Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-01-30 / 5. szám
Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEsí FRIGYES. Döntés előtt Sokat meghányt és vetett kérdés a pápa-kis bér bánhidai vasút tervezete s hogy újból és újból foglalkozunk ezen vasút üggyel, tesszük ezt egyrészt örömmel, látván és tapasztalván ez ügy érdeklődését, de tesszük azt főleg kötelességből, mert alig választ el bennünket egy nap attól, hogy ezen vasutterv a megvalósulás stádiumába lépjen. A holnap meg'artandó városi közgyűlés lesz hivatva ezen vasutterv szürségességét kimondani és a törzsrészvények mily összegben jegyzését megállapítani. Azzal, hogy ezen vasutterv megvalósítása Pápa város létkérdéssé, azt hisszük, hogy ezzel városunk tisztában 1 van s igy a holnapi közgyűlésen csakis arról lehet majd szó, hogy mily összeg- ! gel járuljon hozzá ezen vasúti tervezet biztosítására. Köztudomásu dolog, hogy a vasút engedményese 120000 forintot kért de a városi tanács 100000 forintot j javasol ezen vasút létesítésére, mely javaslat a legutóbb megtartott állandó választmányi ülésén tárgyalva, hosszas vita után a tanács javaslata mellett határozott s ily értelemben kerül ezen kérdés a holnapi közgyűlés elé. Halljuk hangoztatni hogy a városi képviselők körében nem talál visszhangra a városi tanács ebbeli javaslata s ezen túlzott hozzájárulást városunk jelenlegi anyagi helyetével szemben nem tartják jogosultnak söt kárhozatosnak s e végből a holnap megtartandó közgyűlésen nagyobbszerü aktiót szándékoznak ezen mérvű hozzájárulás ellen kifejteni. Nincs szándékunk, de nem is tartjuk magunkat mérvadóknak a mozgalom vezetőire befolyást gyakorolni ily értelemben, hisz mint városi képviselők ök tudják legjobban mit és mennyit áldozhat a város ezen vasúti terv létesítéséhez, de a döntés pillanatában a kötelesség szólit bennünket arra, hogy városi képviselőink figyelmét nem tudjuk hányadszor felhívjuk oly körülményre mely városunk vitális érdekeit célozza előmozdítani. Szükségtelen bizonyítgatnunk,hogy a vasút épitéshez az kell legelső sorban ami Montecucoli szerint a háborúhoz szükséges : p é n z, p é n z és pénz! Nos tehát abban mindnyájan megegyezünk, hogy Pápa városának áldozatot kell hozni ezen vasúti terv megvalósításához, akkor, HIRDETÉSEK, és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskcdisében 11 1 "" '"• "• "• •• r l ' 1 1 W » midőn ki lett mondva, hogy ezen uj vasútvonal Pápának létérdeke. Már pedig hogy az, annak bizonyítái sáramost már a nyomdafesték is felesleges, az a ki városunk jólétet és virágzását szivén hordoza az teljesen tisztába van, hogy ezen vasúti tervet nem szabad elejtenünk, ennek kiépítésére ha szükséges a legnagyobb áldozattól sem szabad visszariadni. Ezt szívleljék meg a városi képviselők s ebben a tudatban szóljanak hozzá a tárgyhoz. Mi is szívesen fogadjuk ha ezen hozzájárulás a legminimumabbra lesz redukálható, de csakis azon esetben ha ezzel a vasutterv megvalósítása biztosítva lesz, mískülömben kénytelenek vagyunk a városi tanács álláspontjára helyezkedni. Nen mondjuk, hogy bőkezűek legyünk, de nem szabad szükkeblüeknek, vagy jobban mondva szűkmarkúaknak lennünk akkor, midőn arról van szó, hogy városunk virágzása, fellendülése szóval létkérdéssé forog szoba. A város minden egyes képviselőjének szivén kell vise'ni ezen ügyet s minden erejéből a megoldás stádiumába vezetni ezen régi óhajunkat, mert ezzel csak városunk jövőjének igaz érdekét képviselik. Ezen Vasútvonal Stella naplójából. A „Dunántul" egy his falujában éltem át gyermek éveimet, bol atyámnak szépen rendezett birtoka volt. Mintha ma is látnám a lankás halmokat, a színpompában gazdag rétet, a hol szedtem a százszor szépet s a négyleve'ü lóhert keresgéltem. Az erdő hűs árnya, mély csendje és madárdalaival, még ma is visszahivogat felejthetetlen otthonomba. Kedvtelésünkben csak a jó, öreg iskolamesler, külön díjazott nevelőm órái zavartak meg, a ki árva fejemet a primitív tanulmányok halmazával mintegy tölcséren igyekezett megtölteni. Szóval, éltem világomat, játszi érömek közt, a melyek legvidámabb gondtalansága akkor állott be, midőn fivéreim az iskolából pihenőre hazakerültek. Ekkor volt ám királyi mulalság ! nagy veszedélmére a templomtorony galambjainak s a szénapadlás nemzetgazdasági buzgalommal pusztított verebeinek. A tanitó ur órái beszüntetve. Os. zes időm a játéké, a szórakozásé lett, melyet fivéreimmel osztottam meg. Csak a sárguló falevél vetett ennek véget, midőn fivéreim a M u z s á k csarnokába visszatértek. Igv folytak napjaim, midőn egy egész életemre kiszabó válságos fordulat elmetszette élet örömeim szálát és vele családomét, mintha csak sok lett volna a boldogságból. A család védangyala családi boldogságunk fénye hirtelen kialudott. Drága anyámat egy váratlan betegség elragadta tőlünk. Mintha ma is látnám apámat, midőn megrendítő fájdalommal, összefont karokkal nézte árvaságunkat. Váljon ki irigyelte meg a zavartalan boldogság verőfényét? rrHyík kaján felhő borult boldogságunk egére ? • Anyám halála után a fővárosba költőzénk, hol röviddel ezatán a Notre-Dames szüzek zárdájában ébredtem fel, hova atyám, ki anyámat lelkem és elmém képezésének munkájában nem pótolhátta, elhelyezett. A zárda komoly falai, a ridegség és szigor, mely pajzán, eleven lelkületemnek nem felelt meg és átmenet nélkül látszott megölni ifjú életem öröm-virágait, a zárt levegő — egészségemet aláásták. Hittem, hogy követhetem anyámat. Nem igy tett. Az intézeti orvos lelkiismeretes gondozása, a zárda szüzek önfeláldozó ápolása óss .eilleszték életem szakadásnak indult fonalát és lábbadozó állapotom első tekintet© iskolatársnöim résztvevő arcára esett, a kik szeretettel állották körül beteg ágyamat. Midőn azt elhagytam, egy érzelemmel lettem gazdagabb, a barátság érzelmével, mely az intézet falai között oly nélkülőzhetlen. Ez időtől békével tűrtem sorsomat, sőt napról napra kellemesebb otthont találtam az eddig komornak tetsző falak közt. Midőn tanulmányaim befejeztével bánatom és örömeim tanyáját el kellett hagynom, könnyezve vettem bucsut a növeldótől és szomorún léptem a szülői lakásba, mely nem a régi volt többé. Ekkor léptem életem 17-ik évébe. Az előkelő nevelő intézet kiképezte lelkemet, gazdagitá értelem világát, szivem is nyert a barátság melegéből némi tápot, de az életet megérteni nem tanultam. Nem ismertem embert, a gyakorlati
