Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-09-10 / 37. szám

IX. évfolyam Pápa, 1899. szeptember 10 37. szám r •• Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTER EK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Várjuk a királyt! Még csak néhány nap választ el bennünket attól, hogy Felséges Urunkat és bálványozás^ szeretett királyunkat városunk falai között üdvözölhetjük. Ezen a napon Pápa városára dicsfényt vet a felkelő nap. Ezen a napon lesz alkalma Pápa városának alattvalói hűségét, és királya iránti hódolatát és ragaszkodását szemtől szembe kifejezésre jutattni. Nem a parancsszó, nem a mondva csinált lelkesedés, hanem a valódi érzés, egy lelkes királyhü lakosságnak szive dobban meg ezen a napon midőn felséges Urunknak és királyunknak hűségünket, odaadásunkat és hódolatunkat bemutatjuk. De hisz ez nem is lehet máskép ! Mert hűbben, igazabban nem szól egy ajk, melegebben nem dobog egy sziv sem, mint a magyar nép hálatelt szive, mert nincs nemzet széles e világon, mely oly odaadó rakaszkodással, hűséggel rajongással és imádattal hódolna fejedelmének, mint éppen a magyar nemzet. Nem volt az igazságos, világverő Mátyás király óta oly királya a magyarnak, mint Ferencz József, nem volt uralkodónk, ki ugy annyira tisztelte, pártolta volna a magyarokat, mint Ő, nem volt fejedelem, a ki ugy összeforrott Volna nemzetünkkel, kinek annyi jót köszönhet a magyar, ki annyira szem előtt tartaná alkotmányunkat, mint Európa legpéldásabb koronás feje: 1. Ferencz József. Ezt a minta fejedelmet lesz alkalmunk néhány nap múlva városunk falai között üdvözölhetni. Büszkék vagyunk, hogy azon nagy szeretetből, milliók szivének azon részvevő dobbanásából," a hűségnek és odaadásnak azon drága kincséből, a melyekkel nemzetünk nap-nap után elhalmozza dicső királyunkat mi is kivehetjük rés/ét oly formár, hogy Felséges királyunkat személyesen meggyőzödteljük arról, hogy van a Dunántulban egy város, mely Pápa nevet viseli, s melynek lakossága rendületlenül' áll a magyar szeretetének és királyi hűségének szilárd alapján és ezen szeretet és hűség őrző angyalként kiséri azt a királyt, a kiben a magyar nemzet jógainak paizsát, alkotmányának vértjét, haladásának, emelkedésének, boldogulásának, felviru'ásának biztositékát látja. Ezt a királyt üdvözöljük mi városunk falai között s ennek a királynak fogjuk azt kifejezésre juttatni, hogy mi^ ily dicső király jóságos szeme őrködik felettünk addig boldognak érzi magát a magyar nemzet. Azért hát hadd lengjen, lobogjon a háromszínű nemzeti zászló e napon hadd lelkesítsen benünket a királyi trón • hoz való allatvalói hűség, vallás, kor és rangkülönbség nélkül, mutasu c meg drága jó királyunknak, hogy mily lelkesedést szül a lakoság között az Ő személyes megjelenése, mily hűen s mily odaadással képes rajongani egy nemzet, mely királyát igazán, szive mélyéből szereti. A lángoló szeretet, melyet kifejezése jutatatunk egyúttal meg^yőzödteti királyunkat, hogy apa nem szeretheti jobban gyermekeit, mind Pápa város lakossága jóságos királyját. Imánkban belefűzzük az ő nevét könyörgünk és esedezünk mindig fokodozó hévvel, hogy a Mindenható áldja, óvja és oltalmazza királyunkat, tartson távol lelkétől bánatot és fájdalmat, hegesze be a sebeket, melyek nagy szivében sajognak. Győzödtessük meg szeretett királyunkat ezen ünnepi fogadtatás alkalmából, hogy egy oly királyt üdvözlünk, kit a magyarhoz való igaz szeretet az emberiség nagy és szent ideáljaiért való RCJZá m abban a városban, hol elmenetele óta tizenegy évet éltem, anélkül, hogy csak egy pillanatra is megfeledkeztem volna, — a hol — most már világosan érzem, mindig csak reá várakoztam. Legyőzhetetlen izgatottság fog el — szivem meg akar szakadni. Oh 1 méltatlan vagyok az asszony, az anya névre, mert izgatottságom oka nem szégyenérzet, megbánás, vagy talán félelem. Ugyanaz az érzelem emészt, mint a mely akkor ejtett lázban, mikor Civry kapitánynyal barátnőm szalonjában- találkoztam, vagy mikor az uton láttam őt, fáradtan, porosan, századával a gyakorlatról jövet. Jól, igen jól tudom, mit jelent ez a bennem duló izgatottság. . . . De nem merem érzelmem megnevezni. Junius 16. A hosszú idő óta semmi sem változott meg körülöttem. Csodálható-e hát, hogy szivem