Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-03-06 / 10. szám
— Március 15-ike megünneplése. A „pápai ev. ref. föisk. ifjúsági képzőtársulat a főisk. ének- és zenekar közreműködésével 1898 évi március hó 15 én este a városi színházban a szabadságharcz 50-ik évfordulóján emlékünnepet rendez. Kezdete 7 órakor. Helyárak : Nagy-páholy 4 frt. Kis-paholy 3 frt 50 kr ^Erkélyszék 1 frt. Támlásszék 80 kr. Zártszék 60 kr. Zártszék 60 kr. A karzati és földszinti állóhelyek a tanuló ifjúság számára van fentartva. Jegyek előre válthatók Vargha Kálmán társulati pénztárosnál a theol. akadémia épületében naponként, d. e. 8--12ig s az ünnepély napján este 5 órától a színházi pénztárnál. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a társulat. Az ünnepély után a „Griff"-szállodában társasvacsora s végeztével táncmulatság lesz. — Vízügyi értekezlet. A vizügybizottság f. hó 9-én — szerdán — dé lután 3 órakor a városháza nagytermében ülést tart. — Egyesitett énekkarok, A március 15-én, ez ö.ökhagyásu nap emlékére, délelőtti 10 órakor, a főgymn. tornatermében tartandó városi díszgyűlésen a tanítóképző ifjúsága is — mint e nemes városnak édes gyermeke — tevékeny részt kivan venni s e czélból az intézet igazgatója arra kérte derék polgármesterünket, hogy engedné meg a képezdei énekkarral — egyesülve a főiskolaival s esetleg több más énekkarral az örökemlékii diczgyülésnek nemzeti imákkal a Hymnuszszal való bevezetését s a szózaUal való bezárását. Hazafiaslelkü, kitűnő polgármesterünk látható örimmel egyezvén bele az ifjúság e nemes, hazafias készségű ajánlkozatába : a résztvevő, ünneplő közönségnek alkalma lesz egy olyan énekkar előadást hallani, a minő nagyszámú tagokból álló énekkar e városban még soha nem működött. — EskÜVÖ. Lángráf Zsiga uradalmi nagybérlő f. hó 15 én d. e. 10 órakor vezeti mennyezet alá Wittmann ignácz nagybérlő bájos leányát Olgát. Áldás és boldogság kisérje az uj frigyeseket ! — A vincellérképzö iskola felállítása ügyében a városi tanács felterjesztést intézett a földmivelésügyi miniszterhez, melyben a miniszter támogatását kéri s ennnk mielőbbi felállítását kérelmezi. — A ker. betegsegélyzö pénztár f. hó 27-én tartott igazgatósági ülésben a Szokoly Ignácz lemondása folytán üresedésbe jött titkári állásra Brenner Ferencz ellenőr, ennek helyébe pedig Repüli Dezső lettek .megválasztva. — EskÜVÖ. Szántó Sándor, lukovistyei körjegyző, városunk szülötte, f. hó 15-én vezeti mennyezet alá Rimaszombaton fíonnenschei n Berta kisasszonyt. S"ivb31 üdvözöljük az uj jegyespárt 1 — Ipartestületi közgyűlés. A pápai ipartestület márczius hó 6-án — ma — délután 2 órakor saját helyiségében évi rendes közgyűlést tart, melyre a testület összes tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. Baranyai János ipartestületi elnök. Társorozat : 1 A testület mult évi működéséről szóló elnöki jelentés. 2. A pénztár mult évi zárszámadásának megvizsgálása és a számvizsgálók jelentésének jegyzőkönyve felolvasása. 3. A folyó évi költségvetés megállapitása. 4. Az ipartestületi betegsegélyzö pénztár részére 20 közgyűlési kiküldött iparos tag, i rendes és 1 pót felügyelő bizottsági tag választása. 5. Oly indítványok tárgyalása, melyek a közgyűlés napját megelőzőleg 5 tag aláírásával ellátva 3 nappal az elnökséghez beadatf-ak. 6. Ügyész, jegyző, továbbá 30 rendes, 10 pót elöljáiósági és 3 számvevő lag választása ; megjegyzendő, hogy tisztviselővé, továbbá elöljárósági taggá azon testületi tag választható, ki legalább 3 év óta a város területén mint önálló iparos működik. — A pápai állami tanítóképezde lelkes ifjúsága márczius 15-ikének 50-ik évfordulóján délután fél 3 órakor nagyobb programmszerü emlékünnepélyt rendez, »a nemzet virága« lelkesedésének nyilvánulásai iránt érdeklődő művelt közönséget már most eleve is figyelmeztetjük. A programmot jövő számunkban közöljük. —• Felolvasás. Főtiszt. Serédi Dénes szt. Benedekrendü gymn. tanár ur a helybeli »Kath. Legényegyletben f. hó 20-án d, u. 6 órakor felolvasást^fog tartani, melyre úgy az egylet tagjai, valamint az érdeklődők tisztelettel meghívatnak. — Halálozás. Mély