Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-10-22 / 43. szám

2. PÁPA KÖZLÖNY 1899 október 22. Közvilágításunk ügye. Nagy örömünkre szolgál konsta­tálni, hogy közvilágításunk ügye a re­form küszöbén áll. Mozgalom 1 indult meg ugyanis, hogy jelenlegi közvilágí­tásunk mizériáin segíteni akarnak s ez telyesen jogosult, mert tudva'evr leg alig tétetett városunk intézményei kö­zül annyi és oly jogosult kifogás mint épen az utcai világitás ellen. Több ajánlat érkezett a városi ta­nácshoz, melyeket közérdekű voltánál fogva és a közönség tájékoztatása céljá­ból közölni fogunk. Eddigelé vjzgáz, ace­tylénről hallunk beszélni, de tudtunkkal még a villamos világitás költségveté­sét várják s csak ezután kerül ezen kérdés majd napirendre. A vizgáz berendezésére vonatko­zólag a következő beadvány intézteit a városi tanácshoz: Szerződési pontok. Szerződés mely egyfelelő Pápa városa más felől az osztrák magyar vizlégszesz vá 1­lalattal Dr. Strache Hugó szabalmai szerint a lent irt napon köttetett. Szerződés tárgya. Az osztrák magyar vizlégszt sz vállalat kötelezi magát Pápa városában világitás, fű­tés s mozgó erő előállitásá czéljából saját számlájára egy gázgyártelepet felállítani, s a világítást Dr. Etrabh rendszerei szerint a szerződésben felemiitett határozatok értelmé­ben szolgálni, s minden mrgán fogyasztó­nak a csőhálózat mentén fekvő házában s helyiségében a szerződési feltételek alapján a légszeszt szállitani. — Pápa városa meg­adja 50 évre a kizárólagos jogot a vizlég­szesz vállalatnak, egy gázgyár felállítására, melyből a város közönségét, világitás, fűtés s mozgó erővel ellátandja, melynek folytán a vizlégszesz vállalat leend jogosítva a szer­ződés időtartama alatt Pápá városa terüle­tén a gyártelepet felépíteni s annak utait, utczáit, tereit sat. a világítási csőhálózat le­rakására igénybe venni. Engedélyezés. Pápa városa ezennel a kizárólagos jo­got adja a vizlégszesz vállalatnak, a város területén felépítendő gázgyártelep s annak üzeme vételéhez a város közlekedesi utait és Aillogott, sipujju ingét, árvalányhaj bokrétáját lengette a szél. Hildegard kisasszony meg is ijedt egy kicsit, pedig a vasárnapnak öltözött paraszt csak a Szabó Ádi volt. — Aber, Herr Ispán wie schauen denn Sie aus ? — Ez a mai kirándulási kosztümöm, madam. Jó lesz ha a hölgyek is toilettet csinálnak, hogy délre az igazi csárdában lehessünk. Anna baronesse minden magyarázata nélkül betuszkolta a bámuló Hildegard kis­asszonyt a kastélyba, a honnét sokáig hal­latszott csattogó kaczagása és a gouvernant méltatatlankodása. — Aber um Gotteswillen .... quelle idéc quelle mauvaise affaire . . Bármennyire szabadkozott is a jó Hil­degard, félóra múlva fel volt öltöztetve pa­raszt anyókának. Kék, babos ruha volt rajta; fekete selyem kendő a fején, nyikorgós czipő a lábán. De hát még a bájos Anna! Olyan enni va'ó paraszt leány vált belőle, hogy Szabó Ádi rajt felejtette a szemeit. Virágos viganója nem ért le bokáig s kilátszott alóla a hófehér harisnya; piczi lá­baira félczipellőt húzott. Bodros ingujjánál fehérebb volt fedetlenül hagyott két gömbö­lyű karja ; leeresztett szősz haja piros selyem pántlikával volt befonva, elől pedig simára fésülve. intézményéit igénybe vehetni,s a légszesz szál­lítására szükségeltető alag csőveket a város területein, ennek minden utczáiban, tereken, hidakon, átereszeken sat. a vállalat által megjelölendő helyeken lerakni és vezetni, s a