Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-07-01 / 26. szám

vélni kellene gyermekeinket e pályára is ; egy-két középiskola nem kárára, de határozott előnyére van e téren is ; sőt mindaddig mig az iparosok pályája a szülők előtt lenézett lesz, mig annak fontosságát s ugy az emberre mint a társadalomra nézve annak boldogító hatását el nem ismerjük, inig e pályára való előkészítésnél a legelemibb ismeretek nyújtásával megelégedünk, mindaddig iparunk fellendülését, képzett, hivatása magaslatán álló iparos osztályt nem is remélhetünk. A nemzetek müveitségének hőmérőjét pedig nem tudósoknak létszáma, — mert hiszen ez minden nemzetnél azonos — hanem az iparos és kereskedői osztály kultúra terén tett haladása mutatja. Nagyobb ur pedig a saját függetlenségében a jómódú iparosnál és kereskedőnél semmiféle hivatalban nem lehet. Legyen azért az iskola Ítélete, a gyermekeknek tanulásban tett előmenetele a pálya választásának a legfontosabb tényezője. Adjuk gyermekeinket olyan pályára, melyre hivatást érez, melyen boldogulhat; tereljük az iparos pályák felé ha a tudományos pálya reá nézve nehéz vagy talán bizonytalan lenne ; igy apasztjuk a proletárok számát, biztos jövőt nyujtunk gyermekeinknek s nemzetünk nemcsak a tudomány, de az ipar és kereskedelem terén is elégedett és boldog lesz. előtt csak egy, csak egy fikarcnyi kétértelmű szót mondott volna. A galamb pedig csak irt ... irt .: . és várt. Várta az ő jegyesét, kit a főváros tömkelegében hiába keresett. Kérdezte minden vendégtől Fodor Kálmánt. Senki sem ismerte. Egyszer aztán mégis reátalált. Éppen virágvasárnapon, Éjfél már elmúlt, mikor nagy rooajjal megnyílik a kávéház üveges ajtaja s belép rajta egy fekete bajuszu. piros, pozsgás, fess hadnagyocska. Éppen a a Micike trónusa mellett levő asztalhoz ült. Micike nézi . . . nézi ezt a piros arczu ifjút. Aztán. Aztán egyet sikolytott s ledobva könyvet, czeruzát egy ugrással ott termett a hadnagy asztala előtt. Kálmán ! Édes aranyos Kálmán ! — Kálmán ! Nem ismersz ? Én vagyok a te Micikéd, ... én vagjok . . . De kisasszony .... ön aligha félre nem ismer ? — racscsolta a megszólított. — De — — de Fodor ur ! Az Istenért! Én vagyok Kollár Mariska az ön . . . az ön jegyese .... a Micike . . . . Pálfalváról. — Eh ! kisasszony ! Ön félre beszél ... vagy pedig bocsánat őrült. . . Igaz, hogy Fodor Kálmán vagyok. Az is igaz, hogy apám Pálfalván lakik ... De Kereskedők és iparosok figyelmébe, Már nem választja el semmi a magyar kereskedő és iparos világot attól a rég óhajtott pillanattól, midőn a hírlapokban közreadott üzleti és egyéb hirdetésekre már nem teszi többé súlyos kezét az állam s szabadon hirdethet mindenki, anélkül, hogy a terhes hirdetési megadóztatásban része lenne. A magyar közönség, mely az üzleti forgalom fokozása iránt való érzék tekintetében még messze áll Német-, Franczia-, Angolország és Amerika mögött, tán csak alighogy sejti, micsoda nagyfontosságó dolog a hirdetési bélyeg eltörlése. S éppen azért, mert a közvélemény általában nincs tudatában e reform hasznainak és igy nem nyilvánult mint eklatáns és imponáló közóhaj a hirdetési bélyeg eltörlése: éppen azért illeti nagy köszönet Magyarország jelenlegi pónzügyministerét, Lukács Lászlót, aki felismerte az ügy fontosságát, eltörölve a hírlap bélyeget. Mindenki tudja, milyen igazságtalan és hiányos volt a hirlapbélyeg.'Most julius 1-én megszűnik s uj, hatalmas perspektíva nyílik meg nemcsak az iparosok, kereskedők és egyéb hirdetők, de az újságolvasó, fogyasztó nagyközönség előnye a hirlapbélyeg eltörlése s az ez által előidézendő hirdetésszaporodás. Mert a hirdetés manapság már közintézménynyé nőtte ki magát. Nem a magánvállalkozás, az üzlet szempontjából szabad felfogni azt a módot, melylyel a kinálat a fogyasztás tudomására jön és megfordítva, hanem a közérdek szempontjából, éppen ugy, mint a vasutakat, vagy a kulturális intézményeket. Mert a fogyasztás és kinálat között való viszony fenntartása, rendezése és rendszerbe