Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-03-06 / 10. szám

a tulajdonságból egy szikrával sem rendelkezik. Vagy talán azt nevezi a rendőrkapitány tapintatnak, hogy a vá ros lakosságára a -büntetések maxinu­mát rójja fel; vagy talán azt, hogy a kereskedőket és iparosokat hetivásár alkalmával idézi maga elé; vagy talán azt, hogy az úgyis megterhelt lakossá­got ujabb és szükségtelen terhekkel sújtja ? S hogy ez igy van, bizonyítják azok a számtalan panaszok, melyek kó­rusban hangzanak el s a legnagynbb elkeseredést szülik városunk lakossága között. Nap-nap után nem hallunk egyebet, mint a rendőrkapitány túlka­pásairól. Ez igy nem tarthat tovább, ezen változtatni kell. Ha azt hiszi a rendőrkapitány, hogy ha Ő a főispán kegyelméből ez állásba helyeztetett, hogy ő most már basáskodhatik tetszés szerint a lakos­ság felett, akkor nagyon téved. Nem erre nevezték ki öt ez állásba, hanem arra, hogy a rend öre legyen. Az ö viselkedése pedig nem rendet, hanem felháborodást kelt. Rendet mi is várunk, még pedig feltétlen rendet, söt követeljük azt a rendőrkapitánytól, amint az meg is volt eddig is. S hogy nem kellett nálunk eddig oly eszközökhöz nyúlni, mint azt a jelenlegi rendőrkapitány teszi, fénye­sen igazolta azt elődje Mészáros Károly jelenlegi közkedvelt polgármes­terünk. A je'enlegi polgármesterünk 14 éven át viselte a rendörkapitányi tiszt­séget, anélkül hogy alkalmat adott volna a lakosság panaszára, vagy a sajtó fi­gyelmeztetésére. Közkedvelt volt egy­aránt tapintátos volt amint azt egy rend­őrkapitánytól el is lehet várni, nem a Nehezen vártam a vasárnapot, mikorra jelezve volt érkezése. Beköszöntött a nagy nap ; reggel már négy órakor felébredtem s azon tanakodtam, hogy hogyan lesz illőbb ha korán felkelek és a reggelinél már felöl­tözve várom a vendéget, vagy ha csak dél­tájban mutatom magamat. Végre is az utób­bira határoztam el magam. Könyvet vettem hát elő, meggyújtottam a lámpát s olvasni kezdtem hogy elkergessem az időt, aludni már képtelen lettem volna. Mama meg az angol kisasszony (minek is vannak az an­goloknak ilyen csúnya bogaraik !) reggel hét órakor benyitottak hozzám s felkelésre sür­gettek. Papa már kikocsizott az állomásra, unokafivérem mindjárt itt lesz. Én, hogy ágyban maradhassak, azt füllentettem, hogy igen rosszul érzem magam, mire anyám nem ellenezte ágyban meradásomat s a kisasz­szonnyal együtt kiment a szobából. Csakhamar kocsizőrejt hallottam s rög­tőn megismertem a szürkéink dobogását. Szi­vem hevesen kezdett dobogni s kiugrottam az ágyból, rohantam az ablakhoz, hogy leg­alább meglássam a jövevény arczát, haját és bajuszát. De bizony nem láttam semmit, atyám hatalmas termetével ugy elfeledte Gyulát, hogy mikor a kocsi az ablakom mel­lett elgördült, csalódottan tértem vissza ágyamhoz. Siettem hát felöltözni és ugy tiz órára lakosság bosszantását, hanem azok ér­eekeit tartotta szem előtt. S mit tapasz­taltunk ezen 14 év elatt ? Azt, hogy Pápa városában példás rend uralko­dott s egyetlen egy városi intézmény sem felelt meg olyannyira hivatásának mint a rendőrségi intézményünk. Nos hát Szokoly Ignátz rendőrka­pitány ur vehetne példát elődjétől. Ön sem kívánhat mást mint rendet, Önnek sem lehet más hivatása, mint, a lakos­ság érdekeit képviselni. Elődje is élt a büntetés jogával, de nem azzal, hogy a lakosságot szipolyozza. Ezt megmon­dani kötelességönknek tartottuk annyi­val is inkább, mert a közvélemény dik­tálta ezt tollúnk alá. A rendőrkapitánynak már hiva­talba lépését sem valami nagy sympá­thiával fogadta a lakosság, mostani viselkedésepedig fokozza az anthipátiát. A közvélemény hangos megbot­ránkozása iratja velünk ezen cikket s mi csak azon jó tanácsot adhatjuk ezek után a rendőrkapitánynak, hogy ne él­jen vissza a lakosság türelmével és ne menjen a végletekig, mert ennek igy jó vége nem lehet. Szakítson ezzel a rendszerrel s lépjen azon útra, melyen elődje 14 éven keresztül a lakosság teljes megelégedésére haladt. Ha pedig nem fogadja el taná­csunkat s tovább í'olytatj a a basásko­dást ugy maga magának tulajdonítsa a következményeket, mert legyen meg győződve, ho^y a lakosság fog majd utat és módot találni ezen nyügőt ma­gáról lerázni s akkor nem ugy mint jelenlegi cikkünk elején kezdtük, ha­nem örömmel fogjuk konstatálni ho^y: A