Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-10-01 / 40. szám
IX. évfolyam, Pápa, 1899. október f. 40. szám PAPAI kOUOYY Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és. Nobel Ármin könyvkereskedésében Vigyázzunk a stréberekre! Évekkel ézelött foglalkoztunk lapunk hasábjain a társadalom ezen filoxeráival és „A pápai stéberek" cimen eléggé illustráltuk működésűket. Most egy ujabb kasztja ezen „stébereknek* kezd a láthatáron megjelenni s ez teszi kötelességünkké, hogy újólag foglalkozzunk velük és éber figyelemmel kisérjük tetteiket, mivel nagyon is észrevehetőleg működnek már s fé lünk, hogy a kivetett hálóba még azok is belekerülnek, kiket nem szivesen látnánk a „kényszerzubbony'ba. Nem szándékunk ez alkalommal nevekkel foglalkozni, kik a stéberség ezen uj nemét városunkban kultiválják, csak figyelmeztetés akar lenni jó eleve városunk lakosságához. Ha a szükség kívánni fogja, ugy nem fogunk visszariadni attól sem s meg fogjuk nevezni a gyermeket saját nevénél is. Ezen felszólalásunkat és figyelmeztetést városunk lakosságához nem mi, hanem maguk az újfajta stéberek nagy erőlködése provokálta. Utóbbi időben minden társadalmi * kérdésben ott látjuk a „stéberek" kezét, kik sippal dobbal reklámot !csapnak a közérdek nevében, emellett azonban saját céljaik lapangnak, s minden legcsekélyebbnek látszó alkalmat kiaknáznak, megragadnak minden eszközt, hogy önző hiuságukat kielégíthessék. Nem a közérdek, hanem a „saját ügy" lebeg szemeik előtt s annak rovására, mellüket veregetve, iparkodnak tévútra vezetni a lakosságot s ezzel egyetemben a közbizalmat maguknak biztosítani. Uton útfélen, hirdetik az igéket, melyek városunk reorganizálását, társadalmi jóllétünket lesznek hivatva előmozdítani ha az ő táborukhoz csatlakoznak. Ez a mézes madzag, mellyel azután cált akarnák érni s sokaknál el is érnek. A közönség hiszékeny s miután még nem lettek teljesen leálcázva az uj fajta stréber kompánia, elhiszik mindezt és úsznak az árral. Ebben látjuk a veszélyt! Ez az ami a köz és társadalmi ügyek iránt lelkesülni tudó néhányat elkedvelenit és tétlenségre kárhoztat. Nem tisztelnek ezek tradíciót, nem tartanak ezek szem előtt sem tisztességet sem békés egyetértést, hanem minden eszközt felhasználnak arra, hogy magán érdekeiket kielégítsék, nem törődve azzal, hogy az ily feketelelkü stréberfc Ámor diadala. Lesújtva áötét arccal támolygott szobájába Torday Andor. Becsapta maga után az ajtót és elszántán dobta le kalapját. Végig borzolta kezével sürü fényes fekete haját és ledőlt a pamlagra, miközben fájdalmas sóhaj hagyta el ajkait. Aztán csak bámult bele a levegőbe mintha minden gondolat kihalt, kiégett volna agyából és ő csak valaminek a nehézségét érezné, mely megfojtani, összenyomni akarná. Belső zsebébe nyúlt és elővett onnét egy női arcképet. Nézte, csak nézte azt a gyönyörűséges baba arcot, mely édesen mosolygott le reá, majd odavonta ajkaihoz és megcsókolta azt. „Mégis szeretem" . . . sóhajtá. Aztán fájdalmas lemondással rejté el újra a fényképet ; szemeiben a reménytelen szerelem okozta kinos érzés áltat sajtolt könnyek rezegtek, Sirt, zokogott a szive. Megtudta, hogy mást szeret az a leány, kiért az igazi nagy szerelem minden hevével rajong, kiért feláldozná földi üdvét, kinek egy csókjáért életét adta volna. Behunyta szemeit, hogy annál inkább lássa szive imádottjának bájoló alakját ; nem is vette észre, an.int nesztelenül nyílt íreg a lakásba vezető ájtó egyike és azon egy lenge, sugár termetű, igéző szépségő leány lépett be. Fehérbe voltak gyengéd idomai burkolva. Arca rózsáit még inkább kiemelte a sötét hajzat, mely