Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-03-06 / 10. szám
A közgyűlés tehát a felügyelő bizottság jelentésének meghallgatása után minden vita nélkül magáévá tette, helybenhagyta a mérleget és felosztási javaslatot, mely szerint a 11012 irt 54 krra menő tiszta nyereményből az alapszabályszerü jutalékok levonása után osztalékul 10 frtjával 500 részvény után 5000 frt., az intézetnél alkalmazottak külön javadmazása 380 frt, a városházi szegények részére azonnal leendő végett kiosztás 100 frt., a helybeli négy ' Bhitfelekezet szegénysorsu lanulói részére 100 frt. megszavaztatott, a 4055 írt. 04 kr maradvány pedig ajtarlalékalap hoz csatoltatott, mely ekkép 37982 frt 61 krra emelkedett. Elhatározta, továbbá a közgyűlés az igazgatóság indítványa alapján, hogy a társaságnak eddigi 25000 frt részvénytőkéje a tartalékalapból 50000 frtra emeltessék fel és hogy a régi részvények levonása mellett ezek 100 névértékű 500 darab uj részvénnyel cse réltessenek ki. Az ekkép szükségessé vált alapszabály módosítások elfogadhatván, a közgyűlés dr Lőwy László részvényes indítványára a vezérigazgatónak és az igazgatóságnak az intézet megszilárdítása és felvirágoztatása körül kifejtett buzgó és sikerds tevékenységeért köszönet és elismerést szavazott. Az alapszabályok értelmében az igazgatósagból kilépett 3 tagnak helye lévén betöltendő, a 150 szavazattal egyhangúlag megválasztattak : Fischer Adolí, ifj. Martonfalvay Elek, és Lőwy Adolf. Az ekkép kiegészített igazgatóság tagjai : Bock István, vezérigazgatón kivül Baranyay Zsigmond, Fischer Adolf, dr. Koritschoner Lipót, dr. Kende Adám, Lővy Adolf, ifj. Martonfalvay Elek es Wittmann Ignácz. A felügyelő bizottság eddigi^tagjai: Dr. Antal Géza, Mésráros Károly és Marton Ignácz újból megválasztattak. A közgyűlésnek több tárgya nem lévén, elnök a közgyűlést befejezettnek mondotta. A mult hétről. Eltemettük a farsangot s a böjti hangulatnak kellene rajtunk erőt venni, de mi a hagyományos böjti mulatságokat a világ minden kincseért sem áldozzuk fel. Karneval herceg uralkodása lejárt ugyan, de ő azért inkognitóban még köztünk maradt és megvárja az izr. nőegylet szövetkezett ker. ifjúsági önképző kör jux estéiyét. Nem mint hivatalos személyiség, de álarc alatt vesz részt. Hogy meddig marad itt nem tudom annyit tudok, hogy Katzenjammérja van s mig ez tart, nem távozik körünkből. Karneval herceg bucsuztatóul a következő »legfelsőbb kéziratot» bocsájtotta ki. Kedvelt hiveim ! Judittatva érezzük magunkat, hogy az idei farsangi évadot, melynek napirendjével mindvégig megelégedettek valánk, berekeszszűk. Sült Józsefné, Weber Rezsőné, Körmendy Béla egyleti elnököknek a helybeli honvédhuszárezred tisztikarának, ugy az öszszei bált rendező vigalmi bizottságok tagjainak s miudazon gondos mamáknak s leányoknak, nemkülönben azok gardedámjainak s mindazon kedvelt hiveinknek, kik ezek mulattatására a Griff nagytermében az idei farsangon megjelentek és udvartartásunk fényét emelték — fenséges üdvözletünket ! Ez alkalommal fentebb megnevezetteknek azon kedves estélyekért, melyeket udvartartásunk tiszteletére rendeztek legfelsőbb megelégedésünket fejezzük ki és udvarmesteremet megbízom, hogy a rendjelek kiosztására a böjtben hozzám felterjesztést tegyen hogy már a jövő évi uralkodásunk kezdetén már viselhessék, Meghagyjuk továbbá, hogy a lefolyt estélyekhez hasonlók ezentúl is minél gyakrabban rendeztessenek s hogy azokon megjelenni mindenki kedves kötelességének tartsa kilátasba helyezvén, hogy mindkét nembeli ifjúság számára »Hymen lánczai« házi rendünk viselhetési jogát dijmentesen adományozandjuk. A böjti mulatságon hivatalosan nem jélenhetünk meg s igy azokról való tudósítással »Frici« hívünket ezennel megbízzuk, kinek erkölcsi kötelessége leend hü referádát kabinet irodánk