Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-01-16 / 3. szám

nyer. Mennyibe esik neki egy hektoli­ter ? Mielőtt e kérdésre választ adnék, számításba veszem a 240000 frt 2%át mely összeg 4800 frt az évi jó karban tartásra, hivatalnok, [munkások fizeté­sére fordítandók. így hát 19800 fo­rintban van a városnak évenkint. Tehát egy hektoliter viz kerül neki 19800: 7,300000=0.002. krba. Mert kü­lön, saját költségén kell bevezetni az utcáról a lakóházba A házigazdák ezt megteszik, de ennek fejében azonban a lakóiknak a lakdijat felemelik. S va­lamint az amortizationális évek elmul­tával a város olcsóbban adhatja a vi­zet, ugy a házigazdának is kellene azt tenni, sőt talán szabályrendeletben kel­lene kimondani azt, hogy a „ házigazda a vízvezeték fejében a lakdij hány %ával kérhet a lakótól lakdij emelést ? Mert ha sokat kiván, ugy 8 — 10 év alatt maguk a lakók kifizetik a beveze­tés költségeit. Legfelső határnak talán a lakdij 5®/oát lehetne kimondani, melylyel 20—30 év alatt úgyis ki van fizetve a bevezetés költsége­Számításomban a városnak 0.002 krajcárba kerülne egy hectoliter viz. De ez a legfelső határ, illetve a legalsó, melyért nem adhatja már csak azért sem, mert ez csak ugy korrekt és igazságos s reá nézve nem ártal­mas, ha a napi 7,300,000 hektoliter viz mindennap elhasználhatnék. Mert a megmaradt viz nem olyan ám mint a portéka, hogy ha ma nem, hát eladja holnap. A mi a 7,800,000 hek­toliterből visszamarad, ez neki fel­tétlenül kára volna, ha a szá mitás szerint oly potom áron adná. Hogy pedig egy helyes számot kapjunk, mely mutassa, hogy mennyi viz fogyhat el Pápán naponta átlag véve, egy középszámot számítottunk ki a lakosság számából és fogyasztásából mellyel ezután az évi amortizationális összeget, fennti 19800 frtot osztjuk. Lássuk igy mire jutunk ! M. J. A vizdij megállapítása. (h. g.) Azon kérdéshez mely most napi­renden van hogy hogyan legyen a viz­dij igazságosan és méltányosan kivetve felkérés folytán hozzá szólni kívá­nok. A lapokba nyilvánított eddigi né­zetek iegtöbbnyire valamely adó kulcs alapján kívánják kivetni és ha arról volna szó hogy kényelem, szempontjá­ból keressünk egy letező adókulcsot, belenyugodnék, ámde ha gondolkodunk e tárgyról csakhamar meggyőződünk hogy az igy kivetett adó sok helyen nem felelne meg annak a mit tenni szándékozunk a viz adó igazságos ki­vetésének. Meg vagyunk győződve, hogy mél­tányosan csak a személyesen szerzett tapasztalatok után lehet minden egyes házra igazságot szolgáltatni; ne legyünk kényelmesek és készítsünk erre nézve külön adózási javaslatot; En e következő eljárást, ajánlom. A városban létező összes épüle­teket két csoportba osszuk, — olya­nokra melyekben különös vízfogyasz­tási igénylő vállalatok, vagy ipari ele­pek léteznek és olyanokra melyek kö­zönséges vizfogyasztók, továbbá álla­pítsuk meg igy az első mint a máso­dik csoportra a maximális é5 minimá­lis vízdíjat, azt hiszem hogy az előb­biekre 150 frt. maximális; 50 frt. mini­mális hozzájárulás megfelel. A második csoportba tartozó épü­letekre a maximális adó 50 frt a mini­mális 5 Irt. Már most ha kimondatott ezen elv nem lesz nehéz ez ügyben eljárni. Egy, két vagy 3 tagból álló vizkivető bizottságra bizhatjuk e mun­kát, 1000—1200 házat bejárni nem oly óriási munka. Példákkal akarom il­lustrálni miként vélem a kivetést. A bizottság megjelenik az 1 ső sz. házba talál egy emeletes házat, 4 jól értékesített lakásban uri emberek lak­Vilma halk mosolygós igent mondott eltávozott a szobából. Alig öt perez múlva megrezdült a vil­lamos csengő s pár pillanat multán Vilma már vezette azt a magas, napbarnitotta ar­ezu urat. Margit elkiáltotta magát, kitárta karjait 8 nyakába borult az ifjúnak, a ki alig győzte visszaadni a sok csókot és ölelést. — Hát igy vagyunk gondolta magában a