Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-05-06 / 18. szám

talok körül is a közszellemet, mely nél­kül sem közélet, sem tartalmas és irányadó társadalmi összhang, az úgy­nevezett közvélemény nem képzelhető. Igaz ugyan, hogy olykor, nagyon néha akad egy-egy kivétel, a ki szép jó és igazért még tud lelkesülni, s merészel még eszmékért/küzdeni, de nem csodálkozhatunk ha végre is megunja a küzdést, bele fárad, mert mind hiába, az árral küzdeni nem lehet. Pedig Pápa városára reá férne, hogy ne hagynánk mindent a maga útjára, hanem vállvetve tennénk is valamit a közügyek és közélet ébresz­tésére. Ha ez meg lesz, akkor örökre lehetetlenné fognak válni azok a ki­fakadások, melyek már annyi üdvös és életbevágó létkérdést tettek tönkre a tanácsterem „zöld asztalánál" csupán azért, mert ez néhány „érdekelti­nek érdekével ellenkezett s nekik ugy tetszett. Az útirányt, melyen haladnunk kell megvilágítottuk, a gordiüsi csomó köteléke kioldatott, most már Önökön függ, hogy helyzetünk javuljon ! Poílaísek Frigyes A hirdetés, Kevés idő választja el a magyar kereskedő és iparos világot aitól a régi óhaj:ott pillanattól, midőn a hír­lapokban közreadott üzleti és egyébb hirdetésekre már nem teszi többé sú­lyos kezét az állam s szabadon hirdet­het mindenki, a nélkül, hogy a terhes hirdetési megadóztatásban része lenne. A magyar közönség, mely az üz'eti forgalom fokozása iránt való érzék te­kintetében még messze áll Német­Francia-, Angolország és Amerika mö­ajánlott neki, a mi csalhatatlanul basznál a fejfájás ellen. De mikor hallotta, hogy Edua már több helyen tett látogatást Zoltánnal a vá­rosban, már volt az alispánéknálj a törvény­széki elnökéknél, a járásbiróéknál, Juhász őrnagyéknál, akkor a kis Ujhelyiné ingerül­ten fordult az urához. — Na hiszen, gyönyörű barátod van neked. Még most sem hozta el hozzánk a feleségét, pedig már mindenfelé viziteltek. Újhelyi Balázs csöndes, egjkedvüem­ber volt, a ki nem egyhamar zökkent ki a rendes kerékvágásából. Most is csak a vál­lát vonogatta. — Hát majd elhozza. De az asszony nem nyugodott meg annyival. — Majd, majd? Hát mi vagyunk az utolsók ? Nem érzed te, htfgy ez sértés ? Újhelyi Balázs ugyan nem érezte, de addig ösztökélte a felesége, hogy végre maga is bosszankodni kezdett. — Hozd már el a feleségedet, — mondta Dobos Zoltánnak, a mint az utczán találkozott vele, — baj lesz, Janka már nagyon haragszik. Arra Dobos Zoltán megint rákezdte a mentegetőzést, Már többször készültek, de mindig közbejött valami akadály, legköze­lebb azonban okvetetlen eljönnek. — Mikor ? Dobos 2°hán csak ugytalálomra rá­mondta. — Szerdán. Szerdán délután nagy uzsonával várta gött, tán csak alig hogy sejti, micsoda nagyfontosságú dolog a hirdetési bé­lyeg eltörlése. S éppen azért, mert a közvélemény általában nincs tudatában e reform hasznainak és igy nem nyil­vánult mint eklatáns és imponáló köz­óhaj a hirdetési bélyeg eltörlése : ép­pen azért illeti nagy köszönet Magyar­ország jelenlegi pénzügyminiszterét, Lukács Lászlót, a ki felismerte az ügy fontosságát, eltörli a hirlapbélyeget. Mindenki tudja, milyen igazságta­lan hátrányos volt a hirlapbélyeg. Most július 1-én megszűnik s uj, hatalmas prespektiva nyílik meg ; nem csak az iparosok és kereskedők, hanem igenis a nagy közönség előnye a hirlapbélyeg eltörlése s az ez által előidézeudö hir­detés-szaporodás. Mert a hirdetés manapság már közintézménynyé nőtte ki magát. Nem a magánvállalkozás, az üzlet szempont­jából szabad felfogni azt a módot, mely­lyel a kínálat a fogyasztás tudomására jön és megfordítva, hanem a közérdek szempontjából, éppen ugv ; mint a vas­utakat, vagy a kulturális intézménye­ket. Mert a fogyasztás és kinálat kö­zött való viszony fentartása, rendezése és rendszerbe foglalása olyan követel­ménye a modern kornak, a moly elöl kitérni nem lehet, a melynek fontos­ságát hogy elismerjék mindenek, ez mindnyájunknak érdeke. És igy is van ez már évtizedek óta az ipari ,. kereskedelmi forgalom és a kukura dolgában előbbre haladott nyugati népeknél. És hogy nálunk nem volt igy, annak két főoka van. Az egyik a hirdetési bélyeg, mely a hir­detésre utalt emberek nagy szazalék . i a hirdetésre Visszatartotta. Ez az ok most elmúlik s vele többé számolni nem kell