Pápai Közlöny – X. évfolyam – 1900.

1900-04-15 / 15. szám

Misi és ralis 1 •^rá llsil a/t­Van szerencsém a n. érdemű kö­zönség becses tudomására hozni, mi­szerint helyben Halpiacz utcza 33. házszám alatt eddig is fennálló kék­festő üzletemmel kapcsolatosan a mai kor legkényesebb igényeinek is megfe­lelő selyem mű-tesiészeti és 7e­gyészeti ruhatisztító vállalatot rendeztem be Elválalok minden e szakmába vágó uri, női, polgári egyén és egy­házi ruha neműek akár egészben, akár fejtve való tisztítását és szinek felújítását. Továbbá női gyapjú, kar ton, baiisit, selyem, bársony szöime, szőnyeg, himezéssel el­látott himzések, napernyők, tol­lak, Glaeé vagy más keztyük, semely kendők, szövet kendők, asztal teritők, szalvéták, ágyte ritők, csipke függönyök, tisztítá­sát. Kivánaira krémeztetését vagy fehérítését. fent említett tárgyak szintén kívánatra bármilyen divatos szinre festését. Egyház r'.hák haladéktala­nul eszközöltetnek. Fehérnemű mángo\íst ban és gyorsan elkészíti*. A fent felsorolt akár tiszti á*i, a­kár festési mu, kálatok a legjutánycsabb áron eszközö telnek ille.ve számiitat­nak. Vállalatomat a n. érdemű közönség becses pártfogásába ajánlva maradok. Teljes tisztelettel Poltz Pál kékfestő. JBIkío* óvazer hurut, uyalka hár­lf a, különösen uehéz lélegzés óh rosx emésztés ellen. GLEiCHEIMBERGI Koustatiu forrás, Emma forrás, lilauseuforrás és Koustautiu sos­vizforrás Johanuisforrás 111 int üdítő ital. H felvétetnek lapunk kiadóhivatalában. Kitüntetve az 1896. évi ezredéves orsz. kiállításon, a kormány által alapított „MILLENNIUMI ÁLLAMI ÉREM"-MEL mely magas kitüntetésben a hangszer c-oport ösz­s/es v ( rsenvzői közül csakis czégünk részesült. legtisztá és erőteljes baimi zongorák. Wilcox & White Potór Sándor 'h egyetem gyakorlott orvos­mü- és kötszerész BUDAFES T. VII., Erzsébet-k 'rui 50. *ján]j<i du an í.-lszerel raktál át s jái gyáttmányu orvos- sebé zi és bet*g­á] olási tárgyaki an. Saját találmánya, 111 k. szabadalmaz. Pol­gár-féle sérvkötő, liaskö ö, görcsór e'lcni mi-harisnya, orthopaedi i )<é zuléUok miilába'-r a 1 ezek stb. Valóui francia különlegességek F. Berguernnd fils páris gyárából. Utánzás ell> n védve 14302, sz. a. Részletes kéP** Árjegyzék ingyen és bérmentve. Kitűnő hangú és a CHICAGO Cottage-Organ-Co HARMONIKÁK 2 frtíól 3., 4., 5., 6„ 8, 10 frt s feljebb. Acémasp-zeiMar taiioiiMlia kiilöulepsség. M,.gán -<sok és családok azóra loz'a tására magától játszó zené ő müvek és forgatható chanikai családi hangszerek melyek K-mmif le zeneismeretet nem igényel­nek mi t Ar os a Aris ton Mouapan stb. jutá­nyos árakon. Vendéglősöknek pénzbedobás által működő zenélő automaták. Megrendelések az árak előleges beküldése mellett vagy utánvétellel teljesítettnek, világhirü amerikai har­mónium gyárak kizá rólagos képviselői és egyedüli főelárusitói iskolai, sálon- és egyházi harmoniu/nok a legdúsabb választék­ban. Siernberg Ármin ós Testvére cs. és kir. udvari hangszergyárosok, Budapest, VII., Kerepesi-ut 36. szám. Zongora-osztláy: Kossuth Lajos utcza 22 (Károly Körút sarok) Zenepalota ' lllustrált árjegyzék: a) harmonikákról ; b) mechanikai zem-lő rlisztárgyakrol c) minden egveb hangszerekről, mint hegedűk, fuvolák, czimbalmok, citerk, harmo­niumo,< zjngorakrjl ingyen és bérmentve küldetik, csak meg kell nevezni hogy miféle hangszerről kívántatik az árjegyzék,

Next

/
Thumbnails
Contents