Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-05-14 / 20. szám

2. PÁPA KÖZLÖNY 1899 május 14 s igy kizárta az ügyvéd jelenlétét, az uj sommás eljárás felebbviteli rendszere ezt megköveteli s igy ügyvédeinknek eltekintve, hogy tetemes költségbe kerül, lépten nyomon Veszprémbe kell utazniok. í: Hogy mit jelent Pápáról Veszprémbe utazni, ahhoz talán felesleges* kommentárt fűzni. Valóságos absurd helyzet. Ha Pápáról Veszprémbe akarunk jutni, ugy Vasmegyén kell keresztül utaznunk, de ez még csak megjárná, de a közlekedési viszonyok olyanok hogy szinte borsódzik az ember háta ha rágondol, hogy Veszprőmbe kell utazni. Ezt máskülönben már eléggé illustráltuk, szükségtelennek tartjuk ezt újból megtenni. Tegyünk meg mindent arra nézve, hogy Pápán a törvényszék újra felállitassék. Ez legyen most a jelszó. Ezt tegye megfontolás tárgyává városunk közönsége. Nézetünk szerint első sorban az ügyvédi karnak volna kötelessége ez ügyben a kedvezményezést megtenni. Hivjon össze az ügyvédi kar értekezletet és készítsen ez ügyben „Memorandumot* melyet nyújtson be a város képviselőtestületéhez. A város képviselőtestülete pedig tegye meg a szükséges lépéseket arra, hogy ezen Memorandum küldöttség utján adassék át az igazságügyminiszternek. Az idő és alkalom tudtunkkal soha se volt és talán nem is lesz oly kedvező, mint a jelenlegi helyzetben. Tudtunkkal ugyanis a törvényhozás néhány ujabb törvényszék felállításán fáradozik és ha valamely városnak van ehhez jogosultsága, ugy ehhez Pápa városának a fentsoroltaknál fogva első sorban van. Rajta tehát, tegyünk és dolgozzunk azon ; hogy Pápa városa törvényszéket kapjon ! Pollatsek Frigyes. Világitásunk reformja. Városunk minél gyorsabb és nagyobb mérvű fejlesztésére, haladására és virágzására ez u'óbbi időben lázas mozgalom indu't meg. Ez a mozgalom a közelmúlt nagyszerű haladásából, figyelmet érdemlő fejlődéséből s abból a jogos feltevésből indult ki, hogy Tarosunkban a nagyobb mérvű átalakításához szükséges erők, anyagok, szóval a fejlődéshez megkívántató feltételek teljes mértékben meg vannak, s okkalmóddal eltudjuk érni, hogy azok lassanként rendelkezésünkre álljanak. Nagyon helyes s elismerést érdemlő ez a minden körken mutatkozó élénk érdeklődés, mely fényes bizonyságul szolgál arra, hogy városunk intéző férfiai városunk vitális érdekeit szem előtt tartva S/ivükön viselik annak megérdemlett haladását és fejlődését. Nagy támaszt látunk ennek elérésében már abban is, hogy kiváló képzettségű s mindenre figyelmet fordító, derék polgármesterünk folyton azon tervezget, hogy miként volna lehetséges a város alapos átalakítása rendezése, haladása anélkül, hogy ezáltal a lakosságra ujabb teher ne háruljon anélkül, hogy ez a városnak nagyobb jelentékeny vagyoni áldozatokba kerülne. Ez érdemben a városi tanácstól sem vonhatjuk meg az érdemet, mert utóbbi időben iparkodik hivatását telkétségbeesett lumpolás két éjszaka egymásután s most ez a bágyadtság, ez a fejfájás, kábultság. Olyan vagyok, mint az öszi légy, majd eldűlök, alig tudok mozdulni. Mégis csak főlszedelözködtem valahogy. Reggelizni mentem a kávéházba. Félig még bódultan, szórakozottan forgattam a lapokat. Egyszerre valami különös ötlik a szemembe, valami csodálatosan bolond hir. Ott olvasom a nevemet. Váratlan örökség. Valami nagybátyám New-Yorkban meghalt s rám hagyta egy millió dollárnál többet érő vagyonát. Dörzsölöm a szememet. Azt hiszem, hogy álmodom. Vagy részeg vagyok még most is az éjjeli korhelykodástól? Káprázik a szemem? , De jól látom. Az én nevem: Tóth liászlö. S még a hivatalom is oda van téve mellé, hogy világos legyen, mert Tóth László sok lehet, de a statisztisztikai hivatalnál csakugyan én magam vagyok Töth László. No ez bolond história. Megyek a hivatalba, ott mindenki gratulál. Már olvasták, micsoda nagy szerencse ért. S én nem tudom, mit feleljek ? Olyan nekem ez az egész történet, mintha tréfa volna. Nem vándorolt ki nekem soha semmiféle nagybátyám Amerikába. Én vagyok az első a családunkból, a ki a vármegyénk határán tul jött, a többi mind otthon ragadt valami kis hivatalban. De hiába