Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-07-17 / 29. szám

Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasrnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Megfeneklett intézmények. Feltűnő módon észlelhető utóbbi időben, hogy Pápa város közügyeiben olyan időszak állott be, melyet bátran lehet az indolencia korszakának neveni. A vérkeringés megcsökkent, az érdeklődés vénája mindennemű közügy vagy társadalmi mozgalom iránt kivéve talán a pikáns vagy szenzációs privát ügyeket — mondani teljesen kiapadt. A mi modern embereink valóságos affektációval dicsekednek, hogy őket nem érdekli semmi. A társadalmi munka, mely ezelőtt annyi maradandó Lecsü alkotással gazdagította városunkat, elenyésző csekély azon erőkhöz és tehetségekhez képest, melyek a divatos indolencia által megT szállva, hosszú időre bénákká és tehetetlenekké lettek. Pedig városunk haladása és szellemi élete okvetlenül szükségessé teszi, hogy abban az áramlatban, mely a műveltség és korszellem hajóját előre mozgatja, a társadalom minden egyes tagja erejéhez képest részt venni köteles. Nem szabad senkinek azt hinnie, vagy azzal állni elő, hogy nélküle is folyhatnak a dolgok rendben. A nagy tengerben egy csepp ugyan vajmi parányi, s egy csepp még nem csinál ugyan tengert, de ha mindegyik igy gondolkozik, akkor lehetetlenné van téve a közérdek körül való tömörülés s akkor lehetetlen, hogy a legegyszerűbb mindennapi kérdésben is határozott és egészséges közvélemény alakulhasson. Ha igy folytatjuk akkor elérjük azt, hogy ulyan elvek és' eszmék fognak kerülni felszínre, melyek épen homlokegyenest fognak ellenkezni városunk felfogásával, gondolkodási módjával és akaratával. Hogy ez igy van arról már több adta alkalommal meg^ győződhettünk és igy okulhatnánk is, Városunkban csak igen kis körre szorítkozik a közügyek és társadalmi érdeklődés. Pedig még nem is oly régen, egy-egy föl vetetett kérdés által előidézett hullámvetét a legszélsőbb partokig eljutott. Ez [csak arról tesz bizonyságot, hogy volna nálunk tenni érdeklődés, nincs. Ezen határtalan közöny okozója annak, hogy közügyeink tengődnek s alig van a városi képvilök között egykettő, kik kötelességük tudatában volnának s azón vitális ügyek felöl, melyek melyek városunk létkérdését képezik, informálva nincsenek s ennek a körülménynek tudjuk be azt is, hogy sürgetésre váró ügyeinket teljes homály fedi. Ily sürgetésre váró -ügyeink — a mint nemrég is emiitettük — a polgári leányiskola

7és az állami tanitoképe/de ügye. r Évek óta vajúdott ez a két kulturális intézmény megvalósitasa s amidön minden áldozat meghozatott erre nézve, most egyszerre megfeneklik s senki sem tudja hol akadt meg s ki a kerékkötője ezen kérdések végleges megoldásának. A polgári leányiskolával teljesen rendbe voltunk s biztosra vettük, liógy > ez év tavaszán máj- megkezdik áz építkezést, nemhogy ez történt volna, de teljes bizonytalanságban vagyunk aziránt, valljon egyáltalán meg lesz-e építve. Igy vagyunk az állami tanitóképezdével is. Hol lesz épitve ? Mikor lesz épitve ? Senki sem tud erről felvilágosítást adni. Miért? M

jrt nem érdeklődik senki aziránt, hogy Papa városa egy monumentális intézményt kapjon, mely városunk haladását és virágzását volna. hivatva, előmozdítani. Nem esnénk kétségbe, hogy ezen két kulturális intézményünk felépítése Gi? ff Anikó. Anikó levelet irt; Lázas kis fejében ugy vert, zakatolt valami, hogy egész teste remegett belé. Olyan gyönge volt, hogy alig birta az írószert, de azért megírta azt a levelet Jankónak kéklő égü Olaszországba. Kínosan perczegelt a .toll a papiroson, talán mert hazugságot irt, emberbolonditó gonosz hazugságot. Azt irta : Édes jó férjem uram ! Drága imádott Janikám I Mikor jösz haza ? — Alig várlak már. Földiszitettern már a karácsonyfát, alatta írom ezt a levelet. Néhány óra múlva itt az uj esztendő. Hát nem láthatjuk már egymást ebben az évbeiv? Egy hónapja már, hogy elváltunk : milyen régen volt! Egészen jól vagyok. írd meg javul e az állapotod. írd meg mentül előbb. írd meg azt is, mikor jössz talán. Csak azt kérdezem, talán. Ne mondd, hogy nem tudod még. Ezerszer csókol A. Bocsáss meg, hogy nem írok most többet, de már olyan álmos vagyok. Boldog, nagyon boldog újévet! A. Anikó befejezte levelét. Lázas kis fejében ugy vert zakatott valami, hogy az egész teste megrázkódott belé. Nem volt ereje, hogy kiírja a napsugaras nevét a végén csak ugy irta, hogy : A, — de azért nem sajnált két sor megszólítást az ő kegyetlen rossz urától, akit ugy szólított, hogy „édes jó férjem uram I" Visszaesett a puha pelyhes párnákba, beszólította a szolgálót, elküldte vele a levelet. Miközben odajárt, aggodalmaskodni kezdett, hogy hátha nem is adja fel az írást, hanem magának tartja a pénzt. Csak akkor nyugodott meg, mikor a cseléd visszaadott öt krajezárt és jelentette, hogy azt mondták a postán: elég a tiz krajczáros bélyeg ? tizenöt krajczár olyanra dukál, amelyikben bókot küldenek. Aztán félni kezdett, ha Janika megismerné a szakadozott reszketeg iráson, högy nem piros pozsgás képii, Anikó küldte neki ezt a levelet, hanem egy súlyos nagy beteg nem is a karácsonyfa alatt íródott, hanem a betegágyban, a deczemberi délután, zsibbasztó félhomályánál. És erre hazajönne és itt találná Anikót lázasan elhagyatva. Odakünn egy kocsi robogott el áz utca kövezetére, és megremegtette az ablaktáblákat. A kályha kürtjén vaddanákat sírt a zivatar. Anikó egy mesére gondolt, egy ostoba mesére, szép mesére, melyet a vihar zengése akkordokká, dallama formált az ő izzó ágyában. Messze-messze ettől a ködös, füstös Pesttől valahol egy part menti kis városában élt Anilkó rózsás, rozmaringok, élperzselte őket a napsugár, mely egyszerre színnel illattal pompázó rózsává fakasztotta Anikót. A bálterem parkettjén sütött ki először a virághervasztó, rügyfakasztó napfény, a jégpályán már lánggal égett, mire pedig beköszöntött a nyár, olyan tűzés volt, hogy Anikó nem ért rá többé öntözni a virágait, olyan hatalmas fénykévékben tűzött alá, hogyha Jankó egy szál rózsát kért Volna mindennap, menten ráért volna ' öntózgetni a virágait Anikó ! Áugusztus végén völt. Hervadt levelektől piroslottak a vadszőllő indái, hul'ocsü(