Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-05-06 / 18. szám

4MI /JJn i Közérdekű független hetilap. -Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : BmjLá^mm wmmm. HIRDETESEK ós NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Pápa közélete, Van-e közélet Pápán ? Mielőtt erre a kérdésre választ keresnénk, kutassuk előbb, hogy mi társítja előbb és tartja össze városunkban a különféle társadalmi elemeket. Hála Istennek nem a politika, mert egyetlenegy politikai klubbunk sincsen és látogatott egyesületeink nem foglalkoznak politikával. Talán a tudomány ? Ez sem. Pedig van tudományos körünk. Megalakítottuk a Jókai kört, hol az emberi ész termékeit, a magasztosabb tanokat napirendre lehetne tűzni és velők behatóbban foglalkozhatnánk, de hát mint tudjuk ez a kör is valószínűleg arra a sorsra fog jutni, mint a pápai közművelődősi egylet. Legalább a látszat nem bizonyít mást. Pedig erőnk elegendő volna hozzá, hogy a Jókai kört megmentsük társadalmunk részére. De hát városunkban a nyárspolgárias, hétköznapi szellem lehurrogatja azt, a ki túlszárnyalja a filiszterek szegény eszmekörét, melyben nincsenek megerőltető gondolatok, melyek az emésztést s az annyira dédelgetett „Gfemütlichkeit

a-ot megzavarnák. Szóval sem politikai, sem tudományos sem irodalmi életünk nincs, mely összetartaná és össze forrasztaná társadalmunk különböző rétegeit, hanem igenis vannak e helyett kisebb nagyobb klikkjeink, melyek sörházakban és a kaszinóban intrigálnak s a legüdvösebb eszméket, kicsinyes apró cseprő személyeskedésekkel s ízetlen megszólalásokkal dugábadöntik. Olyan eszmék, melyek a mostani elnyűtt társadalmi rendszerünk újjászervezését keresztül vinni s a petyhüdt „nem bánomság"-ot erőtől duzzadó tevékenységgé átváltoztatni volnának hivatva, csak nyomtatásban alkalmatlankodnak olykor olvasatlanul hagyott s pillantásra sem méltatott vezércikk alakjában. Olyan törekvésekről, melyek városunk lakosságának biztos megélhetési forrást, s igy jólétet s megelégedést teremtenének, csak a társaságok „unalmas

u emberei beszélnek. Olyan programm elvek pedig, melyek városunk szellemi és anyagi érdekeinek előbbre vitelére szolgálnának, egyáltalán nem kerülnek beszédtárgyává, mert senki sem törődik velük, sem érzés, sem érdeklődés nincs irántuk. Miért ? Mert mi csak lamentálni tudunk ! Mert nézzük csak milyen az érdeklődés városi közügyeink iránt, ha azok a kimagyarázhatlan közöny dacára mégis napirendre kerülnek ? Erre talán már nem is kellene válaszolnunk, mert válaszunk úgyis azon egyetlen szóban culminál : semmi! Hisz fényes bizonyságot szolgáltatnak erre a városi közgyűlések. Minden eszme, minden jóravaló törekvés, mely városunk haladását célozza, meddő vitatkozás s az úgynevezett Pató-Pál politikát eredményezi. S látják igen t. Uraim itt a bibi! A minden jóravaló törekvések és ideák iránt majdnem teljesen közönyös társadalmunkba be kellene ültetni már valahára a közügyek iránt való érdeklődés termékenyítő magvait hogy ne lenne többé „hideg lélekre mázolt jégvirág" mint eddig volt. Milyen üdvös lenne, ha a társadalom is foglalkozna a város közügyével s megteremtené a fehér asz• A jó barátok, Újhelyi Balázs és Dobos Zoltán testilelki jóbarátok voltak még nőtlen korukból. Ez a barátság tovább tartott, mikor már Újhelyi megházasodott, akkor is. Dobos Zoltán úgyszólván mindennapos vendég volt Ujhelyiéknél. Ha nem vacsorált ott, hát legalább félórára vagy egy órára bement beszélgetni. El sem tudtak volna lenni egymás nélkül. A kis menyecske, Ujhelyiné néha már duzzogott. — Azt hiszem, hogy te jobban szereted a barátodat, mint engem. Újhelyi Balázs mosolyogva csóválta a fejét. — No, no, édesem, csak nem akarsz összeveszitni bennünket V Dehogy akarta a kis Ujhelyiné. A világért sem akarta. Tr.dta, hogy ez a két ember ugy nőtt föl együtt, mint két fa, melyeknek egymásba fonódtak gyökerei, ugy hogy kés nélkül el sem lehetne választani s nagyon megsinylenék, ha valaki szétválasztaná. Annak azonban megörült, mikor hallotta, hogy Dobos Zoltán is megházasodik . • . — Jól teszi. Látom, hogy derék ember, a ki példátt vett rólunk. Még jobban megörült, mikor megtudta hogy kit akar elvenni z

