Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-01-01 / 1. szám

Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására hozni, hogy a Bll­path utcza (özv. Szabadi Frank féle ház) első emeletén egy a kor igé nyeinek teljesen megtelelő Tincxinko: 9íw rendeztem be, melyet 1898 évi január hó 1-ével megnyitok. Számos éven át a m. kir. operá­nál mint ballett táncosnő voltam alkal­mazva ezenkívül pedig Mazzantini bal­lett mesternek tanítványa voltam, mely körülmenyek folytán elég hivatottnak érzem magam, hogy tánciskolámban a táncfajok minden egyesét növendékeim­mel képes leszek elsajntitattni. Főtörekvésem lesz, hogy táncisko­lámban növendékeim a táncban a sik­kes és elegáns magatartást tanulják. Beiratkozni lehet mai naptól el kezdve mindennap lakásomon Kigyó utca 325 szám alatt. A n. é. közönség becses pártfo­gását és jóindulatát kérem ezen uj vál­lalatomhoz, melyek után marad'am Teljes tisztelettel Mayersberg Frida tánctanitónő. mt •j azleött »áitalános labdacsok« mely utóbbi nevet teljes joggal megérdemlik, mivel csak­ugyan alig létezik betegség, melyben ezen labdacsok csodás hatásukat ezerszeresen be nem bizonyították volna. Evtizede>j óta ezen labdacsok általános elterjedésnek örvendenek és alig van csa­lád, melyben ezen kitűnő háziszerből készlet nem volna található. Számtalan orvos által ezen labdacsok háziszerül ajánltattak minden oly bajoknál, melyek a rosz emésztésből és székrekedésből erednek, mint epe-zavarok, májbajok, kólika, vértódulások, aranyér, béltétlenség s hasonló betegségnknél. Vértisztitó tulajdonságuknál fogva kitűnő hatással vannak verszegényseg s az abból eredő bajoknál is : igy sápkórnál idegességből szár­mazó fejfájásoknál stb. Ezen vértisztitó labdacsok oly könnyen hatnak, hogy a legcse­kélyebb fájdalmat sem okozzák és ennek folytán még a leggyengébb egyének de még gyermekek altal is minden aggodalom nélkül is bevehetők. Ezen vértisztitó labdacsok csakis a Pserhoffer J.-féle az »arany birodalmi almához« czimzett gyógyszertárban Bécsben I., Singerstrasse 15 szám alatt készitetnek valódi minőségben s egy 15 szem labdacsot tartalmazó doboz ára 21 kr. Egy csomag, mely­ben 6 doboz tartalmaztatik, 1 frt. 05 krba kerül. Az összeg előzetes beküldésnel bér­mentes küldéssel együtt : I csomag 1 frt. 25 kr. 2 csomag 2 frt 30 kr. 3 csomag 3 frt. 35 kr. 4 csomag 4 frt. 40 kr. 5 csomag 5 frt 20 kr. és 10 csomag 9 frt. 20 krba kerül. NB. N-tgy elterjedésük következtében ezen labdacsok a legkülönfélébb nevek és alakok alatt utánoztattak ; ennek következtében kéretik csakis Psérhoffer J.-féle vértisz­titó labdacsokat követelni és csakis és csokis azok tekinthetők valódiaknak, melyek használati utasítása a Pserhoffer J. névaláirássai, fekete szinben és minden egyes doboz fedele ugyanazon aláírással vöiös szinben van ellátva. A számtalan hálairatból, melyet a labdacsok fogyasztói a le^kü'önb özőbb és leg­nehezebb betegségek után egészségük visszany erése folytán hozzánk intéztek, ezen he­lyen csakis néhányat emiitünk azon megjegyzésse 1, hogy mindenki, a ki ezen labdacso­kat egyszer használta, meg vagyunk győződve, a/.okat tovább fogja ajánlani. Kölu, 1893. április hó 30 án, Tisztelt Pserhofer ur! Legyen oly szíves és küldjön nekem ismét 15 teker­cset az ön fölülmulhatlan vértisztitó labdacsaiból után­vétellel. Fogadja ez uton is a legmélyebb köszónefeimet labdacsai csouihatásáért. Maradok teljes tisztelettel Pawlislik Ferencz; Köln, Liiídenthal. Hrasche, Földnik mellett, 1887. szept. hó 12-én Tekintetes ur ! Isten akarata volt, hogy az ön labdacsai kezeim közé kerültek, melyeknek hatását ezennel megírom : En gyer­mekágyban meghü tem olyanryira. hogy semmi munkát sem voltam többé képes végezni és bizonyára már á holtak közt volnék, ha az ön csodalátraméltó labdacsai engem nem mentettek volna meg. Az 1-ten áldja meg önt ezért ezerszer. Nagy