Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-04-10 / 15. szám

fölvinni nem birnak, — azokért lelkesülni s életünket hozzájuk idomítani akarni képesek, sőt önmagunk és mások boldogsága érdekében kötelesek is vagyunk. Nem akarjuk jelen társadalmi viszonyainkat szembeállítani az erkölcsi kötelesség emez általános érvényű meghatározásával. Félünk, hogy ez egybevetés világánál sok, fölöttébb sok adatra vetődnék fény, amely adatok élesen és lesujtólag vádolnák összes állapotainkat. Az önzés behízelegte magát a lelkekbe, s teljes hatalma tudatában irtja ki erőszakkal, gunynyal megvesztegetéssel, gőggel s főleg a hiúság elvakító eszközével a jobb és nemesebb érzések csiráit a szivből. Az igazságérzetet egyéni és egyéb érdekek irányítják, a szeretét törvényét vagy szemhatáron kivül helyezik, vagy pedig egyéni önző czélokra czégérül használják. A közjóért és nemes társadalmt feladatokért ha megszólal is a lelkesedés, ez csak amolyan mülelkesülés, amely a biztos haszon és előléptetés jól kiszámított tervéve] lép ki az önzetlennek mutatott működés terére. A kufár fölfogás közönséges kalmárczikké devalválta a szellem összes kincseit, a legmagasztosabb elveket, a jellemet s az erkölcsi életre vonatkozó készségeinket. Szomorú képe ez társadalmunknak. S ha még sem visz ennek látása a végső elcsüggedés és a kétségbeejtő lemondás lejtőjére, annak oka, hogy van erős hitünk, rendithetetlen bizo

: dalműnk az eszmék eszméjének, az igazság és szeretet törvényének újra fölt.ámadásában. A Húsvét, a keresztyén világ e legmagasztosabb ünnepe, méltán nem nem csak egy vallásfelekezet, hanem az összes emberség ünnep napja is egyszersmind. Az emberi értelem és sziv örök törvénye szerint felállított zavartatni és nyugodtan, méltóságteljesen folytatá : — Egy bizalmas tanácsom van hozzád, mert soha nem vagy barátnőm, nem is szeretlek, de sajnálni tudlak. Egyedül a szánakozás késztet, hyog felvilágositsalak. Te csacska leány, ki mint. én is, az élvezetnek élsz, ki boldog vagy, hogy elsőnek tudod magadat közöttünk, nem is sejted a fenyegető veszélyt. Nos, én figyelmeztetlek reá, Apád tönkre megy teljesen, a sok évi gazdasági válság, mint mások e bajt kifejezték, megadta neki a kegyelemdöfést s igy nemsokára beáll nálatok az elkerülhetetlen katasztrófa. És mi lesz akkor veled ? Vége mostani életednek, lehet, hogy azután is tetszeni fogsz, de szépséged keretje a pompa, a fény hiányozni fog s ha lesz ezután is bókoló udvarod, ez az udvar kissebbedni fog s csak azzal a felületes szándékkal vesz körül, hogy mulasson veled. Egyszere azután magadra maradsz és férjhez menni nem fogsz soha. Ez az igazság, mire figyelmeztetni akartalak én az ellenséged szánalomból. Hárítsad el magadról a veszélyt. De azt elvárom, hogy titokban tartsad a mondottakat. Az utolsó szavakat már egy kétségbevilágitó oszlop, amelyhez évenkint egyszer visszatér az élet nagy oczeánján utazó ember, hogy további vészterhes útjára vezető sugárt s bizalmat kellő fényt nyerjen. Üdvözölje tehát víg Halleluja e napot s ébredjen lelkünkben amaz édes remény, hogy a legszentebb eszmék az igazság és szeretet törvénye újra föltámadnak közöttünk és bennünk ! X. A nép művelése. íi. A nenzeti cultura. MdUkori czikkünkben emiitettük azt a nagy társadalmi tevékenységet és mozg almat, amelyet Európa egynémely állama kitejt, hogy népének lehetőleg legtöbb tagját a tudomány és művelődés kincseiben részesítse. Emiitettük továbbá azt is, hogy minden nemzetnek életbevágó érdekében áll minél-elöbb követni az angolok, svédek dánok s finnek jó példáit. S nem térünk le az igazgtaóság útjáról akkor, ha nyíltan hangoztatjuk, hogy elsősorban is ránk, magyarokra hárul a kötelesség megtenni minden lehetőt népünk kiművelésére. Népoktatátásuk még mindig hiányos, fogyatékos; jól szervezett alsóbb fokú ipar és egyéb szakiskoláink egyáltalában nincsenek ; középiskoláztatásunk nagyon is exelusiv jellegű, mivelhogy csak is az odavaló jótehetségekkel foglalkozhatik; felső oktatásunk drága, de különben feladatánál fogva sem hivatott arra, hogy a tudomány magasabb művelésére nem disponált egyénekkel bíbelődjék. Ily viszonyok között természetes, ha a nép egyrésze teljesen műveletlen