Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-11-20 / 47. szám

által nyújtott azon előny őket, a melyekhez más városokban már hozzá szoktak. Nézetünk szerint ezt nálunk csak az ujabb építkezésekkel érhetjük el. Városunk a közel jövőben egy uj városrészt nyer. Ezen uj városrészben is az épitkezési kedvet kell előmozdítani, mert máskülönben oda jutunk a hová a mádi izraelita. Ezen uj városrész kiépítése nagyban lesz hivatva városunk haladását és virágzását elö mozdítani. Az épitkezési kedvet pedig mesterséges eszközökkel segítsük elő. E mesterséges eszközök sorában leghathatósabb az adókedvezmények nyújtása. És pedig mivel az állami adókra közvetlen befolyásuk nincs — egyelőre a községi terhes pótadóktól való mentességneknek bizonyos évekre való biztosítása. Az óriási adóteher, melyhez az aszfaltjárda és vízvezetéki költség is járult ujabban, a házbéradó alá eső házakra nehezedik, ez a legnagyobb akadálya az épitkezési kedv egész vonalon való feléledésének. Építkezzünk, s nyujtsunk kedvezményeket az építkezőknek, legyen Pápa külső arczulatja méltó egy jövendőbeli modern város képéhez. A kaszt-szellem Pápán. Ha társadalmi életünket figyelmesebben megtekintjük, ugy sajnosan kell tapasztalnunk, hogy mindaz a minek eleven közérdeklődésből kellene táplálkoznia, stagnál, vagy semmivé zülik, mert nem törődik vele senki. Lapunk hasábjain több izben volt már erre nézve felszólalás, melynek foglalatja voltaképpen nógatás volt, olyan nógatás, minőben a kocsis részelteti lovait, ha kerékagyig dagadó kátyú előtt a lovak szíveskednek megállni. Senki sem tagadhatja, aki ösmeri társadalmi viszonyainkat, hogy ezen nógatás nagnon is ráillik a mi viszonyainkra. Olyan a mi társadalmi életünk, hogy még egy hasonlattal éljünk, mint a szétpattant üstökös amelynek részei hulló csillagok alakjában nyomtalanul eltűnnek a világűrben. Olyanok vagyunk mint a bolygók, mely az ő egyformaságaikkal végzik utjokat. Pedig hát vannak egyleteink, köreink — még pedig jó számban — melyek ezen betegségünket hivatva volnának orvosolni. Sajnos azonban ezen körök és egyletek nem felelnek meg hivatásuknak ugy, amint azt megtenni kötelességük volna. Az egyes dij irányzatnak látszó törekvések meddő kísérletezések s végcéljukat egy — két szereplésre vágyó ember nevének kultuszóban, igen gyakran érdekcsoportok feltűnési viszketettségeknek, pillanatig tartó kielégültében érik el. Társadalmi életünk pangása a legmagasztosabb institutionkat beposványositja. Mindaz, aminek eleven, közérdeklődésből kellene táplálkoznia, stagnál vagy semmivé zülik, mert nem törődik vele senki. Valóban paradoxon nélkül olyan a mi társadalmi életünk, hogy inkább halott, semmint élő. Miért ? Igen sok oka — foka van ennek. — Kgyik legfőbb és legnagyobb oka az, hogy társadalmunk szeparisztikus s még a legkisebb helyen is a hasoncélu egyletek és körök, társadalmi kasztok szerint vannak — szervezve. Az egymástól való távozó, vidéki érzékenység, pöffeszkedés, gőg, teremti meg a voltaképen azonos feladatra, a viribus unitis elve alapján nagy feladatokra képesített egyesületeket. Megvalljuk, minket bizonyos reménység kecsegtetett annak idején, mibiztató szó, egy Isten hozzád nélkül ? Bocsáss mog ! Tudom, hogy keményen bántam veled; durva voltam hozzád ! de mikor oly nagyon szeretlek. Ha rágondolok, hogy holnap a templomba mégy szép mennyaszonyi koszorúval a fejeden, az arezodat majd fehér fátyol födi — s az én szivem fekete lesz a fájdalomtól . . . Megnyugodnám ha tudnám, hogy szívesen leszesz a Mester felesége; de te gyűlölőd, mert engem szeretsz. A lány most már nem állta az ifjú tekintetét, szemeit lesütötte, s reszketett mint a nyárfalevél; érezte, hogy amit Bandi mond, az mind igaz, — mind egy szóig. Bandi észrevette a leányon e változást s csak annál tüzesebben folytatta. Látod reszketsz. Te jól tudod, hogy igaz amit beszélek ; még van idő. — miért temetnéd el magad ily fiatalon ? Holnap már késő lenne. Nézd, kéményre van fagyva a Tisza, -- átviszlek rajt'. Jer-jer, megszökünk s meglásd boldogok leszünk. A lány gépiesen tett egy lépést előre, szemei