Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-09-04 / 36. szám

talánosságban említettük, mihez még lesz alkalmunk bővebben is hozzászólni. Van ott még sok olyan salangos dolog a mi nyirbálni való, csak tessék foglalkozni vele. Meleg érdeklődést kívánunk a költségvetés és ezzel kapcsolatosan közügyeink iránt. Dobjuk félre az indolenciát, mert városunk érdeke kívánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. Ebben a reményben nézünk a holnapi költségvetés tárgyalása elé, véljük, hogy minden egyes városi képviselő ki városunk javát kívánja, egyetértett felszólalásunkkal. Pollatsek Frigyes. Az iskolai év kezdetén. Ismét megnyíltak az iskolák kapui, hogy csarnokaikba fogadhassák a tanulásra vágyó ifjufágot. A hosszú vakáczió pihenése alatt megerősödött testfés szellemi képességekkel vonul be a növendék serege a

1 tanintézet szent falai közé, hogy üde vágygyal, nemes elhatározással ismét munkához lásson és tovább művelje magát. A szülő, akinek nincs nagyobb vágyódása mint az, hogy gyermekéből mennél műveltebb embert ne veljen s aki éppen azért még utolsó krajczárját is kész e czélra áldozatul hozni, nem győz eléggé tanácsot adni az iskolaévet megkezdő fiának, hogy miként viselje magát, hogy nekik, apjának és anyjának öröme, disze legyen, hogy büszkén emlegethessék bárki előtt gyermekök nevét. S a fiu, az atyai szívből fakadó szavak hatása alatt könynyezve igéri meg jó apjánák, hogy mindenben ahhoz tartja magát, amiket édes szülője annyira szivére kötött. Ily reménnyel, hő vágyódással, erős elhatározással és üde. munkakedvvel jelenik meg a tanuló az oktatók előtt, hogy tőlük sajátítsa el a tudomány és a műveltség elemeit szülőik távollétében, tőlük tanulja el a nemes gondolkozás, a tiszta jellem, az önzetlen akarat, az igaz honszerelem, szóval egy egész polgár kötelességének föltételeit, kellékeit. Mert tagadhatatlan hogy minden gyermekben ég a vágy, hogy mennél tökéletesebb ember legyen, s ebből ered, hogy mindazoknak, akiknek előtte tekintélyük van, főleg szülőinek és oktatóinak, legkönnyebb odahatni, hogy a fejlődő gyermeklélekben elhintsék észrevétlenül, minden erőltetés nélkül az erkölcsi élet ideális elveit s megteremtsék s állandóvá tegyék benne egész életműködésünk egyik legíőbb alapelvét, a kötelességérzetet. Sok hibáját sorolják elő a mai oktatásnak, de legnagyobb tévedése mégis az, hogy az érzelmi motívumokat kevésbé veszi s ennélfogva a jellemfejlesztés magasztos feladatát ön

