Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-09-10 / 37. szám
2. PÁPAI KÖZLÖNY 1899. szeptember 10 lelkesedés nem hangzatos szavakban, hanem a haza javának, az emberiség szent czéljának szentelt komoly és buzgó mukásságában nyilvánul. Igenis ! szeptember hó 13-ik napján váronsunkra dicsfényt vet a felkelő nap! Igyekezünk ezen a napon egymást tu'szárnyalni ; a király hűségben a hazaszeretetben és a magyar nemzeti érzésben. Ilyen auspiciumok mellett várjuk mi felséges Urunk és királyuknak városunkba érkezését. Velünk együtt hangoztatja majd ezernyi lakosság ajka. Éljen a király ! Városi közgyűlés. — 1899. scptember 6. Rendkívüli nagy érdeklődés közepette tartotta meg Pápa város képviselőtestülete évi rendes őszi közgyűlését. Az ülés kezdetén csekély szádban jelentek meg a városi atyák, de már midőn a költségvetés tárgyalására került a sor a terem zsúfolásig megtelt. Ezen érdeklődés főleg annak tudandó be, hogy a négy hitfelekezet Összes városi képviselői mozgósítva lettek, hogy a költségvetésbe a hifelekezeti iskolák részére az évi dotáczió bevétessék. Tervezve volt ugyan, hogy másnap folytatólagos gyűlés lesz, de ugyanazon nap délután az egész tárgysorozattal végeztek. A közgyűlés menete komoly lefolyású . volt s kevés vitát provokált amenyiben a költségvetésben előfordult hiányok a pénzügyi bizottság javaslatai alapján lettek módosítva. A költségvetés keretében a következő módosítások tétettek : A bevételeknél a kövezet és jnrda tételnél 2000 frt többlet vétetett fel. A kiadásoknál a pápa bánhidai vasút törlesztéses kamatai, ugyszinte az ismétlő iskolákra Szánt összeg törülve lettek, ellenben a négy hitfelekezeti iskola dotácioja, az apácák polgári iskolájára 300 frt és a rendőrbiztos részere loo frt a költségvetésbe utólag bevetetett. A költségvetés szerint a pódadó 45% lelt volna, de a modosítások u'án városunk pótadója körbeiül 51% lesz A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Elnöklő polgármester üdvözli a megjelent képviselőket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésre Sült József, dr. Reehnitz Ede, Néhmann Gábor, Vágó László és Lővy Adolf képviselőket keri fel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Miután elnöklő polgármester jelenti, hogy a megye törvhatósága a Ballassa Lajos ingatlainak megvétele tárgyában hozott képviselőtestületi határozatot jóváhagyta, áttértek a napirendre. I. V. tanácsnak javaslata, Saáry Lajos ingatlanainak megvásárlása tárgyában. Miután a képviselők elegendő számban nem jelentek meg ezen kérdés végleges eldöntésére ujabbi közgyűlés napirendjére tüzettett ki, melynek határidejét september hó 23-ik napjában állapítottak rreg. II. V. tanácsnak javaslata a Csóka utczában készítendő csatorna érdemében. III. Rendőrkapitányi hivatal jelentése a Laki utcza helyreállítás érdemében. IV. A Lajos-utczai lakosok kérelme u czájukban csatorna készítés iránt. Ezen három pont a polgármester indítványára a költséges keretében lett tárgyalva. V. Veszprém vármegye által az ebadó tárgyában alkotott szabályrendeletnek kihirdetése iránt,. A szabályrendelet felolvastatott melyből kitűnik, hogy csak annyiban történt változás, hogy a hadsereg tisztjei tulajdonát képező ebek adómentesek, VI. A soproni serfőzde r. társaság kérvénye a vásártéri italmérési jognak bérbe vétele iránt. Miután a közgyűlés kellő garanciát lát a soproni serföződe részvénytársaságnál a Várady Géza által bérbe vett' vásártéri italmérési jognak átruházását engedélyezi s a szerződés megkötésével az ügyész bízatott Éreztem újra azt a fájó gyötrelmet, melyet akkor azok a szavak okoztak. Láttam Paulet lábaimnál, a mint szenvedélyes gyengédséggel kért, könyörgött, hogy hagyjak itt mindent s kövessem őt; éreztem kezének forró érintését. Oh, istenem, végy oltalmadbe ! Mi lesz belőlem, ha viszontlátom őt. Ugyanaznap este. A mult most egészen hatalmába ejtett. Nem küzdök már el lenne. Egészen átadom magam az emlékezésnek, annak az órának, mikor első ballépésemet elkövettem; s olyan fájón édes ez az emlékezés ! Igen, mert bevallom önmagamnak, hogy az elmúlt tizenegy esztendőben, a megbánás álarcza alatt, egy pillanatig nem szűntem meg őt szeretni, imádni. Hamar szakiták el őt tőlem; de attól a percztől, éjjel nappal minden órában csak az ő hangjában s őrködlek felette, messze, messze tul Francziaországon, a végtelen oczeánon. Előléptetése, kitüntetése az ázsiai hadjáratokban, dicsősége, hire az én boldogságom, az én büszkeségem volt. Én, az árva, az elhagyott asszony, abban a vidéki városkában, álmomban, a távollevő o'dalán átéltem