Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-04-03 / 14. szám

PÁPAI Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében A függő kérdések. Higyjék el tisztelt olvasóközönség és városi tanács, nekünk esik talán legnehezebben, midőn Pápa város tengeri kígyóit, a függő kérdéseket bolygatnunk kell. De mert kötelességünk, megtesszük ; okvetlen szükségesnek tartjuk, hogy azokat a tengeri kígyókat vagy kihúzzák a partra, vagy fulasszák bele végre a habozó és kapkodó tervezgetések és a pénztelenség ingóványába. És utóbbi radikális megoldás előnyösebb volna talán, mint a folytonos halasztgatás és határozat megváltoztatás. Városunk függő kérdései ég és föld között lógnak. Égetően szükséges a polgári leányiskola épitése, a közkórház, itt volna az építési szabályrendelet, a térképezés, lejtmérezés — de mind ezen fontos dolog részben papiroson, részben közgyűlési vagy bizottsági jegyzőkönyvekben van csak meg. A város elöljárósága, mely ha nem is nézi öszszetelt kezekkel a dolgok menetét, dacára kétségbe nem vonható jóhiszeműségének éa jóakaratának a függő kérdések megoldásánál mindig akadályokba ütközik. S ez az akadály, mely a megfenekléseknek tulajdonképeni és igazi oka : a pénztelenség. Pénz nél kül pedig még Fáraó sem építhetett, kinek százezer rabszolga dolgozott egy hitvány adag rizs tejében. A közgyűlés legtöbbnyire egyhangúlag vagy legalább is túlnyomó szótöbbséggel fogadja el az uj tervek megvalósítását s a velük járó kiadásokat — és azután megreked minden, mint a mély járású gőzös a sekély vízben. S a mikor a közönség és az újság tudomására jön a zátonyon való felakadásnak, felelőségre vonja a hajó kormányosát és legénységét, hogy miért került zátonyra és mié-it nem tud mozdulni. S ilyen alkalomkor ugy a kormányos mint a legénység elköveti azt a hibát, hogy nem nevezi meg a zátonyt igazi nevén — nem mondja meg hogy nincs pénz — hanem szí mondja, hogy majd jön valami kedvezőbb vízállás, és akkor megint előbbre megyen a hajó. Ezt mondják, ezt igérik mindaddig, mig most olt vagyunk, hogy minden hajó megfeneklett és se előre, se hátra nem bírunk mozdulni. Ha megmondták volna az első megíeneklés alkalmával, hogy milyen veszedelmes, milyen legyőzhetetlen ez a zátony, akkor talán a képviselőtestület okult volna a példán és nem inditott volna dagadó vitorlákkal ujabb és ujabb hajókat útnak, melyek mindegyike egy-egy 50—100000 forint költségekkel volt megrakva, hanem megvárta volna, mig az első hajó partot ér. Képletekben beszélünk, de azt hiszszük mindenki, ki városunk közügyeiben jártas, meg fog bennünket érteni, hogy ez igy van. Megszavazzunk mindent, akarunk mindent, csak a pénzt nem tudjuk reá megteremteni. Azaz talán megtudnók, de az ilyen rendszertelen tervezge ések nagyon is veszélyes útra terelnék városunk hajóját. A leküzdhetetlen pénztelenség akadályának hatása alatt állanak most függő kérdéseink. Ily függő kérdésnek tartjuk mi első sorban a közkórház kérdését Itt is el lett követve a hiba, hogy épít sünk közkórházat, a közgyűlés nem el lenezte, eladta a női kórházat s most ott vagyunk, hogy nincs női kórházunk s nem is lehet reménységünk arra, hogy közkórházat építsünk, legalább olyat, a milyen tervbe volt véve. Egy a modern kornak megfelelő közkórház legalább is 150000 forint költséget igényel. Honnan vegyük ezt a pénzt ? Tény az, hogy nöi kórházra szűk1 A sors szeszélye. K. város elegáns' modern stylben épült házainak egyikében az ebédlő szobában, asztalnál ült egy öt tagból álló kedves család. A nagymama s ennek leánya, egy szép, kissé elhízott szőke nő, a férj, magas derék szőke férfi és két angyalarcu kis leányka. — Ugy-e mama ! —• kérdé a nagyobbik —- ma eljön a kisasszony, a ki Mariskát és engem tanítani fog. — Igen Milike ! mára várjuk, viszonzá a mama. — Aztán legyetek ám szófogadók a kisasszony iránt! szólt közbe a papa. A szobalány jelenté, hogy egy gyászba öltözött hölgy érkezett. — Vezesse a szalonba — mondá az ifjú nő — mindjárt megyek fogadására. — Ez bizonynyal a nevelőnő lesz 1 — kiáltának örvendve a gyermekek. Mi is megyünk mama, hogy lássuk milyen ő ! — Majd csak akkor, ha hívni foglak, szölt a mama'. Aztán befejezvén az étkezést, a szalonba ment. A mint belépett, a gyászos hölgy, ki az ajtónak háttal ült, a neszre megforditá fejét, aztán felemelkedve, a belépő felé közeledett. Szemeik találkoztak ; mindkettőnek ajkáról a meglepetés halk kiáltása hangzott. — Jól látnak-e szemeim ? Emília te vagy ? 1 Igen 1 Igen 1 a te gyönyörű szelid szemeid tekintenek reám! Ah de arcod nem a régi többé, sok, sok szenvedés nyomai látszanak azon ! Szólj az Istenért ! mi borzasztó dolgok történhettek veled ? s miként találtál fel e nagy városban ? Igy beszélt Mariska, a kedves ifjú nő, csókjai és kőnyeivel borítva a szenvedő halvány arcot. Emília a mély megindulástól darabig szólni nem tudott : lelkére, mint súlyos teher nehezült a fájdalom. Mariska a pamlaghoz vezette leültette s maga is mellé ülve, igy folytatá a beszédet: •— Azt hittem hogy a nevelőnő érkezett meg, a kit mára várunk s ime te kerested fel régi barátnődet! Ha ily szenvedőnek nem látnálak, azt mondanám : mily végtelen örömteljes meglepetés viszontlátni téged. Emilia fájdalma könnyekben tőrt magának utat, aztán leküzdve mély megindulását, szólt : — Nem csalódtál, midőn bennem a nevelőnőt hitted megérkezni. De én Torday ügyvéd házához lettem meghiva, mint nevelőnő, ide utasítottak és téged talállak itt. Hogyan lehet ez ? — Mint nevelőnő ? : — kiáltott fel Mariska meglepetve — te mint nevelőnője gyermekeimnek ? : Oly ilyet még nem is álmodtam volna ! Torday ügyvéd neje én vagyok, mindjárt elbeszélek mindent. De ki hitte volna, hogy a várt nevelőnöben téged foglak viszontlátni : — Szólj édesem, miként történhetett ez ? De nem 1 nem ! most ne szaggassuk fel a fájó sebeket! Majd egyszer, ha már behegedtek, el fogod nekem beszélni szomorú életed történetét. Most pedig halld röviden a mi velem történt azóta, mióta, mint boldog menyasszony tőled elváltam. — De hadd mondjam el azt is, hogy mihelyt megérkeztünk uj otthonunkba, azonnal írtam neked és nem kapva rá feleletet, azt hittem, hogy nagyon el vagy foglalva a