tűzben égtek, arcza lángolt, a szél pedig kaczagott gúnyosan a lány gyengesége felett. Oda szoroskodott a leány mellé és boszorkány-tánezot járt a hóval, hogy fagyos lehét is megérzé. Ez észre térítette. Fölvette nagy őz szemeit, melyekben most határozottság és komoty akarat tükröződött. Meglátszott rajta, hogy már nem áll Bandi szavainak és tekintetének hatása alatt; önkényt és szabadon határoz, eszére hallgatva és nem a — szivére. — Isten veled Bandi ! Amint mondtam, ugy marad, ezen már nem lehet változtatni ; de holnap még találkozunk, láthatsz majd bennünket, midőn a Tiszán át szánkózunk — az egész lakodalmas vendégsereg, — hogy a szomszéd faluba kisérjenek engem az esküvő után. Te mondtad, hogy szeretsz, tehát ott leszesz a Tisza partján és várni fogsz bennünket. Most pedig Isten veled ! Meglátod, mily szép menyasszony leszek ! Hidegek voltak e szavak, melyek azonban az ifjút fórrá lávánként érintették, hogy a vér fejébe tódult s agyában egy szörnyű gondolat, egy boszusugallata rémségterv érlelődött meg. — Hát igy, — csak igy válsz el tőlem, hidegen, fagyosan, mint a jég ; de se' baj. Leszesz te még hidegebb is ! Istenemre ! Boszut kell álnom rajtad, — rajtatok mind ! Ingatag, tétova léptekkel hagyta el a helyet, hol pár perczczel ezelőtt még szép szavakkal igyekezett szükségre bírni a leányt kor a Jókai kör megalakult, hogy ezzel majd ezen tátsadalmi kör orvosolva lesz. Föltételeztük ezt különösen azok részéről, kik a kör vezetői s a kikben teljes garanciát bírtunk arra nézve, hogy a kör hivatásának minden tekintetben meg fog felelni. j\ Jókai kör felkapott egy eszmét, melyben ambíciónk s tetterőnk fényes megvalósultát véltük felfedezni s lázas, buzgalommal sorakoztak ezen zászló alá. Sajnos, tapasztalnunk kell, hogy a kicsinyes személyi motívumok által előidézett bűzös füst már marja szemünket s előre megvakulunk mielőtt látnánk; megvakittatunk mielőtt elvakitatnánk. Nem hibáztatjuk a kör vezetőit mint ilyent, de igenis a kaszt szellemet mely uralkodik a körben s mely nem társadalmi tömörülést, de homlokegyenest az elidegenést provokálja. Tessék csak elmenni egy a kör által rendezett estélyre s akkor meg fognak győződni állitásunk valódiságáról. Ott fognak majd arra a meggyőződésre jutni, hogy az utilitárius kör mily rombolást visz véghez társadalmi életünkben. A. barátságos együttlétet felváltja az elzártkozottság. Irigység, féltékenység, lenézés zsibasztja a társadalmi együttérzést. Ahol véletlenül valamely érintkezés látszik, azt a társadalmi konveniencia csinálja, és nem a barátság. Megjegyezzük, hogy ezen kaszt szellemet főleg a nők társaságánál lehet tapasztalni. Mi következik ebből ? Horribilis unalom. Tessék ásítani. t\z unalom társadalmi életünk ama gonosz vendége ki fogvicsoritva, merev szemekkel néz kedvtelenéseinkre és ürömöt kever közé. Helyesebben : álomport. Alszik is a mi társadalmi életünk — mint a duda ! Társadalmi viszonyainknak ezen visszás állapotán segíteni egyik nemes hol még csak az imént oly sok szépet, oly nagy boldogságot remélt. Most szive telve boszuval és rosszakarattal ; agyában ádáz gondolatokkal távozik, ökölbe szorított két kezét még egyszer fenyegetőleg emelve a kis ház felé, Ah ! ha csak egy perczig is utána tekintett volna azokat az igaz könyeket, melyek szeméből alágőrdültek arczára, hol a hideg téli lég jéggé fagyasztotta azokat! — Ah, miért is nem látta ! Reggelre fehér volt a szép menyaszszony,— oly tehér, mint habos menyasszonyi ruhája. Szemei alatt a mély kékeskarikák tanúskodtak egy átvirasztott éj keserves gyötrelmeiről. Mennyit is beszéltek azok a szép szemek, melynek lázas tüze áru'ta csikk el, hogy még van élet e szép fehér leányban ! Ha Bandi most itt lett volna, mennyit is olvashatott volna e szép szemeknol. A kis szoba, a könytől áztatott párnák, a kis imazsámoly mind-mindegy ujabb szomorú epizódott regélhetett volna a szép gyermek felől, az elmúlt éj kínos fájdalmairól. Már gyülekezett a vendégsereg; jó kivánataikkal, tanácsokkal látták el a szép menyasszonyt; az idősebbek közbe-közbe egy tréfát koczkáztatva, melyek azonban csű-