Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-06-04 / 23. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 18Ö9. junius 4. a haladás nagy munkája körül. Már Szécheny is rámutatott a társadalom azon nagy hibájára, melyet röviden indolencziának nevezhetünk, a melynél fogva örökké csak panaszol, kiván és zúgolódik s önmaga mit sem tesz, hanem mindent azoktól a bizonyos intéző köröktől vár, a helyett, hogy a létező bajokon a maga erejétől telhetőleg kiki s az erők egyesítésével mindnyájan segíteni törekednének. Ha a társadalom tömeges részvételének erkölcsi súlyával a villamos világítás anyagi felkarolásával is támogatni fogja az eszmét, meg vagyunk győződve, hogy rövid időn egy ujabb alkotással fogjuk gyarapithatni működésünket városunk érdekében. Csak akarnunk kell a komoly törekvésünket bizonyára siker fogja koronázni, mert nekünk erős a reményük, hogy városunk közönsége segitendi előre a villamos világítás ügyben megindult mozgalmat a mely mozgalom városunk fejlődését nagy mértékben elömozditandja. Adja az ég, hogy e városunk jövő fejlődésére nézve minden tekintetben jó és üdvös eszme mielőbb a megvalósulás stádiumába lépjen. Kapuzárás előtt. Júniusban bezárulnak Magyarország összes iskolái. A tanulósereg, mely eredményesen avagy tán anélkül, tiz hónapot töltött az évbcl a szűk padsorok között, ir~hol hazatér a szülői körbe és két havi pihenőt nyújt oly hosszú időn át folytonosan foglalkoztatott agyának. Helyes. Az észnek pihenni kell, hogy aztán fölfrissülve müködhesék ismét. Nem is okos cselekedet azért némely szülő részéről, hogy a szünnapok alatt tanulásra s ugy nevezett ismételgetésre erőiteteti a diák-magzatját, hogy az valamiképpen el ne maradjon tanulmányaitól. Száz és egy ok szól a mellett, hogy ez a szülői aggodalom merőben fölösleges és hogy a zsenge ész megterhelése a szünidőben éppen nem segíti elő a tudományokban való kívánatos előmenetelt. A szülőnek legyen eygébb gondja a nyugalmas nyári hónapok alatt, mint hát a könyvek mellé erőltetni. Körültekintő embernek ez alatt az idő alatt azon ke 1 gondolkozni, —- még pedig tüzetesen és mélyrehatóan, — hogy van-e bizonyos rendszer fiának tanitattásában, ki van-e tűzve valamely i határozott cél, a melyhez képest az ok! tatás eszközöltessék és esetleg nem j szükséges-e tehetsége szerint vagy a í testi fejletlensége miatt a gyermek szellemi munkáját korlátozni vagy éppenséggel beszüntetni ? . . . Ezek oly kérdések, a melyek fontosságát senkisem tagadhatja s ím a szünidőben van a legkinákozóbb alkalom azok célszerű megoldására. Két hónap elég gondolkozási idő erre nézve de a ki azt későbbre halasztja s az iskolai beiratkozások idejében csak ugy Hübele Balázs módjára helyezi el gyermekét valamely tanintézetben, pusztán abból a felfogásból kiindulva, hogy gyermeknek iskolában a helye, — az nem foglalkozik észszerüleg a neveltetéssel. Azért tanulunk, hogy idővel váljék is valami belőlünk. Ki-ki azonban istenadta tehetségéhez és felfogásához mérlen fejleszti eszét s növeli tudását, rozta, hogy szegény kuzénja iránt, ki elég kellemes ember, nem lesz főbbé olyan kiállhatatlan — csak szánalomból — és csak egy kicsit . . . Ezalatt Róbert a kertbe sietett és a nedves fasorokba izgatottan járt fel s alá s halkan monologizált, Schopenhauert bátran visszateheti a a '-könyvszekrénybe., a honnan néhány nap előtt kivette s csak lepje el megint olyan vastagon a por, mint a milyent levert róla ! Róbert keserűen felkaczagott. A könyv nem segit — nem ám! Tovább haladt a parkban, anélkül hogy az esőre ügyelt volna mely az arczába csapott — majd mély lélegzetvétellel leült. . . Mit tegyen ? Mit tegyen ? Schopenhauer nagy ember — a mit pedig a nőkről ir . . . ej, de az elmélet s a gyakorlat ! Mindenben mégsem segiti az embert a bölcselkedés !' — Vájjon szerelmes volt-e' Schopenhauer valaha ? . . . Sze-rel-mes ? Mi az ? . . . Szerelmet vájjon Matildnak annak rendje és módja szerint ? — Érezte, hogy kinevetni érte. azzal az iménti kemény, csengő kaczajával ! . . . Sohasem tetszett neki a leány oly szívtelennek, mint az imént . ; . Igazán az volna ? Az eső átjárta ruháit, átfutotta a hideg s a kővetkező