Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-10-01 / 40. szám
2. PÁPA KÖZLÖNY 1899. október 1. ebben segitsegünkre lesz a józan közvélemény. Ennyit egyelőre figyelmeztetésül. Ha idejét fogjuk látni, erősebb hangon is felfogjuk emelni szavunkat ezen stréberek ellen s leálcázzuk őket annak módja és rendje szerint. Sok titkos szállai vannak s a háttérben sok egyén sütkérezik abban a tudatban, hogy fondorkodásaik ily alakban nem fognak napfényre jutni, de ha azt hiszik ezek a titkos stréberek, hogy mi nem •áljuk őket egyenként, csalatkoznak s ha nem hagynak fel ezzel az üzelmekkel: ráólvassunk. Reméljük hogy erre nem fognak alkal mat szolgáltatni. Azzal végzük, amivel kezdtük, hogy : Vigyázzunk a stréberekre ! Pollatsek Frigyes. Felhívás olvasoiiikhoz A „PETŐFI-HÁZ" létesítés érdekében. A nemzeti kegyelet, mely Petőfi Sándor dicsteljes halála 50 ik évfordulóján az országos ünneplésekben oly fényesen nyilatkozott meg, most törekszik megmutatni mély és szilárd jellemét az által, hogy legnagyobb magyar költőnk nevének, ereklyéinek művei dicsőségének, eszméi világgá terjesztésének egy diszes csarnokot kiván emelni, diszéül a főváros-és az egész országnak „Petőfi ház 1 1- at. Tudvalévő már igen tisztelt olvasóink előtt is, hogy a kormányzat, ép ugy mint a főváros, egyenként sietett magáévá tenni a „Petőfi Ház" eszméjét, mert a nemzeti élet e kiváló zászlóvivői azonnal átlátták, hogy ennek megvalósítása nem puszta kegyelet tény, hanem a mily fennkölt, szintoly gyakorlati becsű kultúrpolitikai követelmény is, a nemzeti közművelődés erőteljes fejlesztésére. Pantheont emelni egy világhódító magyar költői alak és irodalmi eszmény propagálására : ez a leggyőzedelmesebb hódító politika, mely csakis elismerést és barátokat szerez nekünk az egész müveit Nyugaton, de gáncsot vagy ellenségeskedést nem szülhet sehol. Ehhez a kultúrpolitikához — a magyar kormány és Budapest székesfőváros után — hozzá csatlakozni a magyar nemzeti társadalomnak is elengedhetetlen erkölcsi kötelessége. Hisz Petőfi az ő fényes költői szellemének örökbecsű kincseivel a magyar nemzet összeségét ajándékozta meg, illő hogy e nemzeti közkincsek és az ő kegyeletes emlékezete, a magyar nemzet együttes áldozatkészségéből létesülő „Petőfi ház*-ban leljenek örök otthont! Egy magyar szívű, bár még német ajkú község hazafias vezérembere, a „Petőfi, ház" alapjához pénzadományával ekként járul: „A Petőfi, Ház létesítésével a magyar nemzet önmagát becsüli meg ! u. B^r jól tudjuk mi, hogy a magyar társadalom hazafiias áldozatkészsége sok oldalról van igénybe véve, de számíthatunk ezúttal is tisztelt olvasóinknak nerms üg) ek iránt mindig megnyilatkozó .áldozatkészségére. Nem kívánjuk mi, hogy ki-ki erején felül áldozon, de kérjük, hogy mindenki erejéhez mérten hozza meg ez alkalommal, |ha mindjárt fillérekben is, igaz hazafiúi áldozatát, hogy majd a „Petőfi Ház" alapkőletételénél elmondhassuk : „Építette az egész magyar nemzet ! u Mai nappal tehát rendszeresen bevezetjük a gyűjtéseket a „Petőfi Ház u javára olykép, hogy a befolyt hazafias pénzadományokat lapunkban nyilvánosan és névreszolóan nyugtázzuk és azokat minden hó végével a kezeléssel végleg megbízott „Pesti hazai első takarékpénztár 1 4 -hoz szolgáltatjuk be. Ismételjük Jókai Mór és Bartók Lajosnak ez ügyben nem régen a magyar nemzéthez intézett lelkes szózata e jellemző szavait: „ATem egy-egy nagy erszény ezrei, hanem ezrek fillérei segítsék felépite ni a Petőfi-Házat ! x Hazafias tisztelettel A szerkesztőség. Levél a szerkesztőhöz. Tekintetes szerkesztő ur ! Figyelemmer kisérve azon közleményeket, melyek a „Pápai Újság-"ban tek. szerkesztő ur személye ellen voltak irányítva és olvasva azon választ, melyben szerkesztő ur eljárását ezen támadásokkal szembe kívánta igazolni, azon meggyőződésre jutatott, hogy ezen személyes hajsza csakis & kenyér irigységnek tudható be. De hát mi is indibhatta mások Győri Gyulát ezen támadásokra ? Bebizonyított tény sőt mint hatlom nem térhetvén ki a reá cáfoló bizonyítékok elöl kénytelen volt beismerni, hogy önnek lapját több nagyobb szabású cikkel vette igénybe s ekkép kiderült, hogy lapjának munkatársa volt. Ha tehát munkatársa volt, ugy solidáris volt lapjával, melynek egyik rovata az „Az hirlik" és épen ezen „Az hírlik" rovatot kifogásolja támadásában.; Ha annyira megmételyenzendőnek tar.totta ezen rovatot a társadalomra nézve ugy miért szegődött ezen lap kötelékéhez? Ha valaki nem azonosítja magát egy lap