Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-09-24 / 39. szám

IX, évfolyam Pápa, 1899. szeptember 24 39. szám Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTER EK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Audiatur et altéra pars A pápai ker. betegsegélyzö pénztárról elözö számunkban közölt fcikkre »Válasz« érkezett, melyet az »Audiatur et aJtera ;pars« elvénél fogva egész terjedelmében a következőkben közlünk. A „Pápai Közlöny" f. évi 3fr-ik számában fenti czimmel egy közlemény jelent meg, mely a Ker. betegsegélyzö pénztár rendszerének támadásával csak takarni akarja tulajdonképeni célját és arra enged következtetni, hogy irója még csak tájékozottsággal sem bir betegsegélyzö pénztárak mivoltáról, rendszeréről, azoknak kötelezettségeiről és az általuk teljesített segélyezésekről s ismeret hiányában; de n^ég ennél sokkal is több rosz akaratból félre vezeti a közönség azon részét, mely a pápai Ker. betegsegélyzö pénztárat csak híréből ismeri és hirböl is csak azoktól, kiket a pénztár valamely kihágásért megbirságoltatott s ez tetszésü kre nem lévén, boszujukat — a pénztár és ennek rendszere elleni — hamis vélemény terjesztésével óhajtják elérni s a közönség ellenszenvét egy nélkülüzhetlen humánus intézmény ellen szítani. Mindezeknél fogva kötelességemnek ismerem, a cikiró roszakarattal párosult tájékozatlanságának reámutatásával, a valót megismertetni s a közönségnek a kerületi betegsegélyzö pénztárakról alkotott helytelenfvéleményét a helyes mederbe terelni. Mindenek előtt kezdem a pénztárnak 1898. évi zárszámadásán, mennyiben felel meg cikkíró azon állításának, hogy fentartása két és félszer annyiba kerül, mint a mit segélyezésre fordíthat. A pápai Ker. betegsegélyzö pénztárnak, az 1898. évben összesen 14927 kor. és 86 fillér kiadása volt, melyből táppénzre, orvosok díjazása, kórházi költség, szülésznők díjazása és egyébnemü segélyezésekre kiadatott 7020 kor. és 88 fiilér, ezenkívül tartalékalapra — melynek elhelyezését járványos betegségek esetén felmerülhető nagyobb mérvű segélyezések fedezhetésére a törvény rendeli el, — 1611 korona és 34 fillér. Tehát ezen utóbbi összeggel együtt, — mely csakis segélyezésre van fentarivá, — 14927 kor. és 86 fillérből 8632 korna és 22 fillér adadott ki segélyezésre, mig fentartásra — biz. férfiak és tisztviselők fizetésére, nyomtatványok, irodaszerek, postaköltség, házbér, fűtés, világítás és egyébb költségre, — 6295 korona és 64 fillér. De ezen utóbbi összegből még leszámítandó s a segélyezés összegéhez hozzáadandó, a tagkönyvekért időközben visszatérülő 90 korona és 116. kor. ügyvédi költség. Vagy talán nem igy van ? A betegsegélyzö pénztárak általában a törvény szerinti legkisebb segélyezésnél nagyobb segélyt mind addig nem nyújthatnak, mig a törvény által meghatározott tartalékalapot — amire pedig ok vetetlen szüksége van — teljes összegben el nem helyezték. Hogy a pápai Ker.'betegsegélyzö pénztár miért nem helyezhette el a törvény á'tal meghatározott tartalékalapot még még máig sem, ennek oka nem a be _ tegsegélyző pénztár rendszerében é