viszontakságos életét. Ma azt kérdem, miért is nem irtam neki sohasem ? Édes istenkém, heh' hány levelet is kezdtem el irni hozzá. Néha csak néhány sort. „Gondolj rám, én nem tudlak soh'se • felejteni!" Majd eltéptem a megkezdett levelet. — Minek irjak ? — mondám magamhoz, — Az élet elválasztott és soh'sem hoz össze többé bennünket. Csak arra van jogunk, hogy egymásra gondoljunk; én mégbánássai, ő lalán még némi gyengédséggel is. Biztos vagyok érzelmei felöl — sokkal jobban szeretett, semhogy valamikor egészen eltudjon felejteni. Szerelmük romantikus volta, szivébe zárta képemet, s ép azért, még nagy hírével, dicsőségével sem nősült meg, a kedves a hű. az egyetlen Paul. junius 18. Holnap jön 1 Csak egy napig marad városunkban. Az inspekczió déli 12 órakor végződik. A vezérkarral fog reggelizni. Estére a prefekturán lesz hivatalos. Az ebéd után a nagy forgatásnál látni fogom. Most hogy a viszontlátás órája közeleg nyugta'anság fog el. Paul emlékében a huszonötéves asszony képe él, ma pedig a negyvenhez közeledem. Mily szomorú, hogy emlékében élő ifjú képem szerte kell dúlnom ! Egy albumban megtaláltam akkorri arczképem, a tükör előtt összehasonlítottam magam e képpel. Nem igen változtam meg, különösen a hajam; ép ugy fésülködöm, mint akkor, a divatra nem adok s ugy öl! tözködőm, mint abban az időben. Igazán, nem I sokat változtam; ugyanazok a vonások, 1 ugyanaz a termet, hajdisz s még is tiz év meg. Tekintve hogy terhes szerződésről levén szó, ezen határozat névszerinti szavazással döntetett el, mely egyhangú volt. VII. A m. kir. államvasutak szombathelyi üzletvezetőségének átirata, — a vasúti állomás mellett felállítani tervezett átucsarnok érdemében. Miután a szombathelyi üzletvezetőség oly feltételekhez kötötte ezen tervezett árucsarnok felépítését, melyiket elfogadni nem lehet, a közgyűlés az átiratot tudomásul vette és irattárba helyezni rendelte. VIII. Polgármester előterjesztése szegényház létesítése tárgyában. A közgyűlés a polgármester humánus előterjesztését örömmel üdvözli, azt elvileg el is fogadja s utasítja a városi tanácsot hogy ez érdemben részletes javaslatot tegyen s a legközelebbi közgyűlés napirendjere tűzze ki. IX. Fodor István rendőrbiztos kérelme fizetés javítás iránt. Ezen kérdés szinte a költségvetés keretebe lett tárgyalva és ekkor a rendőrbiztos kérelme akként intéztetett el, hogy ruhaáltalány fejében évenként 100 forint lett részére megszavazva. X Thuránszky Tádé és társainak kérelme a vízvezetéki csőhálózatnak a Hunyadi [ános utczába leendő bevezettetése érdemében. A vizügyi bizottságnak adatott ki javaslattétel végett. XI. Vallner Józsefné kérelme szü'észnői oklevelének kihirdetése iránt. A kére'emnek hely adatott, a szülésznőnek mükö lese ellen nem tétetett kifogás s oklevele kihirdettnek lett tekintve. XII. A négyhitfelekezet kérvénye a 6 éven át élvezett iskolai segély Összegnek újból leendő megadása iránt. Ezen kérvények a költségvetés keretében lettek tárgyalva s ezen összegek újból felvétettek a költségvetésbe, mely 15 °/o pótadó többletet eredmény ezett. XII. Az urdombi szöllőbirtokoioic kártalanítási ügyében jelentés. Miután a képviselőtestület: az ügy jelen állásában magának tiszta képet nem alkothat az összes iratokat a jogügyi bizottságnak adja ki azzal, hogy az érdekeltek meghallgatásával véleményes javaslatot terjes zen elő a közgyűlés elé. szállt el felettem ; tiz év — mégismegis meglátni valamikép. Megkisérlettem kitalálni, miben rejlik, hogy idősebbnek látszom, azt a talányszerü valamit, melyet az elmúlt tiz esztendő, mely arczvonásaimról visszatükröződik. Az hiszem arezbőrőm vesztette üde frisseségét tekintetemben van olyas különös valami, — igen tekintetemben. Igen szemeim mások, melyek a tiz év alatt anyiszor elfáradtak... junius 19. Tiz óra van, éppen a prefekturára készü lök. Nem merek rá gondolni, mi ál e'őttem. Ha Paul, ugy mint akkor, azt kérdezné,, itt hagynák-e mindent, hogy vele elmenjek innen ! . .. Szakítsak mindennel, s magamra vegyem a világ megvetését? De mily semmiség az, ha mellette uj életet kezdhetek ! Most törődöm a világ megvetésvei, mellette vagyok, mellette, kié tiz éven át volt egész életem. Istenem, légy velem !,— Istenem, én édes Istenem .... julius 19., este. Kocsin hozták haza; szobámba siettek, ágyamba fektettek, —• — — hosszú, hosszú ájulás után. Kétségbeesett férjem s cs'édeim ápoltak. Most végre egyedül vagyok. U^y érzem magam* mint a hajótörött, mintha későn húztak volna ki a hullámok kő/.űl. Megkísértem a ma esti élményeimet leírni; hadd legyen ez szivem végrendelkezése.