bizalmam van, hogy ezen lab­dacsok engem is tökéletesen ki fognak gyógyít ni, a mint már más >knak is egészségük visszanyerésére se­gítségül szolgáltak. Knííicz Teréz. Bécs-Ujhely, 1887. november 9-én Mélyen tisztelt ur ! A legíorióbb köszöneiemet mondom ezennel Önnek 60 éves nagynéném nevében. Az illető 5 éven át szen­veded gyomorhurutban és vizkórságban. mát' életét is megunta, mjlyről egyébként le is m mdott, midin vé­letlenül egy dobozt kapott az ön kitűnő véríisztitó labdacsaiból s azoknak állandó használata folytán tö­kéletesen kigyógvult. legfőbb tisztelettel Weinzettel Josefa. Eichengraberamt, Gfohl^mellett, 1893. márcz. 27. Tekinteles ur ! Aluliroit iamételten kér 4 csomagot az ön való­ban hasznos és kitűnő labdacsaiból. El nem mu­laszthatom le,nigyobb elismerésemet kifejezni ezen labdacsok értéke felett és azokat, a hol csak alkal­mam nyilik. a szenvedőkn legmelegebben finom ajánlani, zen hálairatom tetszés szerinti hasz íáli­sára önt ezennel felhatalm i?ora, Teljes tisztelettel II ihn Ignácz. Gotschdorf, Kolbach mellett, Szilézia, 1896. október 2-án' T. ur ! Felkérem, miszerint az ön vértisztitó lab­dacsaiból egy csomagot 6 dobozz il küldeni szíves­kedjék. Csak ts az öu csodálatos labdacsainak kö­szönketem, hogy egy gyomorbajtól, mely engem öt éven át gyötört, megszabadultam. Ezen labdacsok nálam sohasem fognak kifogyni s a m'dön leg­forróbb köszönetemet kifejezem, vagvok tisztelettel Zwikl Anna. Bernhardi alpesi-fü liquer Bemhard w. o­tól Bregensben '/, üveg 2 frt 60 kr, '/ 2 iiveg 1 fit 40 kr, '/ 4 üveg 70 kr. Amerikai köszvónykenöcs, gy° rs és bizto s hatású legjobb szer minden köszvényes és csúzos bajok u. m. : gerinczagybántalom, tagszaggatás, ischias, mig­raine, ideges fogfájás, főfájás, fülz aggatás, stb. s b. el­len, 1 frt 20 kr. Angol csodabalzsam, Pseihofer j.-tői, e gy üveg 50 kr. Fagybalzsam, Pserhofer J.-töl Évek óta a fa­gyos tagokra és minden ldúlt sebre, mind legbiztosabb szer elismerve 1 köcsög 40 kr. Bérmentve 65 kr. „Stoll"-féie Kolapraeparatumok, ki tünö szer gyomor és bélbeteg égeknél. Kola-elixir vagy bor, 1 Iiter 3 fr t> féi nter 1 frt 60 kr. */ 4 liter 85 kr. Golyva-balzsam, Pserhofer J.-től kiünő szer golyva ellen, 1 üveg 40 kr. bérmentve 65 kr. Élet-esszenczia, (P^g* 1 CS ÖP1­e k) Pserhofer J.-töl megrontott gyomor, rossz emésztés és mindé.i­netnü altesti bajok ellen kitűnő háziszer 1 üveg 22 kr. 12 üveg 2 frt. UtifÜnedV Pserhofer J.-töl, egy ált. ismert ki­tűnő háziszer hurut, rekedtség, görcsös köhögés stb. ellen. 1 üvegecske 50 kr. 2 üveg bérmentve 1 frt 50 kr. Tannonchin hajkenöcs, Pserhofer j.-tői. Evek hosszú sora óla valamennyi hajnövesztő szer közt orvosok által a legjobbnak elismerve. Egy ele­gáns szelenczével 2 frt. Áltaiános tapasz. Steudel tanártól Ütés sebeknél métgns daganatoknál ujjkukacz, sebes vagy gyuladt mell, vagy más ily bajoknál, mint kitűnő szer lőn kiptópálva. 1 tégely 50 kr. bémentvd 75 kr. Általános tisztitó-só, Bulriah A. W.-től Kitűnő háziszer a rossz emésztés minden következ­ménye', u. m. főfájás, szédülés, gyomorgörcs, gyo­morhév, aranyér, dugulás, stbi 1 csomag 1 írt. Ezeu itt fel orolt kész rtményeken kiviil az osztr. 1 pókban hirdetett ös-zes bel- és kiilf. gyógysz ré­szeli különlegességek raktáron vannak éa a készlet­ben netán nem levük gyorsan és olcsón megszerez­tetnek Posáai megrendelések a leggyorsabban esz­közöltetnek. ha a pénzösszeg előre beküldetin : na­gyobb megrendelések utánvétellel küldetnek. Valódiaknak csak azok tekinthetők, melyek hasz­nálati ulasitásk g PsLrhoíer J. névaláírással és min­den egyes doboz fedele ugyanazon aláírással vörös szinben van allátva: Védjegy vhdjegy által. Védjegy utánzása szigorúan büntettetik. gyógyszerész „Zum goldenen Reichsapfel' Bécs, l„ Singerstrasse 15 Nyomatott Nobel Ármin könyvnyomdájában Pápán, 1897.

Next

/
Thumbnails
Contents