Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-10-16 / 42. szám

Felhívás Magyarország városi közigazgatási tisztviselőihez. Segíts magadon s az Isten is megsegít* — tanítja a közmondás, példákkal illusztrálja az élet. A mint áll ez az egyes emberről, akként látjuk ezt lépten nyomon az egyes emberekből alakult különböző csoportokban is. A modern viszonyok modern igényeket szülnek. A modern viszonyok és igények egyensúlyához pedig modern intézmények kellenek. Az egyes emberek kisebb nagyobb cso­portokra verődnek, társulatokat, szövetkeze­teket alakítanak és jelen viszonyaik szülte igényeik könnyebb kielégithetése mellett ek­ként gondoskodnak a maguk és utódaik jö­vőjéről. A köz- és magánhivatalnokok jövőjé­ről a nyugdíj intézmény van hivatva gon­doskodni. A nyugdij intézménye törvényen alapul és minden egyes testületnek megfe­lelő külön rendelkezése szabályozza azt. De a miként minden szerves egésznek, melynek egyes részei és tagjai bár teljesen önálló munkát végeznek, mégis az azokat mozgató szálak egy központban összponto­sulnak, akként kell az egyes testületeknek is, melyeknek tagjai, mint ilyenek, e testü­letekkel szemben bizonyos jogok élvezete mellett megfelelő kötelességeket teljesítenek, egy központban összpontosulniok, hogy az erő és az anyag a maga teljében is rendel­kezésre álljon ott-, ahol arra szükség vagyon. Ha szerte tekintünk az országban és figyelemmel kisérjük a különböző szaktestü­leteket, azt látjuk, hogy azok legnagyobb része ma már országos testületté központosult. Az országos testületi szervezet az a modern intézmény, melyet a modern viszo­nyok modern igényei hoztak napvilágra. Van az országnak egy szaktestülete, mely valamennyi lélező közt a legnagyobb és épen ez a legnagyobb szaktestület az, a melyre tagjai még mindig országos testületi szervezet híjával vannak. — Ez a tesíület a városi közigazgatási tisztviselők testülete. Ezt a testületet kell tehát mindenek felett egy országos központi szerves egésszé összefűzni. És épen ezen testületnek egy országos központi szerves egésszé való ösz­szefüzése képezi jelen akczióm czélját. Hogy meg lesz-e ezen törekvésemnek a kívánt eredménye : a városi tisztviselők kezébe van letéve. Alakítsuk meg : A városi tisztviselők országos egyesületét 1 és legyen ez egyesü­letnek az a czélja, hogy az ország összes városi tisztviselői egy közös táborba tobor­zódva, kczös igyekezettel és egyesült erő­vel, mint egy test és egy lélek hassanak a városi közigazgatás kóros tüneteinek orvoslá­sára vagy legalább tovább terjedésének meg­gátlására, a városi közigazgatási tisztviselők helyzetének javítására, társadalmi bajainak lehető megszüntetésére. Terjeszkedjék ki ez a közigazgatásra. Legyen védője és kép­viselője a városi közigazgatás és tisztviselői jogos kívánalmainak. Ismerjük a városi közigazgatási tisztvi­selőknek a századvégi társadalom által tá­masztott igényeivel szemben álló tényleges állapotot. Ismerjük a viszonyokat mely közt s a helyzetet a melyben a városi közigazga­tási tisztviselők leledzenek és épen ezért tartom nem csak időszerűnek, hanem szük­ségesnek is a központi országos egyesületi szervezkedést. A városi közigazgazgatási tisztviselők országos egyesületének megalakítása azon­ban nem csupán a városi tisztviselők testű­letének egyéni és magán érdeke, hanem or­jszágos és hazafias közérdek, mert minél szilárdabb és biztosabb az egyes kerekek alkotása és körforgása annál tökéletesebb az egész gépezet. önökhöz fordulok tehát, kedves testvé­reim a városi közigaztási nagy famíliájában. Városi Közigazgatási Tisztviselő urak 1 Itt az ideje, hogy mi is tettre ébredjünk. Csa­ládjaink, utódaink, de meg a magunk hiva­tali nagy családjának jövőjéről van szó. Itt nincs habozásnak helye, Sokan vagyunk — de kicsinyek 1 1 Le­gyünk egyek — nagyok leszünk ! Végül még egyet. Ne idegenkedjenek uraim az eszmétől amiért az nem valamely fővárosi vagy legalább is mngasr.-.ngu egyén, hanem egy vidéki város j így bőjének agyá­ból indul országosan u'naV. A legkisebb fa is teremthet egészséges gyümölcsöt. Fogjunk tehát kezet cs egyesült erővel lépjünk a sorompóba ! Felhívom mindazon t. városi tisztviselő urakat, kik a a városi tisztviselők or­szágos egyesületének» eszmejének meg­Huh ! Milyen fagyosak voltak azok a kezek, amelyek azelőtt lávaként égettek . . — Lenke ! Neked valami bajod van ? Mit csinál . . . Tán meghűltél . . , . . Hol voltál?... ' — Ott . . . ott . . . rebegte fuldokol­va a leány, miközben görcsösen zihált keble — ott ... ott ... a z a b 1 a k a 1 a 11 testvérkémnek . . . Erzsikének a . . gyögy­szertában . . aztán . . ott . . ott az ablak . . husz üveg somlai . . aztán — — meg­ittam — — — Mit, mit, szerencsétlen ? ! — Amit . . amit tegnap itt felejtettél . . azt . . de jöjj . . szeretlek . . nyerd meg a . . a . . fogadást . . Oh . . jöjj . . édes Mintha villám sújtott volna le mellet­tem — ugy megrendülék. Akkor jutott eszembe, hogy előző nap egy arsenikumos üveget felejtettem ott, melylyel bizonyos ve­gyi kísérletet akartam eszközölni .... És ugyanakkor vi'lámként futotta át agyamat a gondolat: hogy ez a lány meghallotta azt a nyilatkozatot, mit felöle tettem a kávéházban és . . nagy Isten . . megmérgezte magát . . 