szobaleány. Hiszen ez régi viszony és uram szarvat kapott, mielőtt asszonyomat nőül vette volna. Vilma behúzta maga után az ajtót. Egy-két perczig még ott fülelt azonban a kulcslyuknál s jól hallotta úrnője édes szavát: — Csakhogy itt vagy te drága, te édes te nélkülözhetetlen ! Mikor pedig Vilma esteledéskor lám­pákat vitt a szobába, újra csak csókok kö­zött találta a régi szerelmeseket. Fél tiz volt, mikor végre a fiatal em­ber távozni készült. A szobaleány behozta a felöltőjét, kalapját és pálezáját. Forró csó­kok s ölelések kíséretében alig-alig tudtak elválni egymástól. Ugy-e eljösz mindennap drágám, hisz férjem ilyenkor mindig a kaszinóban van és én unatkozom. De itt vagy te, te szóra­koztatni fogsz, nemde ? — Szívesen Margitkám és most pá, viszontlátásra holnap. Alig távozott el Margittól az ő fivérei újra becsengette a szobaleányt. — Vilma fektessen le, nagyon kifá­radtam. A szobaleány fejét csóválva vetkőz­tette le asszonyát. Tiz óra volt, Margit már az ágyban feküdt. Jött haza a férje. A szobaleány fogadta. — Nőm fenn van még ? — Alszik már, nagyságos ur. — No akkor nem zavarom, úgyis ki vagyok merülve, adjon gyertyát megyek a szobámba, oda küldjék a t.heát. De nini, maga mondani akar valamit ? talán valami újságot tud ? — Vendége volt a nagyságos asz­szonynak. — No ez nem nagy újság. — Amolyan vendége, susogta a leány és két kezével ajka körül bajuszt formált. — És ki volt az ? kérdé most már kiváncsian a férfi. nak, különös vízfogyasztás nincs, kive tik a maximális adót 50 frtot. A 2-ik sz. házban földsz ntes épü­letet vagyonos egyén lakja vagy is ele­gáns lakással uri fogatot is tart, nem sok az 50 írtos kivetés. A 3'ik sz. házba talál egy szegé­nyes viskót 3 lakással, lakja egy sze­gényes asztalos, egy meg szegényebb czipész és egy vízhordó asszony sokat nem is gondolkodnak kivetnek 8 frtot. Jönnek azután egy földmiveshez, találnak 1 jól berendezett lakást, van 4 disznója, 2 tehene, 4 ökre, azonkívül is vagyonos ember igy a tulajdonos fizet­het 22 irtot, igy mennének épületből épületbe, és a személyesen szerzett ta­pasztalatok alapján vetik azt az össze­get a melyet hozzájárulás czimén az illető tulajdonosra méltányosnak és igaz­ságosnak tart. A munkálat befejezte után lehet­séges hogy az eredmény vagy több vagy kevesebb mint kellene igy már könnyű lesz perczen*uális módon kiszá­mítani és az összes kivetett dijjakból 10—15 vagy 20 % leírásba hozni, avagy ha szükséges ugyanannyi %-ot még hozzá adni. Én nem is birom elképzelni hogy ha arról van szó méltányosságot igaz­ságot gyakorolni melyik adóalapot le­hetne erre a czélra irányadóul elfogadni ismételve ajánlom ne keressük a ké­nyelmet, szóljon hozzá mindenki ki e tárgyhoz hozzá szólni képesek. E romlott korszakban, melyben a nemes gondol­kodás és igazság iránti érzék kihalni készül jól esik majd tudni a város polgárságának, hogy itt az igazságot és méltányosságot kutatják, keresik. Levél a szerkesztőhöz. — A tűzoltó egylet érdekében. — Nagy örömmel olvastam a »Pápai Közlöny« legutóbbi számában »a pápai tűzoltó egyesületről« közlött cikket, melynek célja ezen egyesületet a let­— Nem tudom, csakhogy . . . csak­hogy. — Nos nos ? Meg is csókolták egymást. A férj meghökkent. — Ah ugy s maga nem tudja ki ez a nyomorult ? majd megmondja ö ! És bero­hant neje szobáiba. A hálószoba előtt megállt, be volt zárva. — Margit kiáltá dühösen, engedjen be, beszélnem kell önnel. Semmi válasz. A férj nagyot ütött az ajtón. — Ki az kérdé egy álmos hang. — Én. — Menjen a szép özvegy asszonyhoz. — Nem enged be ? — Kunváry özvegyétől kérje ezt. Egy óriási dörej és az ajtó be volt törve. Margit ijedten ugrott le ágyáról. — Mit csinál, ez vakmerőség. — Maga mit csinált ? — Én ? ? — kérdé naiv képmutatás­sal a nö. — Vendége volt ? — Igen.

Next

/
Thumbnails
Contents