foglalása olyan követeiményo a modern kornak, amely elől kitérni nem lehet, amelynek fontosságát hogy elismerjék mindenek, ez mindnyájunknak érdeke. hát én nem ismerem kegyedet . . . Ferdinánd ! Czahln ! Egy pik-kap 1 . . . Micikének amúgy is halvány arca sápadttá lőn. Lábai mintha odagyőkereztek volna a padlóba, szemei, azok a galambszelid szemek — ijesztően nézték a fess hadnagy mögött becsapódó ajtót. Aztán kifutott utána. Fodor Kálmán azonban már a harmadik utczába csörtette kardját. Micike forró homlokát odaszorította az ajtó üvegtáblájára. Hideg, metsző márcziusi szél sivított. — Kisasszony — a Gergő apó üzeni, tessen bejönni rögtön, mert megfázik. — Megyek ! Hanem azért ott maradt. A márciusi hideg szól pedig meztelen nyakát, pihegő, sebzett galambként vergődő keblét ugy metszette . . . ugy metszette . . . — Ugy-ugy ! Csak fuj, csak sivíts !... Nem akart megismerni . . . Mert itt vagyok . . . megvetett . . . megvetett .... megvetett . . . — Kisasszony szíveskedjék bejönni szólt ki Ferdinánd másodszor is. — Megyek. Hanem azért nem ment. A márciusi szél pedig süvített . . . élesen, metszőn. Végre is Gergő apónak kellett kimenni érte. Trónusában azonban nem ült egy félóráig. Es igy van ez már évtizedek óta az ipari, kereskedelmi forgalom és kultura dolgában előbbre haladott nyugati népeknél. Es hogy nálunk nem volt igy, annak két főoka van. Az egyik a hirdetési bélyeg, mely a hirdetésre utalt emberek nagy százalékát a hirdetéstől visszatartotta. Ez az ok most elmulik s vele többé számolni nem kell. A másik ok a magyar publikum megfoghatlan közönye a hirdetés iránt. A magyar újságolvasó és fogyasztó közönségben nagyrészt hiányzik az érdeklődés az iránt, ami a hirdetési rovatok között van, mintha azt a sok drága közleményt csak azért nyomtatnák ki az újságba, hogy kitöltsék a helyet. Szóval a magyar publikumnak nem volt meg az érzéke a hirdetés mivoltának felfogása tekintetében. És ez a főbaj, mert ha nem olvassák a hirdetést, ugyan mi értelme van akkor neki? A magyar újság olvasók óriási százaléka a lap elolvasása alatt azt érti, hogy végig futja a vezérczikket, tárczát, táviratokat, napihíreket h egy-két pillantást vet a többi rovatokba. Ami aztán jön, a számos oldalra terjedő hirdetés, annak már sokkal csekélyebb fontosságot tulajdonit s ha talán el is olvassa, ezt nem azért teszi, hogy okuljon belőle, hogy hasznát vegye. Pedig mennyi tanulságos, hasznos, a mindennapi életben okvetlenül szükséges tudnivalót tartalmaznak a hirdetési rovatok I Megtalál ott mindent, szükségleti czikket és tisztába jön minden szükségleti czikknek helyes beszerzési forrásával és elterjedtségével. Megtanulja, micsoda ujabb vívmányai vannak az iparnak és kereskedelemnek micsoda változásokon ment keresztül az egyes tárgyak formája, használata, kelendősége. Közvetlen tapasztalásból szerez meggyőződést — magának a kereskedők, iparosok, gyárosok, termelők, szóval a kinálat versenyéről és versenyképességéről s ezek— Mondja meg kérem — szólt alig halhatólag Ferdinándnak — mondja meg Gergő apónak, hogy rosszul érzem magamat . . . Hazamegyek . . . Holnapra tán jobban leszek. Másnap éjjel üres volt a trónus. — Hol van Micike ? Kérdezték a baglyok . . . Gergő apó lassan, mormogva felelte : — Beteg. Ezt felelte szerdán, ez felelte csütörtökön. Pénteken aztán azt felelte a baglyoknak hogy: — Meghalt. Gergő apó szürke szemeibe pedig kicsike kis könnyű szivárgott, mikor ezt , . mondta . . . Igenis meghalt. Virágvasárnap éjszakáján a süvítő márciusi széllel beszívta a halál fagyos lehet is. Nagy-pénteken meghalt. Nagy-szombaton ravatalon feküdt. Husvét-vasárnap, mikor a harangok azt csilingelik, hogy: Feltámadunk, akkor temették a galambképü Micikét. Gergő apó kasziroslányát. Az pedig, akiért meghalt, a Stefániauton a „gigerli-marsot" fügyörészi. Azt sem tudja, hogy a „gigerli-mars" közé vegyülő harangok mit zugnak-bugnak. Nem tudja, hogy. „Három galamb húzza a nagy harangot. Most temetik a negyedik galambot."