Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-11-25 / 47. szám

IV\1»AI közL0\V Közérdekű független hetilap.- Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Tegyük napirendre ! Régi dal, de nem mint a költő mondja, régi dicsőségről, hanem a régi nyomorúságról, a közvilágítás kérdése késztet bennünket újólag a felszóla­lásra. Ha városunk lakossága ezek után azt várja, hogy a közvilágítás nagy horderejű kérdésének egy ujabb fázisát van alkalmunk jelezni, csalat­kozik. Ellenkezőleg, az indít felszóla­lásra, hogy teljes homály borul az ügyre, mely olyan közel érint e vá­rosban mindenkit s melynek megvaló­sítását annyira kivánja a közérdek. Nagyon jól tudják az intéző körök hogy a közvilágítás kérdése megol­dása nálunk életkérdés, mely váro­sunk fejlődésével szoros kapcsolatban van, a mely nélkül összes alkotásaink csonkák maradnak, a mely városunk haladásának szükségképeni folyomá­nyát képezi, amelynek megvalósítása nélkül fejlődés és előrehaladás alig képzelhető, s mégis nem történik semmi és marad minden a mint van. Laptulajdonos és kiadó : m&iATmm wnmtm. HIRDETÉSEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Mi, kik e helyütt mindenkor Ön­zetlenül vitatjuk városunk érdekeit, örömmel szemléljük, örömmel konsta­táljuk mindazon mozzanatot, mely városunk fejlődését czélozza, de nem hallgathatjuk el a hiányokat s mu­lasztásokat sem, mert akkor nem áll­nánk feladatunk magaslatán, ha ezt tennék. Tudjuk azt, hogy egyszerre nem lehet mindazt megteremteni, amire városunk jelentőségének érdekében szükség volna. Tudjuk azt, hogy ne­héz nagy akadályokba ütközik annak pótlása, amit egész évtizedeken át elha­nyagultunk, s mégis munkához kell fognunk serényen az akadályokkal szembeszálva, most nem szabad, nem lehet megálnunk, ha ismét elhiaradni nem akarunk. Városunkban a közvilágítás most már szükséget pótol, mely minden más vállalatok fölé helyezendő, s azért csak kötelességet vélünk teljesiteni, midöu ezen az intéző körök figyel­mébe ajánljuk, kik hivatva vannak e kérdés megoldásánál a vezérsz^repet viselni. Nekünk kötelességünk mindent létesíteni, amibe városunk más váro­sokkal szemben háttérbe szorul, köte­lességünk azt létesíteni, mert csak igy érhetjük el azt a czélt, hogy azt a helyet foglalhassuk el, amire Pápa város jelentőségénél, lakóinak intelli­gentiájánál fogva hivatva van, csak igy érhetjük el azt a niveaut, amit mi igazán, azt hisszük mindannyian igazán óhajtunk. A világítás létesítése oly első­rendű szükséget pótol, hogy ezt to­vább elodáznunk nem szabad, nem lehet. Valóban szégyenletes és szo­morú állapotnak tartjuk azt, hogy vá­rosunk a közvilágítás megoldására nem fektet semmi fontosságot, pedig alig van városunkban egyén, ki ezen állapotott tarthatatlannak nem jelezné. Most, hogy városunk a reformok városaival lépést akar tartani, komo­lyan kell a közvilágítás kérdésével foglalkozni. Ha a képviselőtestületben T AECZ Snllé&fgép. Régi kedves jó cimborák ! Gondoltok-e néha rám ? Jutok-e az eszetekbe, Unalmas tétlen órán ? Emlékeztek kis szobámra Ahol annyi estéken, Jót kacagtunk anyáinktól Tanult gyermek meséken ? Hát mikor vizsga nap után, Néhányan összegyültünk, S duhaj kedvvel, asztaltetön Vadul táncra perdültünk ? Elmúlt az arany ifjúság Virág csak volt a réten; Most már hervadt, elvirágzott, El is száradott régen ! Nem kérdem mivé lettetek ? Tudom jól foly dolgotok. Kik a régit igy feledik, Azok nagyon boldogok ! Én mi vagyok ? Ágról szakadt ! Mindenem elvesztettem, Egy ábrándos ifjú élet Rut temetője lettem. Az asztalfutó, Egriék már hetek óta azon tanácskoz­tak, mivel kellene meglepni Lotti nénit a nevenapján. — Valami szép kézimunkát csinálhat­nál Duczikám, — vélte a férfi. — Lotti néni nagyon szereti a szép kézimunkákat. S bizony csak az a legkedvesebb ajándék, a mit valaki sajátkezilleg készített. — Igen, igen, — mondta arra a fe­lesége. De nem tudta elhatározni, hogy mi legyen. Valami szép asztalfutó vagy milieu selyemhimzéssel ? Lehet ájour hímzés is, az nagyon finom és diszes. Vagy talán diván­párna, aranyfonállal, zseniliával hímezve '? Lehetne valami gyöngy munka is. — Lehetne, persze, hogy lehetne, — erősítette a férfi is. Az asszony azonban addig tanakodott, válogatott, mig körmükre nem égett az idő. Most már lehetetlen valami tisztességes szép kézi munkát elkészitni. De Egriné talált valami kisegítő módot. — Tudót mit'? Veszünk egyet készen. Gyönyörűeket láttam kirakatban múltkor a váczi-utczában. — De kedves, az talán mégsem illik — vetette ellene a férfi. — Eh, ugyan miért ? Lotti néni azt fogja hinni, hogy én csináltam s örülni fog neki . . . Lotti néni valóban szerfölött nagy örömmel fogadta a kedves meglepetést. Ösz­szevissza ölelgette az ő édes hugocskáját s gyönyörködve nézegette a pompás asztal­teritőt. — Milyen remek munka! Ezek a vi­rágok ! Ez a bámulatos finom himzés. Meg kellene aranyozni a kezedet. Es mennyi munkádba kerülhetett! Igazán édes, meg sem bírom neked köszönni. Mennyit fárad­hattál; hogy örömet szerez nekem. El is te­szem ezt legdrágább emlékeim közé. A fiatal asszon} 7 pirulva, restelkedve halgatta ezt a nagy dicséretet. Ugy érezte, mintha mégis csúnyaság volna, a mit elkö­vetett, igy megcsalni ezt a jó Lotti nénit. — Bizony, bizony nem illett, — mondta otthon az ura. A jó Lotti néni azalatt bedugta a név­napi ajándékba kapott asztalfutót a többi czifra asztalfutó, milieu, hímzett abrosz és egyéb kézimunka rengeteg nagy halmaz közé, a mit a sok rokontól, jóbarátnétól, keresztleányaitól kapott. Kissé bosszanko­dott is, hogy már nem tudja hová rakni. Maholnap uj szekrényt kell venni ennek a sok lim-lomnak. Igazán ugy mondta „lim-lom." Ámbár talán mégsem gondolta egészen ugy, mert a legkedvesebb baratnéjának, Pintérnének, ő is egy szép kézimunkával akart kedves­kedni a nevenapjára. De miért babráljon ő avval Isten tudja

Next

/
Thumbnails
Contents