marad ; másik nagyrésze tanult ugyan valamit, de mivel alkalma nem volt ismereteit tovább gyarapítani, az élet küzdelmei között azt is amit az alsó fokú iskolákban, néha még a középiskolákban is, szerzett, majdnem elfelejti ; a harmadik, a legszerencsésebb rész pedig eseten zokogó és egész testében remegő, összetört léleknek mondotta Matild. Igen, a szép Etus ott hevert a pamlagon, haja összekuszálódott, a keble az el-el fojlott zokogástól lázasan hullámzott s kis szivedé beköltözött az ismeretlen gond, a bánat, a tépelődés, a félelem, mely megaszalja a fiatalságot, elűzi a derűt, Sok időbe került mig Matild Etelt öntudatra serkentette és némi nyugodságot csepegtethetett belé. Akkor azután igy szólt hozzá: — Még nincs elveszve semmi. Ezért hát nyugodjál meg lelkkm. Fáj szenvedésed, fáj, hogy éppen én okoztam felvilágosításommal, ki neked nem voltam lelki barátnőd. De pótolni akarom ezt egy jó tanácscsal. Menj férjhez, számtalan derék udvarlód van. szemely ki egyet közülök, a ki iránt nagy rokonszenvvel viseltetet és a ki méltó kezedre, boldogítsad sziveddel. Ma még az első vagy, há az elsők közül választhatsz, ma még nem csaptak le a felhők, használd fel a feléd inofolygó kék égnek rövid ideig taztó tiszteségét s mint bálkirálynő meny a tánczteremből a templomba, trónusodról az isten oltára elé. Másnap azután Matild tanácsát Etus önmagában, Önerejére támaszkodva sokkal kevesebb tagot számlál, semhogy az európai nagy nemzetek anyagi és szellemi versenyében állandó előkelő helyet biztositana a magyarnak s erős intensiv nemzeti műveltségen fölépíthetné a magyar nemzet uj ezredéves szebb jövőjének szilárd palotáját. Pedig fennen hirdetjük és jogos önerzettel s tudattal, hogy e szent földön, amelyet dicső őseink tíz századon keresztül éltük földozásával s draga vérük elhullásával megtartották számunkra-, egyedül a magyar nemzeti cultura jogosult, s egyedül e műveltség lehet biztos záloga jövő főnmaradásunknak ís. De hogyan valósíthatnék meg e legszentebb feladatunkat, mikor e műveltség terjesztésére hivatott intézményeinkben annyi a javítani és kivinni való ; mikor a nemzetiségi vidékeken éppúgy mint a tiszta magyar részekben legfőkép abban nyilvánul a nép művelődés iránti ösztöne és érzéke, hogy amott a nép fia a magyar faj elleni adáz eszméket szívja magába, emitt a haza fogalmát megtagadó s minden szent társadalmi s erkölcsi elveket megtámadó gonosz hitegetéseknek lesz dühöngő rabjává ? De hogyan teremtsük meg az erős intensiv nemzeti culturát, mikor értelmiségüuket is ínég mindig nemcsak a rang, vagyon és állás szerinti kasztszellem választja el egymástól, hanem még az élet viszon yaikban egymáshoz közelebb esőkből i« hiányzik a vágy egymással érintkez :sbe lépni a végből, hogy a küHnböző tudáskörökhöz tartozó ismereteiket egymással közöljék s a tudás egységének érzetével kapcsolatban saját összeturtozandóságuk s a nemzeti műveltség egységességének érzetét ápolják ? Ha igazi nemzeti culturát akarunk teremteni- és kell is ezt akarnunk-, akkor annak egységesnek, intensivnek s a nép minden egyes tagjára kitérj edővégrehajtá. Délelőtti látogatásaikat végezték nálunk az urak s Kolozsváry Gida sokáig talált ott maradni. Egyszere magukra maradtak a szalonban. Kolozsváry rég ostromolta Etust, ki érdeklődött az ifjú iránt és Gida most is felhasználta az alkalmat, hogy forró szerelméről beszéljen a leánynak. Etus végig nézett rajta, hosszan reá szegezte tekintetét, látta, hogy szép fiu és külsejéről itélve, rossz sem lejiet, igy felelt mai kirohanására kitartó udvarlójának: — Nem bánom, kedves Gida, beszéljen a mamával! És Etel még az nap menyaszony lett, igy lett Kolozsváry Gida menyasszonya. Persze a város nem sejté, hogy Matild keze játszott eben, a fiatalság podig mit tehetett ? Sajnálták elveszteni Etust és nagyban készültek az — esküvőjére. Az igazság pedig az hogy Etel apjauramnak fináncziái fényesebben áltak, mint valaha. Mese volt, mit Matild mondott, csapda; mely jól vol felállítva. Az esküvő előtt egy héttel a szép és szerelmében boldog, de apja sorsa felett kesergő Etus apjával a közjegyzőhöz hajtatott. Gida apja már ott várakozott reájuk. Etuskát édes apja a közjegyzőnénál hagyta és