Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-04-17 / 16. szám

Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Laptulajdonos és kiadó : HIRDETÉSEK és NYILTTEREK Egész évre 6 frt. Félévre 3 trt. Negyed évre 1 frt 50 kr. POLLATSEK FRIGYES. felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Széthúzás. Városunk a közel jövőben nagy átalakulásnak néz elébe. Nemcsak a város közügyeinél vélünk nagy lendületet elérni, de városunk beléletében is nagy változás várható. Ezen átalakulások közepette nagyon is fontos kérdés fogja foglalkoztatni városunk lakosságát már a legközelebbi betekben. Köztudomásu do'og hogy a főispán változással városunk képviselői mandátuma is üresedésbe jön, mely körülmény eléggé indokolttá teszi, hogy ily cimen felszólalást intézzünk varasunk lakosságához. A dolog érdeméhez még nem szólunk, ezt még korainak tartjuk, de nagyon is idöszeiünek tartjuk már most is ily értelemben a „Viribus unitis* elvét hangoztatni. A kis városoknak valóságos átka, hogy különben is gyönge erejű és csekély számú polgársága össze nem tart, hanem külön-külön akarja, vagy nem is akarja előmozdítani szülőföldjének érdekeit. A pártokra tagolt, széthúzó társadalom pedig sohasem lehet a saját és városának, fejlődésének intézője, mert sohasem érti meg egymást, sohasem adhat sem impulzust sem ösz tönt, sem példát valamely üdvös mozgalom létrehozására, még kevésbé valamely üdvös cselekvésre, s ha valamit itt-ott létre hoz is, arra sem tudja a maga bélyegét rásütni, az is színtelen és jelentőség nélkül való, mint milyen a társadalom, melyet semmiféle kapocs össze nem füz, akaraia ellenére átviszi pártoskodását a város ügyeibe is, a közügy megszűnik annak lenni s az egyes pártok prédájává, magánügygyé válik. És ez az általános jellemzés kérdezzük, nem talál-e városunk társadalmára ? Ki mondhatja, hogy iit a közös akarat kohezióiából hevülnének a közkérdések, hogy itt mindenki egyet akarna ? Ki mondhatná, hogy közügyeink nem a társadalom érdeklődésével oldhatók meg s nem lenne városa ügyeiben való, hogy egyet akarjunk ? A társadalom tevékenysége, mint azt naponta tapasztalhatjuk, oly erő, mely ha egy czélra pontosul össze, olyan hatalom, mely előtt alig van akadály. Ha komoly jellemű és szilárd aka ratu és tettre vngyó férfiak vállvetett működésre, közös czélra egyesülnek, semmi nincs, mely ennek ulját állana. Hiszen hazánkban a társadalmi tevékenység a kulturális és emberbaráti intézmények terén csaknem hatalmasabb a mindenható állam abbeli tevékenységénél, melynek a minden oldalról reá háramló kötelességek teljesítésére szintén kevés áll rendelkezésre. Hol lennénk, ha a társadalom visszahúzódott volna minden üdvös mozgalomtól s nem pótolt^ volna azt, a mit az állam elmulasztott vagy meg nem tehetett s ha nem adott volna impulzust, irányt az állami tevékenységnek is. A mit az ország társadalma megtehet az ország érdekében ugyanezt megteheti minden város társadalma saját városa érdekében. Nem kell hozzá egyéb, mint a polgárok egyetértése és összetartása, a vállvetett együttműködésre irányuló őszinte törekvés és azoknak a tényezőknek felkutatása, melyek a város társadalmát egyetértő működésre képessé teszik. Hiszen kétségtelen ! céljaiban beval'ott, jellegezhető separatistikus törekvés tisztán társadalmi vallási, akár nyelvi külömbségek miat városunkban nincsen. De széthúzás van, akarjuk mondani a város küzködéseinek érdekében való közös akarat nincs. Társasköreink, jóllehet vezető elemeinek ugy is csekély, többfelé húzzák s fölaprózzák a társadalmat. GsoSfc Eljegyzés előtt. Iduskának tetszett a főhadnagy s hiába beszelt ellene a mama, hiába fenyegette Iduskát Géza fivére, a kitűnő galamblövő, hogy kiköt a föhadnagygyal és ledurrantja s hiába fenyegelődzött a leghathatósabban a papa, hogy Ö meg olyan semmire való emberért nem tesz le kaueziót, Ida kijelentette hogy meghal, ha nem mehet az Ő főhadnagyához. A mama megdöbbent leánya kijelentésén és jajveszéklése betöltötte a házat, mitől Géza úgy irtózott, hogy napok óta nem mert haza menni, egész idejét a klubban töltötte. Átlitólag azért délben kiment a korzóra, hogy a főhadnagy úr tyúkszemére hágjrn, de nem találta meg a főhadnagyot. Mások szerint meg megtalálta és le is taposta a kérdéses látrészt, de a letaposott tyúkszem főhadnagyi rangban levő tulajdonosa maga volt az, ki gyorsan elkiabálta : — Hopp, pardon, pardon, ah, te vagy az Géza barátom ? . . . . Az apa nyerte vissza legelőször a fiegmját. Kijelentette, hogy nem ellenkezik tovább. A szobaleány csacsogta a szakácsnénak, hogy ez elhatározást Idus az ő mamájának köszönheti, ki addig zokogott a férje előtt, mig az azt találta mondani : No nem bánom, akár az a főhadnagy, akár az ördög visz el benneteket ! Mikor aztán öt napi távollét után Géza is haza bandukolt, hogy ruhástól az ágyba dobja magát és öt napi lumpolásért negyvennyolez órai alvás által kárpótlást szerezzen, mire felébredt, egy eljegyzés küszöbén találta magát s miután már atyjával és anyjával, (különösen ez utóbbival,) a havi zsebpénz pótlékai és egyébb házi ügyek miatt sem mert ellenkezni, Ida elhozhatta az ő főhadnagyát, ki nem vette észre a hideg fogadtatást, melyben részesített. Vagy talán azért nem vette észre, mert szerelmi hévben ragyogtak a szép Iduska szemei ? Az eljegyzést vasárnaphoz két hétre tűzték ki. Ezalatt mindennap eljárt a főhadnagy úr menyasszonyához ha csak egy félórára is. Igaz, hogy leginkább nem a menyasszonyánál időzött, hanem annak apjával konferált. S ha ilyenkor elment a főhadnagy, Ida mamája mindjárt besompolygott férje dolgozószobájába : — No mennyire vagytok ? kérdezte az anya. — Még mindig nem vallotta ki ez az elegáns kardbojtos svihák az ő adósságait ! —- De hát semmit sem vallott be '? — Éppen a tizedrészét vállalta el, minőnek a valóságban kell lennie. — Szentséges I=ten ! 'sikoltá a mama de azután gyorsan hozzátette .— Talán megjavul, a szerelem megjavítja. Az apa nem felel , csak egy hosszú sóhajtás volt minden válasza. Este azután a vacsora senkinek sem izlett. Ida tele volt szerelemmel, sóvárgással, apját, anyját pedig a sorsa feletti gond emésztette. Géza egyáltalában nem is mutatkozott. Igy mult el 12 nap. A szülök sokszorvéget akartak szakítani mineennek és mármár ajkukon volt a szó, mely visszavonja az adott beleegyezést, de leányukra néztek ki olvasni tudott szülei néinaságából is és egy tekintet Idának könyvben uszó szemei lázban égő arczára s a szülök megnémultan halig ittak és agódtak tovább. A főhadnagynak persze sehogysem voltak rendben az ügyei s viselt dolgai sem lehettek valami épületesek s igy Idát rajon-