szerződcs érvénye alatt senkinek jogot nem ad nyilvános világitás, fűtés vagy moz­góerő szállítására s területe igénybe véte­lére Pápa városa feljogosítja a vizlégszesz vállatot egy gyártelep felépítésére a gázcső­vezet vezetésére, álló s falkarlámpák felállí­tására, kezelésére s kicserelésére, s minden­nemű ásatási munkálatokra, melyet a város a maga jogkörében gyakorolhat, egyúttal Ígérvén, hogy a vállalatot az állam s magá­nyosokkal szembe a kivitelre nézve, minden irányban védeni és támogatni fogja. Ennélfogva a vállalat is csak azon esetben köteles kártérítésre, melyet a város is a maga részéről köteles volna teljesíteni, In netalán a csővezeték lerakásakor idegen telek igényeltelnek, kötele;; lészen a város az illető tulajdonos beleegyezését kieszkö­zölni. A csőhálózat kiterjedése. A vizlégszesz vállalat kötelezi magát, mindi n a városi terben vörös szinnel jelzett utczá 1 a fővezetéket lerakni, Pápa városa kötelezi magát a vizlégszesz vállalatnak, hogy az üzem megnyitásától számítva leg­feljebb fél év mulvé legalább 25 gyertyafényt 10.000 méter hosszúságra szamitva 1200 láng és évi 1000 órai égés tartalommal a vizlegszesz gyárhoz csatolva lészen, oly for­mán, hogy Pápa városa az esetben, ha a fenti láng szám el nem lenne érve, a cse­kélyebb gázfogyasztás által előállandó kü­lönbözetet megtéríteni köteles.— A város kívánságára tartozik a vizlég­szesz -Vállala", a lángok száma biztosítása mellett maga költségén a csőhálózat kibő­vítését eszközölni, s annak rendjé szerint üzembe ho'iii, folytatni, mihelyt a város minden 100 mét«*r csővezétékre, a már lé­tező csővezeték összeköttetésétől s/.ámitva, legalább nyo'.cz 25 gyertya fényű lángot évenkénti fogyasztás képen, a szerződés le­jártáig biztositand. Az ulolsó tiz évi szerződés időtartama alatt a vá'lalat csakis az egész költségek visszatérítése melleit tartozik a csőhálózatot bővíteni. Az összes utakon, utczákon, tere­ken, hidakon sat. helyeken vezetett főcsőve­zeték képezi a világítási kerületet.— A csőhálózat változtatása. m netalán közhatóságok, Pápa városa maga vagy erre meghatalmazott magánzók, — Bízvást mehetünk — mondja Szabó Ádi s levezette a hölgyeket a parkon keresz­tül az országútig, a hol paraszt szekér várt rájuk. Nagy nehezen felkapaszkodtak a há­tulsó ülésbe ; Szabó Ádi pedig közibe csör­dített a két táltosnak. Hildegard kisasszony az erős kocsirá­zástől, meg a félelemtől már két műfogat vesztett el; de Anna bárónő is kezdte a hangos jó kedvét elveszteni. Minél jobban félt s mikor Szabó Ádi befordult a leveles szín elé, olyan halvány volt mint a liliom. Persze szokatlan volt a látvány. A le­veles szin alatt nyolez, vagy tíz betyár mu­latott. Zörgött n czimbalom, sikított a klari­nét s a legények duhaj jókedvükben nagyo­kat kurjantottak. A mikor a kocsi megállt, egy magas, barna fiu leintette a czigányt. Ácsi more ; nem látod, hogy uj vendé­gek jöttek ; hadd értsünk szót velük. A betyár, a ki külömben olyan dél­czeg ember volt, a milyen Csehországban pénzért sem mutogatnak, odaállt a kocsi elé a illendőséggel megbiltentetta a kalapját. Anna bárónő lassanként magáhz tért s végig nézett szemenszedett kompánáián. A b*etyáros ruházat ellen nem lehetett kifo­gást tennf; éppen olyan volt az, mint ahogy a magyar betyárt a csaszlaui művészek [pin­gálják. Fehér gyolcs az egész ruha ; csipkés a széle, hímzett az ing melle. Pitykés mándi a város területén olyan munkát eszközölné­nek, melyik a vizlégszesz berendezésének működését ideiglenes megszakítanák, ezen változás legalább három nappal előre lenne a vállátnak bejelentendő, hogy saját munká­sai által eszközöltesse a berendezés részei eltakarítását. Az érdekelt felek kötelesek, kiknek érdekében a munkák eszközöltettek ezen változás által előidézett költséget kész­pénzben kifizetni.