is az örökös egy formaság közt : — daczára a sok elmúlott esztendőnek, — mindig ugyanaz maradt, az ifjúság gyermekded szive ? Tizenegy év óta minden délutánomat, egyiket ugy, mint a másikat, szobám ablakánál töltöm, s kitekintek az egyhangú semmiségbe. Itt-ott olvasgattam, barátaim látogatásait fogadtam, de sohasem tévedt idegen hozzánk. Férjem, mindennap, ugyanazon az órán, az irodából jövet, hozzám lépett s homlokon csókolt. Olyan üres, olyan elhagyott ez a ház; két fiam penzióban van, s szobám is ép olyan, mint akkor volt, midőn Paul eltávozott. Gondom volt rá, hogy minden bútordarab, meg a függöny is, a helyén maradjon, mint — akkor volt. A hosszú, unalmas órákban jobban esett áz álmodozás a múltról,- a meghitt, bizalmas környezetben. Itt az ajtó, melyen egy nappal elutazása előtt szobájába lépett, ott a szék, melyen velem szemben helyet foglalt, mig magam ugyanebben a karosszékben ültem. Gyenge pir futotta el különb3n halovány orczáját. S bár mindig tudott magán uralkodni, most hangja remegett, midőn ezt a pár elmondotta, mely szivem szertetépte. — Eljöttem, hogy bucsut vegyek öntől. Holnap elutazom innen. ... Az elébb, hátradőlve karosszékembe, mintegy halluczinálva, meg egyszer átéltem azt a jelenetet, oly élénken, mintha csak most történt vo'na. Visszajön. (Naplótöredék.) junius 10. Istenem, be nehéz is a szivet féken tartani. Nagyon jól tudtam, hogy Paul emléke örökké fog élni bennem. De megnyugtatott a gondolát, hogy a reá való em'ékezés még nem bíin, —- hogy életem egyetlen ballépésének emléke nem vétek. Nagyon rég történt. Tiz évnél már több, hogy mindig reá emlékezem, hog^ megbánást igyekszem magamra erőszakolni. Bensőmben foglya valék az emlékezetnek, mig a világ előtt ugy éltem, mint asszony s anyához illik. Keserű fájó emlékezés ! Vétkem büntetése ! , Egy váratlan esemény szétszaggatja ma azt a fátyolt, mely lelkiismeretemre borult. Férjem néhány szava: „Civry tábornok jövő hélen inspekcióra jön", feltépte a már-már hegedő sebet. — Visszajön ! Még néhány nap, s újból láthatom majd abban a városban, hol elmenetele óta tizenegy évet éltem, anélkül, hogy csak egy pillanatra is megfeledkeztem volna, — a hol — most már világosan érzem, mindig csak reá várakoztam. Legyőzhetetlen izgatottság fog el — szivem meg akar szakadni. Oh 1 méltatlan vagyok az asszony, az anya névre, mert izgatottságom oka nem szégyenérzet, megbánás, vagy talán félelem. Ugyanaz az érzelem emészt, mint a mely akkor ejtett lázban, mikor Civry kapitánynyal barátnőm szalonjában- találkoztam, vagy mikor az uton láttam őt, fáradtan, porosan, századával a gyakorlatról jövet. Jól, igen jól tudom, mit jelent ez a bennem duló izgatottság. . . . De nem merem érzelmem megnevezni. Junius 16. A hosszú idő óta semmi sem változott meg körülöttem. Csodálható-e hát, hogy szivem is az örökös egy formaság közt : — daczára a sok elmúlott esztendőnek, — mindig ugyanaz maradt, az ifjúság gyermekded szive ? Tizenegy év óta minden délutánomat, egyiket ugy, mint a másikat, szobám ablakánál töltöm, s kitekintek az egyhangú semmiségbe. Itt-ott olvasgattam, barátaim látogatásait fogadtam, de sohasem tévedt idegen hozzánk. Férjem, mindennap, ugyanazon az órán, az irodából jövet, hozzám lépett s homlokon csókolt. Olyan üres, olyan elhagyott ez a ház; két fiam penzióban van, s szobám is ép olyan, mint akkor volt, midőn Paul eltávozott. Gondom volt rá, hogy minden bútordarab, meg a függöny is, a helyén maradjon, mint — akkor volt. A hosszú, unalmas órákban jobban esett áz álmodozás a múltról,- a meghitt, bizalmas környezetben. Itt az ajtó, melyen egy nappal elutazása előtt szobájába lépett, ott a szék, melyen velem szemben helyet foglalt, mig magam ugyanebben a karosszékben ültem. Gyenge pir futotta el különb3n halovány orczáját. S bár mindig tudott magán uralkodni, most hangja remegett, midőn ezt a pár elmondotta, mely szivem szertetépte. — Eljöttem, hogy bucsut vegyek öntől. Holnap elutazom innen. ... Az elébb, hátradőlve karosszékembe, mintegy halluczinálva, meg egyszer átéltem azt a jelenetet, oly élénken, mintha csak most történt vo'na. ZáuszűLóklio^ és diszitésekliez szükséges nemzeti szinü kelméből a legolcsóbb árak mellett nagy raktárt tart KratlSZ JÓZSef M. Fia tornyos-épület.