A másik ok a magyar publikum megfoghatatlan közönye a hirdetés iránt. őket Ujhelyiné. Azalatt Dobos Zoltán otthon nagy buzgósággal magyarázgatta a felesé­gének. — De édes angyalom, egyszer mégis csak el kel menni hozzájuk. Nem kerülhet­jük ki. A férje nekem legjobb barátom, számtalanszor ebédeltem, vacsoráltam ná­luk . . . A makacs asszonyka azonban csak a fejét rázta. — Az a te dolgod. Nekem semmi kö­zöm ahhoz, hol ebédeltél, hol vacsoráltál nőtlen korodban. Aztán már mondtam neked a fejem is fáj. A férj kedvetlenül vonogatta vállait. — Ha Újhelyiekhez kel menni, akkor mindig fáj. Igazán nem értem. — Miért erőtetsz ? — szólt ,az asz­szonyka duzzogva. — Te odajárhatsz miat­tam, de azt nem kívánhatod, hogy én hol­mi szabómesternek a leányával társalogjak. — Hiszen együtt nevelkedtetek a zár­dában. — Ott, — az más. Akkor még gye­rek voltam. Dobos Zoltán próbálja fölvilágosítani a feleségét. — Ez az Üjlielyiék háza a legelőke­lőbbek közé tartozik itt a városban, édes angyalom. Az alispánék és járnak oda, a törvényszéki elnökné is. De Eduának mindegy. Járjanak, ha nekik tetszik. A törvényszéki elnökné maga sem sokkal különb családból való, az alis­pánnát meg az ura kényszeríti. Dobos Zoltánnak már kifogyott a tü­relme, azonbán mégis csak kérleli a fele­ségét. A magyar újságolvasó és fogyasztó kö­zönségnél nagyrészt hiányzik érdeklő­dés az iránt, a mi a hirdetési rovatok között van, mintha azt a sok dráora ' o közleményt csak azért nyomtatnák ki az újságba, hogy kitöltsék a helyet. Szóval a magyar publikumban nem volt meg az érzék a hirdetés mivol­tának felfogása tekintetében. És ez a főbaj, mert ha nem olvassák a hirde­tést ugyan mi értelme van van akkor neki ? A tuagyar újság otvasók óriási szá­zaléka a lap elolvasása alatt azt érti, hogy végig futja a vezércikket, tárcát, táviratokat, napi híreket s egy-két pil­lantást vet a többi rovatokra. A mi azután jön, a számos oldalra terjedő hirdetés, annak már sokkal csekélyebb fontosságot tulajdonit s ha talán el is olvassa, ezt nem azért teszi, hogy oku'jon belőle, hogy hasznát vegye. Pedig mennyi tanulságos, hasznos a mindennapi életben okvetlenül szüksé­ges tudnivalót tartalmaznak a hirdetési rovatok ! Megtalál ott mindent, a szük­ségleli cikknek helyes beszerzési for­rásával, árával és elterjedtségével. Meg­tanulja, micsoda ujab ) vívmányai van­nak az iparnak és kereskedelemnek, micsoda változásokon mentek keresztül az egyes tárgyak formája, h sználata, kelendősége. Közvetlen tapasztalásból szerez meggyőződést magának a keres­kedők, iparosok, gyárosok, termelők szóval a kinálat versenyéről és verseny­képességéről s ezekből levonhatja ma­gának a hasznos tanulságot. És ugyan­ezen hasznot meriti a kinálat a fo­gyasztó közönség hirdetéséből. Meg­tudja holj mi és milyen áron kelendő és ehhez képest rendezkedik. A szemé­lyek között való érintkezés „állások üresedése, betöltése, bérletek stb." dol­gában is pompásan bevált a hirdetési forma. — Legalább az én kédvemért, Edua. Én már megígértem Újhelyieknek. — Hát miért Ígérted meg ? Mondjad nekik, hogy a fejem fáj. — Már megint ? — Megint. Hiszen az embernek megint fájhat a feje. Dobos Zoltán belátta, hogy minden kérlelés hiábavaló. Elkeseredve távozott ha­zulról. Nem tudta, beszóljon-e Ujhelyiékhez hogy ma nem jöhet a felesége, nagyon fáj a feje. De már restelte ezt az örökös men­tegetőzést. Inkább csak megírja egy czélü­dán, azt elküldte a kaszinóból. Másnap reggel találkoztak a törvény­széki épületben. Mindketten ügyvédek vol­tak s mind a kettőjüknek valami dolga volt ott. Dobos Zoltán már messziről üdvözölte a barátját. — Jó reggelt! — viszonozta Újhelyi Balázs kurtán s odább sietett. Este újra találkoztak 'a kaszinóban. Dobos Zoltán karonfogta a barátját. — Nagyon sajnálnám, Balázs ha a mi regi barátságunk csorbát szenvedne. Híd el édes öregem. Újhelyi Balázs félbeszakította. — Mit gondolsz'? Ilyen régi csimbo­rák, a kik ugy egymáshoz nőttek. De az asszonyokat ki kellene békíteni valahogy. Janka már nagyon haragszik. — No most már valamelyik nap iga­zán elmegyünk hozzátok, — ígérte Dobos Zoltán. Otthon a lelkét is majd kitette, kért, könyörgöt, lármázott, de Éduát nem lehe­tett megingatni. Majd hogyisne ! Nem volt

Next

/
Thumbnails
Contents