körité, egyes hajfürtök arcába lógtak, mintha a sötét éj nyúlna bele valami rózsás birodalomba. És szemei kékek valának, két darab a kéklőn ragyogó ^égboltozatról. Pici orr, remek ajk, gömbölyű áll egésziték ki bűvölő üde szép arcát. A leány megállott, s kíváncsian szemlélte bátyját. Majd odalibbent hozzá : — Andor ... — a férfi felveté szemeit — bátyám, mire gondolsz, vagy . . . kire ha szabad kérdenem ? Andor felült a pamlagon. Könnyes szemeit felveté nővére arcára; megfogta annak kezét és gyengéden maga mellé vonta : — Ülj ide mellém, szép kis Diduskám. Te szereted ugy-e, szereted és mindig fogod szeretni a te bátyádat ? A leány bátyjához simult : — Hisz te olyan kimondhatatlanul jó vagy ; mindenki szeret s én ne szeretnélek ? — Miért vagy' oly szomorú — s megsimogatta arcát — miért nem mosolyogsz ? — Jó Diduskám, hogyan mosolyogjak, midőn sajog a szivem, zokog a lelkem, s kedélyem oly nyomott . . . Nem, nem tudok mosolyogni . . . Szeretem, hogy bejöttél, a te jelentéted, a te mosolygó, üditő ártatlanságond megnyugtat kissé és megzavarja gyötrési munkájában a bensőmben duló fájdalmat. — Fájdalmat ?!.'.. ugy-e csak tréfálsz ? — Nem, jó kis nővérem, nem tréfálok. — Tudod mi az midőn a szív hő szerelemre gyullad, midőn szilaj sebességgel rohan a vér a lüktető erekben, midőn minden kedéssel lakosságunk között eddigi békés egyetértésbe az egyenetlenség magvát hintik. Ez a helyzet kényszeritett a felszó lalásra. Vigyázzunk nehogy késő legyen ! A magot ezek a stréber urak elhintették s hogy ez gyümölcsöt ne teremjen arra mi akarunk vállalkozni. Ne hagyják magukkat hízelkedéssel a stréberek táborába juttatni, amelyet ugyan a barátság szive alatt toborzanak össze, hanem azért csak oly szerepet szánnak nekünk, mely a saját érdekeiknek legjobban megfelel. Mint „Messiások" szerepelnek városunkban. Minden jó, üdvösjés ne mes eszme csakis, az ö befolyásuk folytán lesz megoldható. Hogy ezt elhitessék, saját sajtójukban neki mennek mindenkinek, kik az ő eszméiknek nem hivei s az ő üzelmeiknek nem barátai. „Szólj igazat betörik a fejed" mondja a közmondás, de ez csak az állhatatlanokra szól. Az állhatatos küzdelem előbb utóbb megleli jutalmát. Mi hivatásunkhoz híven küzdeni fogunk ezen ujabb fajtájú „stréber 1" urak ellen s annak terjedését a rendelkezésünkre álló eszközökkel, iparkodni fogunk megakadályozni. S azt hisszük, hogy jó és rosz gondolatot minden időben csak egy lény foglalkoztat, mely lény magasan kiemelkedik a többi közül, bájolón, hóditón, uralkodva mint a mesebeli tündérkirálynő ? Tudod mi az midőn valaki igazán, szerelemmel szeret f Nem felelsz, nem tudhatod persze nem tudhatod de tudom én ! — Szerelmes vagy '? Hát a szerelem fájdalmat okoz ? Nem értem. — Ne is értsd meg soha Diduskám !. A szerelem a menyország üdvét képes levarázsolni a földre és a szerelem megtudja nyitani a pokol kínszenvedéseit, az igazán érző szívnek. — Hány éves vagy te most ? — Tizenkilenc, miért kérded ? — Voltál már szerelmes ? Elpirulsz s nem felelsz. — De bátyám. — No jól van, bocsásd még kérdésemet. De hisz minden élő lény életegén egyszer okvetlen leragyog a szerelem napja, eljön az idő, midőn te sem tudod majd eléggé vértezni szivecskédet Ámor nyilai ellen és akkor jaj neked, ha azt szereted, ki téged írem szeret! — Az borzasztó lehet, felelt a leány elhaíaványodva. — Borzasztó igen, nagyon borzasztó. Mikor arra gondolok, hogy ö mást szeret, akkor minden perc, melyet átélek, kínpadra feszítés számomra, akkor bomladozni kezd bennem a józan r ész és • attól félek, hogy megőrülök ! — Ú mért van az igy ! — Nyugodj Andor kiről beszélsz ?•