oM

R. Palásthy Eduát Somfalváról. — Eduát ? Hát miért nem mondta már régen '? Még tapsolt is örömében. Dobos Zoltán megepetve tekintett rá. — Hát ismeri ? — Hogyne ? Hiszen együtt voltunk a zárdában, Ingerben. 0 egy osztálylyal lentebb járt, de mindig velünk szeretett lenni a nagyobb lányokkal. Olyan furcsa szokása volt, hogy nyújtogatta a nyakát, de gyönyörű nyaka volt. Ugy hittük: a hatytyunyaku Édua. Megvan-e még az a szokása ? Mondja meg, ha kimegy Somlalvára, hogy tiszteltetem. Dobos Zoltán megmondta. De Palásthy Édua csak a szép hattyunyakát nyújtogatta, — Ujhelyiné ? Ujhelyiné '? Dohos Zoltán megmondta a leánykori nevét. — Ah, Ugy ? Emlékszem már. Azzal vége volt, többet se nem mondott, se nem kérdezett felőle Palásthy Édua. Zoltánnak rosszul esett ez a hetyke közönyösség. De hát persze ilyen az a leánykori barátság. Kijönnek a nevelő-intézetből s elfelejtik egymást. Leczkéztetni azonban csak nem fogja a menyasszonyát. Igaz, hogy egy kicsit ráférne erre az elkényeztetett büszke leányra, de hiszen majd megváltozik. A szive jó, arról bizonyos Zoltán. Ujhelyinét könnyű volt kielégíteni azzal, hogy Edua is tisztelteti. A kis menyecske már terveket csinált, milyen nagyszerű életük lesz, ha majd Zoltán nőül veszi Éduát Mindennap együtt lesznek. — Egyik nap nálunk, másik nap maguknál, Zoltán. Olyan barátságot még nem látott a világ, a milyen benső barátságban fognak ők élni. — Ugy örülnék már, ha megvolna a lakodalom. Kissé kellemetlenül lepte meg Ujhelyinét, hogy a lakodalomra nem hittak meg őket, de aztán megfontolta, hogy hiszen ő tulajdonkép nem ismerős Palásthyékkal, csak Éduával, hát hogy is hihatták volna meg ? Az ura is ugy vélekedett. Micsoda jogon hitták volna meg őket ? Zoltán megmondta, hogy csak a rokonok lesznek ott s család egykét régi barátja. De ha majd hazahozta a menyasszonyát, legelőször Ujhelyiéket fogják meglátogatni. Elmúlt egy' hét, két hét, a harmadik hét is, Dobos Zoltán már többször eljött Ujhelyiékhez, de a feleségét még nem hozta el. Mindig volt valami mentsége, most a feje fáj, most a foga fáj, most kissé influenzás, meghűlt valahol. Ujhelyiné sopánkodott, sajnálkozott, ejnye szegény Edua ! Még orvosságot is