Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-05-14 / 20. szám

1899. május 21. PÁPAI KÖZLÖNY 3. az u'.czai világítás, de iparunk ily erőre berendezése által számos intézmény fel­lendülését várhatjuk. Erről majd akkor, ha ezen eszme teljesen megérett. Most csak városunk lakosságához intézzük szavainkat s felhívjuk figyelmét ezen eszme propagálására. Csak akarnunk kell s komoly tö­rekvésünket bizonyára siker fogja ko ronázni, mert nekünk erős a hitünk, hogy városunk közönsége megelégelte már világítási mizériánkat s örömmel segitendi előre a villamos világítás ügyé­ben megindult mozgalmat, mely moz­galom egyúttal városunk érdekét van hivatva nagyban előmozdítani. Színészet Pápán. Sziniévadunk végéhez közeledünk. Színtársulatunk f. hő 18-án tartja utolsó előadását, s innen Szegszárdra megy, ahol julius hó i-ig marad. Ugy a kö­zönség valamint a színigazgató meg lehet elégedve a színi évadunk sikeré­vel. A közönség a lehető lei-jobb párt­fogásával tüntette kí a színtársulatot, viszont a színigazgató minden lehetőt elkövetett a közönség kellemes szóra­koztatására. Így alkalmunk volt két estén át Ledofszky Gizella a Magyar színház elsőrendű subrette primadon­nájának művészi játékában gyönyör­ködni. A lefolyt héten több újdonsá­gokban is volt részünk ugyszinte szer­ződtetési célból Gergely Gizellát hallot­tuk, kiről referádánkban emlékezzünk meg. Heti referádánkat adjuk a követ­kezőkben : Szombaton kitűnő zenéjü operette új­donságban gyönyörködtünk. Az »operabáI« olvasom harmadnap az újságban (ugyanab- j bari, a melyik először hozta az amerikai örökség hir ét,) hogy Tóth László, statiszti­kai hivatal jeles fiatal tagja tízezer forintot adott az inokaszentmártoni kathoükus tem­plom fölépítésére. — Mi ez ? Bo'ondoznak velem ? Va­laki engem választott ki tréfáinak a czél­táblájául ? Bosszantott a dolog ; de ha nyi­latkozom, még nevetségesebb leszek. Hol­napután megint Írhatnak rólam valami ha­sonló szamárságot s akkor megint nyilat­kozzam ? Mig ezen tűnődtem s mérgesen uta­sitgattam el a hivatalban kollegáimat, kik megint gratulálni jöttek, hát egyszer csak nyilik az ajtó s belép Tímár ur. Ugy lát­szik, hogy még azt sem várhatta meg mig hazamegyek, midjárt itt a hivatalban fölke­resett. Gyöngéd szemrehányásokkal halmozott el, hogy nem látogatom őket. Hát ez a ba­rátság ? Pedig van ám valaki, a ki nagyon várt. És a felesége is rendkívül sajnálja, hogy a múltkor nem voltak otthon, mikor szerencséjük lett volna hozzám. Csak nem neheztelek reájuk valamiért ? wk igazán nem tudják, hogy miért. Mert mindig ugy tisz­teltek, szerettek engem, mondhatja, mint a saját fiokat. Nekik nagyon fáj, hogy valami félreértés igy megzavarta köztünk a jó vi­szonyt. De legyen szerencséjük ma estére, ugy ám, h-gy vacsorára is ott maradjak. S megölelgetett vastag kövér karjaival. iránt nagy érdeklődés mutatkozott s a kö­zönség mely zsúfolásig megtölté a nézőtért nem is csalodott. Gyönyörű zenéje van és az egész estét élvezetessé teszi. Az előadás fényes sikert ara'ott, mert a szereplők kitű­nő ensenblét nyújtottak. Lévay Margit a szoba'eány szerepben remekelt. Sikkesen játszott és dalait remek kivitelben adta elő. A közönség elismerésének többszöri tapsban adott kifejezést. Mányay Aranka, ki Angé­lát játszta belépő áriájaval elbájolta a kö­zönséget. Szécsényi eleg ügyes volt Marga­rita szerepben ugyszinte Török Malvina, ki snájdig kadét volt. A közönség derültségére Miklósy válalkozott, kinek ez teljesen sike­rült Beaubisson szerepében. Kitűnő maszkja volt s szerepének minden egyes komikus helyeztét átszugeralta közönségünkre. Csö­regh napról-napra halad ugy játék mint ének tekinteteben. Egy kissé még hadarva beszél de hiszük, hogy erről le fog lassanként szokni. Csáky duettje Csöreghel igen sike­rült volt. Pozsonyi Ju'ia teljesen beleélte magát komika szerepeiben s a közönség nagyon szívesen látja őt a színpadon. Hor­váth igen ügyes vo.t mint pincér. Az előa­dás igen sikerült volt, mit főérdemül Virá­nyi karmesternek tudunk be, ki virtuozitással kezelte a karmesteri pálcát. Vasárnap délutáni előadásul »A gyi­mesi vadvirág« ment telt ház előtt. A kö­zönség igeu jól mulatott Miklósi Csura alakításán es Heltay Marciján. Lévay Margit dalait sűrűen tapsolták. Esti előadásul másodszor »Az opera­bált« ismeteltek szép számú közönség jelen­tében. Az előadásról ujat nem Írhatunk, hacsak azt nem, hogy a szereplök sokkal biztosabban énekeltek és játszottak, amit annak tulajdonitűnk, hogy az első előadás kevés próbára mehetett, ami a karmester és sugó rovására megy Mi ezt az évadban többszőr tapasztaltuk, hogy a premierek soha sem sikerű nek ugy mint a