g nem is a kiadások nagyságában kere sendö, lanyhaságán és a pénztár irántiellenszenvén, mert a pénztár követeléseinek díjtalan behajtása nekik dijazatlan munkát szerez. Már pedig egyik másik jegyző- vagy körjegyzőnek az a nézete, hogy ingyen a Krisztus koporsóját sem őrzik, s hogysem a pénztárnak jogos követelését behajtaná, egy sokkal több munkával járó panaszjegyzökönyvet vesz fel a felektől (persze fizetésért) — ^vagy ő maga a saját eszével szerkeszt a pénztár ellen, minden alapot nélkülöző vádakat, — a pénztár követelései jogosságának meg* döntésére. Persze ezekből a panaszjegyzőkönyvek, jegyzői ukázok és nemleges zálogolási jegyzőkönyvekből ez a Ménkű Bácsi. Petőfi »Sári ném«-je jut eszembe mindig, valahányszor Ménkű bácsira gnndolok. Szakasztott olyan jellegzetes alakja volt ő is a falunak, mint az emiitett Sári néni, csakhogy férfi-kiadásban. Ménkű bácsi felett is sok idő járt el már. Évei számát maga sem tudta, csak hófehér haja, görnyedt alakja beesett, fénytelen szemei és az öregséggel járó megannyi testi tórődöttsége sejteté velünk, hogy ritka magas kort megért ember volt. Mindenki csak: »Ménkü bácsi« néven ismerte. Becsületes, igaz nevén nem hallottam sohasem szólítani Lehet, hogy igaz nevét nem is tudták, de nem is tudakolta senki. — Igaz nevéről és évei számáról legfeljebb a malrikula tanúskodhatnék, — ha ugyan még létezik az a paröchia, hol Ménkű bácsit keresztelték. Hallgatag, komor ember volt mindig. A hozzá intezett kérdésekre rendszerint nem felelt, ilyenkor csak bámult maga elé réveteg tekintettel ; s ha nagyon faggatták a kérdésekkel, legfeljebb annyit mormogott magában : Ménkű, persze, hogy a Ménkű.* Erről nevezhette el valamikor nagyon régen a falu szája s ezen különös magaviseleteért aztán amolyan ártalmatlan, csöndes őrültnek is tartották némelyek. Mióta dolgozni nem birt, könyörületes emberek kegyéből élt; hol egyik, hol másik jó emberénél tartózkodott, kik közül Héber Mátyás jómódú gazdánál szeretett leginkább lenni. Mikor én és a faluba kerültem, hamarosan felköltötte érdeklődésemet a különcz ember ; s tudja Isten, nem tudtam vele szemben olyan végtelen közömbös lenni, mint a tebbi falubeliek. Valami mély részvétet éreztem magamban iránta, s mivel róla senki alapos felvilágosítást adni nem tudott, ő pedig olyan titokzatos Tolt — csak fokozta érdeklődéssemet s kiváncsi lettem múltját megismerni ; azt vélvén, hogy valami nagy és érdekes titoknak juthatnék azáltal tudomására. Megpróbáltam én is többször kérdezgetni, de csak olyan kurta válaszokat kaptam tőle, mint a többiek. — Észrevettem azonban hogy emberem, habár kérdéseimre nem reagál, mindamellett rokonszenvesebbnek látszik velem szemben, mint másokkal ; miből azt következtettem, hogy alkalomadtán mégis csak meg tudok majd tőle valamit múltjából. Egy szép nyári alkonyatkor, mikor hivatalos dolgaimat már végeztem, sétára indultam a falun kivül levő dohányraktárakhoz, hogy ottlakó ismerőseimmel elbeszélgessek. — Utam a Héber Mátyás háza előttt vitt el, hol elhaladva, betekintettem az udvarra s ott láttam Ménkű bácsit a küszöbön guggolni. Megálltam egy pillanatra, s mivel az a gondolatom támadt, hogy talán jó lenne az öreget ismét kérdésekkel megostromolni, tán kipréselhetek belőle valamit — visszafordultam s beléptem Héber Mátyás tisztes portájára. Belépésem után az öreget urambátyámnak szólítva, szivélyesín köszöntöttem, s csakhamar megtudtam tőle, hogy egyedül van hon. Ez tetszett nekem, mert az öreg nem levén senki által feszélyezve, czélomat biztosan elérni véltem. Részvétteljes hangon kezdtem beszélni sorsáról, mi neki látszólag tetszett, mert mindig bizalmasabb és gyakori feleleteket kaptam tőle, úgyannyira hogy csakhamar bátorságot vettem magamnak arra kérni, hogy beszélné el nekem élettörténetét, mert én amellett, hogy érdeklődöm, igaz részvéttel is vagyok sorsa iránt. Az őreg, ugy látszik, megértette őszinteségemet, mert nemsokára lassú, vontatott hangon és gyakori sóhajoktól kisérve, nekem a következő történetet beszélte el : HáromszékmegVe egy csinos székely falujában születtem ; hogy melyik évben, azt most már magam sem tudom. — Régen