perczben forróság csapott az arczába . . . Megált . . . Borzongást érzett. Vájjon szivtelen-e. ? Képtelen-e a méyebb érzésre ? Odo báró . . . Azzal szemben j . . . Odo báró az . . . Gyors mozdulattal kiegyenesedett és most egyszerre megszégyenülve s bosszúsan Í tért tudatára annak, mennyire elhanyagolta egész tartását, mert őrökké a könyveket bújta; elhanyagulta a külsejét s egy cseppet sem férfias. Hogy is merészkedhetik annyira hogy mások mellé akar kerülni! De nem érte ő többet amazoknál ? Ez alatt a nem szép külső alatt nem . . . Aztán meg alapjában véve nem is olyan csúnya ember, csak rettenetesen szögletes ; arczában minden vonás oly kemény s egész lénye oly gyermekes ; . . . mert a kabátját egy kicsit átjárta az eső, már borzongást érez . . . olyan kevéssé edzett! De ez nem marad igy, ennek meg kell változnia . . . Az ostoba könyveket sarokba dobja szöge a tanulással. . . korcsmázni, verekedni fog mint a társai. Lovagolni fog. vivni, tornászni, úszni s mindezt mindennap. Nem fogja kinevetni senki a miért nem tud megbirkózni többel, mint két pohár borral! Azok az oátoba ficzkók I De hát, ugy látszik hogy olyannak kell lenni, mint a minők ők s csak akkor van az embernek sikere a nőknél . . . Ilyen Odo báró is . . . épp ilyen a csinos, kissé ostoba arczával melyen egypár elegáns vágás van, pufók, piros arczával, felpödört bajuszával ... a megfelelő önérzettel s jól táplált alarkal . . . Vájjon nehéz-e olyanná lenni, mint a milyen. Odo ? És ha Aminthogy valamenyierí nem lehetünk egyenlően iparosok, kereskedők vágy földmivelők, azonképpen nem vihetjük föl mindnyájan a diplomáig. — Ez a természetes körülmény most már arra késztet bennünket, ho£y az iskolára megérett gyermeket jóélve megfigyeljük, vájjon mire hajlik leginkább a lelke és már—már kibontakozó képességei micsoda reményeket nyújthatnak a jövőjét illetőleg,

x — s ezek szerint aztán intézkedünk is. így szokott ez történni a legtöbb családnál. Csakhogy a korai ifjúságban ritkán mutatkozik valamely határozott életpálya iránti feli ünő hajlam. Az ilyen ifjú csodaszámba megy és zseninek neveztetik. Rendes körülmények között ugy szokott lenni, hogy a gyermek csak találgat és soká nem tüd természetének megfelelő hivatást választani. Ez is, amaz is hatással van reá, a mi persze csak növeli a bizonytalanságot. Sok ehez hasonló esetbén az apa mindaddig függőben hagyja a pályaválasztást, a mig a fiúból ifjú lesfc s miként mondani szokás: csak a tizenkettedik órában dönt végre e fölött. Ilyenkor ha megüresedik, valami kisebb hivatal, vagy ha más egyeb alkalom kerül, hát azzal oldja meg a gordiusi csomót, hogy htrtelen bedugja oda az iskola porát még magán viselő fiatal embert, mert immár megunta a sok ide-oda való kapkodást, aztán meg ugy vélekededik, itt az ideje már, hogy kenyerét önmaga keresse meg az a gyerek. Lelkiismeretét pedig azzal véli' megnyugtatni, hogy vóltálcéppen mindegy, akármicsoda is az ember, csak meg tudjon élni. ' ' j ; " J ez által boldogabb lehet ... eh, ostoba, a ki nem ! . . . És a tavasz e vihara közepette szegény Róbert megfogadta magában, hogy

; „férfi" lesz „tökéletes férfi" mint a minők a társai és hozzá még a Matild férje a világ valamenyi Odojának daczára — Köszönöm ! — szólt Matild meglehetős hidegen, a mikor Róbert a hangjegyeket a zongora mellett álló asztalkára tette. — Már negyedórája várom . .. de különben — s egy pillantást vetett a hangjegyekre, — nem ezeket akártam. — Várta ? De hát a hangja az imént . . . Hát nem csupán elküldbni akart ? Igazán megbízás volt? — Az a végzetem, — szólt halkan , és akadozva — hogy sohasem tehetek a kedvedre ! 1 Matild felhagyott a játékkal, kezeit a billentyűkön pihentette és feléje fordítva feját, mosolyogva szóit: . , — Szegény Róbert! Ez egyszer Róbert kióllotfa a tekintetét. Vájjon bocsánatkérés rejlett-e a hamis mosolyban, meiy oly csábítóan játszott a finom ajkak körül ? Matild még .^indig -ránézett. . . Róbert kezdett megzavarodni, e diadalittás szemektől. Lesütötte a magáét, de a mosoly már eltűnt s Matild megint közömbösen tekintett maga elé. Mindig a leány az erősebb, mert ő nem férfi ! Matild elfordult,