0, az angyal értem .... a sátánért . . . Odarohantam az ajtóhoz . . Be volt zárva. — Hol a kulcs ? A kulcsot add ide, szerencsétlen! Kiáltám . . A lány ott kuporodott a szoba sarká­ban . . Szája már habzott. Szemei, azok a ragyogó szép szemek — üreigeikből kidül­ledtek . . Az ablakhoz rohantam, hogy kiu­gorva, segítséget hozzak . . Az ablak rácso­sott volt . . . Segítségért kiáltottam . . . . Hasztalan .... Kiáltásomat nem hallotta senki . . Az a lány pedig, az az angyal, ott vonaglott szörvyü kinok között a földön . . — Jöjj . . jöjj . . suttogta szeretlek. . És énnékem néznem kellett ezeket a kinokat. Látnom kellett, miként fogja be a halál azokat a viola szemeket . . . látnom kellett a tajtékzó ajkakat . . . látnom kellett a vonaglásait . . , aztán . , . de hát . . . . huh ! fázom ! Pinczér ! még egy üvveggel. Mikor pedig Kovács Jenczi, — aki ne­künk ezen dolgokat a Kecskeméti kávéház­ban beszélte, — a harmadik üveg bort fené­kig kiitta ; székét kirúgván maga alól, — ha­nyatt vágodott. — Hát — — hát azért voltam én — — — én — — én — — gyilkos — — gyilkos — — — Pinczér — — Többet aztán nem beszélt, Orrán-száján ömlött a vér. A gyorsan előhívott mentők már mint hullát tették fekete kocsijukba . . . valósulását óhajtják, miszerint erről levélilrg értésiteni szíveskedjenek, hogy az együttes megbeszélés helyét és idejét a közóhajnc.k megfelelően kijelölhessen. Pápán 1898- október hóban. Hazafias üdvözlettel Kemény B é X a i ájja r. t. város jegyzője. ^^üítfét^P" Ha hódolnék a szokásnak, ugy a heti krónikának, a szüreti mulátságról kellene szóllania, de »romlanak az erkölcsök,« Nem­csak h<- gy a pápai szüretről, de még a »Somlo« hegyi szüretről is vajmi keves megemlékezni való v?n amitől a krónika feljegyzésre valót találna. Elmondhatom egész bátran hogy «meg­szünt a fuvalom és mosolyog a fájdalom» Igazán mondom eszembe jut a régi legénységem, mikor még a szüreti mulatsá­gok vetekedtek kedélyeség dolgában a leg­első elite farsangi bálokkal. Most ennek vége van. A szüreti mulatságok az utóbiakhoz tartoznak. Még élénk emlékezetemben van­nak a Somlói szüretek midőn a fiatalság elvül tűzte ki magának, hogy «három éjjel, három nap kimulatom magamat« régi hagyo­mányos elvet tűztek ki maguknak és mulat­tak »more patrio« mig csak a szőllő taposó az utolsó nyomást nem tette a szőllő zsákon. Ezt a nótát csak a régi kornak irták, most már csak azért megyünk szüretelni, hogy a szedők meg ne lopjanak és a bort meg ne kereszteljék. «Tempora mu'antur et nos mutantur in illis» ez a nóta jut eszembe valahányszor a somloi szüretről tesznek említést. Milyen idő ! Milyen idő, mondják a «Lili» operettben. Még csak egy esztendő előtt valóságos «Carneval» volt a somlói hegyen, most pe­dig a krónika nem tehet másról említést, minthogy : Pápa város intéző férfiai Sillt József vendégszerető házánál gyűltek egybe, ahol a régi kedélyesség felevenitésén fáradoztak, de nem tudtak semmjre sem menni, mert «romlottak az erkölcsök.» Máskor két napon át folyt a lőre és szólt a muzsika, most ebéd volt, egy kis pityilázás és ezzel «megszünt a fájdalom és mosolygott a fájdalom». A régt időkben a sárga föld volt az «atylum» most csak «nobel spitz» járta. Hogy a kecske is jól lakjon és a ká­poszta is megmaradjon, tánezot is provokál­tak. Erre a legalkalmasabb helyiség a Bar­thalos fiskális helyisége, hol rendesen a fiatalság ad egymásnak találkát. Ez már ha­gyományos divat s ha ennek nincs is oly jellege mint volt néhány esztendő előtt, erről nem a házigazda hanem a fiatalság tehet. Erről jut az eszembe amint a «Gasparone» operettebe mondják «Már nincsenek több férfiak». «már meghaltak a régi férfiaké. No de azért ne gondolják, hogy a somlói szüret egészen elvesztette nimbusát. Oh nem 1 Volt hivatalos ebéd, vacsora még táncz is volt az egész ugyan miniatűr alak­ban, de azért nem vesztette el teljesen a jellegét. A táblabíró ur, mint rendesen fo­gadta a vendégeit, a fiatalság amennyire annyira tánezot is járt és a takarékpénz­tári elnöknél, ha nem is volt olyan dínom­dánom mint szokásban volt, de azért a mór elment, es megtette a köteleségét ! Erről a mór kötelességéről jut eszembe, hogy én is megtettem e héten köteles­ségemet.

Next

/
Thumbnails
Contents