Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-07-22 / 29. szám

Tettel, ne csak szóval, A hónapokkal ezelőtt megindult örvendetes mozgalom az iparpártolás érdekében ugy látszik napról napra aktualisabb lesz. Mindinkább terjed ez a felette fontos és valóban az egész országra kiható akezió. Es az iparpártolási mozgalom mindenütt nagy hullámmokat ver fel. A kormány testületek, egyesületek és magánosok valamint a sajtó nagy lelkesedéssel karolják fel az ügyet. Üdvös eredményre azonban és biztos sikerre csak ugy számithatunk, ha kitartóan folytatjuk a megkezdett agitácziót és pedig igaz le|kesedéssel, nemes ambiczióval és mindenek felett őszinte erős akarattal. Ne csak szóval, szép hangzású mondatokkal, frázisokkal lármázzuk tele a világot, hanem tettel is hozzuk meg az országra nézve hasznos feladat iránti, mondjuk, hogy áldozatot a magyaripar támogatásának és előmozdításának érdekében. Örvendetes, hogy az iparpártolási mozgalomról ejtett nagyhangú, lélekemelő szavak nem hangzanak el végképpen a pusztába kiáltott szóként. A nemzeti irányú hatalmas akezió egymásután gyűjtögeti magába erőit, hogy megizmosodva, mint egy terebélyes fa behálózhassa az ország egész területét. A vidék, a romlatlan vidék egyike azon tényezőknek mely az ipari akcziónak nagy lendületet adhat. Jó, hogy a vidék fel is ismerte a feladat őt megillető részét, s nemcsak elvileg hanem prakticze is hozzájárul a mozgalomhoz. És ez volna a helyes ut minden egyes magyar ember részéről is, mert az a körülmény, hogy valaki csak elvileg járul a mozgalomhoz, még nem sokat lendit az iparpártolás előbbrevitelén, ezzel még a magyar ipar egy fabatkányit sem nyer. De ha prakticze is magunkévá tesszük az ügyet, akkor a sokat hánykódott magyar iparügye diadalra juthat. Hozzá vagyunk szokva a szép hangzású czifra, sokszor hitegető szavakhoz, ma már a magyar közönség puszta szavaknak frázisoknak nem sok hitelt ad, meg kell azt győzni arról, hogy a magyar ipari termékekből, bárki is teljesen beszerezheti szükségleteit. Ezen czél elérésére a helyi kiállítások szolgálhatnak, annak bebizonyítására legalkalmasabbak. A magyar társadalmat csakis az ipari ós gazdasági, leginkább helyi kiálAz egyik pillanatban kiegyenesedett a meggörnyedt alakja, aztán megint összeesett. A reszkető, gyenge lába bizonytalanul csinálta a csárdáslépéseket. A hideg homlo káról cseppekben folyt az izzadtság. Az anyja azonnal észrevette és felugrott a helyéről. Odarohant hozzá és rimánkodva kérte : — Bandi, az istenért ! . . . . Hagyd abba . . . Hogy jutott eszedbe ? A fiu letörölte az izzadtságot a homlokáról s aztán tovább tánczolt. Fuldokolva válaszolt az édes anyjának, szakadozottan, a táncz ütemére. — Hadd mutassam meg neki, hadd mutassam meg. Akkorra már a nővére is ott volt. Elhagyta a tánezosát és odarohant. Sirva kérte. — A pesti orvos is azt mondta, hogy nem szabad tánczolnod .... Beteg leszel . . . Köhögni foksz Bandi . . . Én meghalok, ha megint köhögni foksz. A fiu nem is válaszolt, csak tánczolt irtóztatóan. A párjának jutott valami az eszébe és megállott. A fiu biztatta fuldolitások' rendezésével fogjuk meggyőzni a felöl, hogy a honi ipar létjogosult becsületes munka. A vidéken mint tudjuk már több helyütt rendeztek időleges ipari, és gazdasági helyi kiállításokat igy : Baján, Zentán, Pécsett és legújabban Hódmezővásárhelyen. De ez még mind nem elég ahoz, hogy teljes sikerre számítsunk ! Az egész vidéket kellene belevonni ugy, hogy minden nagyobb városnak a megyének avagy járásnak arra kell törekednie, oda hatni, hogy a nagyobb, forgalmú hetivásárokat tartó községekben ilyen időleges helyi kiállításokat rendezzenek a magyar ipar megismertetésére. Egy pár évtized előtt községünkben is rendezett a gazdasági egyesület egy ilyen időleges kiállítást, a mely azonban teljes czélt tévesztett, mert nem volt előleges intézkedés téve. hogy a kiállítók figyelme oda irányulhatott volna. Reggel járták be a kisbirók a községet, hogy másnap kiállítás lesz, a kinek kiállítani való állatja vagy iparczikkje van, azt állítsa ki a község házának udvarában. Hát biz ez Fiescot mondott, de töob előrelátással és helyes intézkedéssel eredményt is lehetett volna elérni. Mutassák meg az iparosok termékeiket, gazdasági gépeket, marháikat egyszóval teljes gazdaságukat. Emeljék ezen eszközök utján az ipart, a gazdaságot. Ezek a kiállítások csak erősíteni fogják a nemzetet, a becsületes munkára fogják serkenteni az egész társadalmat. A becsületes munka meg fogja aczélozni a nemzetet, versenyre ösztönözni az iparost, s pártolásra buzdítani a fogyasztó közönséget. Honi fürdők