fudatos czélból, intensiv mértékben nem is oldhatja meg. Pedig mikor áll hivatása magaslatán az iskola ? Akkor, ha mennél közelebb jut az ideális élet fogalmához. Az egész élet pedig, annak összes tettei, küzdelmei, reményei, vágyai mind mind egy középpont körül forognak s e középpont; a jellem. A jellemnek ereje pedig a kötelességérzet. Mennél erősebb valakiben a kötelességérzet, annál nemesebb vonásait is tünteti föl a jellemnek. S viszont ez érzet gyöngülésével aránylag osan homályosul el a karakter is. Nem mondhatjuk ugyan, hogy jelen iskoláztatásunkból száműzték ez érzetek művelését'teljesen de mégis őszintén megvallhatjuk, hogy a szellemtulságos ápolása érdekében háttérbe szorították s még most is kevés figyelemre méltatják. Az a fődolog, hogy a gyermek mennél több téléből minél többet tudjon ; de már arra súlyt nem helyezünk : vájjon, ha a növendék kilép az életbe, tudja-e hasznát venni, és pedig öntudatosan tanulmányainak s lesz-e képesség benne annak megítélésére, mit vállalhat el s amit elvállalt annak teljes végrehajtására, lesz-e kedve, ereje? A mai napok ama általános panaszának okát, hogy mind az intelligens mind az alsóbb miveltségü osztályban egyre szaporodik a kötelességmulasztó munkakerülő elemek száma, leginkább abban látom, hogy nevelési oktatási rendszerünkből a kötelességérzet intensiv ápolása hiányzik. Valamint a jellemtelenség oly Sok tüneteit, amelyek szinte aggódásba ejtik társadalmunkat, inkább az iskolai oktatás és nevelés fogyatékosságából magyarázhatni meg mint a mai materialis világ nézet uralmából. Sőt e világnézetnek elhatalmasodásában is jelentékeny része van az oktatásnak amely nemcsak, hogy nem állott vele szembe, hanem még inkább kaczérkodott vele. Korunk legfőbb jellembeli hibái: a nagyzás, a stréberség, az oktalan arisztokratikus gőg, a hűtlenség stb, effajta társadalmi betegségek nem harapóztak volna el annyira, ha az iskolákban meg lett \ olna ellenök a gyógyító szer. Sőt a sikkasztások, csalások, könnyelmű vagyoni és erkölcsi bukások száma is kisebb volna, ha a tanintézetekben a jellemfejlesztéssel kapcsolatosan a kötelességérzet ápolására s paedagógiai tervszerűséggel való megerősítésére több gondot fordítottak volna. Akinek lelke ideális motivomokon épül s azt a kötelesség tudatos érzete mozgatja, az az élet semmi körülményei között sem bukik el erkölcsileg soha, anyagilag pedig ritkán. Társadalmunknak, nemzetünknek ilyen egyénekre van szükségük. Akik nem ijednének meg semmiféle küzdelmétől, mindenütt, még a jég hátán is megtudnának, becsületek megóvása melAzonban hálátlan és megvetni való ember volnék,, ha meg nem emlékezném legállandóbb, Ieghűvebb és legodaadóbb munkatársamról, mondhatnám főmunkatársamról, doktor Oltóról, a ki születék Sollingenben és nekem eladták Róth Áhron vaskereskedő által egy millenáris koronáért — hitelbe. Igen, a jó doktor Olló, ő volt lapom lelke, az én jobb kezem, sőt többet mondok ; az én jobbik eszem. A „ Sárfeneketleni Hírharang" első száma szenzácziót keltett. Első vezérczikkében megbuktattam Bismarkot, a ki akkor in floribus volt. Másodvezérczikkében alaposan megleczkéztettem a főszolgabírót, a miért a cselédügyet nem rendezi. Egy szellemes karczolatban agyonbunkóztattam a rendőrséget, a mely békén türi, hogy a főutezákon gazdátlan kutyacsordák veszélyeztetik az adófizető járó kelők személy és vagyonbiztonságát. A napi hirek közt irgalmatlanul kivégeztem a városi elöljáróságot, a miért holdvilágos éjszakákon fölgyujtatja az utczai lámpákat, sötét zivataros éjjeleken pedig a világértsem lehet egy égő lámpát látni. A tárczáfcan bonczoló kés alá vettem a társadalmi nyavalyákat, elitéltem a nők ruházati fényűzését, prédikáltam a pletyka ellen és ütöttem egyetegyet az egymással ujjat huzó férfinépen is. A „pénzügy" rovatban alaposan leálezáztam néhány pénzembert, a ki nekem még ötven perczentre sem akart kölcsönözni. A „közlekedés" rovatban megint az hatéságot ütöttem mivel, hogy a fiakkereknek nem szabja meg a tarifájukat. „A közönség köréből" czimü rovatban pedig „egy adófizet polgár" aláírással panasz jelent meg, melyben az „adófizető polgár" ugyancsak a t. elöljáróságot náspángolja el alaposan, a mely elő'jáság türi, hogy a forró kánikulái időben az utczák mentén zöldvizü békanyálas mocsarak terjesszék a miazmákat. Tehát az első szám szenzátiót keltett és következőket eredményezte : Délelőtt megjelent magánlakul is szolgáló — szerkesztői irodámban a „Derék Háziasszony Egyleté"-nck küldöttsége és köszönetet szavazván nekem a cse'édügy erélyes bátor megbolygatásáért, elismerése jeléül egy diszes kávé szervisszel lepett meg, a mely egy fületlen findzsából, egy nyeletlen kina-ezüst kanálból és egy feneketlen ezukortartóból. Aztán jött a „Csak éjfélig" asztaltársaság három!agu deputációja és hozott a lámpaügy megvilágításáért egy csomag eljátszott tarokk-kártyát és három darab teljesen jó karban levő pezsgő-palack-vignetlát. Ezek után belebbent Hamarüé ő nagyságának a szemrevaló szobacicusa, hozván ürnőjtől egy barátságos meghívót ma délre. Hamarné ő nagyságának a szobacicusát állon csiptem, ezért a kezemre koppintott a cicus. Hamarné ő nagyságának kitűnő ebédjén kegyeskedten megjelenni és ezért nem koppintott a kezemre senki sem. ÍEbéd közben ő nagysága dicsérte a pompás tárcacikkemet, a fekete kávénál pedig sokat mondó szemhunyorgatás kíséretében adta értésemre, hogy ő tudja, nagyon jól tudja hová céloztam a ruhabeli fényűzéssel meg a pletykával. Haj, haj, igen, tudom megpukkad mérgében az a hiu Lassuné, a ki utoljára is csak egy hitvány lódoktornok a felesége és mégis Bécsből hozatja a drága toiletteket; aztán annak a gonosz nyelvétől senki emberfia nyugton nem maradhat. Ugy kell a fölfuvalkodott pávának, le kell pingálni az újságban ; ugy kell annak a nyelvesnek. Haza menet Lasuné ö nagysága fogott el az utcán : — Ah. ah, kedves Tolhegyi ur, sipította a legbájosabb orrhangján, maga igazán egy zseni, egy aranyember, nem, valóságos