utján hozzám juttatni. Midőn még rokoni szeretettel felkérjük híveinket, hogy a szivekbe mártott nyilakat összeszedje s a Griff nagytermében felejtett üres puzdránkkal együtt húshagyó keddi jelentésének és működésenek pentos kimutatásával hozzánk eljuttatni ne terheltessék, állandó kegyeinkről továbbrn is biztosítjuk. Ámor s. k. Karneval hg. s. k. Ezt a kiáltványt bocsájtotta ki Karneval herceg a pápai híveknek, melyre legközelebb kénytelen leszek a búcsúztatóra a választ közönségünk nevében felterjeszteni. Megtettem volna most is, de megrázom a ma esti jux concertot s ezzel kapcsolatos jelentést is megküldöm hozzá. Most pedig bocsássanak meg, hogy nem foglalkozom a többi heti eseményekről, mert sietnem kell a »Jux estélyre ! Frici. Az hirlik . . . Az hírlik, hogy Pápa városának ez évben nem lesz elég hosszú a bojt, hogy az adósságcsiníilásért vezekelhessen. Az hirlik, hogy városunk polgármestere azt az elvet vallja, hogy a mi még nincs, az még mindig lehet. Az hirlik, ho^y a polgármester szeretne, de már nem tud — táncolni. Az hirlik, hogy a rendőrkapitánynak még a fiakkeros lovak sem akar nak már szót fogadni. Az hirlik, hogy a rendőrkapitánynak rosszlelküségét öröklött csaladő betegségnek m«>ndják. Az hirlik, hogy a Jókai körben nemsokára egy hegedűs fog felolvasást tartani. Az hirlik, hogy a Jelmez estélyen több elegánsan berendezett, két külső és két belső kamrával ellátott garcon sziv volt kiadó, Az hirlik, hogy a tegnapi Jux estélyen valódi parthie áruk voltak nagy menyiségben feltalálhatók. Az hirlik, hogy a katholikus kör farsangi estélyén a francia négyest spanyolul táncolták. Az hirlik, hogy a Jókai Mór utcai pjetykafcnöknő nyelve már spirituszra vár. - Az hirlik, hogy a vízvezeték púposát még mindig a bába ápolja. Az hirlik, hogy a vízvezeték púposát ma holnap a városból kirúgják. Az hirlik, hogy a Corvin utcai füszerkereskedő azért r em jár az utcán mert mindig szagot terjeszt. Az hirlik, hogy a 4tegnapi Jux estélyen két sziv Benő-tt. Az hirlik, hogy a Jókai Mór utczai dáma negyedben többen előmunkálati engedélyt adtak. Az hirlik, hogy a dohánygyári leányok a bújt ben nem birj'ák ki a bőjt ölést. Az hirlik, hogy Pápán van egy család. ahol| minden mulatság után a fiatalembereket káposztaleves csíkkal és kolbásszal tartogatják. Az hirlik, hogy a Pápa Közlöny .szerkesztője mindig a melegágyról álmodik. — Tisztújító közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete mint értesülünk í. hó 23-ííra tisztulitó közgyűlésre lesz egybehiva, melynek egyedüli tárgya a módosított szabályrendeletben előirt gazda és rendőrbiztosi állás betöltése lesz. — Személyi hir. Fenyvessy Ferencz dr. városunk orsz. képviselője tegnap délután a gyorsvonattal néhány napi tartózkodásra városunkba érke zett. — Küldöttség a kultuszministerhez. A pápai, állami tanítóképezde igazgatótanácsának f. évi hó 22-én tartott gyű léséből Papp Sándor, kir. tanfelügyelő vezetése alatt Gyurátz Ferencz, püspök, Pethő Menyhért, algymn. igazgató és Szováthy Lajos tanítóképzői igazgató tanácstagokból álló deputáció küldetett ki, hogy fa nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi, mi kir. minister Urnái az uj tanitóképezdei épületnek a lapunk mai számában megkezdett elvek alapján bent a városban, a Woyta féle telken leendő és építtetésével a rohamos fejlődés szükségelte minélelőbbi megkezdetését kérelmezze. A küldöttség fogadtatásának előkészítésére s az abban va'ó részvételre nagyságos országgyűlési képviselőnk fog fölkéretni. Hitelesen tudjuk hogy az igazgató tanács városunk ügybuzgó, a nemzeti kulturáért lelkesülő fenkölt szellemű polgárai közül is mentől többnek csatlakozását e küldöttséghez kimondhatatlan örömmel látja ; mire nézve a jelentkezések a képezdei igazgatónál szóval, vagy levélileg történhetnek.