pártolása, Ilyenkor, midőn már tűrhetetlen a hőség, fullasztó a légkör, a kinek csak módjában áll ; nyaralni megy. Vannak, kik beérik egy kis falucskával, hol megtalálják kellő nyugalmukat, hol zavartalanul adhatják át magukat az édes henyélésnek, a boldog semmitevésnek. A tehetősebbek a fürdőket látogatják, ha éppen nincs is bajuk, legfeljebb sok a pénzük. Ha a mai emberiség fürdői nyaralását tekintjük tisztában leszünk azzal, hogy a legtöbbje nem azért keresi az üdeséget, erőt, egészséget adó fürdőket, hogy nagy munkában kifáradt, petyhüdt idegeiket fölfrissítsék, uj erőt nyerjenek, a további munkálkodáshoz. Oh nem ! Az emberiség kénytelen fürdőbe menni mert ismerőse lenézi, félvállról beszól vele. I^em illik ilyenkor fürdőbe nem menni. Mindez azonban nem tartozik reánk, csak mellesleg jegyeztük meg. Mi sckkal fontosabb és sokkal szomorúbb dologról akarunk szólani, a mi helyen való. Mi magyarok büszkék lehetünk fürdőinkre még sem vagyunk azok. Kevés oly állam van e földön, mely annyi kiváló, igazán gyógyhatású fürdővel rendelkeznék mint édes hazánk. Az a legkeserűbb, a legfájóbb, hogy az idegen fedezte és fedezi föl fürdőinket — nekünk. A külföldi messzi útról jön hazánkba, hol valóságos gyönyört találjon renyhe idegeire. Pénzt hagy itt és elégedetten távozik innen, azzal a szilárd elhatározással, hogy jövőre újólag fölkeresi ezt a klimatikus gyógyhelyet. Csak mi szégyenkezünk honi fürdőben néhány hetet tölteni. Jobban imponál, határozottan érdekesebb, ha ősszel ismerőseinkkerülünk s arra a kérdésre, hogy hol nyaraltunk, kivágjuk nagy hetykén, „Karlsbad, Marienbad, Ostendee stb." Igen furcsa, hogy oly dolognál mint a nyári pihenést, nyugalmat biztosító fürdő, a vetélkedés, a fennhéjázás, a pöffeszkedés lép előtérbe. Ha már nem vagyunk azon, hogy az idegenekkel megösmertessük remek fürdőinket, vegyük magunk igénybe, maradjon az országban a pénz, amire oly nagy szükségünk van. Az ezreket hagyjuk idebenn, nekünk jobban elkel mint a külföldnek. Gsak ugy lehet egy ország vagyonosodását, gazdaságát előmozdítani, ha fiai segédkeznek. Legyünk igaz hazafiak, pártoljuk a honi fürdőket, mint az ipart. Könnyű önmagunkon annyira uralkodni, hogy a külföldi fürdők mellőzésével, a hazai helyeket keressük fel. Kis jóakarat, kis hazafias érzület és legyűrése azon rossz tulajdonságnak, hogy mások után induljunk, biztosithatják Magyarország erősségét, gazdagodását, jóllétét. Pártoljuk a honi fürdőket ! kolva. — Tánczoljon Sárika, tánczoljon . . . Ha nem akar, mással fogok ... De tánczolok . . . Hadd mutassam meg. Újra tánczolni kezdtek. A czigány valami frisset húzott, Lonkay Bandi megforgatta Sárikát és meglobogtatta a kendőjét a levegőben . . . Megerőltette a gyönge tüdejét és közbekiáltotta : — Sohse halunk meg 1 . . . Aztán a párjához fordult. — Ugy-e Sárika sohase halunk meg? Az anyja, inog a nővére sírt, jajgatott, kérte. A körülállók arczán is megjelent a szánalom. Az asszonyok könyeztek. Én az ajtóból néztem, de már nem bírtam tovább. Odarohantam a fiúhoz és a két erős karommal átfogtam azt az vézna testet. Kérem a megbánás hangján. — Öcsém, Bandi öcsém, ha egy cseppet szeret, hagyja abba. Abbanhagyta, de nem a kérésemre. Nem bírta tovább. A két vékony karja lecsúszott a Sárika derekáról s a teste öszszeesett. A tüdeje ugy járt, hogy fuldokolt bele. Az én izmaim is reszketni kezdtek az izgalomtól. Elővette a köhögés és a kicserepesedett ajka irtóztató volt. A nővére a könyei közül csak annyit mondott síró hangon. — Látod, Bandi. Az anyja a kezét tördelte. — Édes, édes fiam, miért tetted ? Valaki félrehívta és elmondta az előzményeket. Egy pillanatig a fia halott-halvány arczát nézte, aztán felém rohant s az egész teremben meghallották, e mint a szemembe vágta. Akkor először ... A hideg futkos a hátamon, ha a hangjára gondolok . . . Irtóztató volt. .... Toni bácsi elhalgatott és megtörölte könyes szemét. Aztán csendesen fejezte be. — A tánczteremből bevitték egy vendéglői szobába. Mikor szárazat adtak rá, hazamentek és lefektették az ágyba . . . Egy hétre rá meghalt. Valamivel hangosabban tette hozzá. — Vége van, öcsém . . . Tölcsön abból a borból. Koczczintottunk és odabent megszólalt a czigányzene. Vége volt a szünórának is. A Tóni bácsi kezében megremegett a pohár. Aztán hozzámhajolt és lassan mondta. — Azt játszák, a mit akkor éjjel ... Öcsém, szóljon a czigánynak, hogy hagyja abba, . . . Nem tudom hallgatni . . Mondja hogy valami mást játszék . . . Valami ujat . . . Tudja, azt a legújabbat. Mikor elindultam, megfogta a karom. — Különben maradjon öcsém, majd szólok én. És remegő léptekkel bement a tánczterembe. 9