részvéttel fogadtuk azon szomorú hirt, hogy özv. Rechnitz Fülöpné f. hó 3-án jobblétre szenderült. A megboldogultban a gyermekek a gondos anyát a család a jó rokont, a szegények jóttevőiüket gyászolják. Temetése f. hó 4-en nagy részvét mellett ment végbe. A család a kóevtkezö gyászjelentést aeta ki : Alulírottak az összes rokonság nevében mélyen megszomorodott szívvel jelentik özv. Rechnitz Fülöpné született Schlesinger Rozáuak folyó évi márczius hó 3-án életének 53-ik évében hossz&s szenvedés után történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hűlt tetemei f. hó 4-en délután V-24 órakor fognak a papai izr. sírkertben örök nyugalomra helyeztetni Béke és áldás lengjen hamvai felett ! Pápán, 1898. márczius 3. Rechnitz Béla Rechnitz Janka, ferjezett Ehrlich Ignátzné, Rechnitz Gyula, Rechnitz Henrik, Rechnitz Mariska gyermekei. Schesinger Ignátz, Schlesinger Samu, Schlesinger Albert, Rapoch Ármin né, Günsberger Lázárné testvérei. A „pápai kath. kor" márcz. 13-án vasárnap d. u. 6 órakor fog azon eszmék iránt érzett lelkesedésének kifejezést adni, melyek diadalra-jutásának 50-ik évfordulója márc. 15 én lesz. Ez ünnepélyen Varga József igazgatótanitó tart visszapillantást a 48-as eszmék fejlődésére. Ehhez járul Sülé. Gábor tanító szavalata és a férfikar énekei. Az ünnepélyt társasvacsora követi. — A pápai áll. seg. polg. leányiskola f. hó 14-én, a márcziusi napok 50-ik évfordulója alkalmával, saját helyiségében iskolai ünnepet rendez. Az ünnepély hivatalos jellegű lesz, ameRynyiben a helyiség szűk volta miatt az ünnepségre csak a városi T, Iskolaszék és a helybeli két lap T. Szerkesztői lesznek hivatalosak. Ez alkalomból az intézet növendékei koszorút helyeznek a színház téri honvédszoborra. A koszorú szalagjára, mely a testület ajándéka, a felirat kihimzését, Barhth Mariska úrhölgy, az intézet kézimunka tanítónője, volt szíves elvállalni. — Zászló felavatás. A dunátuli evang. reform, egyházkerület pápai főiskolájának tanárkara és tanulóifjúsága 1848 márcz 15-nek félszázados évfordulóján folyó évi márczius hő 15-én, délelőtt 11 órakor tartja az uj fögymn. tornatermében az ifjúság uj zászlójának felavatási ünnepélyét. Az ünnepély sorrendje : 1. „Hymnusz" Énekli a föisk. énekkar. 2 „Megnyitó beszéd" Tartja Kis József közigazgató. 3. A zászlót a főgymn. ifjúsági segitő-egyesület nevében a főiskolai részére átadja Faragó János elnök. 4. A zászlót a főiskola részére átveszi Antal Gábor püspök. 5. „Szózat.* Énekli a föisk. énekkar. — Eljegyzés. Kap ácsy Pál p. teszéri körjegyző jegyet váltott, Glatz Erzsikével L. Patonán. Gratulálunk ! — Jux concerl. Tegnap esfe tartotta meg az izr. nőegylet és a ker. ifjúsági önképző kör nagy érdeklődést keltett jux-concertet a Grift nagytermében. Lapunk zártakor még javában folyik a fényes sikert aratott estély, melyről bővebben lapunk jövő számában fogunk megemlékezni. Találtatott. Folyó hó 4 én a pápa-kovácsi határban az országúton egy utazó (koczkás vászonboritékban) fekete bőrtáska találtatott, Tulajdonosa Pápa-Kovácsiban Kom Ignácz ny. kasznárnál átveheti. — Árverés az állomásnál. A kézbesíthetlen és fölös szállítmányok nyilványos árverés utján f. ho 21-én délelőtt 9 órakor kerülnek eladásra a helybelyi állomás teheráru raktárában, melyhez a közönség ez uton meghivatik, — Hazajöttek zenészeink. Helybeli zenekarunk Füredi Kálmán vezetése alatt néhány év előtt Budapestre költözködöt hol a főváros közönsége tetszését kivívta magának, de ők is belátták a közmondás .gaz voltát »hogy mindenütt jó, de legjobb otthon« és hazajöttek újra közibünk. Ami »Foszák« jelenleg magyarosított Füredi bandánk állandóan haza jött és ma esti 8 órtkor a Grünhut kávéházban tartják első hangversenyüket. —- Hölgyeim ! Bécsben a legelő kelőbb nöi divatteremben mint szabásznő mőködtem s mint ilyen alkalmam volt a legfinomabb izlést is kielégiteni. Kérem az igen tisztelt hölgyközönséget minden e szakmába vágó munkával bizalommal hozzám fordulni. Szolid kivitel, finom izlés és olcsó árak. Üzlet Nóbel féle házban Kosssuth Lajos utca. Mély tisztelettel S e 1 i n k ó ^ Józsefné.