meg­ismétlések. Sok tapsot nyertek Lévay, Má­nyay és Miklósy. Hétfőn ez idényben harmadszor. »A gyurkovits leányok« kerültek színre majd nem üres ház előtt, ami előre is volt látható. Két izben ezen darab zsuffolt nézőtér előtt — No, ugy-e eljön ? Fölháboiitott a szemtelensége s tisz­tába akartam jönni vele. — Kedves Tímár ur, — szóltam hozzá, — olvasta a mai reggeli lapokat ? Mosolygott : — Olvastam. De engedjen meg egy megjegyzést, Nem ártana ám, ha néha ilyen öreg barátjától is, mint én, tanácsot kérne. ' Tízezer forint : sok az egy templomnak. Fele is elég lett volna. — Hát kérem, abból egy szó sem igaz. Mese az egész. Tizezer fillérem sincs. Megbántam rögtön, hogy kimondtam : de már kimondtam. Mindegy, hadd tudja meg az igazat. Egyszerre megnyutt az ábrázata : — Mese ? — Az. Egy darabig csak nézett rám, ijedten, hüledezve, aztán kiderült az arcza, mint a kinek eszébe jut, hogy : ohó, enge.n nem lehet elboloditani ! Hunyorgatott a szemével. Oh, oh, fur­fangos ficzkó ő, a átlát a szitán. Kiállja ő a próbát. — Ugy, ugy, hát mese ? — szólt ne­vetve. — Mindegy. Mi nem kutatjuk. Mi egyszerű, önzetlen emberek vagyunk, kérem. A kit mi szeretünk, hát szeretjük. Nem ke­ressük, hogy szegény-e vagy gazdag. Nekünk a legfőbb a gyermekünk boldogsága. Nohát ugy-e eljön estére ? Természetes, hogy elmentem s mire vége adatott de ezt az újdonság ingere s a fő­város senzátios sikere tette, de ezen előadást ily szereposztással közönségünk harmad izbm bc nem vehette. Igazoljuk ezt a »Babn« előadással, melyet ötször adtak elő telt ház­zal s szívesen látnók még egy néhányszor. Dobó Sárika jobb volt mint két izben, de ujolag kijelentjük, hogy még nem neki való szerep ez. Klenovits határozottan jobb volt mint legutóbb. Teljesen uj alakítást mutatott. Benedekről ujat nem írhatunk. O volt a lelke az előadásnak. Kedden a Magyar Színház egyik első rendű tagia, Ledofszky Gizella vendég felép­teül »A szultán « operette került előadásra. Hogy a nézőtér nem telt be teljesen arról az igazgató tehet, mert a helyárakat fele­melte. Ledofszkinak igen jó hirneve van, de annyira még nem, hogy nálunk felemelt helyárakkal telt házit csináljoa. Ledofszky Roxelanet játszta s teljesen meghódította közönségünket. Megjelenését taps fogadta s egész estén át teljes művészetét elénk tárta. Meg van benne minden jó tulajdonság, melyre egy subrette büszke lehet. Elevenség, temparementum, rutin és kellemesen csengő hang, mellyel minden registerben remekül tud bánni. Közönségünk egész estén át ro­konszenvének minden jelével tüntette ki. Méltó partner volt Mányay, ki a cimszepet fenomenális sikerrel játszta. Ugy tünt fel mintha a két művésznő vetekedett volna egymással. Hang dolgában azonban a ven­degnek alá kellett vetni magát Mányainak. A közönség tüntetett Mányai mellett. Mik­lósy a retenetes basa alakításával derültség­ben tartotta közönségünket nemkülömben Heltay is, ki az enunch szerepébea igen ügyes volt. Pesti a kellemetes basát unal­m?san adta. Kisebb szerepükben Csöregh, Török és Pozsonyi érdemelnek említést. A zenekart és kart felesleges dicsérnünk, hisz Virányi vezette őket s ezzel elég van mondva, Szerdán Ledofszky Gizella második vendégfellepteül »A bányamester« operette került szinre. Ez alkalommal rendes hely­árak mellett és ez a nézőtérenmeg is látszott amennyiben ha nem is telt ház, de a körül­ményekhez képest igen szép számú közöi ­ség nézte végig az előadást. Ledofszky Nelly lett a vacsorának, már ránk adták az áldást. Nagyon siettek vele. Félhettek, hogy ki fogok csúszni a kezeik közül. Egy hét múlva az ünnepélyes eljegy­zést is megtartottuk az egész rokonság-je­lenlétében. Láttom, hogy szerfölött nagy tisztelettel bánnak velem ezek a gazdag Inziurak s ugy rémlett, mintha több izben hallottam volna, hogy suttogják mögöttem : — Tizezer forintot adott egy templomra — Hát ezek még mindig azt hiszik ?—• mondtam a menyasszonyomnak. — Sőt ugy látom, még a szüleid is. Föl kellene világo­sítani őket. — Hagyd csak! — intett a meny asz ­szonyom, hadd higyjék. Te nem tehetsz róla. — De mégis szégyellem, ha majd kisül. — Hogy sül ki? — Hát az inoka-szentmártoniak nyilat­koznak. — Nyilatkoznak ? Hiszen nincs iá Inoka Szentmárton a világon. — Hát te azt honnan tudod ? — szól­tam meglepetve. • r — Hát csak tudom. ( í»> Nagyon gyanúsnak tetszett az a nevelés. — lluska, tán c^ak nem te magad . . ? — D: én magam! — bólintott a fejével. — Szüleidnek meg kell mondani az igazat! — intettem komolyan. — Vin jó dolgom, — nevetett pajko j san a vál'ait vonogatta. — Te megmondhat tod, ha akarod. Neked úgysem hisznek. Majd az esküvőnk után, Laczi. Majd akkor.

Next

/
Thumbnails
Contents