irányával, ugy távol tartja magát egy ily laptól, de ő azzal, hogy ezen lap hasábjait több izben igénybe vette, nemcsak hogy jóindulatával ajándékozta meg ezen lapot, de annak irányával is megegyezett. Ehhez azt hiszem nincs szükség bővebb magyarázatra. A „Pápai Újság" szerkesztőjét tehát nem az „Az hírlik" rovat bántotta hanem az Ön lapjának elterjedtsége szúrt szemet neki s mindenáron iparkodott a „Pápai Közlöny" ártalmára lenni. Ezen célját azzal akarta elérni, hogy Önt személyében támadja meg s ezzel lehetetlenné tegye. Az elözméAndor elővette a fényképet és odanyujtá 1 — Itt van a barátnőd. — Áh Ella ! ? — Ő igen. Őt szerettem, imádom, őt bálványozom ! — És ő téged. Kérdé mohón a leány. — Ő nem szeret mást szeret mást. — De biztosan tudót ezt ? — Tudom, ma tudtam meg. Elláéknál voltam a parkban egyedül. A lombok által elrejtett helyen ültem, midőn hátam megett léptek neszét és beszélgetést hallottam. Akaratlanul fültanuja voltam beszédjüknek, mert ketten voltak, Ella és Szalmay Feri. — Szalmay Feri ! ? kiáltott fet akaratlanul a leány, miközben reszketés futotta át tagjait. Azon név említése szivébe nyilallott, szivét Őrületes dobogásra készté. Bátyja észrevett valamit, csodálkozva nézett nővérére : — Mi lelt ? miért sápadtál el ? — Én ? dehogy válaszolt a leány zavarát palástolni akarván csodálkozom, hogy Szalmay Feri hisz kebel barátod de hát mit beszélgettek ? — Búcsúztak épp ; Ella azt mondta Ferinek ; „ Nagyon örvendek, hogy kitárva előttem keblét, szivét s csak annyit mondhatok, hogy bizhatik bennem." Feri erre meg igy fe'elt: „De még inkább boldoggá telt nagysád engem őszinte vallomása által, igyekezni fogok, hogy bizalmát kiérdemeljem és hiszem, hogy kölcsönös vallomásunk az oltárhoz vezetend engem is, Kegyedet is." — Díduska mialatt fivért beszélt, egész í testében remegett, -s hogy Andor ezt ne ve; gye észre, lassan kivonta kezeit fivére kezé| bői. De hirtelen szédülés fogta el, nagyon elhalványult szép arca, annyira hogy midőn fivére reá tekintett, megrémülve hallgatott el és ijedten kérdnzte : — Diduskám, mi bajod, te rosszul vagy! — Jaj ! sóhajtott fel a leány, ilt oly nehéz s szivére nyomta kezét. Andort egész valójában megrázta egy gondolat, mely hirtelen agyába villant és valami balsejtelem által késztetve rémültén kiáltott fel : — Leány ! te te szereted Ferit ? 1 A leány nem tudott szóhoz jutni, összeszoritá valami a torkát s egyszerre fuldokló zokogással borult oda fivére vállára. Szere' te Szalmdy Ferit az első szerelem legtűzesebb szenvedélyével. Batyja elbeszélése lerántotta szerelmi egéből és szerető szivének oly határtalan fájdalmat okozott, hogy nem bírta azt fivére előtt elnémítani. A csalódás fáj, a reménytelen szerelmi érzet tudat?, nagy kinokat okoz. Ott sírta a gyönyörű ifjú lány e kínos fajdalom könnyeit bátyja kebelén. A bátyja meg vele sirt és összefolytak az egyazon fájdalom sajtolta könyek. — Hát igy vagyunk sóhajtott Andor, én jó (kis szegény Diduskám, hát nagyon szereted ? A leány leküzdötte némileg a bensejében forrongó vihart, letörölte könnyét, s fáradtan hajtotta keblére fejét. — Szerettem, mondta tompa hangon de már vége. Kiszakítom emlékét szivemből, ha összeszakad is bele, de ő ne tudjon meg soha semmit. — Ugy édes légy csak erős, erösebb mint én, mert én nem tudlak vigasztalni sem. Hát mivel érdemeltük mi e bánatot, kétszeresen fáj a tudat, hogy te is szenvedsz. A leány mélyen sóhajtott, s elmerülten hallgatott. Csendesség lett a szobában. A délutáni napsugarak fénylő sávokat húztak a szoba falaira és bevonták aranyos színnel a két ifjú, csalódott szerelmes bánatos vonásait. Egyszerre gyors léptek zaja és erős kopogás riasztotta fel őket; s a második pillanatban Szalmay Feri lépett a szobába. A leány mdegen köszönt és szobájába sietett. Ottben ledőlt egy női arckép előtt, s megteltek szemei isinél könynyekkel : — Ó drága jó anyám, te látod szenvedésemet, ismered e fájda'om nagyságát, hozzád könyörgöm őrködj onnan felülről felettem, légy védő angyalom, mert nagy szükségem van egy vezérlőre, ne hogy a kétségbeesésbe rohanjak. Ó ha élnél, ha szerető anyai kebleden, panaszkod hatnám el bánatomat . . Szegény jó fiivérem ő is . . Felállt. Magában kérdezte, ,vajjon miért jött Szalmay : de Jnern gondolhatott tovább, mert nagy zajjal tárult fel az ö szobájának ajtaja és azon Ella repült be nagy vigan. De megdöbbent, látva *Didának komoly, a szokottnál halványabb arcát, — Jó napot Dida, mi bajod . . talán roszkor jöttem