— A berendezés megrongálása. Ha netalán népztndülés, zavargás, rossz akart, vigyázatlanságból, vagy más ismeret­len okból, a gázberendezések, vagy lámpá­sokon kár okoztatnék, Pápa város köteles a kárt-okozók kipuhatolása s kártérítése tár­gyában a vallatnak segédkezet nyújtani.— jGázgyátielep. pa városa ingyen átengedi a vizlég­szesz vállatnak, egy a város közelében, egy jó járható ut mentén fekvő teleket legkeve­sebb 2000 Q méternyi területet, a melyen a vállalat a szerződés pontozatai alapján, a maga költségén a gázgyárt felépíteni köteles. Közvilágítás. Pápa városa a terültén levő közvilágí­tását Vizlégszeszre fordítja, s ezen szerződés tartatila alatt, s vizlégszesz vállalat által ki­zárólagosan világittatja s pedig oly formán, hogy minden 5o méternyi csővezetékre átlag egy közláng jusson. — városa a közvilágí­tási lángok égési tartamát egy világítási naptárral hitározza meg, melyen legalább egy éVen belül változtatni nem lehet. A gáz­lámpák meggyújtása előtt 14 nappal, vagy megváltoztatott égési rend előtt e világítási naptár e vá''alatnak bemutatandó, melynek alapjárt a vá lalat mindig lekötelezve les? a naptár szériát az összes közlángokat meg­gyújtani s azokat előbb el nem oltani. Légszesz szállítás és légszeszár. A vizlégsZesz vállalat kötelezi magát, mint közvilágításra, mint. magánzóknak Pa­pa városaban a lerakott gőzcsővezeték men­tén levő házakban, világítási czélokra, a viz­gázt oly árban szá mtani, hogy egy 25 gyer­tyáié iyü láng I és egy fél krnál többe ne kerü jön, fűtési és mozgó pedig 1000 meleg egység (caloriat) 2 krnál többe ne essék. A gázfogyasztás havonta lesz felszá­mítva s az érte járó összeg havonta behaj­tandó., A gázfogyasztás meghatározására gázmérők lesznek a Vállalat által kölcsön dij mellett a fogyasztóknak átengedve, me­lyért járó dij, a fogyasztott gázai együtt fi­1 van valamennyin, piros kendő lóg ki a zse­béből. A puskák, fokosok most a sarokba vannak támogatva. Hanem betyáros arcz csak egyetlen egy vo t köztük ; az a melyik fogadta az érke­zőket, j Meglátszott rajta, hogy az a vezér, a többi csak tanoncz még. Egyszerre felkapta a fejét a legény, daezos tűz villant meg a szemében; nagyot dobbahtott, összeütötte a bokáját, a sarkan­tyú csbngett-pengett. — Gombház, ha leszakad lesz más. Szilajabb lett a nóta; belekurjongattak a többiek is. De szépen mulattak. ' Még Hildegard kisasszony is ámult-bá­mult. Hogy ezek a durva .rablók" még egy szóval, még egy tekintettel sem bántották ; megbecsülték, ezukros vörös borral teleföltö­gették a poharát. Anna baronesse arcza pedig piros volt már, mint a csattanó rózsa s gyönyörködve nézte a bátyárt, a mint az egymagába bű zke lépésekkel járta s kip onjet te a nótát pengő sarkantyújával. A fris- ibe kapott a czigány; a barna legény felkapta a szép leányt s elkezdte a csárdást aprózni. És az a kis fitosorru cseh­országi baba, a ki jóformán alig látott még magyar tánezot, két perez alatt olyan kedve­sen járta a puszták fiainak szilaj tánczát' mintha a délibábos róna nevelte volna fe[*

Next

/
Thumbnails
Contents