Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-09-03 / 36. szám

2. PÁPA! KÖZLÖNY 1899. szeptember 3 ma már a 30.000 frtot, nincs tehát akadály arra, hogy ezen pénzből egy egy szegényházra 8 —10000 frtot fel ne használhassunk. Nem nagyszabású palota, hanem szerény kis hajléknak felépítésére teszek indítványt, mert igen jól tudom, hogy nem áll módunkban nagyobb szabású költségeket erre a célra fordítani. Fe'vetettem az eszmét t. tanács, ha életre valónak fogadtatik el, kérem az indítványt a városi képvise'őtestü'et elé utalni és otl behatóan tárgyaltatni. Eddig a polgármester javaslata. Humánus, üdvös és életre való eszmét pendit meg ezzel városunk polgármestere, melyhez azonban néhány megjegyzést jobban mondva toldalékot füzünk. Városunkban van egy ápolda, mely szegény betegek felvételre van alapítva. Nézetünk szerint a szegényházat összeköttetésbe lehetne hozni ezen ápoldával ugy, hogy az ápolda épületét értékesitnék és a felépítendő szegényház mellet egy uj épületbe helyeztetnék át. Ezen uj épületek pedig az uj városrészben létesitelnékl Az ápolda ugyanis a város kellő közepében van s tekintve, hogy városunkban úgyis lakáshiány van, ezt sokkal jobban tudnók értesíteni s a cél mégis el volna érve azá'tal hogy szegényeinket öszpontositanának egy közös otthonba. Ezzel kapcsolatosan a népkonyha eszméje is felelevenülne, mert ott egy közös étkezde felállítása válnék szükségessé. Ezek mind o^y eszmék, melyekre ez alkalommal felhívjuk a képviselőtestület figyelmét mert teljesen meg vagyunk győződve, hogy csakis ily módon leszünk képesek szegényügyünket végleg rendezni. Igenis városunk érdeke tette kötelességünkké, hogy a tizenkettedik órában midőn jövö évi háztartásunk van rolnak nekem, mikor undorodom a bókoktól s a mézes-mázos ömlengésektől ? — Csodálatos, felélé Orbán gúnyos mosolylyal, s mégis ragyog az arcza, ha számos udvarlóitól körülvéve látja magát. — Hiszen nő vagyok bennem is van hiúság ; de csak nem kívánhatják, hogy odadobjam magam, becsületemet tönkre tegyem és bemocskoljam annak a nevét, aki imád engem. — Miért boldogtalan akkor ? férje imádja, teljesül minden kívánsága. Miért udvaroltat akkor magának? s ha udvaroltat, udvaroltasson egyetlen férfi által és nem feltűnően. — Szerencsétlen vagyok ! Férjem, igaza van önnek, imád megtesz mindent, amit kivánok, de ezzel vege. Más kel nekem táplálék. Erősödik-e az a csecsemő akit nem szoptatnak ? felnő az oly fa, meljet nem öntöznek ? Látja : ez az, ami hiányzik énnálam. Nem látom férjemet egész nap, sokszor éjfélig. Ilyenkor jó éjt kiván, mert fáradt s lefekszik. Elhanyagol engem, poros, utálatos akt i miatt. Csoda-e ha egy elhanyagolt lélek táplálékra vágyik, amihez joga van, de amit nem adnak meg neki. Ez tett engem azzá, ami vagyok : szívtelenné s egyszersmind kaczérrá. — Keressen magának kárpótlást, asszonyom, de ne bátorítson fel mindenkit káli üszöbőn, kifejtcsük nézetünket s reméljük is, hogy a képviselőtestület tagjai meg fogják szívlelni ezen felszólalásunkat. A Kerületi Betegsegélyző Pénztárunk. Szép hangzású czim, s nem lehet kétségbe vonni, hogy a kinek megszületett agyában e nemes eszme, érző lélekkel bírt, bár nagyon is kétséges, hogy ő maga olyan szenvedést, vagy nyomort érzett volna vallaha a mely ennek alapjában magasztos eszméinek megtestesitésére indította. A czél, melyért a Ker. Betegs. Pénztár létesült tagadhatatlanul szép, hisz emberbaráti szereteten alapul, de a gyakorlat sajnos azt mondatja velünk: »Adtál uram esőt, de nincs köszönet benne« Ha nézzük a Ker. BetegS. Pénztár zárszámadását, valóban sajgó fájdalmat érzünk lelkünkben, hogy az a.nugy i> ag> on terhelt kevés keresetű szegény iparos osztályra miért i^Jerőszako'ta rá a törvény ezt. a »humánusnak látszó« intézményt ? Hogy segítsen néhány sze gényt szenvedéseiben, s hogy még több Szegényt szenvedtessen még ujabb megterheléssel ? Vagy tán nem ugy van ? Lehetetlen az, hogy oly iu ézmény melynek föntartása két és félszer többe kerül azon összegnél, melyet tulajdonképeni czéljára fordíthat — mondom — lehetetlen az, hogy ily intézmény áldáíosan működhessék. Távol legyen tőlünk, hogy a kezelő személyzet fizetését sokalnánk, hogy talán azon kiadásokat óhajtanánk kevésbbileni. Nem, a ki egyszer faradságot vesz magának a Ker. Betegs. Pénztár könyveibe belé nézni az átfogja látni, hogy azért a csekély fizetésért, melyet a kezelő személyzet huz, bizony azt a tömérdek munkát végezni érdemes czérságával. S ha valakit elbolonditott: kaczag örömében; ez asszonyom, bün, még pedig nagy bün. A szép asszony ajkába harapott. Ez a férfi ismerte őt, előtte hiába színészkedett volna. Egyetlen vágya volt : őt is leigázni és kikaczagni mint a többit, hanem eddig nem sikerült. — Tagadom! feleié Dálnokyné hevesen ; avval kaczérkodom, aki elég gyenge hogy egy nő által elbolondittassa magát. Miért nem bolonditottam el magát, Orbán ? Orbán e kérdésre nem volt elkészülve, zavarba jött. A szép asszony észrevette s örült, hogy terve sikerülni fog. — Legjobb uton van asszonyom, feleié Orbán egy pár pereznyi szünet után, — hogy velem is azt tegye, amit a többivel ... de akkor . . . Orbán szemei felvillogtak s a szép aszszony kényelmetlenül érezte magát. — Nos akkor? kérdé mosolyt erőltetve. . — Hát akkor, feleié Orbán, mindenesetre nem magamat lőném főbe. A szép asszony összerezzent s zavarában a könyvben kezdett lapozgatni. Kinos szünet állott be. Orbán hirtelen felált s búcsúzott. — Islen önnel asszonyom, mondá. sőt. azt se mondom, hogy az orvosok díjazása sok volna, pedig a kiadási czimeknél felsorolt sz-imok között az orvosok dija tekintélyes részét képezi az összes kiadásoknak. De az orvosoknak éjjel, vagy napp=d, rosz, vagy jó időben sietniök kell a betegekhez ^a mint a szükség kívánja. Az intézmény szervezete maga nem egészséges, mert nem segít annyit a segélyre szorultakon, mint a milyen súllyal nehezedik a fentartó munkásra és munkaadó osztályra. A beteg, ha három napnál nem tovább íeKszik, nem tarthat igényt táppénze. Mintha bizony három napig táplálék nélkül is elfekhetnék. A járó betegek szintén nem tarthatnak igényt táppénzre, pedig sok esetben a gyomor egészséges, de egyébb testrész betegsége gátolja a munkában. Gyári munkásokra üdvös lehet ei az in!ézmény, mert bár nagyobb befiz tési dijak fizettetnek, de a segély is nagyobb arányban [van, mert ugy a betegnek esetleg családja is megvan mentve legalább az éhségtől a családfő betegségének tartalmára. Ez itt nem vihető keresztül. Azt mondhatnók, hogy magasabb befizetési dijakat szedjünk, illetve adjunk, s nagyobb segélybe részesülünk. De ez szinte lehetetlen. Hisz nálunk és a kerületünkhöz tartozó községekben az iparos osztály, melyre leginkább vonatkozik ez a humánus intézmény az esztendő több hetében alig kereshet annyit, a menyit a Ker. Betegs. Pénztárnak kell befizetnie alkalmazottja után. Bizonyíték erre a pénztár mérlegének azon rovata, mely a járulék hátralékát tünteti ki. Üs ha ezeket a felsorolt dolgokat mind ös>ze foglaljuk, lehetetlen ez intézményben igazi humánus intézményt látnunk. Czélhoz akkor vezetne csak igazán — Már megy ? — kérdé a szép asszony szemeit fölemelve. — Igen, mert még valami bolondot találnék tenni. — Maradjon még, kérem ! férjem nincs itthon s unatkozom. Orbán engedett az óhajnak és leült Dálnokyné közvetlen közelébe. Egyikük sem szó-t egy szót sem. Szemeik találkoztakj s merően nézték egymást. Orbánt hirtelen ördögi vágy fclgta el, gyorsan átkarolta derekát a szép asszbnynak s lázasan suttogá : — Nem bírom tovább .. . imádom . . . szeretem . . . S a szép asszony merő kaczérságából hozásiinuit gyengéden s engedte magát a csúf ember által csófolgatni. S mikor Orbán ki akart bontakozni karjai közül: a nő szorosan tartá őt. A kigyó nem engedte el áldozatát: meg akarta őt egészen ölni . . . Amint Dálnokyné szemeit felemelé, tekintete férje szemeivel találkozott, ki a lugas bejáratánál mozdulatlanul és sápadtan állt. A következő pillanatban eltaszitá magától Orbánt s felkiáltott: — Távozzék, nyomorult! Orbán nem tudván mire vélni a d ogo fölegyenesedett s megpillantá Dálnokyt.