Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-05-01 / 18. szám

Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében A megvalósulás küszöbén. — A pápai-bánhidai vasút ügye. — Sokat meghányt és vetett kérdés a pápa-kisbér-bánhidai vasút megvaló­sítása s hogy újból és újból foglalko­zunk ezen vasút ügygyei, 1 esszük ezt kötelességből, mert alig választ el ben­nünket. egy nap attól, hogy ezen vasut­terv most már végre valahára a meg­valósulás stádiumába lepjen. A holnap megtartandó megyei köz­gyűlés lesz hivatva ezen vasutterv meg­va'ósitását dülöre vinni azzal, hogy a vasút engedményese által kért törzs­részvények jegyzését elhatározza s ez­zel a vasút megépítését biztosítja. Pápa városa mint tudjuk oly ál­dozatot hozott ezen vasutterv megva­lósítása érdekében, mely anyagi erejét nagyon is igénybe fogja venni, de tette ezt kötelességből, mert.tudta, hogy ezen vasutterv városunk létkérdése s hogy ha nem is rögtön, de idővel meg fogja hozni a gyümölcsét. Pápa város képvi­selőtestülete, midőn ezen nagy áldoza­tot meghozta s 100000 forint törzs­részvény hozzájárulását nagy többség­gel megszavazta teljesen tisztába volt, hogy ezen vasúti tervet elejteni nem szabad, ennek kiépítésére ha szükséges a legnagyobb áldozattól sem szabad visszariadni. Ezen cél vezette városunk képvi­selőit s ezen cél kell hogy vezesse most már a megyebizottsági tagokat is. Szükségtelen talán bővebben ma­gyarázni azt, hogy Pápa város ily lét­érdeke szorosan összefügg a vármegye érdekével. Tekintve, hogy ezen építendő vasút nemcsak Pápa városa, mint a megye második központja, de a vár­megye több községének is szolgálja ér­dekeit, melyeket közelebb hoz Pápához s igy a megye központjához Veszprém­hez is, a mely körülmény minden esetre emelőleg hat ugy Pápa városa vala­mint a pápai járásra is, határozott kö­telességet ró a megyebizottsági tagokra hogy ezen vasutterv megvalósítását tő­lük telhetőleg támogassák. Meg vagyunk győződve, hogy a megye törvényhatósága, szivén viseli a vármegye lakosainak jólétét és fejlő­dését, s ezen meggyőződés biztosit is bennünket arról, ho<jy ezen vasutterv kiépítésében — mely közgazdasági tö­rekvéseink haladását van hivatva elő­mozdítani — támogatni fog bennünket. A multakból láttuk, hogy mily áldozat készen ragadott meg a vármegye min­dent, melytől a vármegye fejlődését re­ményiette s most is hisszük, hogy ne­mes törekvéseink a vármegye törvény­hatósági bizottsága kebelén ölelésre ta­lál, már csak azért is, mert ezen vasút­vonaltól ugy Pápa városának, mint a pá­pai járás községeinek felvirágzása tel­jes biztosággal remélhető. Pápa város tudatával bírt ezén vasútvonal fontosságának, azért meg is hozta az áldozatot. Ezen nagy ál­dozatkészség fényes tanújele annak, hogy mennyire ragaszkodunk ezen vasút kiépítéséhez s ez legyen mérvadó a megye törvényhatósági bizottsági ta­gok előtt is. Csak nemrég volt alkalmunk eb­ben a kérdésben a megye alispán nyi­latkozatát reprodukálnunk, mely oda konkludált, hogy ezen vasutügyünk a megye törvényhatóságánál tőle telhe­tőleg pártfogásra számithat, mely nyi­latkozat bizonyos garancia arra nézve hogy a vasút engedményesének kér­vénye a hozzájárulás érdekében jóin­dulatra fog találni. Nincs szándékunk, de nem is tart­juk magunkat mérvadóknak befolyást gyakorolni a hozzájárulás mennyiségét illetőleg, hisz a megye bizottsági tagok tudják legjobban mit és mennyit ál­dozhat a megye ezen vasúti terv léte­Gésák. Azt tetszik tudni ugyebár, hogy harag­ban vagyok a feleségemmel ? Nem? Jajjajjaj 1 De még mennyire ! És pedig ez nem olyan közönséges harag, mint ami­lyen szerető házastársak között mindennapos szokott lenni, melyről a nóta mondja: »IIogy ha uapp.i] összetűzünk ugy a hogy De estére kibékülünk valahogy«. ez valóságos igazi harag, a mely már egy hete tart s amint látszik még sokáig el fog tartani, már a mennyivel minden jel oda mu lat, hogy egyelőre a feleségemnek eszeágá­ban sincs kibékülni. Egy hét óta ugyan is a feleségem az ő édes kék szemeivel ugy néz rám mintha ő egy spanyol honleány, én meg valami cu­dar amerika yankec volnék, s ez idő alatt semmi kedvencz eledelem az asztalra nem került, sőt a mi legnagyobb bizonyíték, hogy mindennap mikor haza megyek a hivatalból az anyósomat ott találom a feleségemnél s addig el nem megy, mig én el nem alszom nehogy módomban legyen a feleségemmel kibékülni. Soha sem hittem, hogy az az édes hamvas szőke fej olyan haragtartó tudjon lenni. Én azért vettem szőke feleséget, mert mindig ugy tudtam, hogy a szőke nők sok­kal szelídebbek, mint a barnák, de ezt a né­zetemet ezennel ünnepélyesen visszaszívom. Házasulandók óvakodjatok a szőkétől. {Igy ni, most legalább senki sem fog feleségemnek udvarolni.) Elmondom ennek a szörnyű haragnak az okát. Vagy tiz nappal ezelőtt azt mondja a feleségem, hogy jegyeztessek elő két je­gyet az a Géscifc első előadására. A mint ebéd után a casinóba mentem, persze első dolgom volt a feleségem kérelmét (p. don édes kicsikém, a parancsodat akartam írni) elfelejteni. Leültem magyar nemzeti színjátékot — fárblit — játszani, s ennek utána 7 óra este lett 40 frttól szerencsésen megszabadulva bus mogorván baktattam haza otthon a feleségem első kérdése is az volt, hogy előjegyeztettem e a jegyeket. — Hát persze ! mondom én röviden, s kaptam érte olyan édes egészséges két csókot, hogy az izét még most is érzem. Töb­bet aztán nem is gondoltam az egész do­logra, s csak mikor az előadás napján délbe hazamentem, s a feleségem kérte a jegyeket, halt meg bennem a szitya virtus. — Nem értem rá elmenni érte — mo­solyogtam bajuszom közül — majd délután kiváltom. Lestem is én a pénztárnyitást, de már akkor az első sorban aranyakért sem lehe­jegyet kapni csupán a 7-ikbe. Vettem azok­ból kettőt, és öt órakor szorongó szívvel vit­tem haza. De majd hogy a szemével ütött agyon az asszony azért a vakmerőségért. Hogy ö a hetedik sorba üljön, inkább még a menyországba se lásson színielőadást.. Meg­kísértettem vigasztalni, hogy hiszen fogják ezt még többször is adni. — Igen, de akkor már nem lesznek a helyárak felemelve mondja ő pityeregve. Erre aztán nem tudtam semmi ellenvetést tenni. De különben nem is leheteti., mert aztán hiába beszéltem akármit tiem válaszolt az többet, nekem mind e mai napig egy sza­vamra se. Még az uj tavaszi kalap megigé­rése sem hatott. Másnap meg már a kis le­ányom sem akart velem beszélni és mikor magamhoz akartam édesgetni.

Next

/
Thumbnails
Contents