előtte, hogy veszve van. A mamát készitsd lassan elő a szörnyű lesújtó hírre, légy jó és kíméletes iránta. Sokat szenved. — De hát igazán nem volna mentség ? — Nincs. Teljesen meg vagyok győződve, hogy Friczi nem él soká. Magda meg Kunossy a betegsznbából léptek ki s alig zárult be mögöttük az ajtó, a nő orvoshoz fordult. — Nos ? — kérdé szinte közönynyel, mindenesetre bámulatos nyugalommal. — Nem leplezek semmit, Magda ! Ugy van, amint montad, Friczi elveszett. És nem is viszi sokáig, a romboló kór hamar fog végezni vele. — Szegény mama! Nem éli tul a szörnyű csapást. Oly nagyon szerette őt. Magda ezt szomorúan mondta s önfeledten kibámult az enyészetet jelképező őszi, hangtalan, komor tájra. László megértette és nem kérdezett tovább. Nem is válaszolt semmit, de forró ajkát Magda kezére tapasztotta s e csókban benne volt a bocsánat a múltért s egy kérés a jövőre. * És megint háromévet nyelt el a mulandóság örökké éhes szörnyetege s ismerőseinkkel újból találkozunk. Most meg az újvidéki hajóállomáson veszteglő „Ida" hajó fedélzetén látják, viszont Kunossy doktort, amint odaadó szeretettel néz a karjára támaszkodó, gyengéden hozzásimuló, félgyászt viselő nőre. A ki- és beszállás befejeződött, a kis csengetyü csilingelése felhangzik, a gőzgép egyet visít, a csavarok nyikorognak, a lapátoskerék dübörügve megmozdul, a víz nagyot locscsan s a hajó nehézkesen elindnl. Az utasok szivében hol a válás fájdalma sir fel még egyszer, hol a távozás öröme ujjong fel újból. A Dunaparton most loholva szalad egy kopczös parasztember. Az erőlködéstől vörös, mint az érett paradicsom, és szuszog, mint egy gőzgép, karjait radul lóbálja, majd meg elkeseredetten hadonázik velük, pihegő kebléből kitör egy hang, de a szavak érthetlenek maradnak. A rizi jármű elindulását jelző tülkölés a kétségbeesés legmagasabb fokát rajzolja putók, izzadt arczára s még gyorsabb mozgásra késztette járó-