rendőrkapitány lemondott : Pollatsek Frigyes. előkerültem a szobából. Az ebédlőben reg­geli mellett ült a társaság s én félénken nyi­tottam a szobába. Szemben találtam magam a várva-várt vendéggel. Bemutattak, és én, édes Ellám az arczába néztem, megnéztem haját, az szőke volt, megnézhettem volna bajuszát, de annnak még csak a helye volt meg. Sebaj, azért szép fiu volt. Csakhamar megbarátkoztunk. Elmondta, hogyan került ide. Mint nyolezadik gymna­zista az utolsó évben ezer forintnak hágott a nyakára s igy atyja elhatározta, hogy ő meg ennek a czélt alan költe kezésnek hág a nyakára s elküldte atyámhoz hogy itt megtanulva a gazdálkodást átvegye a bir­tokuk kezelését. De abból, mondta ő, semmi sem lesz. Ő imádja aranyos .... Buda­pestjét s ha itt szívesen is marad, mert aranyhajam ide bilincseli, haza nem megy a birtokra eltemetni „magát". Te, képzeld Elluskám, ötödik nap Gyula szerelmet vallott, hatodik nap neki Ígértem a kezemet, hetedik nap, oh ne gondolj semmi rosszat, egyszer megcsókoltuk egymást. A csók izében papa bajuszpedrője szagát is megéreztem, rákente a bajusz helyére. Hét hét mult el s mi elhároztuk, hogy egymásért elünk-halunk. E két hét alatt azon­ban a birtok egyszer sem látta unokabátyá­mat. Délben kelt föl, a délutánt velem töl­tötte és éjjel vadászni ment. Egyszer azután mégis kora reggel kel­A tanítóképezde ügyében. Hosszas szünet után újra hallunk valamit a városunkban felállítandó ál­lami tanítóképezde ügyében. Régi dal­ról hallunk zengeni ugyan, de azért mégis jól esik látnunk, hogy nem aludt el teljesen azon fontos kérdés, melyet utóbbi időben teljes homály fedett. A felépítendő állami tanítóképezde helyéül ugyanis a földmives iskola kö­zelében választottak telket, mely válasz­tás ellen a tanítóképezde tanácsának több kifogása van. Erre vonatkozólag megbízta a tanács Szovéihy Lajos igazgatót, hogy ez ellen felterjesztéssel éljen a kultuszministernél, ki ezen fel­terjesztést hozzánk közlés végett be­küldötte. Mi készséggel teszünk eleget az igazgató kérelmének már annyival is inkább, mivel teljesen egyetértünk a a felterjesztésben felemlített kérelmük­kel s azt hisszük ily nézet uralkodik városszerte is. Tekintve a felterjesztés nagy terjedelmét ezt folytatólag közöl­jük három részletben. A felterjesztés a következőkép hangzik : Kegyelmes uram!! A pápai, állami tanítóképezde igazgató­tanácsa folyó évi november hó 11-én larlott gyűlése jegyzőkönyvének 10-edik pontjában midőn az ez évi február hó 25-én tartott ta­nácsülésében egyhangúlag elfogadott, képez­dei építkezési „Véleményes" javaslatba zárt nézeteit, czélsze'rüségi indokait, hosszas ta­pasztalatok által érlelt, a helyi viszonyok pártatlan mérlegelésén s az igazi tani Lói hi­vatás magasabb nézőpontból való méltatásán alapult, legbensőbb, hazafias meggyőződésből eredett megnyilatkozásához való ragaszko­dását újból manifesztálja: egyenesen rámutat a helyre, mely bent a városban — de mégis közel a földműves-iskolához — a Pápán épí­tendő képezde egyesegyedüÜ, alkalmas hely­lyéül kínálkozik. lett fölkelnie , atyámnak vagy 12 ezer fo­rintot kellett beküldenie a megye székváro­sába. A pénznek reggel 9 órára ott kellett lennie, s „Gyulámat" már hét órakor elküld­ték vele. Én tálaltam fel a reggelit s talán ezért evett abból oly mohón az én drága szerelmesem. Ujjammal bucsucsókot küldtem utána, mikor a kocsiból vissza-visszanézett ; nehe­zen vártam a delet, a mikorra visszaigér­kezett. Ámde este lett sa lovagom nem jött vissza. Mama összebuggott alyámmal s én a legnagyobb szerencsétlenségtől tartottam : kirabolták ? megölték ? talán halva fekszik az országúton . . . De nem ! Csakhamar jött egy felvilá­gosító levél. Tőle volt. A levélben ennyi állott : Kedves bácsi ! Nem tudom meg­szokni a falu porát, a velem vitt 12 ezer frttal visszamegyek a fővárosba. A papának Írjanak a pénzért, s egyút­tal irják meg, hogy tiszteltetem. Gyula. Képzeld, a gazember megszökött a pénzzel ! Nélkülem szökött meg, még csak nem is üdvözölt ! Egy szóval sem emléke­zett meg rólam, sem a hűség esküjéről, mit nekem tett . . .Ez annyira elkeseritett, hogy zokogásra fakadtam. Marna, papa, a kik eddig versenyt szörnyűködtek a fiatal sikt kasztó vakmerőségén most elképedve néz­tek reám : Mi tör-tént veled Ilus ?

Next

/
Thumbnails
Contents