tiltakozom, csak azt hiszik, hogy fösvény vagyok és sajnálok a kollegáimtól egy jó vacsorát, vagy kevély lettem s nem akarok tovább velünk barátkozni. Szóval komisz fráter vagyok. A hivatalból hazajövet nagy meglepetés ért. Timár m\ az Iluska atyja, kopogtatott he hozzám. Éppen véletlen erre járt. hát gondolta, hogy beszól. A házmesterné mondta később, hogy már háromszor keresett ma. Rendkívül barátságos volt és nagyon szorongatta a kezemet. Reméli, hogy a tegnapelőtt előfordult kis kellemetlenség nem fogja megzavarni a köztünk lévő szives viszonyt. Az egész csak félreértésen alapult. Ök nagyra becsülnek egem. De tetszik tudni, sok a rosz ember, a ki szeretne konkolyt hinteni s az asszonyok mindjárt föllobbannak. Hja, persze, hosszú haj, rövid ész Na, többet nem mond. Azt hiszi, hogy megértettem. — Hát szent a barátság P — azzal búcsúzott el tőlem. S még meg is ölelt a felett való nagy örömében, hogy már most újra szent a barátság köztünk. De én nem nagyon biztam ebben az újra megpecsélt barátságban Hiszen világos, hogy ezt a barátságot csak az amerikai milliomos örökség híre lobantotta lángra s a mint kiderül az a hazugság, rögtön nagy fogyatkozása lesz ennek a barátságnak. Pedig kiderül, mert én megmondom az igazat. Lássák, hogy én becsületes ember vagyok. Megírtam a nyilatkozatomat s beküldtem annak a lapnak, a melyik a hírt hozta. Következő nap mindenki olvashatta, jesen betölteni. Ilyen körülmények között teljesen bízunk abban, hogy városunk — mely eddigi haladásával is követendő példákként áll a vidéki hasonló városok között — nemsokára teljesen le fogja vetni a mult idők kopo% toldott-foldott köntösét. Nem frázis ez, mert tapasztaljuk napról-napra hogy ez igy van. Egy ily halasztást nem tűrő s városunk haladásának kerékkötőjének tartjuk : utczáink világítását. Nem rekriminácziókép hanem csak a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy az utczai világitásunk még soha sem elégítette ki lakosságunk és városunk érdekeit s hogy alig tétetett városi intézményeink közül annyi és oly jogosult kifogás, mint éppen az utczai világítás ellen. Halljuk hangoztatni, hogy városunkban közbeszéd tárgyát képezi már hogy ezen mizérián segíteni akarnak, amit csak örömmel fogadhatunk. Mi azonban a hangoztatás mellett nem szeretnénk megállapodni, hanem igenis óhajtanánk, hogy ez rövid időn belül testet is öltsön. Villamos világítás berendezésről szól a mozgalom, amely nemcsak lakoísígunk igényeit fogná kielégíteni, nemcsak korszerű s a czéluak megfelelő volna, nemcsak emelné városunk külső képének díszét, hanem egyúttal hasznos befektetéssé válhatnék, mely évek lefolytával a közpénztár tetemes gyarapodását eredményezné s közjö védelmeinket szaporítani lesz hivatva. Nincs szándékunk ez alkalommal részletezni, hogy mily előny volna a villamos világítás berendezése, de hisz ez, azt hisszük felesleges ís. Nemcsak Tímárék is, hogy az egész milliós örökség hire mese. Csak azután mentem el Timárékhoz. Fölemelt fejjel mehettem, nem járok csalfa, hamis utakon. Tudtam, hogy nem fognak oly szivesen látni, mint ha igazán megvolna a millió dollár, de legalább látják, hogy nem atTéle svihák vagyok, mint a Kollárék veje. Csöngetek. A szobaleány kinyitja az ajtót, de mindjárt elömbe áll: a nagyságáék nincsenek otthon. Az arczárói is lehetett olvasni, hogy nem mond igazat. De még a hangját is hallottam odabent Timárnénak. Ugy ? Hát eltagadják, hogy itthon vannak ? Hát ilyen szent a barátság ? Másnap az utcán is találkoztam Timár úrra'. Szembe jött, de a mint észrevett, hirtelen átment a másik oldalra, mintha valami sietős dolga volna ott s csak onnan köszönt a kalapjával, nem igen mondhatni, hogy valami nagyon barátságosan. Most már világos [volt, hogy az én egyenes szivü nyilatkozatommal kudarczot vallottam s majdnem azt kellett óhajtanom, bár ne is nyilatkoztam volna, noha józaneszü okos emberek maguktól is kitalálhatták volna, hogy az az egész amerikai örökség csak mese. Hej, ha még egyszer előhoznánk valami lapban, bizony nem nyi'a'koznam. S mintha valami láthatatlan tündér megsejtette volna a gondolatomat, íme azt